..::Magyar Daewoo - Chevrolet Klub::..

Típusok => Tacuma/Rezzo, Orlando => A témát indította: lufi - 2004 Március, 22, 17:01:59 pm

Cím: A családi egyterű!
Írta: lufi - 2004 Március, 22, 17:01:59 pm
Úgy tûnik, hogy a Daewoo elõtt sem titok már: a Tacuma nevû kompakt buszlimuzinjuk kezd kiöregedni. A dizájn felett eljárt az idõ, s az autó szolgáltatásai is legfeljebb csak átlagosnak  mondhatók, így a koreaiak most némi ráncfelvarrással próbálják vonzóbbá tenni a kocsit. Valószínû azonban, hogy a Tacuma esetében ez kevés lesz, és csak a teljes modellváltás hozhat látható változást az egyterû eladásaiban.

A kompakt buszlimuzinok piacán hatalmas a tülekedés: amikor a Renault piacra dobta a Scenicet, minden gyártó követte a példáját, és hamarosan praktikusabbnál praktikusabb egyterûek közül választhatott a vevõ. A Daewoo sem akart kimaradni a bizniszbõl, így – némi késéssel ugyan – õk is építettek egy ilyen autót, ami nem is lett rossz, hiszen számtalan hasznos tapasztalatot átvehettek a többi gyártótól, és õk nem is voltak szemérmesek ezen a téren. Így a Tacuma szinte mindent tud, ami ebben a kategóriában elvárható: felszereltsége gazdag, üléssorai jól variálhatók, rengeteg benne a kisebb-nagyobb rakodóhely, csomagtartója átlagos méretû, de jól használható, rugózása kényelmes, szóval az autó kifejezetten jó társ egy hosszú családi utazáshoz, vagy a mindennapok során.
A baj csak az, hogy a Tacuma fölött picit eljárt már az idõ, és a konkurencia eközben nem pihent.

A Daewoo 3,7 milliós alapáron kínálja meglehetõsen átlagos megjelenésû és használati értékû autóját, vagyis alig olcsóbban, mint a magyar piacon kifejezetten népszerû Citroen Xsara Picasso, vagy éppen a divatdiktátor Renault Mégane Scénic, amibõl ráadásul már a hipermodern második generációt árusítják a szalonokban. A tesztelõ tehát ezért van bajban: önmagában szemlélve a Tacuma jó autó és jó vétel, ám a teljes piaci kínálat ismeretében ez az állítás már nem igaz.

Pedig az elsõ benyomások kellemesek az autóról. Az üléshelyzet jól beállítható – még annak ellenére is, hogy a kormányoszlop csak föl-le mozog – az autóból jó a kilátás, tehát vezetõ kifejezetten kényelmesen, stresszmentesen irányíthatja az autót. Ebben természetesen szervokormány segíti és hatalmas, elektromosan állítható és fûthetõ külsõ tükrök, és persze az 1,6 literes motor, ami könnyedén mozgatja a meglehetõsen terebélyes kocsitestet. A 105 lóerõs erõforrás ráadásul nem is igazán torkos, hiszen a városban alig fogyaszt többet 10 liternél, ami egy 1,3 tonnás családi autó esetében reális érték. A motorral csupán egy baj van: meglehetõsen zajosan mûködik, ami fõleg az autópályán, nagy sebességnél lehet kissé zavaró.

A Tacumát azonban nemcsak vezetni jó, hanem az utasok is kellemesen érzik benne magukat. Az úton szükséges apróbb tárgyaknak könnyû helyet találni az ülések alá vagy a padlóba épített dobozokban és a többi rakodóhelyen, a hátul utazók életét pedig számos megoldással teszi kényelmesebbé a Daewoo. A hátsó üléssor három különálló ülésbõl áll; a középsõ támláját lehajtva például pohártartós asztalt vagy praktikus könyöklõt kapunk, s ha ennél is több helyre van szükség, az elsõ ülések háttámlájából is kihajtható egy tálca.
Tulajdonképpen még az autó minõségével sem lenne nagy baj, és az utastérben felhasznált anyagok is megütik az átlagos szintet; igazából az autó külsõ és belsõ formaterve az, ami miatt nem lelkesednek érte különösen a vásárlók. A Pininfarina által rajzolt karosszéria korrekt, de ennél több jót nemigen lehet elmondani róla, és a kocsibelsõ sem szolgál izgalmas formai megoldásokkal. A nemrégiben végrehajtott modellfrissítés során ugyan áttervezték az autó orrát, de ez kevés az üdvösséghez egy olyan piacon, ahol a Scénic II diktálja a tempót. A Daewoo buszlimuzinjának egyetlen ütõkártyája az lehet, hogy ilyen alacsony áron egyetlen konkurens sem kínál ilyen felszereltséget – pl. alapáron jár a légkondi –, de még ez az extrakínálat sem emelkedik ki toronymagasan a mezõnybõl, így nem csoda, ha a kompakt buszlimuzinok hazai vásárlói ritkán hagyják pénzüket a Daewoo-kereskedõknél.

Értékelés - Daewoo Tacuma 1.6 SX

- Motor: az erõforrás a maga tizenhat szelepével, két vezérmûtengelyével és Euro 3-as környezetvédelmi normájával modernnek számít. Fogyasztása és dinamizmusa átlagos, zaja viszont átlagon felüli, bár ez nem a motor hibája; egyszerûen kevés a zajszigetelés.
- Ár/érték arány: a kompakt buszlimuzinok kínálatában nem található Magyarországon még egy autó, ami 3,7 millió forintért ilyen sokat nyújtana. A Tacuma alapfelszereléséhez tartoznak az elektromos ablakemelõk és a tükörmozgatás, a manuális légkondicionáló, az elsõ ködfényszórók – igaz, hifit viszont csak felárért kap a vásárló. Ez utóbbi talán nem véletlen, hiszen ebben az autóban bizonyára Daewoo audiót építenének, márpedig a vevõk többsége inkább egy nevesebb gyártó termékét választja.
- Használati érték: a Tacuma mindent tud, ami ebben a kategóriában elvárható: tágas, praktikus és jól variálható, kényelmes utazóautó, amiben az egész család komfortosan elfér, és még a csomagoknak is jut hely. Már ha nincs belõlük túlságosan sok, mert a 325 literes csomagtér nem igazán tágas, de a külön-külön ledönthetõ vagy kiemelhetõ ülések révén könnyen és sokféleképpen bõvíthetõ.
- Biztonság: ABS és két légzsák; itt véget is ér a Tacuma biztonsági berendezéseinek listája. A katalógusokban persze hosszan taglalják az állítható fejtámlákat és gyûrõdõ zónákat, de ez csak porhintés – egyértelmû, hogy ennél ma már többet vár el az a vevõ, aki családi autót vásárol.

Ez már azért reálisabb értékelés. :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: eXpero - 2004 Március, 27, 12:07:10 pm
Idézetet írta: "lufi"
...
Ez már azért reálisabb értékelés. :)

Én azért szeretnék egy tagunktól olvasni egy legalább ennyire részletes leírást - a sajátjáról.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: palvik - 2004 Március, 30, 08:47:32 am
Sziasztok! Még új vagyok itt, de lelkes. Én most veszek Tacumat, majd beszámolok a tapasztalatokról. Más dewwos tapasztalatom jócskán van, igencsak elégedett vagyok velük. (Igaz, hogy motor helyett kis koreaiak hajtják?  :D  Hihi. Na szóval, csak így tovább
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Kiccs - 2004 Március, 30, 15:44:44 pm
http://www.vezess.hu/hir.php?idx=3335

ez is egy jó teszt :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Kornél - 2004 Április, 17, 13:25:57 pm
Tapasztalatok alapján az els? futóm? elég gyenge. Sokszor ropognak a szílentek és a stabilizátor összeköt? ikergömbfej is hamar megadja magát.Van aki imádja a másik meg szidja. Kinek a pap kinek a papné.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: eXpero - 2004 Május, 05, 19:59:27 pm
Kornél, illetve Tacuma gazdák!
Milyen el?írt km-enkénti szervizei vannak a jószágnak?
És ezek mit tartalmaznak?
Köszi.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Kornél - 2004 Május, 06, 08:32:37 am
Idézetet írta: "Espero_96"
Kornél, illetve Tacuma gazdák!
Milyen el?írt km-enkénti szervizei vannak a jószágnak?
És ezek mit tartalmaznak?
Köszi.

Évente vagy 15000 km.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2004 Szeptember, 18, 18:26:37 pm
A szervíz intervallumokban elvégezend? munkák ha jól tudom állandóan változnak, a GM-Daewoo folyamatossan kiegészíti a javítási munkákat! (valószín?, a tapasztalatok alapján a hibajelenségek elkerülése végett változtatják a munkákat) 8)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2004 November, 25, 21:55:25 pm
Ide is hoztam egy írást a Tacuma leend? és mostani gazdáknak!!!

A kompakt egyter?
A Tacuma magyarra fordítva az élet élvezetét jelenti, és egyben
kínálja is leend? tulajdonosának, hisz a Daewoo legújabb modellje
már alapkoncepciójában ötvözi a sokoldalú felhasználhatóságot a
nagy autók kényelmével és kifinomultságával.
A merész, lendületes vonalvezetés sportos eleganciát ad az autónak,
s ez, valamint a tágas bels? és a meglep?en kompakt küls?
egyértelm?vé teszik, hogy a Tacuma a munkában és a szabadid?ben is
aktív, sokoldalú társ lesz. A Daewoo autógyár els? egyter?jét,
a Tacumát azzal a céllal fejlesztették ki, hogy csökkentse a különbséget
a kompakt egyter?ek és a középkategóriás autók között azok számára,
akik a középkategóriás autókhoz képest nagyobb sokoldalúságra
vágynak, ám nem szeretnének teljes méret? egyter?t venni.
E célból a Tacumánál a teljesítmény minden lehetséges elemét,
beleértve a menettulajdonságokat és a kezelhet?séget, a tartósságot
és a különböz? éghajlati viszonyok közt való teljesít?képességet,
igen alaposan - 2 millió kilométeren át - tesztelték az Egyesült
Királyságban és Ausztráliában.
 
A Küls?
A Daewoo legújabb modelljén minden szem szívesen id?zik majd.
Az olasz Pininfarina stúdióban tervezett Tacuma új iskolát nyit a
járm?tervezésben azzal, hogy formai elemeiben a középkategóriás
és egyter? jegyek ötvöz?dnek. A karosszéria er?t sugárzó, lendületes
vonalai elölr?l merész, oldalról és hátulról pedig dinamikus megjelenést
kölcsönöznek a járm?nek. Az egyedi h?t?rács újszer? módon,
mégis felismerhet?en alkalmazkodik a Daewoo jellegzetes h?t?rács-kialakításához.
A rövid motorháztet? elegánsan simul át a járm? oldalának vonalaiba,
amelyek a hátsó oldalablakok fél-oválisát megkerülve érnek véget a
magasra emelt hátsó lámpákkal és a sportos, krómozott ovális
kipufogócs?vel amúgy is igen egyénivé varázsolt farrészen.
 
A sokoldalú
A Tacuma számára már egy viszonylag kicsi parkolóhely is elegend?.
A városi közlekedés körülményei nem jelentenek gondot ennek az autónak,
amely éppúgy otthon érzi magát a zsúfolt utcákon, mint az autópályákon.
A Tacuma remekül kihasználja a bels? tér kínálta lehet?ségeket,
hiszen kényelmesen elfér benne öt személy, s a 347 literes csomagtérben
még a csomagjaiknak is b?ven akad hely.
Ha pedig a 35:30:35 arányban osztható hátsó ülés mindhárom támláját is
ledöntjük, az üléseket pedig el?rehajtjuk, a csomagtér 1425 literesre n?,
és ez a hátsó ülések kiemelésével tovább növelhet? 1847 literre.
 
A Bels?
A Daewoo koreai Design Forum stúdiója és az olasz Ital Design stúdió
által közösen tervezett Tacuma els?sorban kompakt egyter?, amely
b?ven elegend? teret kínál utasainak. Noha küls? méretei kedvez?ek a
városi forgalomban, a Tacuma rengeteg olyan tárolóhelyet kínál,
amelyekb?l soha nem lehet elég. Az ajtókon és az üléstámlák hátoldalán
lév? zsebek, a nagyméret? keszty?tartó, a beépített pohártartókkal
rendelkez? középkonzol, a fels? konzolba integrált szemüvegtartó,
hátul, a padlóban kialakított rekeszek és a hátsó ülések kartámaszaiba
épített pohártartók rengeteg helyet kínálnak a kisebb-nagyobb holmik tárolására.
Az els? ülések háttámlájáról lehajtható asztalkák szintén kiválóan
alkalmasak csészék és ennivalók elhelyezésére.

M?SZAKI ADATOK
Lökettérfogat (cm3): 1598-1998
Teljesítmény[kW(Le)]: 78(106)-95(129)
Nyomaték (Nm): 145-182
Hossz/szél./mag. (mm): 4352/1754/1578
Tengelytáv (mm): 2600
Csomagtartó (l): 455/1165
Üzemanyagtartály (l): 60
Menetkész tömeg (kg): 1345
Terhelhet?ség (kg): 400
Végsebesség (km/h): 175
Gyorsulás 0-100 km/h (s): 10,6
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Kexy - 2005 Április, 18, 20:42:41 pm
KB 3 ev mulva majd beszamolok hogy milyen :D

K
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2005 Április, 18, 21:04:41 pm
Idézetet írta: "Kexy"
KB 3 ev mulva majd beszamolok hogy milyen :D

K

Az még egy kicsit odébb van nemde!!!??? ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Kexy - 2005 Április, 18, 21:45:44 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "Kexy"
KB 3 ev mulva majd beszamolok hogy milyen :D

K

Az még egy kicsit odébb van nemde!!!??? ;-)

Kb addigra kell egy 3. auto :D

K
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2005 Április, 20, 21:15:16 pm
Nekem egy 5 hónapos Tacumám van. El?tte egy Nubira II-es volt. Most van benne 10e km de nagyon meg vagyok vele elégedve. A Kornél által emlegetett futóm? ropogás (stabilizátor szilent) hidegben megvolt, de ezt már a Nubira is tudta :). A gyerekeknek nagyon tetszik mert kényelmes hátul és jól kilátni. A motor (1.6) egy icipicit gyenge ehhez a tömeghez szerintem. A fogyasztás kb. 10 l f?leg városban.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2005 Április, 20, 21:50:24 pm
Idézetet írta: "btotyi"
Nekem egy 5 hónapos Tacumám van. El?tte egy Nubira II-es volt. Most van benne 10e km de nagyon meg vagyok vele elégedve. A Kornél által emlegetett futóm? ropogás (stabilizátor szilent) hidegben megvolt, de ezt már a Nubira is tudta :). A gyerekeknek nagyon tetszik mert kényelmes hátul és jól kilátni. A motor (1.6) egy icipicit gyenge ehhez a tömeghez szerintem. A fogyasztás kb. 10 l f?leg városban.

Gratulálok a kocsihoz! :oke:
Lenne egy kérdésem.
Els?sorban mi késztetett a Tacuma megvételére?
Mi tetszett meg benne?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2005 Április, 22, 09:39:25 am
Idézetet írta: "Viper"

Gratulálok a kocsihoz! :oke:
Lenne egy kérdésem.
Els?sorban mi késztetett a Tacuma megvételére?
Mi tetszett meg benne?

Igazából már korábban is tetszett de akkor még nagyon drága volt (~4.4M). Mikor a nubirát terveztem leváltani akkor a lacetti sw-t néztem ki és azt is akartam venni. Viszont vácon ott állt a szalonban egy tacuma akciós áron a listaárnál (~3.8M) majdnem 800e-rel olcsóbban. Így kaptam az alkalmon. Méretileg, felszereltségét tekintva szinte ugyanazt tudja mint a lacetti sw. A bels? tér viszont óriási és a teljes család nagyon kényelmesen elfér benne. Mindenféle rekeszek az ülések alatt és a padlótérben illetve a csomagtartóban. A pakolhatóságáról annyit, hogy az egyik kollégám 200*160 -as franciaágya gond nélkül elfért benne, persze egy kicsit szét kellett szedni.
A menetteljesítménye egy kicsit öreguras de a motor másképpen van hangolva. A végsebessége olyan 170 körül van de azt már nagyon nem szereti , ott állandóan padlóig kell nyomni a gázpedált.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2005 Április, 22, 09:58:28 am

Hátha még megtudnád azt, hogy most csak 3069000 .- egy Daewoos példány. Ott van kiállítva Vácon. Én is filóztam most, hogy megvegyem, de sajna még fiatal a Kalosom.

Üdv:
sznuni
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2005 Április, 22, 17:40:16 pm
Idézetet írta: "sznuni"

Hátha még megtudnád azt, hogy most csak 3069000 .- egy Daewoos példány. Ott van kiállítva Vácon. Én is filóztam most, hogy megvegyem, de sajna még fiatal a Kalosom.

Üdv:
sznuni

Csak kiemelném: akciós áron a listaárnál (~3.8M) majdnem 800e-rel olcsóbban
Szóval kb. ? is annyiért vette és szerintem az ?vé is DAEWOO-s!!!!
Én örülök, hogy van végre valaki itt a fórumon, akinek Tacumája van.
Informálódhatunk minden dologról és lehet másnak is kedve lessz megvásárolni egy ilyen autót!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2005 Április, 25, 21:25:49 pm
Idézetet írta: "sznuni"

Hátha még megtudnád azt, hogy most csak 3069000 .- egy Daewoos példány. Ott van kiállítva Vácon. Én is filóztam most, hogy megvegyem, de sajna még fiatal a Kalosom.

Üdv:
sznuni

Khm. mint írtam Vácon a szalonban volt kiállítva 3 059 000-ért.  :-x

Egyébként az emblémáktól és a DAEWOO feliratoktól eltekintve teljesen olyan mint a chevyk. A h?t?maszkról csak a chevy plus jele hiányzik illetve minden alkatrészén és az üvegeken stb. GMDAT felirat van.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Kexy - 2005 Június, 22, 13:52:13 pm

A Daewoo jel szebb :D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2005 Június, 25, 14:14:58 pm
Idézetet írta: "Kexy"

A Daewoo jel szebb :D

És kevésbé lopják. Az egyik kollégám Lacettijér?l tegnap éjjel feszegették le.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2005 Október, 12, 07:29:26 am
Hi.
Valaki fényképezzen nekem 1 Tacuma m?szereggyüttest lécci.
1,6os ét.
Ha még írtok ide.
:)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2005 Október, 12, 09:45:50 am
Idézetet írta: "kola1234"
Hi.
Valaki fényképezzen nekem 1 Tacuma m?szereggyüttest lécci.
1,6os ét.
Ha még írtok ide.
:)

Hy!
Sajnos Tacumával rendelkez? fórumozó nem sok akad, de azért biztosan lessz v.ki, aki lefotózza neked!
Csak nem cserén gondolkozol??? :???:

Üdv: Viper
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2005 November, 02, 08:52:34 am
Egyel?re marad a kettes Nubi. :)

De asszonynak nagyon bejött,csak mégis maradtunk ennél.
A környékemen meg 1 sincs,hogy kicsit megnézzem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2005 November, 02, 17:35:48 pm
Idézetet írta: "kola1234"
Egyel?re marad a kettes Nubi. :)

De asszonynak nagyon bejött,csak mégis maradtunk ennél.
A környékemen meg 1 sincs,hogy kicsit megnézzem.

No majd megpróbálok neked segíteni valahogyan!
Bár gyorsan nembiztos hogy fog menni!

Üdv: Viper
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2005 November, 02, 17:52:11 pm
Idézetet írta: "Viper"
Bár gyorsan nembiztos hogy fog menni!

Üdv: Viper

Hazudtam!!! :bosszu:
Találtam egy képet, de nemtudom biztosan, hogy 1.6-osé-e vagy sem!
De nemsok különbség lehet köztük!
Két félét találtam, az egyik aut.klímás és kézi váltós, a másik man.klímás, de aut. váltós és jobb kormányos és egy a totalcar tesztb?l!
Íme:  :arrow:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2005 November, 23, 07:26:28 am
Hú de kafa!
Közben néztem én is, de olyan régen jártam erre,hogy ezt a topicot meg se néztem.
 :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2005 November, 23, 20:56:58 pm
Idézetet írta: "kola1234"
Hú de kafa!
Közben néztem én is, de olyan régen jártam erre,hogy ezt a topicot meg se néztem.
 :lol:

Hát elég szomorú!  :sir1:
Én itt töröm magam, meg minden, te meg ide sem kukkantassz!!!???
 :ferdejel:  :ferdejel:  :seggver:  :gun:  :grrrr:  :nono1:  :mad2:  :mf:
 :okefigura:
No problemo!!! :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2005 December, 18, 20:09:38 pm
Sziasztok!
Holnap veszem át az új 1.6-os Tacumámat Comfort felszereltséggel. Van valaki aki esetleg tud róla b?vebb infót mondani. Mire kell figyelni a használat kezdetén (bejáratás), milyen egyéb ny?gjei lehetnek az autónak? Milyen a fogyasztása, nem a prosi adataira vagyok kíváncsi hanem olyanokra akik ugyan ezt a típust vezetik. Ha volt valami m?szaki hiba az autóval akkor azz is érdekel hogy mi volt az. Esetleg olyan hely is érdekel ahol valami hibalista szerepel err?l a típusról.
Kösz a válaszokat el?re is!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: more.istvan - 2006 Február, 11, 07:13:25 am
Örömmel válaszolok e-mailban.
more.istvan@proxynet.hu
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tapai.zsolt - 2006 Február, 12, 20:06:41 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Sziasztok!
Holnap veszem át az új 1.6-os Tacumámat Comfort felszereltséggel. Van valaki aki esetleg tud róla b?vebb infót mondani. Mire kell figyelni a használat kezdetén (bejáratás), milyen egyéb ny?gjei lehetnek az autónak? Milyen a fogyasztása, nem a prosi adataira vagyok kíváncsi hanem olyanokra akik ugyan ezt a típust vezetik. Ha volt valami m?szaki hiba az autóval akkor azz is érdekel hogy mi volt az. Esetleg olyan hely is érdekel ahol valami hibalista szerepel err?l a típusról.
Kösz a válaszokat el?re is!

http://totalcar.hu/nepitelet/?op=modell&cat_id=28327
http://totalcar.hu/nepitelet/index.php?op=modell&cat_id=1082
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: more.istvan - 2006 Február, 25, 06:14:12 am
Korábban írtátok tipus hibaként az els? lengéscsillapítót, a szilenteket. Az elmúlt 2 évben legalább 6-szor jártam én is e probléma okán a szervízben.  :sir:
Folytassuk a sort az els? üléssel, amelynél az általam ismert 2-b?l 2-ben szétment a szivacs, kiszakította, kikoptatta az üléshuzatot.  :sir:
De folytassuk még: 5 ízben kellet megkeresnem a szervízt az idpnként kihagyó, rángató motor miatt.  :sir:  (Persze nem Tacumások, ne gondoljatok rosszra, ez nem állandó rángatást jelent, hanem egyidejúleg a több mint 30.000 km alatt kb 5-6 alkalmat, amikor meggonolta magát és úgy tett, mintha nem ismerné csak az alapjáratot, és következ?leg már csak fél gáztól hajlandó dolgozni. Ill az csak egyszer volt, hogy abszolúte nem volt alapjárat. A következ? indítás után sosem tapasztaltam újra ezt a problémát.  :-D )
Ezekkel együtt -vagy inkább mindezek ellenére kedvelem a Tacumámat, f?leg a méreteink miatt. Ajánlottak "nagy autókat", pl. Zafirát, de amikor meglátták a különbséget, megérteték miért ragaszkodom a Tacumához.
Tudom, mások is lrhrtnrk hasonló helyzetben, tehát jó lenne ha megosztanánk egymással ezirányú információinkat is, hátha még a hasznunkra is válhat ez. Örömmel olvasok infót itt is, vagy ha van aki itt nem szívesen lát ilyet akkor a more.istvan@proxynet.hu emilen.   :ima:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2006 Március, 01, 20:34:12 pm
Most léptem át a 30000-et. A szilent ropogás megvan de annyira nem zavar f?leg, hogy tudom hogy mit?l van. Rángatás és egyéb problémáim nem voltak illetve egyszer mikor Kornélék is lambda szonda hibát diagnosztizáltak és három napos küszködés után kiderült, hogy a motortérben egy csatlakozó kontakthibás. És a múlt héten az ABS modulom egyszer?en megadta magát. Szerencsére garanciaid?ben mert egyébként a cseréje elég húzós lenne (230e)

A fogyasztásom olyan 9-10 körül van forgalomtól és sebességt?l függ?en. A családom egyébként nagyon szereti mert jó nagy és kényelmes meg nem a földön kell ülni, csak egyszerüen beteszi a fenekét az ember. :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kollarg - 2006 Március, 11, 21:14:18 pm
Sziasztok!

Nekem ~13e km van a Tacumába...
Egyik napról a másikra nem indult... Nem volt szikra...
Felhívtam a Chevy-t, kijöttek elvitték, akkor nem kértem csereautót, mert nem volt rá szükségem kórházi okokból...
"Megcsinálták, és hazahozhattam...."
2-3Nap múlva ugyan ez a jelenség, most náluk van a kocsi, és 4napra kaptam csereautót...
Jöv? hétre ígérték hogy kész lesz...

Ha megint ugyan ezzel a hibával találkozok akkor mi a ...-ot csináljak?

De szerintem a központi vez. egys. elött lesz a hiba, mert két vez. egys. nem szarhat be.. vagy igen?

Gábor
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: more.istvan - 2006 Március, 26, 09:54:51 am
Idézetet írta: "kollarg"
Sziasztok!

Nekem ~13e km van a Tacumába...
Egyik napról a másikra nem indult... Nem volt szikra...
Felhívtam a Chevy-t, kijöttek elvitték, akkor nem kértem csereautót, mert nem volt rá szükségem kórházi okokból...
"Megcsinálták, és hazahozhattam...."
2-3Nap múlva ugyan ez a jelenség, most náluk van a kocsi, és 4napra kaptam csereautót...
Jöv? hétre ígérték hogy kész lesz...

Ha megint ugyan ezzel a hibával találkozok akkor mi a ...-ot csináljak?

De szerintem a központi vez. egys. elött lesz a hiba, mert két vez. egys. nem szarhat be.. vagy igen?

Gábor

Ha aktuális még a kérdésed, adj egy emilt. Az enyém megtalálod lentebb.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2006 Május, 25, 19:08:15 pm
Na mostmár 8000 km van az Én kicsikémben is úgyhogy gy?lnek a tapasztalatok.

1. Volt egy olyan hiba hogy a kuplung lenyomott állapotában ha fékezni kellett nem fogott a fék a kocsi gurult mintha üresben lenne és közben a fékpedál visszarugott mintha menne az ABS. Szervízbe bevittem Vácra és egy szoftverfrissítéssel a probléma megsz?nni látszik.

2. Ritkán f?leg hidegben indításkor nagyon felpörgötta motor, erre is szoftverfrissítés volt a megoldás.

Apró megjegyzés a szoftverfrissítést gariban ingyen csinálták meg, ennek azért örültem. Az én autóm 2005 novemberi gyártású már chevy logós de ezek szerint már azóta módosítottak a vezérl? szofvereken.

Kérdés: Kinek mennyit eszik az autója vegyes használatban, mert én akármit csinálok mindíg 10L körüli átlag jön ki.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2006 Május, 25, 20:10:34 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Kérdés: Kinek mennyit eszik az autója vegyes használatban, mert én akármit csinálok mindíg 10L körüli átlag jön ki.

Én azért örülnék ennek a fogyasztásnak a te helyedben!  :-D
Egy akkora kasztnit mozgatni egy 1.6-os motorral, nem kis teljesítmény.
Szóval szerintem elég jónak t?nik :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2006 Május, 25, 20:52:03 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Kérdés: Kinek mennyit eszik az autója vegyes használatban, mert én akármit csinálok mindíg 10L körüli átlag jön ki.

Nekem több mint 35000 van benne. Mostanában normális használat (Gödöll?-Budapest) mellett olyan 8.5 körül van. 10 litert olyan 160-as tempónál eszik.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2006 Október, 27, 14:03:02 pm
Sziasztok,
úgy néz ki, hogy hamarosan én is ide írhatok. már nagyon várom az átvételt!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2006 Október, 29, 09:12:50 am
Idézetet írta: "HFT"
Sziasztok,
úgy néz ki, hogy hamarosan én is ide írhatok. már nagyon várom az átvételt!

 :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2006 November, 10, 22:16:30 pm
Ma reggel átvehettem a tacumát. Végül is a jelenlegi újkori ára alatt 1 millióval vettem egy fél éves, 113 km-t futott demo-autót. Comfort felszereltség, tehát a jól felszerelt változat. Már a 2006-os modell.
A 80 km-es hazaút a szalonból nagyon kellemes volt, még jobb, amire számítottam.
(A matizt is ma vitte el a vev?je, úgyhogy lett helye a garázsban.)

Majd még írok, hogy hogyan szolgál a gép.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2006 November, 11, 17:47:22 pm
Idézetet írta: "HFT"
Ma reggel átvehettem a tacumát. Végül is a jelenlegi újkori ára alatt 1 millióval vettem egy fél éves, 113 km-t futott demo-autót. Comfort felszereltség, tehát a jól felszerelt változat. Már a 2006-os modell.
A 80 km-es hazaút a szalonból nagyon kellemes volt, még jobb, amire számítottam.
(A matizt is ma vitte el a vev?je, úgyhogy lett helye a garázsban.)

Majd még írok, hogy hogyan szolgál a gép.

Gratulálok az új szerzeményhez. ;-)  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2006 November, 12, 20:33:51 pm

Én is gratulálok, sok balesetmentes km-t kívánok! ;-)  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2006 November, 13, 21:34:18 pm
köszi a gratulációkat.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2006 November, 13, 21:37:20 pm
Idézetet írta: "HFT"
köszi a gratulációkat.

szép az új ikon  :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2006 December, 24, 17:40:58 pm
Tacuma/Rezzo német nyelv? tartozékkatalógus, pdf-ben le is tölthet?:

http://www.chevrolet.de/rezzo/rezzo-zubehoer-zubehoerkatalog.html
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Január, 07, 22:27:17 pm
els? fogyasztási adatom, kb. 50 % város, 50 % országút, még 4000-es fordulat f?lé sosem pörgetve, kissé bejáratós stílusban: 8.2 l/100 km
nagyon elégedett vagyok ezzel az értékkel, és nem számoltam el magam, miel?tt megkérdeznétek. :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Január, 16, 17:47:59 pm
hát, nem pörög ez a topic, pedig 2005-ben a magyar autóeladások 77. helyén végzett a tacuma (2006-os adatot még nem tudok), ami nem rossz. amióta tacumám van, rájöttem, hogy tényleg nem is olyan ritka, mint azel?tt gondoltam. sok a taxi, f?leg Bp.-n, de egyébként is látok viszonylag gyakran tacumát.

Itt viszont van, hogy csak magammal beszélgetek  :hehehe:  :hehehe:

újabb fogyasztási adatom 8.9 l/100 km, kb. 60 % Bp., 40 % országút vagy autópálya
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: vakond - 2007 Január, 16, 17:55:27 pm

Nekem ugye nincsen, de ismerek olyat, akinek van. :lol:
Bár két éve majdnem lett.
Ha akarod, beszélgetek Veled. :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Január, 16, 18:06:35 pm
Idézetet írta: "vakond"

És én is!  :fogsor:  ;-)  :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Január, 16, 18:13:10 pm
:hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2007 Január, 17, 09:05:24 am
Idézetet írta: "HFT"
:hehehe:  :hehehe:  :hehehe:

Kedves HFT,

nekem is majdnem lett, de aztán +gy?ztem magamat, hogy ha nem muszáj nem tolok magam elött még egy négyzetméter leveg?t az autópályán, mikor úgyis 99%ban egyedül ülök benne... De szívesen társalgk veled énis

 :lol:

Mesélnél az autódról?  :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Január, 17, 20:58:15 pm
Idézetet írta: "attis"
   +gy?ztem magamat, hogy ha nem muszáj nem tolok magam elött még egy négyzetméter leveg?t az autópályán, mikor úgyis 99%ban egyedül ülök benne...

na igen. nálunk ez a használati arány nem ilyen. és július elejére várható a 3. gyerk?cünk, hogy növeljük a kihasználást!!!  :oke:  :-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Január, 18, 12:31:32 pm
Esetleg egy rövidebb kis tesztet összetudnál dobni a Tacumáról "saját szemmel" címmel?
Kiváncsi lennék, hogy milyen ez mindennapi használatban!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Január, 18, 15:50:13 pm
Idézetet írta: "Viper"
Esetleg egy rövidebb kis tesztet összetudnál dobni a Tacumáról "saját szemmel" címmel?
Kiváncsi lennék, hogy milyen ez mindennapi használatban!

rendben, sort kerítek rá.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Január, 18, 15:55:11 pm
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "Viper"
Esetleg egy rövidebb kis tesztet összetudnál dobni a Tacumáról "saját szemmel" címmel?
Kiváncsi lennék, hogy milyen ez mindennapi használatban!

rendben, sort kerítek rá.
Nem kell tegnapra!!! :-D  ;-)
Ha már van annyi tapasztalatod az autóval, akkor jó, de mondom nem siettetlek!  :fogsor:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2007 Január, 25, 22:03:06 pm
Sziasztok !

Egy rövid öszefoglaló :

Az enyém november végén múlt két éves. Jelenleg 49e km van benne. Napi szinten használjuk Bp-Gödöll? viszonylatban. Fogyasztás olyan ~ 9l/100Km. A családom nagyon szereti. Kényelmes, elfogadhatóan megy (a nejem szerint nagypapás de ez neki tetszik). Maximális sebesség (lejt?n hátszéllel :-)  )  170 ! Viszont Bp-Hannover útvonalon tartósan 150-160-al autóztam vele (fogyi 10l). Úttartásával elégedett vagyok, ebben nagy része van a Bridgestone gumiknak. A fék jó, de egy bosszantó dolgot viszont észrevettem: ha er?sebb fékezés közben egy gödörbe ugrik valamelyik kerék, az abs bekapcsol ugyan de utána, mikor a kerék már megint az úton van, nemigen akar kikapcsolni. Más is tapasztalt ilyet ?

Hasznosak a rekeszek a csomagtartóban és az utastérben, az ülések alatt illetve a padlóban. A pakolhatósága már többeket meglepett. Két fotel, gázt?zhely stb. gond nélkül befér. A hátsó ülések külön-külön kivehet?sége is hasznos tud lenni néha.

Eddigi hibái :
- kontakthiba a motortérben a teszt csatlakozóban (ráment 3 nap)
- ABS modul csere (szerencsémre gariban, mert elég húzós lenne)

- a rádió néha ki majd bekapcsol (még megoldatlan, mintha a hideggel függne össze, talán ez is kontaktos ?)

Röviden ennyi.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2007 Január, 26, 08:35:24 am
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "attis"
   +gy?ztem magamat, hogy ha nem muszáj nem tolok magam elött még egy négyzetméter leveg?t az autópályán, mikor úgyis 99%ban egyedül ülök benne...

na igen. nálunk ez a használati arány nem ilyen. és július elejére várható a 3. gyerk?cünk, hogy növeljük a kihasználást!!!  :oke:  :-)

gyerk?chöz gratula!!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Január, 26, 14:29:34 pm
Idézetet írta: "btotyi"
Sziasztok !

Egy rövid öszefoglaló :

Köszönjük eme rövidke összefoglalót! ;-)  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Január, 26, 20:41:24 pm
Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "attis"
   +gy?ztem magamat, hogy ha nem muszáj nem tolok magam elött még egy négyzetméter leveg?t az autópályán, mikor úgyis 99%ban egyedül ülök benne...

na igen. nálunk ez a használati arány nem ilyen. és július elejére várható a 3. gyerk?cünk, hogy növeljük a kihasználást!!!  :oke:  :-)

gyerk?chöz gratula!!!

köszi!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Április, 15, 22:46:33 pm
Idézetet írta: "Viper"
Esetleg egy rövidebb kis tesztet összetudnál dobni a Tacumáról "saját szemmel" címmel?
Kiváncsi lennék, hogy milyen ez mindennapi használatban!

Sziasztok!

Szóval egy kis rövidebb leírás az én Tacumámról 21 ezer km után a tapasztalatok:
Pozitivumok: Megbízható, masszív, nem akarnak letolni az útról állandóan, viszonylag rugalmassan lehet vele közlekedni (leg extrémebb érték autópályán kb 200-as végsebesség - az óra 210-et mutatott de valószinüleg nem volt ennyi - igaz ekkor egyedül voltam és üres autóval sürü imák közepette, de siettem épp, nagyarcú audist úgy toltam le a belsô sávbol hogy csak pislogott.
 :oke:
Negatívum: Szeret enni a kicsikém, Pesti használatban átlag 9-10 literes a fogyasztás, de országuton is bekajálja ezt akkor is ha szabályossan megyek és akkor is ha száguldozom, klimával sem mérhetô hogy többet fogyasztana. Autópályán a 140-es tempót szereti e fölött már azért kajál szépen.
Üzemanyag szint jelzô csak tájékoztató infó, igazából a km-ek alapján nézem a fogyasztást két tankolás között.
Alapvetôen elégedett vagyok vele egy kellemes, megbízható gépet kaptam a pénzemért, 1,5 év alatt a kötelezô szervízen kivül semmilyen egyéb kiadásom nem volt vele (jó a gumikat ne számoljuk, azt rögtön kicseréltem Semperit speed control gumikra (ezzel mentem az ominózus 200-at is, gyári gumival még a 120 is életveszélyes -- télen meg valami japán yoko ha jól emléxem a gumira---egyébként a gumin nem érdemes spórolni meghálálja a gép jobban fogja az utat, nem lesz anyira ingatag)

A fékezési probléma amit irtatok nálam is meg van, nálam akkor jön elô ha kuplungolás közben rosszab uton próbálok fékezni, elvileg csütörtökön Vácon kiderül mi a baja.

Összeségében ezért a pénzért egy jó választás volt, ha nagy leszek talán a Captiva irányába váltok, de az még odébb van, egy jó ideig ez marad az autónk.

Üdv:
Gejza007
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Április, 16, 23:15:34 pm
Halihó!

Kb. 2 hete van egy használt tacumám és így érdekl?dve figyelem az írásokat, kinek milyen tapasztalai vannak. Én mindennap használom de még csak leginkább rövid távon városi forgalomban. Természetesen leginkább a pozitív véleményekre vágyom és eléggé elrémisztenek a hibák leírásai mint fék hibái vagy az ABS vezérl? vagy a motor vezérl? hibái. Reménykedek, hogy a nagyobb kiadású problémák elkerülnek.
Sajnos még nem sokat tudok az autóról mert még kezelési utmutatóm sincs. Inenn próbálok infókat szerezni és sok  érdekes tapasztalatot olvastam már.
Azt tervezem, hogy elmegyek a Kaposújlaki találkozóra hátha még több infót hallok majd.

Egy tacumás
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Április, 17, 20:37:02 pm
Idézetet írta: "patinana"

hát, én el?ször alaposan a 2004-es kaposújlaki talin tudtam megnézni egy tacumát, akkor még csak álom volt, nem gondoltam, hogy tavaly ?szre valósággá válik.
sajnos az idei talira elmenés még mindig bizonytalan, pedig jó lenne.
nálam a jelzett hibák még nem jelentkeztek, de még csak ötezer km-nél és öt hónap használatnál tartok.
az eddigi átlagfogyasztás - vegyesen - 9.2 liter/100 km.
ebben város is, autópálya is van.
az els? ezer km-t bejáratósan használtam, aztán már egyre kevésbé.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Április, 17, 20:42:49 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Sziasztok!

Szóval egy kis rövidebb leírás az én Tacumámról........
Üdv:
Gejza007

Kedves Gejza!
Nagyon köszönjük eme kis szösszenetet, a Tacumások és a Klub nevében is!  :ima:  :oke:  :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 Április, 17, 21:21:50 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "gejza007"
Sziasztok!

Szóval egy kis rövidebb leírás az én Tacumámról........
Üdv:
Gejza007

Kedves Gejza!
Nagyon köszönjük eme kis szösszenetet, a Tacumások és a Klub nevében is!  :ima:  :oke:  :integet:

? az a kollega aki meglátogatott minket Vácon a kék Tacumával :fogsor:  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Április, 17, 22:23:52 pm
Miel?tt megvettük, b?ségesen áttekintettem a használt és új egyter?-, valamint alsó középkategóriás piacot. Az ár-érték arány elcsépelt fogalma a számolgatások során új értelmet nyert. Meg az is, hogy szinte új legyen, de mégsem annyiért. Végül ez lett bel?le. A színe elég rikító, de mivel nem én rendeltem, hanem adva volt, elfogadtam, megszerettem. Nagy el?nye, hogy jól látható, a "látni és látszani" közlekedési alapelv utóbbi pillére teljesítve van.
Külseje oldalról és hátulról szerintem kifejezetten szép, bár vannak autós újságírók, akik szerint csúnya. Oldalán a nyolcküll?s alufelnik még sokat dobnak. Nem rosszak a fehér oldalindex-búrák sem. Ja! És felülr?l is szép. Néztétek már felülr?l az autótokat? Érdemes.  :-)  Az eleje talán lehetne szebb is, itt nehezebb szép motívumokat találni. Ami fontos: ha jövök, észreveszik.
Beülve rögtön szembet?n? a magas üléspozíció, kényelmes be-kiszállás.
A kormány magassága, az ülés magassága is állítható, valamint a deréktámasz is. Feleségem 49 kg-jától apósom 160 kg-jáig mindenki befér a kormány mögé, kényelmesen. Az elejét azt nem látja, de minek? Érezni kell. A tükörállítás és a panorámatet? állítása is elektromos. A tet? vagány és hasznos is, gyerk?ceim szeretnek a gyerekülésben ülve felfelé nézve ott kibámulni, ill. követelni, hogy nyissam ki. Amikor meleg az autó, gyorsabb így a szell?ztetése, miel?tt a klímát bekapcsolom. Hátránya, hogy ha leállok, kihúzom a kulcsot, semmi nem figyelmeztet, hogy a tet? nyitva, vagy automatikus csukódás sincs. Tehát ezt észben kell tartani! A klíma automata, én semmi negatívumot nem tudok mondani róla, kellemes, nagyon hasznos extra. A gyári cd-s rádió nálam még hibát nem produkált, amit hallottam eddig, az a túlzott melegedése és a "magától bekapcsol"-szindróma. Sok a tárolórekesz. Hátul ülni is kényelmes, középen is. A középs? ülés hárompontos öve praktikusan van megoldva, nem aggat, ha nem ül ott senki. Ezt az ülést tologatni is lehet. A három ülés kivétele nagyon egyszer?, és nem nehezek az ülések. A csomagtartóban is vannak tárolórekeszek, rakodópolc mindkét els? ülés alatt, valamint a hátsó ülések el?tti padlóban, mindkét oldalon. A m?szerfal amerikai stílusú, ez engem nem zavar, jól áttekinthet?.
Na, de végre induljunk el! A váltógomb b?rbevonatú, jó fogású. Sokkal jobb a váltó, eddig a legjobb ami daewoo-autóimban volt. A motor nagyon hasonlít a nubirám motorjához, de mégis más ebben az autóban. Persze, azért a 6-7-8 év alatt fejlesztgettek valamit a koreai mérnökök. Lehet vele dinamikusan autózni. Ami engem meglepett, az a szélérzékenysége, vagyis, hogy minimális. Rosszabbra számítottam. Kanyarodni is jó vele, ezzel sincs semmi gond. Autópályán simán megy 140 körül, de 160-170-nel is mentem már, végsebességet még nem próbáltam.
Nekem a gyári gumikkal nincs gondom, nem tudom, hogy ez a 2006-os modellévben változott-e, nekem már ez az "újabb" Tacuma van. A közismert "fekv?rend?r?s nyikorgás-nyekergés f?leg hidegben" ennél az autónál ismeretlen. A leírt ABS-probléma nálam nincs. Amikor er?sen fékezek, és a kerék gödörbe, kátyúba ér, bekapcsol az ABS, de amint jó lesz az út, már kikapcsol. Téli guminak Klebert használtam most az els? szezonban. Tél nem nagyon volt, így err?l érdemi tapasztalatom még nincs. Hasznos, hogy ennél a modellnél küls? h?mérséklet-kijelzést is tud a kvarcóra. Amikor kiszállok az autóból szerintem izléses krómkilincset fogok meg, az ajtók belseje praktikus, viszont semmi szövetkárpit az ajtókon. Egy családi autónál ez nem feltétlenül hátrány! Van viszont aluszer? diszítés.
Még néhány apróság, amit nem említettem: ha bekapcsolom a világítást, elhalványodik a f?tés-klíma kijelz?je. A tompított fényszórót nem lehet úgyfelejteni, mert ha kihúzom a kulcsot, bekapcsolt tompított állásnál, akkor leveszi a világítást. Az ablaklehúzókat, ha akarom, reteszelhetem, és akkor csak a vezet? kezelheti (gyermekeim utazás közbeni egyik szórakozása rövidre van zárva, ha úgy kívánom). Ja, és van oldallégzsák is, a két els? mellé. Azért remélem, ezeknek sose kell m?ködniük. A tolatóradar hasznos és pontos segít?társ, de azért ne feledjük: a vezet? agya irányítsa és uralja a gépet, ne más.
Fogyasztási adatot már említettem, 8,5-9,5 között eddig, de még sem tiszta városi, sem tiszta országúti használat nem volt, majd erre is sort kerítek, akkor a min. és a max. értékek talán távolodnak egy kicsit.

Összefoglalva, nem bántam meg a választásom. Ötezer km után még legalábbis nem. Ez a tesztecske az évek folyamán tartós tesztté fog alakulni. Remélem sok negatívumot akkor sem fogok tudni felsorolni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Április, 17, 23:11:47 pm
Tacumások!

Köszönöm, hogy rögtön reagáltok a fórumban a felvetésekre és megosztjátok  a tapasztalatokat az ismerked?kkel.
Az autóm nekem is tetszik bár egy két apróság hiányzik bel?le amit az el?z? Skoda oktáviámba megvolt. A Hely és kényelem szempontjából semmi hátrány, s?t kellemes csalódást érzek. A bels? múanyagok kicsit tényleg kopógósak és a hangszigetelés is hagy kivánivalót. A veztése is nagyon jó élményt nyújt.
Na, de nekem még sokkal többet kell használnom hogy megismerjem.

Üdv mindenkinek!
remélem személyesen is tudunk majd infót cserélni
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Április, 18, 22:20:13 pm
Üdv!

Még remélem sok leírást tudok adni, sok-sok éven keresztül.
Én amúgy látatlanban mentem bele a Tacumába, elôtte sok más autót megnéztem aztán véletlenül lett ez az autóm, de nem bántam meg. Egy megbízható jó utitárs. Nem mellesleg az elmúlt napokban egy két országuti fittipaldinak köszönhetôen még az ABS hiba mellett is többször megmentette az életemet (tehát még hibásan is nagyon megbízhatóan m?ködik ---vészfékezésekre értem) Igaz az sem hátrány ha figyel az ember vezetés közben, sok állatkerrti majom ül az úton a volán mögott.

No mára ennyit....megyek tovább dolgozni...ez a nap is jól végzôdik :(  (csak a meló) (':integet:')

Ui: Sznuni: Igen én voltam ott Vácon .... és hamarosan küldöm a jelentkezésit is a klubba, de erre már csak a jövô héten lesz idôm, totál el vagyok úszva.

Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "gejza007"
Sziasztok!

Szóval egy kis rövidebb leírás az én Tacumámról........
Üdv:
Gejza007

Kedves Gejza!
Nagyon köszönjük eme kis szösszenetet, a Tacumások és a Klub nevében is!  :ima:  :oke:  :integet:
:integet:  :integet:  :integet:  :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Április, 22, 18:50:23 pm
Kis Update az elôzôekhez:

ABS-computer sw frissítés meg történt (Nem derült ki miért de nem volt meg a legutolsó sw verzió a kocsi computerében, feltehetôleg ez okozta a hibát) csütörtökön Vácon, azóta nem jött elô az ominózus fékhiba, remélem nem is fog most már.

Apró kérdés, tudtok-e olyan helyet/szerelôt aki normális Autó-HIFI-s, és nem barmolja szét az autót (mondjuk Pest-megyén belül), a fej egységet szeretném MP3-as-ra kicserélni, esetleg általatok használt tipusok is érdekelnének, és a gyári kormány távirányító helyére be lehet építeni a távvezérlôjét, nagyobb roncsolás nélkül? (nem akarom észrevenni hogy kicserélte a távvezérlôt)
Másik hasonló kérdésem: valahogy nem lehet megoldani, hogy a kocsi computerébôl a fontosabb adatokat egy külön kijelzôn kírja (fogyasztás, és egyéb olyan adatok amik érdekesek lehetnek vezetés közben, mert ha jól láttam a diagnosztikai computeren kiírt egy csomó infót ami érdekes lehet, de ezt állandóra sem lenne butaság kiiratni)

Üdv:
Gejza007
:integet:  :integet:  :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Április, 22, 21:12:41 pm

az adatok kijelzésével kapcsolatban josh és sztaki lanosos tudorok tudnak segíteni, érdemes a lanos topikba beleolvasni, és velük felvenni a kapcsolatot, szerintem.
Én Dunaharasztin tudok autohifist, ha érdekel, PÜ elküldöm.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Április, 23, 20:41:16 pm
Érdekel az Autó-HIFI-s, de csak nyáron lesz idôm ezzel foglalkozni, most boldokháza az életem. Elôre is köszönöm a segítséged! :ima:

üdv:
Gejza007

---------
az adatok kijelzésével kapcsolatban josh és sztaki lanosos tudorok tudnak segíteni, érdemes a lanos topikba beleolvasni, és velük felvenni a kapcsolatot, szerintem.
Én Dunaharasztin tudok autohifist, ha érdekel, PÜ elküldöm.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Április, 28, 21:41:00 pm
Sajnos a kaposújlaki találkozón csak 1 szem tacuma volt.
Na, aztán neki kellett volna igazán márkatárs mert még "kopasz" autós, még csak 3 hete van ilyen autója.
Sebaj, így is sok új tapasztalt ismer?st szerzett aztán majd csak összeszedi az infókat.
Egy  buzgó tacuma Tapolcáról.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Április, 28, 22:41:13 pm
Idézetet írta: "patinana"
Sajnos a kaposújlaki találkozón csak 1 szem tacuma volt.
Na, aztán neki kellett volna igazán márkatárs mert még "kopasz" autós, még csak 3 hete van ilyen autója.
Sebaj, így is sok új tapasztalt ismer?st szerzett aztán majd csak összeszedi az infókat.
Egy  buzgó tacuma Tapolcáról.
:oke:  ;-)  :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Április, 29, 14:30:24 pm
Idézetet írta: "patinana"
Sajnos a kaposújlaki találkozón csak 1 szem tacuma volt.
Na, aztán neki kellett volna igazán márkatárs mert még "kopasz" autós, még csak 3 hete van ilyen autója.
Sebaj, így is sok új tapasztalt ismer?st szerzett aztán majd csak összeszedi az infókat.
Egy  buzgó tacuma Tapolcáról.

sajnos én sem tudtam menni. Viszont van egy olyan tervem, hogy tacumás minitalálkozót szervezzek valamikor, az év 2. felében.

érdekelne ez valakit?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Április, 29, 18:41:39 pm
Idézetet írta: "HFT"
Viszont van egy olyan tervem, hogy tacumás minitalálkozót szervezzek valamikor, az év 2. felében.

érdekelne ez valakit?

Mi is támogatjuk az ötletet és ha nem gond valószín?leg csatlakoznánk még egy páran!  ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Április, 29, 22:22:53 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "HFT"
Viszont van egy olyan tervem, hogy tacumás minitalálkozót szervezzek valamikor, az év 2. felében.

érdekelne ez valakit?

Mi is támogatjuk az ötletet és ha nem gond valószín?leg csatlakoznánk még egy páran!  ;-)

Biztos lesz rá érdekl?d? még rajtam kivül is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Május, 01, 20:47:01 pm
Sziasztok!

Sajnos el voltam/vagyok havazva munkával a 4 napos ünnepet is végig dolgoztam, ezért nem tudtam menni a találkozóra, de remélem késôbb kicsit több idôm lesz és végre én is eljutok valamelyik találkozóra.
Amúgy nem olyan rég találkoztam egy Tacumás Taxis-al, aki Pesten dolgozik a gépével, csak kíváncsiságból megkérdeztem mik a tapasztalatai és azt mondta kb 200E km van a gépében és eddig komolyabb baja nem volt (még Daewoo emblémás volt), most kezdenek elromlani rajta komolyabb dolgok. Ez azért engem megnyugtat, ha bírja a taxi üzemet is ilyen km  terheléssel akkor nagy baj nem lehet.
Amúgy úgy néz ki megsz?nt a fék hiba használt a Váci szoftver csere. (legalábbis eddig nem jött elô újra a hibajelenség)

Üdv:
Gejza007

Idézetet írta: "patinana"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "HFT"
Viszont van egy olyan tervem, hogy tacumás minitalálkozót szervezzek valamikor, az év 2. felében.

érdekelne ez valakit?

Mi is támogatjuk az ötletet és ha nem gond valószín?leg csatlakoznánk még egy páran!  ;-)

Biztos lesz rá érdekl?d? még rajtam kivül is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 13, 20:46:54 pm
halihó!

megméertem a fogyasztásomat, ca. 500km út után.
Ennek fele autópálya (tartós 130 néha kicsit 140, de tök nyugisan)fele vegyes használat,. Így jött ki 9,2 -re. Kb 1/4 rész klíma használat is volt benne.
A vezetési stílusom szerintem dinamikus (a feleségém szerint ezt már máskép hívják), de semmi száguldás, gumicsikorgatás nincs.
A nyáron biztos magasabb lesz a fogyasztás a klíma miatt na meg hogy valószín?, hogy több a városi használat mint a hosszútávú út és így a vegyes használat fogyasztása lesz a minimum.
Ha valaki lábújhegyen vezeti és nagyon figyel  a fogyasztásra biztos tud jobb adatokat is produkálni.
Az el?z? autómmal, (octávia 1.6) is mentem 120km -es távot 6,3 fogyasztással de úgy mint a nyugdíjas kirándulók. Annak az össz. átlaga a 4 év használat alatt 8,5 volt.  
Eddigi kb. 3-4 e. km megtétele után elégedett vagyok az autó viselkedésével, és még szerintem nem használom ki a 2 e. motor max. lehet?ségeit.
A szilent perselyek nekem is nagyon nyikorognak, minden nap 3 fekv?rend?rös gyalogátkel?n kell átmennem. Ez elég zavaró, majd szeretnék kezdeni vele valamit én is .
egy tacumás
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 13, 21:04:17 pm

nekem most volt egy balatoni hétvégém, és az autópályán valamiért nagyon megy ez az autó!
most döntöttem úgy, hogy bejárattam, és néha 160-170-nel is mentem, de átlagban 140-150-nel csak. Állítólag ez a végsebesség tája, de ezt nem éreztem, 170-nél 5000-et forog 5. -ben. És abszolut nem érz?dött, hogy er?ltetett lenne. 5000 felé még nem forgattam, úgyhogy ez volt a határ. (sebességmér? szerint, tehát vsz. azért kevesebb volt ez)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 13, 21:13:10 pm
Én mint írtam nem vagyok száguldós típus, 150-nél többet egy autómmal mentem még csak (suzuki swift)rövid ideig.
Az autóban rejl? er?t viszont szeretem. Az megfelel? dinamikát lendületes haladást jobban kedvelem mintha a maximumokat döngetni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 13, 21:19:26 pm
Idézetet írta: "patinana"
Én mint írtam nem vagyok száguldós típus, 150-nél többet egy autómmal mentem még csak (suzuki swift)rövid ideig.
Az autóban rejl? er?t viszont szeretem. Az megfelel? dinamikát lendületes haladást jobban kedvelem mintha a maximumokat döngetni.

én sem vagyok az, aki 150 felett megy, de ki is akartam próbálni, meg volt, amikor a forgalmi helyzet is úgy hozta.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Május, 14, 17:39:38 pm
Na úgy látom vigyáznom kell az utakon, mert el?jöttek a Tacumás Fittipaldik!!!!  :-D  :fogsor:  :oke:  :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 16, 07:30:19 am
Idézetet írta: "Viper"
Na úgy látom vigyáznom kell az utakon, mert el?jöttek a Tacumás Fittipaldik!!!!  :-D  :fogsor:  :oke:  :integet:

T?lem nem kell aggódnod nem szoktam száguldozni, ha már mindenkit leel?ztem akkor meg csak nyugdíjas módon beteartva a sebeséghatárokat mint a német autópályákon
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 16, 22:18:07 pm
Idézetet írta: "patinana"
Idézetet írta: "Viper"
Na úgy látom vigyáznom kell az utakon, mert el?jöttek a Tacumás Fittipaldik!!!!  :-D  :fogsor:  :oke:  :integet:

T?lem nem kell aggódnod nem szoktam száguldozni, ha már mindenkit leel?ztem akkor meg csak nyugdíjas módon beteartva a sebeséghatárokat mint a német autópályákon
:-D  :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 21, 22:02:03 pm
Helló!
Közeledek a 60 ezerhez. Tud valaki segíteni mit tartalmaz a kötelez? szervíz. gondolok itt gyergya csere, vezérm? szíj, stb. saját szerel?vel szeretném csináltatni és érdekelne az ár is meg természetesen , hogy az mit tartalmaz.
köszönöm el?re is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Május, 21, 23:28:50 pm
Idézetet írta: "patinana"
Helló!
Közeledek a 60 ezerhez. Tud valaki segíteni mit tartalmaz a kötelez? szervíz. gondolok itt gyergya csere, vezérm? szíj, stb. saját szerel?vel szeretném csináltatni és érdekelne az ár is meg természetesen , hogy az mit tartalmaz.
köszönöm el?re is.

Általában :
olajszuro, olaj, üzemanyagszuro, pollenszuro (ha van), levegoszuro, gyertyák, vezérmuszíj+görgok, generátor ékszíj, klíma ékszíj, fékek (ha kell betét, tárcsa, pofa, dob) és ha akarod a gyertyakábeleket (90e-nél ráér). Érdemes ellenoriztetni a lambdaszondá(ka)t.
Fékolaj és szervoolaj ellenorzés. A fékolajat le lehet akár cseréltetni.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Május, 22, 16:40:30 pm
Idézetet írta: "josh"

Bocsi, hogy belekotyogok, de ez tuti!!?? :???:
Mondjuk én a Nexiáéval tudok szolgálni:
60e km-nél olaj és olajsz?r? cserét ír a könyv, a többit csak ellen?rizni kell.  :roll:

Más.
Esetleg a Tacumás kollégák között nincs-e olyan valaki, akinek megvan a kocsihoz az üzemeltetési kézikönyv??? :???:
Szkennelés céljából kellene, mivel ez sincs meg nekem sajnos! :oops:  :-(
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Május, 22, 18:09:27 pm

Szerintem igen, tuti.
Service Interval - 10000 miles -> én ezt úgy értelmezem, hogy 30e km-enként nagyszervíz, 15e km-enként meg olaj+olajszuro+levegoszuro+ellenorzések.

De lehet tévedek....

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 22, 19:49:21 pm

Oké akkor így készülök, gondolom nem lesz olcsó , majd beszámolok róla.
Nekem már van kezel?i könyvem .A keszthelyi Daewoo-opelnél kértem és azt mondták a központból intéznek, és postai utánvétellel j? lesz -e ca.
3000 Ft. mondtam oké. És egy hét múlva Budaörsr?l küldtek teljesen ingyen nagyon örültem neki.

Szívesen elpostázom neked , hogy lemásold.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Május, 22, 20:50:22 pm
Idézetet írta: "patinana"
Oké akkor így készülök, gondolom nem lesz olcsó , majd beszámolok róla.
Nekem már van kezel?i könyvem .A keszthelyi Daewoo-opelnél kértem és azt mondták a központból intéznek, és postai utánvétellel j? lesz -e ca.
3000 Ft. mondtam oké. És egy hét múlva Budaörsr?l küldtek teljesen ingyen nagyon örültem neki.

Szívesen elpostázom neked , hogy lemásold.
Árakat nehéz mondani, esetleg érdekl?dni lehet Bárdi, vagy Unix-nál, hogy kb mennyi lenne a nevezett alk.rész.
A postás dolgot már ell?ttem a sajátomért, nemtudom küldenének más tipusokról is postán újra nekem!
De egy próbát megér!
Köszönöm. ;-)  :ima:  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2007 Május, 22, 21:39:56 pm
Ha jól emlékszem a 60 ezres szerviz listaáron 91000Ft-ra van kiírva Vácon. Nekem is hamarosan mennem kell.

Nekem anno a Nubiránál jóval 100 felett volt úgy, hogy utána még Kornéléknak kellett segíteni rajtam.

Anno beszélgettünk err?l Kornéllal és az derült ki, hogy 16 szelepes motornál olyan terhelést kap a vezérm?szíj a feszít? és a terel? görg?, hogy muszály cserélni. Mivel ua. szíj hajtja a vízszivattyút is 10 esetb?l 9-szer azt is cserélni kell mert az új szíj és feszít? hatására elkezd nyöszörögni majd folyni. Mivel a szivattyú cseréhez megint le kell szedni mindent, árban és munkában egyszer?bb egyb?l cserélni. Az már csak hab a tortán, hogy a vezérm?szíj sem bír ki sok levételt és felrakást így azt is cserélni kell. (Így jártam a nubirával)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 22, 21:42:00 pm
Az tény, hogy azért a 60 ezres kicsit összetettebb szervíz.
Ha van kezel?i könyved, akkor alapnak azt vedd figyelembe, ami abban van szerintem.
A szervízintervallumokról meg annyit, hogy valahol már írtam: amikor 2004-ben megvettem a nubirám, akkor a német kezelési könyvben meglepve tapasztaltam, hogy a szervízintervallum magasabb, mint a magyarban.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Május, 22, 21:42:51 pm
Idézetet írta: "btotyi"
Ha jól emlékszem a 60 ezres szerviz listaáron 91000Ft-ra van kiírva Vácon.
95.800.-  ;-) Van róla fotóm! :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Május, 22, 21:52:55 pm
Idézetet írta: "HFT"
Az tény, hogy azért a 60 ezres kicsit összetettebb szervíz.
Ha van kezel?i könyved, akkor alapnak azt vedd figyelembe, ami abban van szerintem.
A szervízintervallumokról meg annyit, hogy valahol már írtam: amikor 2004-ben megvettem a nubirám, akkor a német kezelési könyvben meglepve tapasztaltam, hogy a szervízintervallum magasabb, mint a magyarban.

Én a 8v-s Lanoson 30e-ként cserélek vezérmu szíjat és feszítot, tuti ami biztos alapon...
Az egy másik dolog, hogy a gyárak egyre jobban kitolják a szervízintervallomokat, de nem hinném hogy jót tesz a motornak, ha el van hanyagolva. Kicsit a 15e km-et is sokallom...
Mondjuk én kenem is neki, nem nagyon hagyom ellustulni  :hehehe:
Minden szervízkor kap új gyertyát, fékbetéteket (minden 2. szervízkor tárcsát), szíjakat (minden 2. szervízkor vezérmuszíjat). A gyertyakábeleket meg mikor tönkremennek  :hehehe:
De ez csak az én dilim....

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 22, 22:01:12 pm

persze, egyértelm?, hogy jót teszel az autódnak, és a használójának is, ha s?r?bben cserélgeted az alkatrészeket, olajat, stb., csak arra céloztam, hogy az el?írt szervízintervallum pl. országfügg? is (mennyire van igénybe véve egy átlagautó ott és itt, milyenek az utak, mennyire vannak a márkaszervízek ráutalva a visszajáró márkatulajdonosokra, stb-stb.). Másrészt én pl. a nubit rengeteget használom kátyus földutakon, porban is, így az is egyértelm?, hogy a 10ezres olajcsere, vagy a s?r?bb légsz?r? csere nem haszontalan dolog.
Érdekességként:Tudod egy 1.3 JTD dízelmotornak mennyi a gyárilag el?írt olajcsere-periódusa Fiatéknál, Opeléknál, Suzukiéknál? Meg fogsz lep?dni, háromféle, nagy szórással.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Május, 22, 22:02:47 pm

Le merem fogadni, hogy van amelyik 30e-res.  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 22, 22:05:06 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "btotyi"
Ha jól emlékszem a 60 ezres szerviz listaáron 91000Ft-ra van kiírva Vácon.
95.800.-  ;-) Van róla fotóm! :-D

Köszi az infókat.
szervízkönyvem nincs, anélkül vettem az autót.
A kezelési útmútatóban kevés utalás van az id?szakos alkatrészcserékr?l azért érdekl?dtem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 22, 22:18:19 pm
Idézetet írta: "josh"
Idézetet írta: "HFT"

persze, egyértelm?, hogy jót teszel az autódnak, és a használójának is, ha s?r?bben cserélgeted az alkatrészeket, olajat, stb., csak arra céloztam, hogy az el?írt szervízintervallum pl. országfügg? is (mennyire van igénybe véve egy átlagautó ott és itt, milyenek az utak, mennyire vannak a márkaszervízek ráutalva a visszajáró márkatulajdonosokra, stb-stb.). Másrészt én pl. a nubit rengeteget használom kátyus földutakon, porban is, így az is egyértelm?, hogy a 10ezres olajcsere, vagy a s?r?bb légsz?r? csere nem haszontalan dolog.
Érdekességként:Tudod egy 1.3 JTD dízelmotornak mennyi a gyárilag el?írt olajcsere-periódusa Fiatéknál, Opeléknál, Suzukiéknál? Meg fogsz lep?dni, háromféle, nagy szórással.

Le merem fogadni, hogy van amelyik 30e-res.  :hehehe:

van 15 ezres, és van 50 ezres is!
Durva nem?

ja, ez off itt, bocsi!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Május, 22, 22:19:29 pm

 :hehehe:  2. szervízkor már tolják is a temetobe a motort!
Így csinálnak forgalmat maguknak, elképeszto...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Május, 22, 22:20:15 pm
Idézetet írta: "patinana"
Köszi az infókat.
szervízkönyvem nincs, anélkül vettem az autót.
A kezelési útmútatóban kevés utalás van az id?szakos alkatrészcserékr?l azért érdekl?dtem.
szerintem HFT is a kezelési könyvre gondolt.
azért bennekéne lennie, hogy mikor mit kell cserélni és-vagy ellen?rizni! ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 22, 22:22:03 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "patinana"
Köszi az infókat.
szervízkönyvem nincs, anélkül vettem az autót.
A kezelési útmútatóban kevés utalás van az id?szakos alkatrészcserékr?l azért érdekl?dtem.
szerintem HFT is a kezelési könyvre gondolt.
azért bennekéne lennie, hogy mikor mit kell cserélni és-vagy ellen?rizni! ;-)

okés, akkor figyelmesen fogom tanulmányozni
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Május, 22, 22:25:28 pm
Idézetet írta: "patinana"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "patinana"
Köszi az infókat.
szervízkönyvem nincs, anélkül vettem az autót.
A kezelési útmútatóban kevés utalás van az id?szakos alkatrészcserékr?l azért érdekl?dtem.
szerintem HFT is a kezelési könyvre gondolt.
azért bennekéne lennie, hogy mikor mit kell cserélni és-vagy ellen?rizni! ;-)

okés, akkor figyelmesen fogom tanulmányozni
a Nexiának a végefelé van, a szerviz és karbantartás részben! ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 22, 22:41:35 pm

Most már nem hagy nyugodni a dolog és forgatom az üzemeltetési utmútónak a szervíz és karbantartási részeit. Ahol valamilyen feltöltési mennyiségre ill. cserére való adatot kéne írni ott az van lásd a "karbantartási ütemtervet" ami persze a szervízfüzetben van,
na itt van egy kis torpanásom sebaj sok infó van itt a válaszokban meg a fórum más oldalain is . Meg mindig kérdezek is ,mindegy mit gondolnak a többiek rólam.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 22, 22:51:22 pm

igazad van, patinana, én is utánanéztem. valóban a szervízkönyvben van, és ott aztán táblázatba foglalva beletették a sparkot, kalost, lacettit, evandát is.
holnap beszkennelem, ha lesz egy kis id?m, az még nem kés??
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 22, 23:00:15 pm

Nem kés? még van pár kilcsi 60 e.-ig meg gy?jtenem is kell. de köszönöm a reagálsát és tényleg csak akkor küld
na itt van egy kis torpanásom sebaj sok infó van itt a válaszokban meg a fórum más oldalain is . Meg mindig kérdezek is ,mindegy mit gondolnak a többiek rólam.

igazad van, patinana, én is utánanéztem. valóban a szervízkönyvben van, és ott aztán táblázatba foglalva beletették a sparkot, kalost, lacettit, evandát is.
holnap beszkennelem, ha lesz egy kis id?m, az még nem kés??

Nem nem kés? még van pár kilcsi 60 e.-ig meg gy?jtenem is kell egy kicsit rá. De köszönöm a gyors reagálást és tényleg csak akkor küld ha ráérsz és nem okoz gondot. köszi
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: btotyi - 2007 Május, 23, 14:51:33 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "btotyi"
Ha jól emlékszem a 60 ezres szerviz listaáron 91000Ft-ra van kiírva Vácon.
95.800.-  ;-) Van róla fotóm! :-D

Látszik, hogy régen voltam  :-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Május, 23, 20:44:24 pm
A karbantartási táblázat 3 részletben:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Május, 23, 20:51:43 pm
Idézetet írta: "HFT"
A karbantartási táblázat 3 részletben:
Én mindenesetre köszönöm, le is mentettem magamnak, hátha majd másnak is szüksége lesz rá! ;-)  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Május, 24, 17:22:15 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "HFT"
A karbantartási táblázat 3 részletben:
Én mindenesetre köszönöm, le is mentettem magamnak, hátha majd másnak is szüksége lesz rá! ;-)  :oke:

Köszönöm a táblázatot tanulmányozni fogom, mert kiváncsi vagyok rá.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: elbandi - 2007 Június, 14, 22:01:46 pm
üdv mindenkinek
két hete vásároltam egy tacumát és azt szeretném megtudni,hogy melyik opel lengéscsillapito jó hozzá/pl:lanosba jó az opel kadetté,és valamelyi újabb astráé is/esetleg ha valaki már cserélt gátlokat tacumába megköszönném ha tudna segiteni benne
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Június, 24, 22:06:48 pm
üdv a csapatban, gratulálok!
sajnos a kérdésedre a választ nem tudom, de az autód részletesebb adatai érdekelnének!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2007 Június, 25, 07:25:01 am
Idézetet írta: "elbandi"
üdv mindenkinek
két hete vásároltam egy tacumát és azt szeretném megtudni,hogy melyik opel lengéscsillapito jó hozzá/pl:lanosba jó az opel kadetté,és valamelyi újabb astráé is/esetleg ha valaki már cserélt gátlokat tacumába megköszönném ha tudna segiteni benne

Csak gyáriban találsz mert nem jó bele egyik opelé sem, s?t sajnos ugy. sincs hozzá! :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Return - 2007 Június, 30, 14:10:28 pm
Üdvözlet mindenkinek!
Néhány hónapja én is szert tettem egy Takonykára, izé Tacumára, és bár meggy?z?désem volt, hogy heti szinten barkácsolhatok a gépen, "sajnos" megmaradt a szabadid?m.(':ima:')

Persze nem új a gép így beugrott egy tervezett toronycsapágy csere, kissé kés?bb széthullott a sebváltó kulisszám a 4-es úton, szerencsére 4.-ben maradt az autó tehát beküszködtem magam a "célba" (4 piros lámpa, csusztatott büdösöd? kuplung, b?g? motor), de a nyomaték és a lustatságom gy?zedelmeskedett tehát csak a végcél elérése után bújtam a gép alá és 12 perces harc után elhárítottam a galibát. (1 db. 6-os csavar beépítésével)(':oke:')

Azért a végén megkérdeznék valakit hátha tud segíteni: mennyit kóstál és hol oldható meg egy szoftver frissítés mivel van némi fentartásom az elktronikám naprakészségéel kapcsolatban.(':-?')

Köszi a választ, és persze jó utat mindenkinek!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kabe77 - 2007 Július, 01, 17:44:12 pm
A szomszédomnak most jött el? egy komolyabb hiba. Szivárog a kormányszervó olaja és kicsit recseg? hangot ad. Eddig a kötelez? szervízeken kívül nem kellett javítani a kocsiján, csak most nemrég kellett elöl-hátul fékbetéteket cserélni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Július, 25, 20:04:59 pm
Valaki kérdezte itt a kezelési kézikönyvet+szervízkönyvet, azt nem találtam a neten, de helyette van más.
Ha még nem késô akkor itt egy hasznos link ahol a gyári Szervíz leírások vannak Daewoo-Típusokhoz, sajnos folyamatossan vándorol a lap de Google segítségével meg lehet találni kb 5 perc alatt
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Július, 25, 20:13:38 pm
Idézetet írta: "gejza007"
sajnos folyamatossan vándorol a lap
Talán nem véletlenül!!!!!
Bocsi, de törölnöm kellett a linket, mivel ezért megüthetjük a bokánkat, mert ez a hivatalos service manual, ami elméletileg nem kerülhet magánemberekhez, csak a szervizek kaphatják meg.
SORRY!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Július, 25, 20:19:40 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "gejza007"
sajnos folyamatossan vándorol a lap
Talán nem véletlenül!!!!!
... ami elméletileg nem kerülhet magánemberekhez, csak a szervizek kaphatják meg.
SORRY!

igazad van viper, hogy leveszed az oldalról a linket, de amúgy meg ha nem kerülhet magánemberekhez, akkor miért van fenn a neten?  :-) gondolom neked is megvan a gépeden az összes daewoo-modell service manualja elmentve.  :lol:  :lol:
van egy jól ismert daewoo alkatrészkeresked? is, akinek az oldalán ott vannak egyb?l a service manualok. igaz, csak azoké, melyeket már nem gyártják. egyébként én úgy tudom, hogy csak a már nem gyártott típusoké nem publikus.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Július, 26, 18:00:53 pm

Egyszer err?l már beszéltünk valahol emlékeim szerint.
Nekem anno még Kornél szólt, hogy vegyem le a fórumról az ilyen linkeket, mert gond lehet bel?le, ha egy GM-es emberke netán idetéved és rátalál.
Én ezzel nem akarok senkit megbántani, de nem akarok magunknak rosszat és inkább kitörlöm!
TECCIKÉRTENI!!??  :-D
Csak halkan jegyzem meg, hogy egyébként nincs a gépemen service manual, még véletlenül sem!  ;-) (cd-n van, de csak a régebbi tipusoké, amelyeket már nem gyártanak)
Ja és én meg pont fordítva tudom, tehát azok nem kerülhetnek magánemberek kezébe, amelyeket még gyártanak!!!
Akinek meg kint van az oldalán és rátalálnak véletlenül, az magára vessen!  ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Július, 26, 18:58:28 pm

igen, én is úgy gondoltam, csak fordítva írtam: a jelenleg gyártott tipusoké nem publikus.
és én értem! jogos hogy leveszed.  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Július, 29, 01:08:18 am
Elnézést ha rosszat tettem.
Csak segíteni akartam a hozzászólásommal, nem ált szándékomban senkinek sem kellemetlenséget okozni. A továbbiakban megtartok magamnak minden olyan infót, ami bárki számára sért?, vagy kellemetlen lehet, és semmilyen linket nem teszek be a hozzászólásomba, keresse meg mindenki magának azt amire szüksége van.
Aprócska megjegyzés, amúgy a GM-nek nem fér bele a költségvetésébe, hogy a gyári könyveket amiket az autókhoz adnak, azt fel tegye a web-re, mondjuk pdf-ben, nem hiszem hogy azok is titkos dokumentumok. És egy ilyen gyári könyv bármikor elveszhet ezer ok miatt is.
*****
Hozzászólás OFF kicsit hosszú lesz
Itt magánvélemény következik, nem sért? szándékkal:
Nem értem amúgy a nagy titkolózást ezekkel a service manualokkal kapcsolatban, egy általános iskolás, aki tud írni olvasni, az is megtalálja egy pillanat alatt a neten ezeket az infókat, ez nem az oldaltól függ, talán a GM- fél hogy katonai titkokat tudunk meg az autóikról? :??:  :??:  :??:
Magán véleményem a dologgal kapcsolatban, ha az autógyártók/meg a többi m?szaki cikket gyártó is/ nem titkolóznának ezekkel az infókkal akkor nem lennének a neten olyan emberkék akik jó pénzért árulják ezeket a service manual-okat CD-ken. (Jó kis fekete ipar jött erre létre, és nem csak kelet-európaiak az árusok, legalábbis a linkek alapján úgy t?nik)
Engem csak kiváncsiságból érdekelt a dolog, hogy tudjam hogy áll  össze a kocsim (pl. hol vannak a karosszériában merevítési pontok,-- ha már két gyereket viszek benne akkor szeretem tudni hogy milyen védelem van az utastéren és az autón körben, mert ?k bizony pótolhatatlanok, és amíg kiskorúak addig Én felelek értük, kés?bb is de az egy másik történet), nem fogok neki állni szerelni az autómat, se kedvem, se tudásom, se id?m nincs rá.
Másik része ugyan ennek a dolognak, mindig rühelltem ha valaki a tudását eltitkolja (legyen az cég, vagy magán személy) anyagi haszon reményében (értsd, csak a márkaszervíz tudjon a kocsihoz hozzányúlni).
Félreértés ne essék, azzal a márkaszervízzel ahova viszem az autómat folyamatosan (Váci-szervíz) semmi bajom, tökéletesen dolgoznak, ott lehetek a kocsim mellett, és mindenre maximálisan korrektül megadják a választ, de tudok olyan szervízt is ahol nem így mennek a dolgok.  Ha már kifizetek X millió Ft-ot a kocsiért, akkor igenis legyen hozzáférhet? maximálisan minden információ az autóval kapcsolatban (akár a szervíz CD is, ha engem az érdekel).** annak idején a 70-es években ha vett az ember egy m?szaki cikket akkor a kezelési leírás végén ott volt a m?szaki leírás is pl., TV-nél, rádiónál, stb **** Az meg már a saját magánügyem, ha olyan hülye leszek hogy nem ismerem fel a képességeim határát és bele kontárkodok olyasmibe amihez halvány g?zöm sincs, de ez legyen már az én döntési lehet?ségem.
***
Ha esetleg egy GM-es is olvassa ezt örülnék ha kifejtené ezzel kapcsolatban a véleményét (akár magán levélben is, privát üzenetben megadom a címem amin elérhet? vagyok). A Tacuma esetében pédául nagyon minimális az az információ amit hivatalosan el lehet érni, közelít a 0-hoz. A fórum gazdák véleményét természetesen maximálisan megértem és el is fogadom, nem akartam nekik kellemetlenséget okozni.
***
Még egy aprócska érv a titkolózás ellen, ha tudom mib?l áll össze a kocsim, nagyobb a bizalmam a gyártóval szemben, mintha csak az általános hülye marketing dumákat tudom meg az autómról, amit minden gyártó idióta marketingese mint egy papagáj szajkóz,pedig ha rájönnének hogy a marketing helyett az embereknek kéne autót gyártani...de az már tényleg nagyon off.
Ez a mentalitás egyébként tipikusan a multik gondolkodását tükrözi, hogy fizess aztán kussolj, nos én ezt nagyon nem szeretem, nem vagyok a tipikus fogyasztói birka (aki nem akar gondolkodni, csak költi ész nélkül a pénzét, lehet rossz évszázadba születtem), akit nem érdekli hogy mi az amiért fizetett, legyen szó akár kocsiról, telefonról, számítógépr?l, mosógépr?l, klímáról vagy bármir?l ami gép. Igenis tudni akarom hogy mib?l áll össze az a cucc amit meg veszek. De itt biztos bennem van a hiba, nem illeszkedem a sablonba.
OFF vége
******
Amúgy, hogy a témához is hozzá szóljak, volt egy kedves ember aki a Pesten a Nyugati téren a felüljárónál belém jött hátulról, kb 30-as tempóval. Az emberke autója egy Seat volt, teljes els? spoiler készlet+motorháztet? rommá tört neki, nálam leporoltam az ellenfél festékét a lökhárítóról, illetve a hátsó egyik ködlápa rögzít? fülei letörtek és ennyi. Szóval jó anyagból van a gép.
Remélem azért több ilyen élményem nem lesz.

Na üdv mindenkinek!

Írta: HFT - 2007 Július, 29, 07:34:40 am

ezt a fórum moderátorai tudomásom szerint éppen a váci szervíz vezet?jének, Kornélnak a kérésére moderálják, ha service-manualos link van. én is tettem be ilyen linket, rögtön moderáltak. feltételezem, hogy a klub vezet?i emiatt nem akarják összerugni a port se a váci szervízzel, se a chevy vezérképviselettel (bár utóbbi szerintem lesz@rja ezt a klub-témát).

magánvéleményedben igazad van, szerintem viszont továbbra is oszd meg észevételeidet. akkor az ilyen adatokat a jöv?ben PÜ-ben, vagy e-mailben kell továbbadni. Mert ahogy volt is róla szó, nagyon sokunknak megvannak ezek a service manualok.

Lehet, Kornél majd elmondja, hogy mi a chevrolet hivatalos véleménye.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 Július, 29, 08:20:10 am
Sziasztok!

Ha megkérhetek mindenkit tartózkodjon az ilyen és ehhez hasonló dolgok nyílvánossá tételét?l.

Hogy miért?

Én is egy gépjárm? alkatrész kerekedelmi Kft-nél dolgozom.
A cégem kemény pénzeket fizet azért hogy a gyártók által használt és kifejlesztett programokat használhassuk. Ha ezt nem tennénk meg a cégemet fel lehet jelenteni hogy tiltott programokat használnak és kemény büntetéseket fizetne érte.
Természetesen hivatalosan is fizetünk ezekért és a gyártó engedélyével használjuk
Ezért kérném azt hogy ne nagyon propagáljuk ezeket a dolgokat. Csak úgy hogy egymás között PÜ-ben stb.

Hozzáteszem hogy engem is érdekelnek a kocsimmal kapcsolatos dolgok.
Mellesleg a netre azt tesznek fel amit akarnak az emberek. Az hogy valaki utána megy és esetleg ezt közzéteszi azzal nem tudunk mit tenni.
De mivel a szervíz megkért minket, akik mellesleg ezért a klubbért nagyon sokat tettek, tesznek, ezért eleget is teszünk a kérésnek.
Hogy ez etikus vagy sem mindenki maga kell hogy eldöntse. De kérek mindenkit tartsuk tiszteletben ezeket a dolgokat.

Kösznettel:
Kápolnási Tamás klubelnök.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Július, 29, 18:32:40 pm
Sziasztok!

Részemr?l vettem az adást, el is fogadom az érvelést.
Ami viszont kérés-kérdés lenne. Nem lehet valahogy megoldani a felhasználói(nem a service manualokra gondolok) kézikönyvek nyilvánossá tételét walamilyen web-es fórumon akár itt, akár az anya cég weblapján, nem lenne szerintem haszontalan dolog például pdf-ben felrakni ezeket. Ha segítség kell ezeknek a digitalizálásában szívessen közrem?ködök is, rendelkezésre áll a megfelel? technika HW és SW a melóhelyeimen. Ha jogilag nem megoldható ez akkor esetleg egy alternatív kezelési kézikönyv elkészítésében is szívesen részt veszek. (Ha a Honda-Civic kezelési könyveit át tudtam rakni magyarba, a képviselet megbízásából az angol kiadásból, akkor valószín?leg ez is menne---igaz id?igényes a dolog a civic(még az utolsó széria ami nem ufó kinézet? volt) könyv pl. kb. 2 hónap alatt készült el, bár mellette csináltam mást is.)
Beszéljük meg, hátha valami épít? jelleg? dolgot ki tudnánk ebb?l hozni egymás segítségére, és azért hogy jobban megismerje mindenki a saját autóját, már ha érdekel egyáltalán valakit a téma. (Itt nem csak a Tacumára gondolok, hanem az összes többi típusra is, ha van rá érdekl?dés)

Üdv mindenkinek!

Idézetet írta: "sznuni"
Sziasztok!

Ha megkérhetek mindenkit tartózkodjon az ilyen és ehhez hasonló dolgok nyílvánossá tételét?l.

Hogy miért?

Én is egy gépjárm? alkatrész kerekedelmi Kft-nél dolgozom.
A cégem kemény pénzeket fizet azért hogy a gyártók által használt és kifejlesztett programokat használhassuk. Ha ezt nem tennénk meg a cégemet fel lehet jelenteni hogy tiltott programokat használnak és kemény büntetéseket fizetne érte.
Természetesen hivatalosan is fizetünk ezekért és a gyártó engedélyével használjuk
Ezért kérném azt hogy ne nagyon propagáljuk ezeket a dolgokat. Csak úgy hogy egymás között PÜ-ben stb.

Hozzáteszem hogy engem is érdekelnek a kocsimmal kapcsolatos dolgok.
Mellesleg a netre azt tesznek fel amit akarnak az emberek. Az hogy valaki utána megy és esetleg ezt közzéteszi azzal nem tudunk mit tenni.
De mivel a szervíz megkért minket, akik mellesleg ezért a klubbért nagyon sokat tettek, tesznek, ezért eleget is teszünk a kérésnek.
Hogy ez etikus vagy sem mindenki maga kell hogy eldöntse. De kérek mindenkit tartsuk tiszteletben ezeket a dolgokat.

Kösznettel:
Kápolnási Tamás klubelnök.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2007 Július, 30, 08:03:00 am
Idézetet írta: "gejza007"

Másik része ugyan ennek a dolognak, mindig rühelltem ha valaki a tudását eltitkolja (legyen az cég, vagy magán személy) anyagi haszon reményében (értsd, csak a márkaszervíz tudjon a kocsihoz hozzányúlni).

Szia,

márpedig a cégek vagy magánszemélyek általában anyagi haszon reményében fejlesztenek, gyártanak, szervizelnek és dolgoznak.

én sem ingyen nyomom az ipart, gondolom te sem. Viszont bármikor megteheted, hogy nem veszel adott márkát, vagy autót egyáltalán. A te pénzed, azt teszel vele, amit akarsz :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Július, 30, 13:10:47 pm
Szia!

Félre érted amit mondok, nem az a lényeg hogy ingyen adja az infót, de ha akarom akkor igenis legyen elérhet? számomra az az információ, ami a megvásárolt termékkel kapcsolatos, akár úgy is hogy el?fizetek erre a plusz információra pl. akár a klub-on belül. Senki nem gondolja azt hogy adott egy termék amit valaki kifejleszt, majd legyárt, hogy azt ingyen adja oda, de az információhoz való hozzájutás lehet?ségére céloztam itt ezzel a megjegyzésemmel. Csak a számítástechnikai ipart ismerem, de ott például ha akarom akkor igenis van lehet?ségem el?fizetni egy emelt szint? technikai információelérésre pl. Microsoft-MDSN programja. Az persze természetes, hogy ezért fizetni kell, de a lehet?ség adott.
Amúgy itt egy másik fórumon épp egy márkatársunk van kicsit hasonló cip?ben, mert nem kapott érdemi infót a szervízét?l, a szervíz önhibáján kívül nem rendelkezik információval-az anya cég nem adta meg neki, és csak a fórumozók segítségére számíthat, mert a gyár nem hajlandó közvetlenül kommunikálni a vev?ivel, hát ez az ami bosszantó. Ha az illet? épp nem rendelkezik számítógéppel és internettel és nem tudja hogy létezik ez a fórum akkor adott esetben nem lesz megoldás a problémájára (hibás információ áramlás szervezés a GM részér?l szerintem)
A GM-nek nyitva kéne hagyni az utat a vásárlói felé arra az esetre ha plusz információra van szüksége egy adott probléma kezelésére, és nem csak mint egy idomított papagáj, azt mondani, hogy fordulj ahhoz akit?l vetted, vagy a márkaszervízhez, hiszen a GM aki gyártotta a terméket, neki kell megfelel? támogatást adnia a szervizeinek is és a végfelhasználóinak is adott esetben, ha már a szervizes kört lefutották, és nem vezetett eredményre, persze tudom ehhez ember, pénz, id? energia, meg egy kis el?relátó gondolkodás is kéne (ami persze kis hazánkban nem jellemz?).
Manapság olyan túlkínálat van az autópiacon (meg általában mindenhol másutt is) szerintem, hogy egy cég sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy nem foglalkozik a vev?ivel, mert adott esetben az a vev? egyszer?en nem lesz többet vev?je, pont ezekért az apró igazából jelentéktelennek t?n? dolgok miatt.
Amúgy a kocsimmal semmi bajom, megbízható, biztonságos útitárs, s?t a márkaszervízzel is maximálisan meg vagyok elégedve, tehát nem a termékkel van a gondom, hanem a hozzá tartozó körítés egy részével, itt f?leg az anyacég hozzá állására gondolok.
Kicsit érthet?bben megfogalmazva, ne csak addig legyek fontos a cégnek amíg eladják a terméket nekem, hanem utána is, hogy kés?bb is az ? termékük mellett döntsek a megfelel? ügyfélkezelés miatt.
-----
Más, nemsoká elérem a 30 000 Km-es szervízt a kötelez? dolgokon kívül van olyan tétel a Tacumán amit érdemes/célszer? cseréltetni?

Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "gejza007"

Másik része ugyan ennek a dolognak, mindig rühelltem ha valaki a tudását eltitkolja (legyen az cég, vagy magán személy) anyagi haszon reményében (értsd, csak a márkaszervíz tudjon a kocsihoz hozzányúlni).

Szia,

márpedig a cégek vagy magánszemélyek általában anyagi haszon reményében fejlesztenek, gyártanak, szervizelnek és dolgoznak.

én sem ingyen nyomom az ipart, gondolom te sem. Viszont bármikor megteheted, hogy nem veszel adott márkát, vagy autót egyáltalán. A te pénzed, azt teszel vele, amit akarsz :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Július, 30, 14:46:30 pm
Szia!

Szerintem felhasználói könyvet küld neked a gm, ha írsz nekik (pénzért)!
Egyébként a microsoft sem adja ki, hogy az X win api source kódja mi.
Nem nyílt forráskódú. Az autód felépítése se open source.
Van egy felhasználási/karbantartási leírás ami alapján te is meg tudod csinálni a "kisszervízt" (pont ezt szolgálja az msdn is, hogy tudj programokat írni).

üdv josh

Idézetet írta: "gejza007"
Szia!

Félre érted amit mondok, nem az a lényeg hogy ingyen adja az infót, de ha akarom akkor igenis legyen elérhet? számomra az az információ, ami a megvásárolt termékkel kapcsolatos, akár úgy is hogy el?fizetek erre a plusz információra pl. akár a klub-on belül. Senki nem gondolja azt hogy adott egy termék amit valaki kifejleszt majd legyárt, hogy azt ingyen adja oda, de az információhoz való hozzájutás lehet?ségére céloztam itt ezzel a megjegyzésemmel. Csak a számítástechnikai ipart ismerem, de ott például ha akarm akkor igenis van lehet?ségem el?fizetni egy emelt szint? technikai információelérésre pl. Microsoft-MDSN programja. Az persze természetes, hogy ezért fizetni kell, de a lehet?ség adott.

Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "gejza007"

Másik része ugyan ennek a dolognak, mindig rühelltem ha valaki a tudását eltitkolja (legyen az cég, vagy magán személy) anyagi haszon reményében (értsd, csak a márkaszervíz tudjon a kocsihoz hozzányúlni).

Szia,

márpedig a cégek vagy magánszemélyek általában anyagi haszon reményében fejlesztenek, gyártanak, szervizelnek és dolgoznak.

én sem ingyen nyomom az ipart, gondolom te sem. Viszont bármikor megteheted, hogy nem veszel adott márkát, vagy autót egyáltalán. A te pénzed, azt teszel vele, amit akarsz :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Július, 30, 19:14:58 pm
Idézetet írta: "josh"
Szia!

Szerintem felhasználói könyvet küld neked a gm, ha írsz nekik (pénzért)!

nem olyan régen ezt még ingyen is küldtek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Július, 30, 19:30:18 pm
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "josh"
Szia!

Szerintem felhasználói könyvet küld neked a gm, ha írsz nekik (pénzért)!

nem olyan régen ezt még ingyen is küldtek.

Én úgy hallottam kb 4000 pénz, de lehet kamu.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Július, 30, 19:42:50 pm
Idézetet írta: "josh"
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "josh"
Szia!

Szerintem felhasználói könyvet küld neked a gm, ha írsz nekik (pénzért)!

nem olyan régen ezt még ingyen is küldtek.

Én úgy hallottam kb 4000 pénz, de lehet kamu.

üdv josh

lehet, hogy most 4 ezer.
de 1-2 éve még ingyen küldték, ha kértél. már nem fér bele a keretbe? :-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Július, 30, 20:13:23 pm
Idézetet írta: "HFT"
lehet, hogy most 4 ezer.
de 1-2 éve még ingyen küldték, ha kértél.
Anno én is ingyen kaptam a Nexiához, mikor írtam nekik!  :-?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Augusztus, 14, 19:02:59 pm
Hölgyek/Urak, volt-e valakinek kavics felvr?désb?l adódó szélvéd? repedése?

És ha igen hol javittatta/cseréltette a szélvéd?jét --Márkaszervíz vagy alternatív szervíz?

Az igaz, hogy a cserekor, mivel ott volt a hologrammos matrica amit a rendszámhoz adtak, akkor abból is újat kell kérni az okmányirodán, addig akkor nem is járhatok az autóval amíg nincs meg ez a másik matrica?

Másik, ilyen repedt szélvéd?vel bevállalható egy kb 5-600km-es út magyarországon belül nagyrészt autópályán?

Sajnos nekem egy kamion küldött az els? szélvéd?mbe egy kavicsot, ami az anyós ülés fel?li oldalon sikeressen el is repedt, kb 30 cm hosszan.

Köszi el?re is a válaszokat.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Augusztus, 14, 20:02:26 pm

Nekem szerencsére még nem volt ilyen gondom (kopp-kopp-kopp), ezért érdemben nemtudok nyilatkozni.
Viszont én úgytudom, hogy ha szélvéd?t kell cserélni, akkor viszont zsebbenyúlós dolog a hologrammos matrica.
Ha nagyon sürg?s az a 600km-es út, akkor bevállalható, de számítani kell az üveg továbbrepedésére és ha a rend?r megállít, akkor azt kell mondani hogy most történt a dolog! ;-)
Részemr?l ennyit tudok hozzátenni! :oops:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2007 Augusztus, 14, 21:01:49 pm

A matrica az még anyira ha meg van a régi 1200,- HUF
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 15, 21:21:48 pm
Sziasztok!

Új vagyok, mint ahogy a Tacumát is egy hete hoztam el a kereskedésb?l.
Lenne pár kérdésem, hátha valaki tud segíteni:
-A benzintjelz? mintha nem lenne pontos, üres állásban 45 liter ment bele, pedig papír szerint 60 literes. Vártam, hogy a tankolás ikon kigyullad a m?szerfalon a vége felé, de nem tette, és akkor sem világít, amikor ráadom a gyújtást, pedig akkor minden lámpa világít. Minden Tacumába van 7.5 liternél világító jelz?fény?
-Amikor gyorsítok és felkapcsolok, a váltáskor a motor felpörög egy kicsit és lassan áll vissza alapjáratra. Nekem ez nagyon furcsa, de egy teszt szerint létezik ilyen autó. A Tiétek is ezt csinálja?
-Amikor nagyon kis gázzal, szinte csak lehelletnyivel haladok, a gázpedál finoman rugdossa a talpam. Ha már egy kicsit nyomom és úgy haladok egyenletesen, akkor megsz?nik. Hiba vagy ez ilyen?
-Van-e valakinek e-mailra küldhet? alkatrészkatalógusa, szervízkönyve? A Maróti m?szaki könyvkiadónál kerestem, de még angol nyelven sem forgalmaznak a kocsihoz semmilyen leírást.
Aki tud, segítsen, minden információ érdekel!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Augusztus, 15, 22:03:57 pm
Idézetet írta: "tacumás"

Üdv körünkben  :integet:
Megpróbálok mindenre sorban válaszolni. ;-)
-Üza.szintjelz? normális, nálamis ilyen pl. és a kis sárga kutacska minden bizonnyal jelezni fog, ha lementél kb.7l-ig!
-A motor felpörgés is normális, ez ilyen.Ellenszere, hogy egy kicsit hamarabb veszed el a gázt, mikor váltasz!
-A pedál rugdosás szerintem az elektromos gázpedál miatt van.
-Na ilyeneket szinte sehol sem találni!
Sok sikert és balesetmentes km-eket kívánok! ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 Augusztus, 16, 08:13:20 am

Természetesen minden úgy van ahogy Viper kollega írta.
Sajnos ezek ilyenek és nem igazán tudsz vele mit csinálni. Talán HFT vagy gejza007 kollega ha itt lesz ? b?vebb infót tud majd mondani a dolgokról.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Augusztus, 16, 12:08:47 pm
Szia!

A benzin szintjelz?t azt nyugodtan elfelejtheted, csak un optikai tuning kategória (nálam sárga lámpa után még van hogy 100 Km-t is elmegyek vele) Inkább a napi számlálóval próbáld mérni a fogyasztást (kb 8,5-12L-es átlagot lehet kihozni vele ha nem hajtod ki a belét az autódnak--a 8,5 akkor ha csak a fordulatszám mér?n mindíg a zöld mez?ben tartod a fordulatot akkor talán sikerülni fog, nemkem most lassan 2 év után átlag 9,5 liter a fogyasztás BP-en rengeteg dugóval tarkított araszolás közben most vagyok 27000 km-nél a futásteljesítményben. Tankolásnál ha nem ég a sárga lámpa akkor reális a 45 liter, eddig a legtöbb amit sikerült bele tankolnom az 57 liter volt, de akkor már kb 2 napja világított a sárga lámpa, nem mertem tovább kisérletezni vele.
A motor felpörgést én nem vettem észre bár én alapból is jobban oda lépek a kocsinak amikor csak lehet.
A gázpedál rugdosást sem tapasztaltam, de lehet hogy van csak én nem vettem észre.

Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Sziasztok!

Új vagyok, mint ahogy a Tacumát is egy hete hoztam el a kereskedésb?l.
Lenne pár kérdésem, hátha valaki tud segíteni:
-A benzintjelz? mintha nem lenne pontos, üres állásban 45 liter ment bele, pedig papír szerint 60 literes. Vártam, hogy a tankolás ikon kigyullad a m?szerfalon a vége felé, de nem tette, és akkor sem világít, amikor ráadom a gyújtást, pedig akkor minden lámpa világít. Minden Tacumába van 7.5 liternél világító jelz?fény?
-Amikor gyorsítok és felkapcsolok, a váltáskor a motor felpörög egy kicsit és lassan áll vissza alapjáratra. Nekem ez nagyon furcsa, de egy teszt szerint létezik ilyen autó. A Tiétek is ezt csinálja?
-Amikor nagyon kis gázzal, szinte csak lehelletnyivel haladok, a gázpedál finoman rugdossa a talpam. Ha már egy kicsit nyomom és úgy haladok egyenletesen, akkor megsz?nik. Hiba vagy ez ilyen?
-Van-e valakinek e-mailra küldhet? alkatrészkatalógusa, szervízkönyve? A Maróti m?szaki könyvkiadónál kerestem, de még angol nyelven sem forgalmaznak a kocsihoz semmilyen leírást.
Aki tud, segítsen, minden információ érdekel!
Üdv körünkben  :integet:
Megpróbálok mindenre sorban válaszolni. ;-)
-Üza.szintjelz? normális, nálamis ilyen pl. és a kis sárga kutacska minden bizonnyal jelezni fog, ha lementél kb.7l-ig!
-A motor felpörgés is normális, ez ilyen.Ellenszere, hogy egy kicsit hamarabb veszed el a gázt, mikor váltasz!
-A pedál rugdosás szerintem az elektromos gázpedál miatt van.
-Na ilyeneket szinte sehol sem találni!
Sok sikert és balesetmentes km-eket kívánok! ;-)

Természetesen minden úgy van ahogy Viper kollega írta.
Sajnos ezek ilyenek és nem igazán tudsz vele mit csinálni. Talán HFT vagy gejza007 kollega ha itt lesz ? b?vebb infót tud majd mondani a dolgokról.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 18, 15:20:33 pm
Köszi az eddigi válaszokat.
Kérdés: ha ráadjátok a gyújtást, akkor nem világít a sárga tankolást jelz? lámpa nálatok? Mert nálam nem és ezért nem merem üresje járni a tankot teszb?l. Meg a kiskönyve is azt írta,m hogy ne járjuk ki üresre, mert az elektromos ac károsodhat (gondolom a folyadék ellenállása nélkül üresen forogva szétpörgi magát)
A felpörgést a szervíz ismerte, a m?szerfal alá bedugtak valami kézi állító kütyüt és a szerel? szerint nullázták a valamit. Ezután leesett az alapjárat és valóban nem pörgött fel a motor és a legjobb hír: megsz?nt a pedál rugdosása kisgáznál.
A szerel? annyit mondott még, hogy most a rendszer újra tanulja magát (nem tudom van-e ilyen), de mire hazaértem újra megtanulta, hogy pörögjön egy kicsit és rugdossa a pedált.
Mindenesetre ezzel a nullázással lehet valamit javítani.
Meg még annyi tanácsot kaptam, hogy a folytószelep házat bel?r?l féktisztító sprayvel tisztítsam ki. Megtörént, jó koszos volt a hengerfejb?l jöv? cs?t?l.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 18, 15:29:38 pm
Most néztem körbe a kocsit, elb.szták a kereskedésben a m?szaki cimkét.
Új rendszámmal kértem a kocsit, át is rendszámozták, csak a cimkét nem a m?szaki vizsga lejárati hónapjára hajtották, hanem a mostanira, úgyhogy cimke szerint 2007. augusztusig van m?szakim. Még jó, hogy a forgalmiban december szerepel :-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Augusztus, 18, 17:18:29 pm
szerintem az eddigi válaszok, amit tacumásnak adtak, rendben vannak. a sárga lámpa alapban nem világít a gyújás ráadásakor, de fog világítani, ha kb. szerintem is 7-8 liter van hátra, akkor elkezdi.
Legújabb, nyaralásos fogyasztási adatom, nem a zöld mez?s fordulatszám-tartományban forgatva, hanem inkább felette, szinte 90 %-ban klímával, 120-130 körül, 8 liter/100 km.

Jó kis autó ez!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 18, 23:12:25 pm
Idézetet írta: "HFT"
szerintem az eddigi válaszok, amit tacumásnak adtak, rendben vannak. a sárga lámpa alapban nem világít a gyújás ráadásakor, de fog világítani, ha kb. szerintem is 7-8 liter van hátra, akkor elkezdi.
Legújabb, nyaralásos fogyasztási adatom, nem a zöld mez?s fordulatszám-tartományban forgatva, hanem inkább felette, szinte 90 %-ban klímával, 120-130 körül, 8 liter/100 km.

Jó kis autó ez!

Oké, erre a kategórikus válaszra vártam. Akkor most húzom a tankolást a sárga lámpáig.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Augusztus, 20, 17:05:29 pm
Nos a legújabb fogyasztási tapasztalat:
M5-ösön 19-én negyed tank benzin fogyott el Szeged-Budapest távolságon (kb 15 liter) ez kb 170-180 km-es út volt (3500-4000-es tartományban tartva a motort), próbáltam végig kb 120-as tempóban menni bár volt benne 3 db 160-as el?zés is (kamion sort, muszály volt bele lépnem a gázpedálba, mert jöttek mögöttem a hullajelöltek kb 200-al és nem akartam hogy a fenekemben landoljanak)
Lefele ugyan ez a m?sor kicsit tempósabban menve fél tank benzint evett be a kicsike klimával, igaz meg is volt pakolva szegénykém csurig, de hát ez a dolga.

Amúgy a sárga lámpa ha fogyóban a benzin akkor jelez a gyújtás ráadása után is, legalábbis az én autómon.

HFT: Hogy hozod ki 8 l-re a fogysztásodat? Komolyan érdekelne, nekem kb 8,5-9 L volt a legjobb fogyasztási adatom. (pl. milyen kúton tankolsz? Milyen típusú benzint? Azt mondta nekem egy két okos ember hogy az sem mindegy hogy mit és hol tankolok)

Írta: HFT - 2007 Augusztus, 20, 20:02:03 pm
azt nem állítom, hogy rendszeres ez a 8 literes fogyasztás, ez csak az utolsó mérésem volt. rendszeresen inkább 9 liter körül jön ki.

szerintem ha a m?szerfalon lév? zöld sávban autózom, az tuti nem gazdaságos. nem hiszem el, hogy az a fordulatszám-tartomány a legjobb. szerintem 3000 körül kell váltani. próbáltam úgy vezetni, ahogy a zöld sáv ajánlja, de úgy abszolut nem lehet dinamikusan autózni.

én nem melegítem álló helyzetben soha az autót, csak hidegen nem terhelem, de azonnal elindulok beindítás után. ha az autó nem halad, hanem áll, járó motorral, általában lekapcsolom a klímát. de ha már tutira fél percnél tovább kell állni pirosnál, vasúti átjáróban, stb., leállítom a motort. a motorféket szeretem használni, ezzel sokat lehet megtakarítani. amikor elindulok pl. nyári h?ségben, akkor sem klímázok rögtön, csak ha már bemelegedett a motor. addig tet?ablak+oldalablak kinyitással fokozatosan szell?ztetek.

az biztos, hogy kútfügg? is a benzin min?sége és a fogyasztás. KÚTFÜGG?, nem márkafügg?, és ez lényeges különbség. (már másik topikban említettem, hogy szerintem európa legrosszabb min?ség? üzemanyagját magyarországon tankoltatják meg velünk. nem alapban, hanem a pancsolás miatt. )

amúgy nincs törzshelyem, vagy ilyesmi. viszont az is igaz, hogy a 98-assal sem fogyaszt kevesebbet, a prémiumbenzinekkel sem, de jobban se megy.

nálam, ha már világít a lámpa, és leállítom az autót, majd újra ráadom a gyújtást, akkor nem világít a sárga lámpa, majd beindítom, elindulok, rövidesen már jelez, de nem azonnal a gyújtás ráadásakor.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 21, 20:29:46 pm
Ma voltam állapotfelmérésen a márkaszervízben: az autó tökéletes (kivéve, hogy valami zörög a kipuffogóban, de fellazulva semmi nincs)
jöv? héten keddre bejelentettem az eddigi szerel?mhöz nagyszervízre (vezérm?szíj, feszít?, vízpumpa, hosszbordás szíj, fékolaj meg fagyállócserére) Elvégre már lassan két hete nálam a gép.
A vezérm?szíjat nem akartam, mert a könyve szerint 90.000-nél kell, de a szervíz mutatott egy bels? javítási könyvet, miszerint 60.000-nél kell.
Mivel most van benne 70.000, ezen nem spórolok. Egyik havernak Fiat Bravan a gyári csereintervallum el?tt 2000 km-el szakadt el. -150.000 ft. a javítás.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 21, 20:36:21 pm
Ja meg motorolaj és olajsz?r?, meg pollensz?r?.
A légsz?r?t cseréltem, azzal sikerült boldogulni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Augusztus, 21, 21:25:21 pm
Idézetet írta: "tacumás"

A vezérm?szíjat nem akartam, mert a könyve szerint 90.000-nél kell, de a szervíz mutatott egy bels? javítási könyvet, miszerint 60.000-nél kell.

ez így igaz. meg amúgy sem szabad a szíjon spórolni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2007 Augusztus, 22, 09:56:01 am
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "tacumás"

A vezérm?szíjat nem akartam, mert a könyve szerint 90.000-nél kell, de a szervíz mutatott egy bels? javítási könyvet, miszerint 60.000-nél kell.

ez így igaz. meg amúgy sem szabad a szíjon spórolni.

Szíjból gyárit kérj bele, és cserélgesd 60ezrenként.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 22, 21:01:21 pm
Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "tacumás"

A vezérm?szíjat nem akartam, mert a könyve szerint 90.000-nél kell, de a szervíz mutatott egy bels? javítási könyvet, miszerint 60.000-nél kell.

ez így igaz. meg amúgy sem szabad a szíjon spórolni.

Szíjból gyárit kérj bele, és cserélgesd 60ezrenként.

Gates lesz.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 30, 18:24:53 pm
Megvolt a szervíz. 64000 lett. Illetve még 10000, mert kiderült, hogy az els? fékbetétek kopottak - ezt miért nem vette észre a márkeszervíz pár nappal korábban - .
Belemásztam a többi Daewoo topicba a neten, és er?sen gondolkodom az EGR szelep lezárásán. Meg azon is, hogy a hengerfejb?l a szívótorokba, közvetlenül a fojtószelep elé vezet? csövet is kiiktassam. A szívócs? kis lukja ledugózva, a hengerfejr?l meg gumics? a kocsi aljáig. Ötlet, javaslat?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Augusztus, 30, 22:07:12 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Ötlet, javaslat?
:bologat:  :bologat:  :bologat: Van bizony!!! Az EGR ledugózás rendben van, azzal nincs gond!
De a kartergázcs?böl visszajutó trutyinak kenési szerepe is van, mégpedig az alapjárati léptet?motor kúpját és tengelyét keni.
Szóval ezt átgondolnám, de nagy galiba nem lesz, ha lekötöd a csövet, csak a másik végére tegyél kartergázsz?r?t és ne az autó alá vezesd ki!
Egyébként örülök, hogy így beleástad magad az internetes daewoo írásokba ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 31, 18:41:09 pm

Muszály olvasni, gy?jteni az infót, mert a márkaszervíz nagyon drága, viszont a kocsit 5 évig biztosan nem akarom eladni, hacsak valami rettenes dolog nem történik. Így nekem kell sokmindent megoldani. Az el?z? 3 kocsimhoz a Maróti M?szaki Könyvkiadónál megvettem a javítási kézikönyvet, de a Tacumáhos se magyar, se angol nyelven nincs semmi.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Augusztus, 31, 19:57:59 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Ötlet, javaslat?
:bologat:  :bologat:  :bologat: Van bizony!!! Az EGR ledugózás rendben van, azzal nincs gond!
De a kartergázcs?böl visszajutó trutyinak kenési szerepe is van, mégpedig az alapjárati léptet?motor kúpját és tengelyét keni.
Szóval ezt átgondolnám, de nagy galiba nem lesz, ha lekötöd a csövet, csak a másik végére tegyél kartergázsz?r?t és ne az autó alá vezesd ki!
Egyébként örülök, hogy így beleástad magad az internetes daewoo írásokba ;-)

Kenés nélkül se fog kikopni úgy 15-20évig abban biztos lehetsz. A Léptetömotorok tengelyét sem kenik mégis 1000+1 évig bírják.
A inkább gáz ha a dzsuva aleül a tengelyhez és nem bírja mozgatni a motor, akkor szépen leég. Ekkor jön a csere, mert a pucegva nem sikerült.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Augusztus, 31, 21:12:24 pm
Köszi a tanácsot, ezt is megfogadom.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Szeptember, 02, 22:23:33 pm
Ma megmértem az els? fogyasztásom. 8 liter lett vegyesben. Suzuki után sok, de a kocsi méretéhez képest nem vészes. Télen fog fájna, azt már érzem.
Szóval 1000 km-t mértem, mert így jött ki. 410 km volt utazás vidékre és 590 km. város, el?város.
Most optimistán úgy gondolom, hogy egy normál országutas menetet ki lehet hozni 7 literb?l 90-110 km/h között. Majd ha lesz egyszer vidéki hosszú utam, kipróbálom.
Aztán dolgoztam is a vason: megnéztem a gyertyákat, szinte újak. Az EGR szelep alá tettem olyan formára vágott tömítést, amit másik fórumban olvastam, de már nem tudom a nevét. A keresztfiam hozta, ?k ilyeneke is árulnak, egyb?l tudta, hogy mi kell nekem. Utólag annyit mondott, hogy beszerlés el?tt bezsírozhattam volna a tömítést.
Aztán a kertegáz elvezetést kavartam meg.
A szívóoldali csatlakozást megsz?ntettem, ledugóztam.
A hengerfejb?l jöv? csövet megtoldva ideiglenesen kivezettem a kocsi alá.
Ezen változás csak kérdés Viper és más hozzáéret?k felé:
-mi az a kartergáz sz?r? és hol lehet venni?
-miért ne a kocsi aká vezessem a kartergázt, illetve ha nem oda, akkor hová?
És a végére egy bibi: a nagyszervízben kértem, hogy cseréljék meg az els? kerekeket a hátsókkal. Hát megcserélték, de csak az egyik oldalon! Mekkora balfékek! Most bal hátsó és jobb els? Kormorán, jobb hátsó és bal els? gyári Kumho. Asszem jön az emel? és itthon átcserélem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 Szeptember, 03, 08:40:41 am
Idézetet írta: "tacumás"

A hengerfejb?l jöv? csövet megtoldva ideiglenesen kivezettem a kocsi alá.
Ezen változás csak kérdés Viper és más hozzáéret?k felé:
-mi az a kartergáz sz?r? és hol lehet venni?
-miért ne a kocsi aká vezessem a kartergázt, illetve ha nem oda, akkor hová?

A kartergáz sz?r? egy kicsike direktsz?r?.
Legalább is úgy néz ki. A szelepfedél tetején lév? cs?be kell rakni. Én a Homasitába vásroltam. És nem a kocsi alá kell kivezetni, mert az csak ott fog füstölni neked és ráadásul büdös is lesz.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 Szeptember, 07, 12:37:22 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Nos a legújabb fogyasztási tapasztalat:
M5-ösön 19-én negyed tank benzin fogyott el Szeged-Budapest távolságon (kb 15 liter) ez kb 170-180 km-es út volt (3500-4000-es tartományban tartva a motort), próbáltam végig kb 120-as tempóban menni bár volt benne 3 db 160-as el?zés is (kamion sort, muszály volt bele lépnem a gázpedálba, mert jöttek mögöttem a hullajelöltek kb 200-al és nem akartam hogy a fenekemben landoljanak)
Lefele ugyan ez a m?sor kicsit tempósabban menve fél tank benzint evett be a kicsike klimával, igaz meg is volt pakolva szegénykém csurig, de hát ez a dolga.

Amúgy a sárga lámpa ha fogyóban a benzin akkor jelez a gyújtás ráadása után is, legalábbis az én autómon.

HFT: Hogy hozod ki 8 l-re a fogysztásodat? Komolyan érdekelne, nekem kb 8,5-9 L volt a legjobb fogyasztási adatom. (pl. milyen kúton tankolsz? Milyen típusú benzint? Azt mondta nekem egy két okos ember hogy az sem mindegy hogy mit és hol tankolok)

Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "HFT"
szerintem az eddigi válaszok, amit tacumásnak adtak, rendben vannak. a sárga lámpa alapban nem világít a gyújás ráadásakor, de fog világítani, ha kb. szerintem is 7-8 liter van hátra, akkor elkezdi.
Legújabb, nyaralásos fogyasztási adatom, nem a zöld mez?s fordulatszám-tartományban forgatva, hanem inkább felette, szinte 90 %-ban klímával, 120-130 körül, 8 liter/100 km.

Jó kis autó ez!

Oké, erre a kategórikus válaszra vártam. Akkor most húzom a tankolást a sárga lámpáig.

Nekem utolsó fogyasztási adataom 80% hosszútávon :
7 liter OMW95
ugyanez klímával 7,5 liter OMW95 120as utazósebességgel és már új NGK Iridium gyertyákkal,új Bosch kábelekkel,ellen?rzött guminyomással,2személlyel +1közepes pakkal!!!
2000 évjáratú NubiraII 1.6 16V mocival.
itthon átlag vegyes használatban 8,5 alatt sohasem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Szeptember, 08, 19:19:24 pm
Halihó!

Átestem a 60 ezres szervízen a héten. Saját szerel?vel csináltatom itt vidéken. Sz?r?k, olaj, vezérm? és generátor szíj, gyertyák és vízpumpa lett cserélve, munkadíjjal 65000 Ft.

Amúgy megvagyok elégedve az autóval
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Szeptember, 08, 22:15:46 pm
Idézetet írta: "patinana"
Halihó!

Átestem a 60 ezres szervízen a héten. Saját szerel?vel csináltatom itt vidéken. Sz?r?k, olaj, vezérm? és generátor szíj, gyertyák és vízpumpa lett cserélve, munkadíjjal 65000 Ft.

Amúgy megvagyok elégedve az autóval

örülök!

ha tudsz, gyere el a badacsonyi talira. hozzátok közel lesz.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Szeptember, 09, 13:10:18 pm
Egy Tacuma halála:
http://www.langlovagok.hu/html/galeria/1084.shtml
ismerte valaki?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Szeptember, 09, 16:04:45 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Egy Tacuma halála:
http://www.langlovagok.hu/html/galeria/1084.shtml
ismerte valaki?

Ukrán rendszámú. Amúgy, úgy t?nik, csak az autó halt meg, a benne ül?k túlélték.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2007 Szeptember, 09, 17:31:57 pm
Én sem ismerem ?ket.
De az biztos, hogy jól össze rakták az autónkat, mivel ha a képek nem csalnak akkor ez az autó borult is, viszont úgy néz ki az utastér szinte nem sérült. :ima:
A saját autómmal is volt nemrég egy kisebb balesetem amikor egy SEAT Ibiza vagy valami hasonló (a márka biztos SEAT volt) kiskocsi belém jött hátulról. Neki a teljes eleje összetört, alsó spoiler, h?t?, motorháztet?. Nálam leporoltam a festéket és mehettem tovább, még a fényezés sem sérült meg (jó az egyik ködlámpa hátul kitört az egyikk rögzít? füle, de ez még elviselhet? kár szerintem)
Szóval szerintem jó kis autó ez, jó kemény anyagból. :oke:

Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "tacumás"
Egy Tacuma halála:
http://www.langlovagok.hu/html/galeria/1084.shtml
ismerte valaki?

Ukrán rendszámú. Amúgy, úgy t?nik, csak az autó halt meg, a benne ül?k túlélték.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Szeptember, 09, 19:29:34 pm

Most úgy hirdeti a Chevy, hogy a lökhárítók kibírják a 8 km/h-val történ? ütközést. Nyilván ezért ilyen er?s és rugalmas.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Szeptember, 09, 22:09:35 pm
Helló!

Regisztrálam magam a badacsonyi talira. Olyan közel van, hogy akár gyalog is elmehetnék, cca. 10 kilcsi. Ott leszünk a nejemmel, bár du.-tól neki érettségi találkozója van  

Más: Sajnálatos a baleset én is azt hiszem, hogy komoly személyi sérülés talán nem történt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2007 Szeptember, 10, 09:27:10 am
Idézetet írta: "gejza007"
Én sem ismerem ?ket.
De az biztos, hogy jól össze rakták az autónkat, mivel ha a képek nem csalnak akkor ez az autó borult is, viszont úgy néz ki az utastér szinte nem sérült. :ima:
A saját autómmal is volt nemrég egy kisebb balesetem amikor egy SEAT Ibiza vagy valami hasonló (a márka biztos SEAT volt) kiskocsi belém jött hátulról. Neki a teljes eleje összetört, alsó spoiler, h?t?, motorháztet?. Nálam leporoltam a festéket és mehettem tovább, még a fényezés sem sérült meg (jó az egyik ködlámpa hátul kitört az egyikk rögzít? füle, de ez még elviselhet? kár szerintem)
Szóval szerintem jó kis autó ez, jó kemény anyagból. :oke:

Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "tacumás"
Egy Tacuma halála:
http://www.langlovagok.hu/html/galeria/1084.shtml
ismerte valaki?

Ukrán rendszámú. Amúgy, úgy t?nik, csak az autó halt meg, a benne ül?k túlélték.

A segge minden autónak keményebb, mint az eleje. Elöl gy?r?dik, ezzel emészt fel mozgási energiát...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2007 Szeptember, 11, 16:53:58 pm

A felségjele UA azaz Ukrarjna onnét azér sok ismer?sünk nem nagyon lehet? :bologat:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2007 Szeptember, 11, 20:50:58 pm
Idézetet írta: "sebijoe"

Mindegy hogy ismer?sünk-e, ember aki megsérült.

ui: mesélték, hogy romániában a felújított szakaszokon a húzósabb kanyarok el?tt ki van táblázva : az emberélet mindennél fontosabb!

ui2: még a télen jártam Bukarestben, meglep? volt, hogy a 2x3 sávos + középen elválasztva 2x párttikár sáv sugárúton oda-vissza megálltak a zebránál. No nem önszántukból, kurv@ keményen büntetik a szabálytalankodókat, pl ha balesetet okozol - akármilyen kis kocc - kapásból ugrik a jogsid 6 hónapra, újra vizsgázol, stb...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 05, 21:14:58 pm
Az volna a kérdésem, hogy tankoláskor a tanksapka levételekor kell-e valamilyen hangot hallani? Az el?z? befecskendez?s OFF autómon egy pisszenés volt, ahogy a nyomás kiegyenlít?dött.
Ennek meg nincs semmilyen hangja. Jó ez így?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 Október, 05, 21:17:23 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Az volna a kérdésem, hogy tankoláskor a tanksapka levételekor kell-e valamilyen hangot hallani? Az el?z? befecskendez?s OFF autómon egy pisszenés volt, ahogy a nyomás kiegyenlít?dött.
Ennek meg nincs semmilyen hangja. Jó ez így?

nekem sincs hangja.
szerintem normális.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 06, 06:13:32 am
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Az volna a kérdésem, hogy tankoláskor a tanksapka levételekor kell-e valamilyen hangot hallani? Az el?z? befecskendez?s OFF autómon egy pisszenés volt, ahogy a nyomás kiegyenlít?dött.
Ennek meg nincs semmilyen hangja. Jó ez így?

nekem sincs hangja.
szerintem normális.

Köszi a választ! Ez megnyugtatott!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Október, 06, 17:34:23 pm
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Az volna a kérdésem, hogy tankoláskor a tanksapka levételekor kell-e valamilyen hangot hallani? Az el?z? befecskendez?s OFF autómon egy pisszenés volt, ahogy a nyomás kiegyenlít?dött.
Ennek meg nincs semmilyen hangja. Jó ez így?

nekem sincs hangja.
szerintem normális.
Nekem sem nincsen! ;-)  :bologat:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2007 Október, 06, 19:07:31 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Az volna a kérdésem, hogy tankoláskor a tanksapka levételekor kell-e valamilyen hangot hallani? Az el?z? befecskendez?s OFF autómon egy pisszenés volt, ahogy a nyomás kiegyenlít?dött.
Ennek meg nincs semmilyen hangja. Jó ez így?

nekem sincs hangja.
szerintem normális.
Nekem sem nincsen! ;-)  :bologat:

Ha jól m?ködik a tankszell?ztet? aktívszénsz?r?s egység a nem lehet hangja.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Caravan - 2007 Október, 10, 07:27:16 am
Szerintem normális.
A Wartburgom tanksapka levételekor sem volt pisszenés. Csak annyit hallottam, "Drágám csak 2500-ért":)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 10, 09:03:22 am
Idézetet írta: "Caravan"
Szerintem normális.
A Wartburgom tanksapka levételekor sem volt pisszenés. Csak annyit hallottam, "Drágám csak 2500-ért":)

Ilyent Én is hallok kicsit módosítva:"Drágám, csak 12500-ért!"
És nincs tele :-(
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 Október, 10, 11:21:33 am
Ja.
Ezek a n?k." Már megint tankolni kelle???"
Utóbb én is 15félért tankoltam. :oke:  :??:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 10, 14:48:05 pm
A Tacumán elöl és hátul van olyan pont, ahol megemelve egyszerre emeli fel az els? vagy a hátsó tengelyt?
Macerás a két els? kerék cseréje úgy, hogy oldalanként külön kurblizom fel a gyári emel?vel. Egyszer?bb lenne betolni alá a krokodilt középen, csak nem akarok kárt csinálni az aljában.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 Október, 10, 15:02:21 pm
Idézetet írta: "tacumás"
A Tacumán elöl és hátul van olyan pont, ahol megemelve egyszerre emeli fel az els? vagy a hátsó tengelyt?
Macerás a két els? kerék cseréje úgy, hogy oldalanként külön kurblizom fel a gyári emel?vel. Egyszer?bb lenne betolni alá a krokodilt középen, csak nem akarok kárt csinálni az aljában.

Már ha nincs ültetve meg spoilerezve.
Nálam a Kalosnál ez a problem.
Nekem van krokim és azzal cseréltem eddig kereket, de mióta ültetve meg spoilerozva van azóta nem lehet.
Bár nem is érdekel. :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 10, 16:59:18 pm

Nincs ültetve, nincs spoilerezve. Tacumára egyébként sem túl gyakori a spoilerkészlet.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Október, 10, 17:46:07 pm

Nekem krokodilom van, és a Lanoson sincs olyan pont, de a gyári emel? helyénél a peremnél emelem oldalanként 2x. Így még mindig gyorsabb.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 10, 19:55:23 pm
Fenn figyelnek a vason a Kléber téligumik :-).
Erre vidéken a birtokra is jó a nagy minta, mert a nyárigumik ilyentájt már könnyen elpörögnek a harmatos, nedves f?ben.
Sajna a 4 utólag vett felnib?l egy rossz volt, így a pótkerékra került a 4. téligumi.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Október, 10, 21:39:26 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Sajna a 4 utólag vett felnib?l egy rossz volt, így a pótkerékra került a 4. téligumi.
és mi volt rossz???
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 11, 08:24:23 am
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Sajna a 4 utólag vett felnib?l egy rossz volt, így a pótkerékra került a 4. téligumi.
és mi volt rossz???

Ütött a felni. Nagyon.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Október, 11, 23:57:42 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Sajna a 4 utólag vett felnib?l egy rossz volt, így a pótkerékra került a 4. téligumi.
és mi volt rossz???

Ütött a felni. Nagyon.
Há akkor visszakéne vinni és ráhúzni a fejére az eladónak! :megfejel:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 12, 00:59:40 am
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Sajna a 4 utólag vett felnib?l egy rossz volt, így a pótkerékra került a 4. téligumi.
és mi volt rossz???

Ütött a felni. Nagyon.
Há akkor visszakéne vinni és ráhúzni a fejére az eladónak! :megfejel:

Ez benne volt a pakliban. 6e-ért 4 felni. Meg 300 km-t nem utazok egy felniért, ennyiért.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Október, 12, 18:19:56 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Ez benne volt a pakliban. 6e-ért 4 felni. Meg 300 km-t nem utazok egy felniért, ennyiért.
Bár mondhatta volna, hogy az egyik tré, azért ennyi az ára! :roll:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 Október, 12, 19:19:20 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Ez benne volt a pakliban. 6e-ért 4 felni. Meg 300 km-t nem utazok egy felniért, ennyiért.
Bár mondhatta volna, hogy az egyik tré, azért ennyi az ára! :roll:

Néha ki lehet fogni.
Nekem régi autómra gyári felni+talán fél szezont futott téli tappancsok
16e ért a négy.
Örültem én is neki.
Igaz, nem is volt egyikkel sem probléma.

.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 12, 20:58:13 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Ez benne volt a pakliban. 6e-ért 4 felni. Meg 300 km-t nem utazok egy felniért, ennyiért.
Bár mondhatta volna, hogy az egyik tré, azért ennyi az ára! :roll:

Nem biztos, hogy tudta. Most néztem a vatzrán, több, mint 1000 adás-vételen van túl. F?leg autóalkatrészeket ad el. Bontott egy autót, ránézésre jó volt a felni, eladta.
Azt kívánom, ennél nagyobb összeg? tévedése senkinek ne legyen az autójával!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 13, 20:29:49 pm
Sebike!
Ma voltam nálatok, de sajna nem volt egyetlen akciós Tacuma sem. Azt mondta az értékesít?, hogy a 3 millásból nem is lesz, 3.4-ért még lehet a gazdagabb felszereltség?.
A galaxy white a kedvenc színem!
Tesztvezetésen kíváncsi lettem volna, hogy a Chevynek sikerült-e valamit javítani a Daewoo váltások között felpörg? motorján?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Október, 14, 16:39:24 pm
olaszországi utazás teljes átlaga, autópályával, hegyi utakkal, mindennel: 8.4 liter/100 km. el?tte belföldi országutakon, 120-nál nem gyorsabban, de zömmel 100 körül: 7.7 liter/100 km.

az osztrák benzin ismét csodákra képes: még nem fogyott ki, de a szokottnál sokkal többet tudok menni (kb. 150 km-rel többet), hasonló útszakaszokon, tehát más oka nincs az alacsonyabb fogyaszásnak.

közel 1 éve vettem a kocsit: eddig csillagos ötös mindenben.  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 17, 17:49:09 pm

Hát akkor ezek nem esznek kevesebbet. Nekem most 7.9 lett a fogyim, értelemszer?en klíma már nem ment. Többsége országút 100-130 között, meg egy pár hideg reggel munkábajárás.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 20, 15:45:22 pm
Szeretném megtudni, hogy használ-e valaki Tacumán szélterel?t: Most gondolkodom, hogy ?szre, télre kellene, mert így ha lehízom az ablakot, egyb?l beesik az es?. Szélterel?vel viszont lehetne egy kis friss leveg?t beengedni, meg az üvegek leszáradása is jobban menne (klímát nem akarom erre használni télen, csak ha nagyon muszály).
Van valakinek tapasztalata?
Egyébként a Totalcar honlapon hirdetettet találtam 5.5-ért.
Ez az:
http://aruhaz.totalcar.hu/index.php?module=product&ps_id=29310&category=2921,2930&prodfilter=
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 Október, 20, 15:52:43 pm

Hali!
A szélterel?höz nem kell pont Tacuma. :)
Nekem van.
HEKO.
Csak jót tudok mondani róla.
Megvettem,bepattintottam,és kész.
Es?ben páramentesítésre a legjobb.

Magyar úton a formula3000 nél a legolcsóbb.
Rendelésre van.
Létezik szatuna is.
Kicsivel drágábban.

A dózsa gy útról elfordulsz balra,és jobb kéz felöl pár házra a keresztez?dést?l vannak.
Én is ott vettem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 Október, 20, 16:21:39 pm

valóban olcsóbb a kola által ajánlott helyen:

http://www.formula3000.hu/shop/advanced_search_result.php?keywords=l%E9gterel%F5+tacuma

 :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 21, 00:46:19 am
:ima:
köszönet!
 :ima:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Október, 27, 21:35:07 pm
Sziasztok!
Az tartalék üzemanyagszintjelz? sárga lámpám nem világított és természetesen el is fogyott a benzin. Két liter azzonali mentés csak kb. 500 méterre lett elég. Ujabb öt liter kellett, hogy a benzinkúthoz elérjek.
Tud valaki tájékoztatni a szintjelz? hol található. Köszi!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 Október, 28, 06:33:37 am
Idézetet írta: "patinana"
Sziasztok!
Az tartalék üzemanyagszintjelz? sárga lámpám nem világított és természetesen el is fogyott a benzin. Két liter azzonali mentés csak kb. 500 méterre lett elég. Ujabb öt liter kellett, hogy a benzinkúthoz elérjek.
Tud valaki tájékoztatni a szintjelz? hol található. Köszi!

Azt szerette a gép gondolom.
Nekem jó a lámpám,de én a következ?képpen tankolok.
Mindig tele.Aztán számláló nullázás.
Így saccolni lehet már a fogyit is.
Másik el?nye,ha kiég a lámpa,vsagy elromlik a m?szer,látni,hogy tankolni kell-e.
A világító lámpával szoktam még néha járkálni,de 52 litert?l többet soha nem kellet tankolnom.Tehát 12 még biztos volt a tankban.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 28, 13:20:47 pm

F?leg a benzinszivattyú szerethette...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 28, 13:24:09 pm
Idézetet írta: "patinana"
Sziasztok!
Az tartalék üzemanyagszintjelz? sárga lámpám nem világított és természetesen el is fogyott a benzin. Két liter azzonali mentés csak kb. 500 méterre lett elég. Ujabb öt liter kellett, hogy a benzinkúthoz elérjek.
Tud valaki tájékoztatni a szintjelz? hol található. Köszi!

Sajna nem találtam meg a leírásban. Két lehetséges verzió: biztosan a tank fels? részébe van beszerelve, ezért vagy a hátsó ülés-csomagtartó fel?l van szerel?ablak kiképezve, vagy a tank leszerlése után lehet hozzáférni.
Logikusabb a szerel?ablakos kivitel, tehát hogy a tankot nem kell levenni. Mindamellett Én ránéznék a sárga lámpácska izzójára is, mert ha eddig világított kifogyás közelében, most meg nem, akkor sanszos, hogy kiégett.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 Október, 28, 18:39:40 pm
De az is lehet,hogy visszatermelte a benzint,sé soha nem ürült ki. :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 Október, 28, 19:36:01 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "patinana"
Sziasztok!
Az tartalék üzemanyagszintjelz? sárga lámpám nem világított és természetesen el is fogyott a benzin. Két liter azzonali mentés csak kb. 500 méterre lett elég. Ujabb öt liter kellett, hogy a benzinkúthoz elérjek.
Tud valaki tájékoztatni a szintjelz? hol található. Köszi!

Sajna nem találtam meg a leírásban. Két lehetséges verzió: biztosan a tank fels? részébe van beszerelve, ezért vagy a hátsó ülés-csomagtartó fel?l van szerel?ablak kiképezve, vagy a tank leszerlése után lehet hozzáférni.
Logikusabb a szerel?ablakos kivitel, tehát hogy a tankot nem kell levenni. Mindamellett Én ránéznék a sárga lámpácska izzójára is, mert ha eddig világított kifogyás közelében, most meg nem, akkor sanszos, hogy kiégett.

Az izzót mindenképpen nézd meg. Az üzemanyag szintmérö egybe van építve az ac pumpával, az csak egy csúszóellenállás és egy rúdra erösített balon, az 99% nem ment tönkre.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 Október, 28, 21:11:56 pm
Hellóztok!
Sajna még nem értem rá szerelni de azért kösz a gyors válaszokat.
A visszajelz? izzó hibája megnyugtat?bb lenne, azt fogom ellen?rizni el?ször.
Remélem nem kell szétszednem az AC pumpás szintjelz?t.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Október, 29, 10:49:46 am
Idézetet írta: "patinana"
Hellóztok!
Sajna még nem értem rá szerelni de azért kösz a gyors válaszokat.
A visszajelz? izzó hibája megnyugtat?bb lenne, azt fogom ellen?rizni el?ször.
Remélem nem kell szétszednem az AC pumpás szintjelz?t.
Én is valószín?bbnek tartom az izzó kiégését, viszont a csere m?szerfalbontással jár!
Mondjuk jobb, mint a tankot szétbombázni a szintjelz? miatt! :oke:  ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 Október, 30, 17:35:06 pm
Megvan a szélterel?! Már kezdtem elveszteni a bizalmam 4 napi igérgetés után, de aztán megjött és ránézésre jó. Fel?lem feltettem, pár nap múlva lesz tapasztalat róla. 4.9 eft. volt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 Október, 31, 21:32:57 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "patinana"
Hellóztok!
Sajna még nem értem rá szerelni de azért kösz a gyors válaszokat.
A visszajelz? izzó hibája megnyugtat?bb lenne, azt fogom ellen?rizni el?ször.
Remélem nem kell szétszednem az AC pumpás szintjelz?t.
Én is valószín?bbnek tartom az izzó kiégését, viszont a csere m?szerfalbontással jár!
Mondjuk jobb, mint a tankot szétbombázni a szintjelz? miatt! :oke:  ;-)
Ezzel vajon mi lehet?
Megoldódott a probléma?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: patinana - 2007 November, 01, 19:37:49 pm

Még nem oldódott meg, mert nem értem rá foglalkozni vele (mindenszentek id?szakában egy kis koszorúkötéssel megy el az id?)
lassan megint tartalékszinthez érek úgy hogy aktuális a probléma
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 November, 01, 21:56:01 pm
Nos ha valaki egy kicsit szeretné a gyári kerekeket megtuningolni, az alábbi táblázatot találtam:

Rezzo e4*98/14*, 4 114,3
(Tacuma, Zespi) e4*2001/166*
Typ KLAU 0041*…

Felniméret   ET   gumiméret
5,5x14    44    185/70R14
5,5x14   44   195/65R14
6,5x15    42    195/60R15
6,5x15    42    205/55R15
7,0x16    42    205/50R16
7,0x17    40    205/45R17
7,0x17    42    215/40R17
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: elbandi - 2007 November, 13, 19:39:48 pm
üdv mindenkinek
lenne egy gondom a tacumámmal 4000fordulat felett önállositsa magát a kilométer órám gyakorlatilag nem tudom mennyivel megyek kb 130km/h felett ha esetleg valaki már járt igy megköszönném ha tudna segiteni sajnos nekem nincs ötletem mi lehet a baj
köszi a segitséget
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 November, 13, 19:44:33 pm
Idézetet írta: "elbandi"
üdv mindenkinek
lenne egy gondom a tacumámmal 4000fordulat felett önállositsa magát a kilométer órám gyakorlatilag nem tudom mennyivel megyek kb 130km/h felett ha esetleg valaki már járt igy megköszönném ha tudna segiteni sajnos nekem nincs ötletem mi lehet a baj
köszi a segitséget
Sajnos tacumához nemnagyon volt közöm eddig.
Ha spirálos a kihajtása a km órának, akkor az a legvalószínübb, hogy nincs a helyén rendesen!
Ez csak ötlet! :??:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 November, 13, 20:11:05 pm

Nekem Tacumám van. szerintem elektromos lehet a km. óra meghajtás. Dombon lakom, a korábbi off autómmal amikor gyújtás nélkül elindultam - gurultam - azok akkor is mutatták a sebességet. A Tacuma áram nélkül halott, nem mozdul a mutató.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 November, 13, 20:58:58 pm

Tuti elektromos. Két dolog elképzelhetö szerintem, ami már nálam is "probléma" volt. az egyik hogy a váltóban a jeladó meg van lazulva (nekem nem csalt de két ujjal ki bírtam tekerni), vagy buherálva volt az óra (számlapot akartam cserélni, és a km óra tütengelye nem kultiválta a mutatólehúzást. Visszarakás után egyes pozíciókba megakadt pl : 60nál és a következö lépcsö egyböl 100 volt. Javíttatás 10e....).

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: elbandi - 2007 November, 22, 19:02:07 pm
köszi a tippeket de most ugy nézki,hogy rendesen müködik majd ha teljesen behal meg nézetem a szervizben is arra tipeltek,hogy elektromos hiba lessz de sajnos még senki nem találkozott ilyen tipusu hibával/én vonzom az ilyen apro hibákat mint a mágnes/vissza sirom a ladámat
köszi mindenkinek
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 November, 22, 19:48:43 pm
Idézetet írta: "elbandi"
köszi a tippeket de most ugy nézki,hogy rendesen müködik majd ha teljesen behal meg nézetem a szervizben is arra tipeltek,hogy elektromos hiba lessz de sajnos még senki nem találkozott ilyen tipusu hibával/én vonzom az ilyen apro hibákat mint a mágnes/vissza sirom a ladámat
köszi mindenkinek

Azért mielött szétveri a forgórészét a jeladónak, nézd meg, hogy nincs-e meglazulva! A váltó tetejénél keresd!
Nem olcsó egy ilyen szenzor, ezért legalább ezt megnézném.
A lada a siprálokat szaggatta, az se jobb. Nem véletlen váltottak.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 November, 22, 20:57:57 pm
Idézetet írta: "elbandi"
köszi a tippeket de most ugy nézki,hogy rendesen müködik majd ha teljesen behal meg nézetem a szervizben is arra tipeltek,hogy elektromos hiba lessz de sajnos még senki nem találkozott ilyen tipusu hibával/én vonzom az ilyen apro hibákat mint a mágnes/vissza sirom a ladámat
köszi mindenkinek

Amikor nem jelezte a sebességet, a számláló számolta a km-ket?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 November, 23, 12:11:36 pm
Sziasztok!

Ma reggel sikerült egy gyorsulást menni egy Tacumával!
Jól megy!!!
De azért lemaradt  mikor 2-t toltam :hehehe: , de csak 60körülre sikerült teljesen elé érni annyira, hogy át tudjak sorolni  :hehehe:  :hehehe:
Hány kiló egy Tacuma?

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 November, 23, 12:15:52 pm
Idézetet írta: "josh"
Sziasztok!

Ma reggel sikerült egy gyorsulást menni egy Tacumával!
Jól megy!!!
De azért lemaradt  mikor 2-t toltam :hehehe: , de csak 60körülre sikerült teljesen elé érni annyira, hogy át tudjak sorolni  :hehehe:  :hehehe:
Hány kiló egy Tacuma?

üdv josh

Nem engedted ki a kéziféket?  :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
1300kg biztos van.
enyém nubira Nubira 1250.Nélkülem.  :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:  :ima:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 November, 23, 12:19:32 pm

Nem tom mi van. Ebbe a hidegbe nem harap induláskor annyira, 2be rakáskor meg a kerék is nyikkan. Nem értem.
Egy újabb hosszú diagnosztika következik szerintem...
Meg 8v az enyém.
A lanos csak 1111kg+én = 1215kg  :lol:

Ennek ellenére, akkor is jól ment a Tacuma.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 November, 26, 17:55:13 pm
Idézetet írta: "josh"
Hány kiló egy Tacuma?

üdv josh
Menetkész üres tömeg (kg) (felszereltségt?l függ) 1272 - 1358   ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 November, 26, 18:12:12 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "josh"
Hány kiló egy Tacuma?

üdv josh
Menetkész üres tömeg (kg) (felszereltségt?l függ) 1272 - 1358   ;-)

Az Én 1.6-os alap kocsim forgalmijában 1307 kg. szerepel.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 November, 26, 18:51:50 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "josh"
Hány kiló egy Tacuma?

üdv josh
Menetkész üres tömeg (kg) (felszereltségt?l függ) 1272 - 1358   ;-)

Az Én 1.6-os alap kocsim forgalmijában 1307 kg. szerepel.

nekem 1272 van a forgalmiban, 1.6-os, de a legjobban felszerelt. végül is a forgalmi adata nem dönt? szerintem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 November, 26, 22:22:22 pm
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "josh"
Hány kiló egy Tacuma?

üdv josh
Menetkész üres tömeg (kg) (felszereltségt?l függ) 1272 - 1358   ;-)

Az Én 1.6-os alap kocsim forgalmijában 1307 kg. szerepel.

nekem 1272 van a forgalmiban, 1.6-os, de a legjobban felszerelt. végül is a forgalmi adata nem dönt? szerintem.
Mert az enyém a Daewoo még hagyományos acélból készítette és sok benne a túlsúly, a Tiéd meg Chevy és ki van könnyítve magnézium ötvözettel!  :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 November, 27, 17:20:47 pm

meg az alukerék gondolom könnyebb a lemezfelninél, a tolótet? könnyebb, mintha ott is fém volna (?), persze az okmányirodai adatok mégsem m?szaki specifikációk, nem pontosak 100 %-ig szerintem.

 :-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2007 November, 29, 09:13:41 am
Idézetet írta: "HFT"

meg az alukerék gondolom könnyebb a lemezfelninél, a tolótet? könnyebb, mintha ott is fém volna (?), persze az okmányirodai adatok mégsem m?szaki specifikációk, nem pontosak 100 %-ig szerintem.

 :-)

Nem-nem! A tolótet? is nehezebbé teszi, és az alukerék is.

Az üveg amúgy olcsóbb a lemeznél, tudátok? pl egy üvegajtós süt? el?állítása olcsóbb mint a teli vasajtósé, oszt mégis drágább, mert azt vesszük?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: elbandi - 2007 December, 08, 14:56:17 pm
hali ismét a közönséghez fordulok olyan gondom van,hogy terhelés alatt a moci 5000-es fordulatszámnál megtorpan és nem pörög ki 6500-as fordulatszámig,ha üresben pörgetem akkor kipörög szabájzásig de vissza esik 3400-as fordulatszámig és csak utánna kezd megint pörögni 6500ig és vissza 3400ig ha nem engedem el a gázt ha közben vissza engedem és pumpálom akkor pörög sajnos tippem sincs mihez nyuljak"magamon kivül"a motor kontrol lámpa nem világit,olyat hallotam már,hogy a egr szelep miatt nem müködik rendesen na de 30000km-es autónál mégsem kéne ilyen alkatrésznek meg hibásodnia szerintem
köszi mindemkinek a segitséget
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 December, 08, 15:33:20 pm
"Ami elromolhat, az el is romlik"

Én azért elvinném 1 kivizsgálásra.
Ez új autó?
Elvinném valami számtekes mesterhez.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 December, 08, 17:04:01 pm
Fogyasztásom városban (zömmel Bp.), most télen 9 l/100 km.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 08, 17:11:49 pm
Kíváncsi vagyok kinek mennyire jó a kézifékje a Tacumán? Nekem nem t?nik annyira keménynek, mint az el?z? autómon, olyannyira, hogy a ház el?tti hídon kézifék mellett is sebességbe teszem, mert néha lassan gurul.
Száraz aszfalton nem is megy a kézifékes megfordulás, de a mostani nedves úton szépen sikerül a mutatvány. Fémes hangja nincs, tehát gondolom, hogy a betét nincs elkopva.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 December, 08, 17:42:03 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Kíváncsi vagyok kinek mennyire jó a kézifékje a Tacumán? Nekem nem t?nik annyira keménynek, mint az el?z? autómon, olyannyira, hogy a ház el?tti hídon kézifék mellett is sebességbe teszem, mert néha lassan gurul.
Száraz aszfalton nem is megy a kézifékes megfordulás, de a mostani nedves úton szépen sikerül a mutatvány. Fémes hangja nincs, tehát gondolom, hogy a betét nincs elkopva.

Állíts a kézfék kötél feszességén! A kézifékkaron van a tövénél a csavar elvileg.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 08, 17:50:12 pm
Gondolom belül van az utastérben, ehhez le kell bontamon a m?anyag elemeket. Nem nagyon reménykedek a sikerben, mert nem kell ütközésig felhúzni a kart most sem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 December, 08, 21:07:18 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Gondolom belül van az utastérben, ehhez le kell bontamon a m?anyag elemeket. Nem nagyon reménykedek a sikerben, mert nem kell ütközésig felhúzni a kart most sem.

Igen belül van, a középkonzol alatt.
Neked hátul dob van?
Mert a dob kopása a lanoson is max 1mm lehet csak.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 09, 09:59:00 am
Igen, dob. Miért van hátul tárcsás is?  :-D
Na jó, az enyém alap 1.6-os, kis kerekekkel, se alufelni, se üvegtet?, se digit klíma.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 December, 09, 14:42:27 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Igen, dob. Miért van hátul tárcsás is?  :-D
Na jó, az enyém alap 1.6-os, kis kerekekkel, se alufelni, se üvegtet?, se digit klíma.

Azért kérdeztem, mert nem volt tiszta, nem ismerem a tacumákat.
A lanosnál 1mm-er dobkopásnál elvileg csere lenne. Valamint a dobfékek excentere is lehet már elmászott. A kézifék kötélröl beszéltünk már!

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 December, 09, 15:52:05 pm
Idézetet írta: "josh"
Idézetet írta: "tacumás"
Igen, dob. Miért van hátul tárcsás is?  :-D
Na jó, az enyém alap 1.6-os, kis kerekekkel, se alufelni, se üvegtet?, se digit klíma.

Azért kérdeztem, mert nem volt tiszta, nem ismerem a tacumákat.
A lanosnál 1mm-er dobkopásnál elvileg csere lenne. Valamint a dobfékek excentere is lehet már elmászott. A kézifék kötélröl beszéltünk már!

üdv josh

tacuma még hátul dobfékes. lacetti már hátul is tárcsafékes.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 10, 18:49:19 pm
Kinek mennyire megy fel a h?fokmér? mutatója. Nekem félig sem. Furcsa az is, hogy mozog, tehát eléri a megszokott szintet, aztán néha menet közben lejjebb megy a mutató majd feljebb, de még mindíg fél alatt van.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 December, 10, 18:57:14 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Kinek mennyire megy fel a h?fokmér? mutatója. Nekem félig sem. Furcsa az is, hogy mozog, tehát eléri a megszokott szintet, aztán néha menet közben lejjebb megy a mutató majd feljebb, de még mindíg fél alatt van.

ez majdnem minden daewoo/chevyn így van. Az üzemi h?fok esetén a fél alatt van. ha totyogsz a dugóban, kicsit feljebb megy, ha pl. gyorsabban mész tartósan, kicsit lejjebb. de nem utalt egyik daewoomon sem semmi gondra, akát tico, matiz, nubira, így volt. Jó volt a f?tés, ha kellett bekapcsolt a ventillátor, stb.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 10, 19:13:27 pm
Már megriadtam. Az el?z? OFF autómon ha bemelegedett, az állt mint a cövek, soha nem mozdult el, még akkor sem, amikor már bekapcsolt a h?t?ventillátor.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2007 December, 10, 19:42:19 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Már megriadtam. Az el?z? OFF autómon ha bemelegedett, az állt mint a cövek, soha nem mozdult el, még akkor sem, amikor már bekapcsolt a h?t?ventillátor.

A daewookba ritkán kapcsol a venti is. Egyébként a lanosnál is így van.
Bár én nem tapasztalok kilengéseket, de fél alatt van mindig.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 11, 20:30:38 pm
Ma rakattam horgot a vasra. 600 kg. fék nélkül, 1200 kg. ráfutófékkel.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 23, 17:23:23 pm
Húúú! Remélem nem tartotok gyilkosnak, kannibálnak és nem közösítetek ki!
A motorháztet?n régóta nem volt márkajel és kaptam egy valamilyen Chevy jelet. Nem egészen volt jó, mert a két illeszt?tüskéb?l le kellett törnöm az egyiket, de végülis jó lett, így felragasztottam. Most Daewoo/Chevrolat Tacumám van.  :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2007 December, 24, 09:56:46 am
Idézetet írta: "tacumás"
Húúú! Remélem nem tartotok gyilkosnak, kannibálnak és nem közösítetek ki!
A motorháztet?n régóta nem volt márkajel és kaptam egy valamilyen Chevy jelet. Nem egészen volt jó, mert a két illeszt?tüskéb?l le kellett törnöm az egyiket, de végülis jó lett, így felragasztottam. Most Daewoo/Chevrolat Tacumám van.  :-D
:hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 December, 24, 21:17:01 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Húúú! Remélem nem tartotok gyilkosnak, kannibálnak és nem közösítetek ki!
A motorháztet?n régóta nem volt márkajel és kaptam egy valamilyen Chevy jelet. Nem egészen volt jó, mert a két illeszt?tüskéb?l le kellett törnöm az egyiket, de végülis jó lett, így felragasztottam. Most Daewoo/Chevrolat Tacumám van.  :-D
:hehehe:  :hehehe:  :hehehe:

Ez nem újdonság.
nézd meg ezt:

 ;-)  :fogsor:  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 25, 09:42:27 am
Igen, de a Tiéd kett?s a jel, Nekem meg a Daewoo sziláscet elej? Tacumáján van Chevy jel.  :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2007 December, 26, 10:08:33 am
Idézetet írta: "tacumás"
Igen, de a Tiéd kett?s a jel, Nekem meg a Daewoo sziláscet elej? Tacumáján van Chevy jel.  :-D

 :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 26, 19:25:54 pm
Azon gondolkodom, hogy a keszty?tartó mögötti leveg?cs?b?l egy gégecs?vel átvezetve mennyire bonyolult lehet a h?thet? keszty?tartó utólagos megoldása?
Csinált már valaki ilyent?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 30, 12:41:54 pm
Közben tovább gondolkoztam - már máson - : hogyan lehe levenni a tet?sínt? Ha leveszem, milyen lesz a helye? Lehet rá kapni valami takaró lemezt, vagy nagyon csúnya marad?
Mivel tet?csomagtartóm nincs - de ha valaki éppen el akarná kótyavetyélni, szóljon! - így nem látom értelmét és a fogyasztást is emeli. El?z? autóimon is csak addig volt fenn a tet?csomi, amíg kellett, aztán egyb?l leszereltem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 30, 12:49:32 pm
Hiába, forog az agyam: Az elektromos tükörhöz men? vezetékekben az áram vagy a test a fix? Melyiket vezérli a kapcsoló?
Annak örülnék, ha áram lenne fix. Kellene két kis szélességjelz?t építenem a tükörházba. Már unom, hogy sötétben a két els? fényszóró viszonylagos közelsége miatt kisebbnek gondolja a szembejöv? a Tacumát és nem számít rám, aztán mindíg megy az korrigálás, amikor közel kerülünk egymáshoz.
Cm-el házilagosan megmértem, 240 cm. tükörszélt?l tükörszélig. Azért ez nem kevés!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2007 December, 30, 12:51:18 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Közben tovább gondolkoztam - már máson - : hogyan lehe levenni a tet?sínt? Ha leveszem, milyen lesz a helye? Lehet rá kapni valami takaró lemezt, vagy nagyon csúnya marad?
Mivel tet?csomagtartóm nincs - de ha valaki éppen el akarná kótyavetyélni, szóljon! - így nem látom értelmét és a fogyasztást is emeli. El?z? autóimon is csak addig volt fenn a tet?csomi, amíg kellett, aztán egyb?l leszereltem.

a tet?sín nem annyira növeli a fogyasztást, mint ha a keresztrudak is rajta vannak. úgy már igen.

amúgy nem gyári, hanem univerzális, tet?sínre való olasz keresztrúd-garnitúra kb. 10 ezer a hipermarketekben, nekem is olyan van és jó.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2007 December, 30, 15:27:03 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Azon gondolkodom, hogy a keszty?tartó mögötti leveg?cs?b?l egy gégecs?vel átvezetve mennyire bonyolult lehet a h?thet? keszty?tartó utólagos megoldása?
Csinált már valaki ilyent?

:
KLIMATIZÁLT keszty?tartó

http://nubira.autokacik.pl/Manuale/schowek%20klima.html

Mellesleg gázbeépítés stb. CSak meg kéne tanulni lengyelül.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2007 December, 30, 17:41:12 pm
A képsorozat tökéletes. Annyi bibi, hogy a lengyel srác a jobb oldali leveg?ztet?b?l vezeti a hideget a keszt?tartróba, Én viszont a klímát csak és kizárólag a szélvéd?re nyomatom, onnan terül a hideg. Inkább a klíma h?cserél? dobozából kéne a leveg?t kicsalni, akkor mindegy lenne, hogy milyen állásba a leveg?szabályzó kar. A végére meg tehetnék egy Wartburg kerek véget, mert azon van elzáró kar is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Január, 14, 19:00:32 pm
Sziasztok!

Van 1 kérdésem.
Az normális, hogy a Tacumám fékezéskor, ha le van nyomva a kuplung bekapcsolja az ABS-t és semmit nem fékez????
Komolyan érdekelne, elvileg ennek nem csak akkor kéne bekapcsolnia ha megcsúszik az autó valamelyik kereke? (Tök száraz úton történt, több alkalommal is, legutoljára ma délben a H?sök terén zebránál, kanyarodás közben, szegény gyalogost majdnem sikerült kivasalnom, alig bírtam megállni)
Vigyem szervízbe?
Valakinek valami ötlete esetleg?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2008 Január, 14, 19:08:57 pm

Ügyfélpanasz estén átprogramozzák az ABS-t GM körlevél alapján!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Január, 14, 19:10:21 pm

Tuti, hogy nem normális! Hisz hogy állsz meg? Csak üresben? Vagy sebességben visszafullasztod!
Szerintem
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Január, 14, 19:11:49 pm
Idézetet írta: "sebijoe"
Sziasztok!
Ügyfélpanasz estén átprogramozzák az ABS-t GM körlevél alapján!
Ne már ez ilyen gyárilag? Nem veszélyes kicsit?!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 Január, 14, 19:35:11 pm
Idézetet írta: "kila00"
Idézetet írta: "gejza007"
Sziasztok!

Van 1 kérdésem.
Az normális, hogy a Tacumám fékezéskor, ha le van nyomva a kuplung bekapcsolja az ABS-t és semmit nem fékez????
Komolyan érdekelne, elvileg ennek nem csak akkor kéne bekapcsolnia ha megcsúszik az autó valamelyik kereke? (Tök száraz úton történt, több alkalommal is, legutoljára ma délben a H?sök terén zebránál, kanyarodás közben, szegény gyalogost majdnem sikerült kivasalnom, alig bírtam megállni)
Vigyem szervízbe?
Valakinek valami ötlete esetleg?

Tuti, hogy nem normális! Hisz hogy állsz meg? Csak üresben? Vagy sebességben visszafullasztod!
Szerintem

Ilyen esetben a gylogoson állsz meg.  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Január, 14, 20:21:00 pm
Idézetet írta: "kola1234"
Ilyen esetben a gylogoson állsz meg.  :hehehe:
Ez azért annyira nem vicces! :felkialtas:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Január, 15, 14:50:30 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Sziasztok!

Van 1 kérdésem.
Az normális, hogy a Tacumám fékezéskor, ha le van nyomva a kuplung bekapcsolja az ABS-t és semmit nem fékez????
Komolyan érdekelne, elvileg ennek nem csak akkor kéne bekapcsolnia ha megcsúszik az autó valamelyik kereke? (Tök száraz úton történt, több alkalommal is, legutoljára ma délben a H?sök terén zebránál, kanyarodás közben, szegény gyalogost majdnem sikerült kivasalnom, alig bírtam megállni)
Vigyem szervízbe?
Valakinek valami ötlete esetleg?

vidd szervízbe.
nem normális jelenség.
nekem nem csinálja.
valami szoftverfrissítés után elmúlik a hiba, gondolom ez ugyanaz lehet, amit sebijoe írt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Január, 15, 17:50:25 pm
Köszi mindenkienk a választ, kérek id?pontot a szervízt?l, aztán majd meglátjuk.
Bár már egyszer volt olyan hogy kompletben elfelejtette az ABS a sw-ét aztán rátöltötték egy ideig jó is volt, most úgy néz ki megint meghülyült.
Ez van, mostmár ismerem a reakcióját a kocsinak, megpróbálom a computer helyett én korrigálni a hülyeségét, csak tényleg tud életveszélyes szitukat okozni, ezért aggaszt.
Más baja amúgy nincs a gépnek, én nagyon szeretem, kényelmes, gyors is ha kell (na jó nem egy porsche 911, de a maga kategóriájában elég jól megy), ha még egy kicsit kevesebbet kajálna az sem lenne baj (most városban pesti töcörgésben 9-10L-es átlag úgy hogy nyomom neki, és közben a klíma is megy állandóan).
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Január, 15, 17:58:15 pm

Ki töltötted az adataidat??
Addig nem tudom elkészíteni a kártyádat.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2008 Január, 15, 18:03:48 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Köszi mindenkienk a választ, kérek id?pontot a szervízt?l, aztán majd meglátjuk.
Bár már egyszer volt olyan hogy kompletben elfelejtette az ABS a sw-ét aztán rátöltötték egy ideig jó is volt, most úgy néz ki megint meghülyült.
Ez van, mostmár ismerem a reakcióját a kocsinak, megpróbálom a computer helyett én korrigálni a hülyeségét, csak tényleg tud életveszélyes szitukat okozni, ezért aggaszt.
Más baja amúgy nincs a gépnek, én nagyon szeretem, kényelmes, gyors is ha kell (na jó nem egy porsche 911, de a maga kategóriájában elég jól megy), ha még egy kicsit kevesebbet kajálna az sem lenne baj (most városban pesti töcörgésben 9-10L-es átlag úgy hogy nyomom neki, és közben a klíma is megy állandóan).

Van saját ABS frissítése és azt töltik rá így nem neked kell az epromot játszanod!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Január, 15, 18:15:27 pm
Ezt nem tudod mikori volt. Legutoljára tavaly tavasszal raktak rá sw-t. Ez azóta jött ki?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Január, 21, 10:06:41 am
újabb fogy. adat, zömmel város: 8.85 l/100 km.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Január, 21, 18:14:56 pm
Új fogyasztási adat, csak város, 8 km-ként hidegindítás 11 liter/100 km.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Február, 04, 22:36:25 pm
Üdv Mindenkinek!

Ma ismét gazdagabb lettem egy pozitív tapasztalattal az autómmal kapcsolatban.

Történt ugyanis, hogy idióta módon gyorsan akartam sávot váltani, egy keresztezôdésben pesten, pechemre jött egy VW-Transporter amit nem vettem észre és elkaptam a hátulját. Lényeg a történetben transporter hátsó lökhárító leütve, nekem pedig egy kis karcoláson kívül semmi bajom nem lett. Szóval a kocsi ismét hozta számomra a pozitív törés tesztet (pedig elég hangos volt a csatt :( )
Amúgy az ABS hibát meg nem találták, azt mondják ennek így kell mûködnie. (Biztos úgy van, de azért mostmár kíváncsiságból elmegyek egy vezetéstechnikai oktatásra, kiváncsi vagyok ott mit fognak mondani --- lehet hogy én vagyok a béna, de ezt inkább egy profi autós okató mondja meg, mint esetleg egy gyalogos, vagy a gyerekem bôre bánja)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Február, 05, 10:18:43 am

Hát éppen ezt akartam írni hogy ne a saját autódon és testi épségeden gyakorold a töréstesztet.
SZERINTEM.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 12, 19:11:34 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Új fogyasztási adat, csak város, 8 km-ként hidegindítás 11 liter/100 km.

Enyhébb volt az id?: 10.5 liter, majd a következ? tankban volt egy 100 km-es országúti menet:8.7 liter.
Egyszer el kéne mennem egy egész tankot országúton...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Február, 12, 19:14:03 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "tacumás"
Új fogyasztási adat, csak város, 8 km-ként hidegindítás 11 liter/100 km.

Enyhébb volt az id?: 10.5 liter, majd a következ? tankban volt egy 100 km-es országúti menet:8.7 liter.
Egyszer el kéne mennem egy egész tankot országúton...

 :bologat:  :bologat:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Február, 12, 19:15:14 pm
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "tacumás"
Új fogyasztási adat, csak város, 8 km-ként hidegindítás 11 liter/100 km.

Enyhébb volt az id?: 10.5 liter, majd a következ? tankban volt egy 100 km-es országúti menet:8.7 liter.
Egyszer el kéne mennem egy egész tankot országúton...

 :bologat:  :bologat:

8 alá menne
de mi van az olajfogyasztással?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 12, 20:34:48 pm
Nem foglalkozom vele. Mivel nem tudom, hogy a 70.000 szervízkor mennyire töltötték tele, így azt sem tudom, hogy valójában mennyit evett meg, de az tény, hogy 76000-nél elérte a MIN jelzést.
A 80.000-res szervíznél figyelek az olajszinre, aztán ellen?rzöm a fogyást és majd annak ismeretében döntök. Mindenesetre nemszívesen engednék a motorhoz hozzányúlni, húzom a szelepszár szimering  cseréjét, amíg lehet.
Egyébként nálunk céges Skodák vanna, egy sem bírja ki a 15.000-res szervízt utántöltés nélkül, pedig mind újonnan jött.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 13, 08:20:14 am
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "tacumás"
Új fogyasztási adat, csak város, 8 km-ként hidegindítás 11 liter/100 km.

Enyhébb volt az id?: 10.5 liter, majd a következ? tankban volt egy 100 km-es országúti menet:8.7 liter.
Egyszer el kéne mennem egy egész tankot országúton...

 :bologat:  :bologat:

8 alá menne
de mi van az olajfogyasztással?

hallod: 10,5-et fogyaszt. 8,7-et benzinb?l és 1,8-at olajból.

bocsi... :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 13, 18:07:51 pm
Idézetet írta: "attis"

hallod: 10,5-et fogyaszt. 8,7-et benzinb?l és 1,8-at olajból.

bocsi... :hehehe:

Jössz Kaposújlakra?  :ordog:  korbacsolas:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: vakond - 2008 Február, 13, 20:26:00 pm
Idézetet írta: "attis"

hallod: 10,5-et fogyaszt. 8,7-et benzinb?l és 1,8-at olajból.

bocsi... :hehehe:

Ez már olyan, mint a 43-as ÁÉV Kamazai, azok 100-on 100-at ettek, abból 20 volt az olaj! :kard:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 14, 08:43:32 am
Idézetet írta: "vakond"
Idézetet írta: "attis"

hallod: 10,5-et fogyaszt. 8,7-et benzinb?l és 1,8-at olajból.

bocsi... :hehehe:

Ez már olyan, mint a 43-as ÁÉV Kamazai, azok 100-on 100-at ettek, abból 20 volt az olaj! :kard:

Kamaz sosem evett annyit... Ural, vagy Zil lehetett. Esetleg Craz.

Tacumás, ezek után szerinted merek menni? Meg már a lacetti sincs meg...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 14, 18:24:08 pm
Szerintem mersz jönni és gyere csak.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: vakond - 2008 Február, 14, 22:42:35 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Szerintem mersz jönni és gyere csak.

Képes volt még a lacit is eladni, csakhogy ne kelljen jönni. Aztán meg nagyon bátor kóstolgatni! :ordog:  :bosszu:  :ordog:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: vakond - 2008 Február, 14, 22:45:14 pm
Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "vakond"
Idézetet írta: "attis"

hallod: 10,5-et fogyaszt. 8,7-et benzinb?l és 1,8-at olajból.

bocsi... :hehehe:

Ez már olyan, mint a 43-as ÁÉV Kamazai, azok 100-on 100-at ettek, abból 20 volt az olaj! :kard:

Kamaz sosem evett annyit... Ural, vagy Zil lehetett. Esetleg Craz.

Tacumás, ezek után szerinted merek menni? Meg már a lacetti sincs meg...

Na jó, a 80 l nafta kamu, de a 20 l olaj az megvolt, minden körben beléjük szaladt egy 5 lityis kanna, mikor a földet hordták. Igaz, az utca is szépen nézett ki utánuk. :bologat:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 15, 12:18:00 pm
Idézetet írta: "vakond"
Idézetet írta: "tacumás"
Szerintem mersz jönni és gyere csak.

Képes volt még a lacit is eladni, csakhogy ne kelljen jönni. Aztán meg nagyon bátor kóstolgatni! :ordog:  :bosszu:  :ordog:

Ha addigra megjön a Kennedy-kürt, akkor megyek. Simán nem tudtok közeljönni .... :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: vakond - 2008 Február, 15, 12:27:06 pm
Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "vakond"
Idézetet írta: "tacumás"
Szerintem mersz jönni és gyere csak.

Képes volt még a lacit is eladni, csakhogy ne kelljen jönni. Aztán meg nagyon bátor kóstolgatni! :ordog:  :bosszu:  :ordog:

Ha addigra megjön a Kennedy-kürt, akkor megyek. Simán nem tudtok közeljönni .... :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:

Majd bekerítünk! :gun1:  :gun1:  :gun1:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 15, 13:23:03 pm
Idézetet írta: "vakond"
Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "vakond"
Idézetet írta: "tacumás"
Szerintem mersz jönni és gyere csak.

Képes volt még a lacit is eladni, csakhogy ne kelljen jönni. Aztán meg nagyon bátor kóstolgatni! :ordog:  :bosszu:  :ordog:

Ha addigra megjön a Kennedy-kürt, akkor megyek. Simán nem tudtok közeljönni .... :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:

Majd bekerítünk! :gun1:  :gun1:  :gun1:

Ejnye... :peace:  :offtopic:

(bagoly mondja verébnek...)

Akkor lekormollak...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Február, 15, 17:06:27 pm
Idézetet írta: "attis"
Ejnye... :peace:  :offtopic:
:bologat:  :bologat:  :bologat:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 15, 23:28:45 pm
Na mégegyszer: A Tacuma elektromos állítású küls? tükrein a test vagy az áram az állandó. Mit vezérlek a kapcsolóval?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Február, 16, 13:25:32 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Na mégegyszer: A Tacuma elektromos állítású küls? tükrein a test vagy az áram az állandó. Mit vezérlek a kapcsolóval?

Mivel kifelé és befelé (felfelé és lefelé) is állítod szerintem mindkettöt szakítja. Mint az elektromos ablak kapcsolói.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 16, 13:35:33 pm
Na ez nem egy jó hír. Akkor nem onnan tudom levenni az állandó áramot.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Február, 16, 14:20:03 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Na ez nem egy jó hír. Akkor nem onnan tudom levenni az állandó áramot.

Mihez kell?
A kapcsolóig valószínü megy táp, csak kérdéses, hogy az állandó-e. Szerintem nem.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 16, 15:32:52 pm
Egy-egy szélességjelz?t szeretnék a tükörházra tenni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Február, 16, 16:19:10 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Egy-egy szélességjelz?t szeretnék a tükörházra tenni.

Helyzetjelzöröl vedd akkor a tápot!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 16, 16:25:39 pm
Persze az az a logikus, de akkor át kell vezetnem az ajtón és ez már gond.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Február, 16, 16:34:21 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Persze az az a logikus, de akkor át kell vezetnem az ajtón és ez már gond.

Nem gond, csak nehezebben kivitelezhetö!
Egyébként elég bután mutatna, hogy fényes nappal világít mikor mész és nincs lámpa felkapcsolva.
Szerintem...

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 16, 16:48:39 pm
Ne nagy fényer?re gondolj, igazi helyzetjelz?, pár led vagy egy izzó, ami sötétben mutatná a szélességet. Nappal szinte nem is látható.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Február, 16, 17:47:19 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Ne nagy fényer?re gondolj, igazi helyzetjelz?, pár led vagy egy izzó, ami sötétben mutatná a szélességet. Nappal szinte nem is látható.

Ja értem, csak olyan van is meg nincs is cucc, ami csak este látszik...
Ragasztós vagy megfurkálod a tükröt?

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 16, 22:43:15 pm
Idézetet írta: "josh"
Idézetet írta: "tacumás"
Ne nagy fényer?re gondolj, igazi helyzetjelz?, pár led vagy egy izzó, ami sötétben mutatná a szélességet. Nappal szinte nem is látható.

Ja értem, csak olyan van is meg nincs is cucc, ami csak este látszik...
Ragasztós vagy megfurkálod a tükröt?

üdv josh

Igen.

Ragasztós vagy megfúrom a tükröt. De inkább ragasztós.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Február, 17, 11:47:50 am
Idézetet írta: "tacumás"
Igen.

Ragasztós vagy megfúrom a tükröt. De inkább ragasztós.

Közbe eszembe jutott, ha szép munkát akarsz csinálni, akkor meg kell mindenképpen a vezetéknek fúrni a tükör burkolatot.
A kapcsolt tápot pedig mindegy honnan veszed, vezetékezned kell az ajtón keresztül.

üdvb josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Caravan - 2008 Február, 26, 17:32:46 pm
Sziasztok!

Lesz a Tacumának utódja?

Üdv
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Caravan - 2008 Február, 26, 17:33:34 pm
Idézetet írta: "Caravan"
Sziasztok!

Lesz a Tacumának utódja?

Üdv

Ja, egy éve van Tacumám.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Február, 26, 17:51:12 pm
Idézetet írta: "Caravan"
Sziasztok!
Lesz a Tacumának utódja?

Üdv
Szia!
Szerintem a közeljöv?ben nemhiszem, hacsak a HHR-t nem arra szánják! :-?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Február, 26, 18:07:47 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "Caravan"
Sziasztok!
Lesz a Tacumának utódja?

Üdv
Szia!
Szerintem a közeljöv?ben nemhiszem, hacsak a HHR-t nem arra szánják! :-?

üdv caravan, a HHR nem arra van szánva, szerintem se.
ez viszont elég konkrét:
http://totalcar.hu/magazin/hirek/?main:2007.11.06.&332504
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Február, 26, 18:11:24 pm
Idézetet írta: "HFT"
ez viszont elég konkrét:
http://totalcar.hu/magazin/hirek/?main:2007.11.06.&332504
De ebb?l is mikor lesz valami???  :??:  :-?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Február, 26, 18:17:23 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "HFT"
ez viszont elég konkrét:
http://totalcar.hu/magazin/hirek/?main:2007.11.06.&332504
De ebb?l is mikor lesz valami???  :??:  :-?

írnak dátumokat, ahhoz adjunk 1-2 évet, talán akkor.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 26, 18:41:20 pm
Voltam 3 napot Harkányban. Király volt! A fogyim 6.8 lett, ha nem rontottam el valahol. 436 km/30 liter  :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 26, 21:01:59 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Voltam 3 napot Harkányban. Király volt! A fogyim 6.8 lett, ha nem rontottam el valahol. 436 km/30 liter  :-D

hmmm, az 6,88. Még az  MNB szerint is felfele kell kerekíteni  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 26, 22:01:46 pm
Nem Én számoltam, hanem az asszony a mobilján, de akkor most bünti lesz neki!  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Február, 27, 18:13:35 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Nem Én számoltam, hanem az asszony a mobilján, de akkor most bünti lesz neki!  :hehehe:

akárhogy is, jó fogyasztás!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 27, 21:48:11 pm
Idézetet írta: "HFT"
Idézetet írta: "tacumás"
Nem Én számoltam, hanem az asszony a mobilján, de akkor most bünti lesz neki!  :hehehe:

akárhogy is, jó fogyasztás!

Figyeltem: "Én" nagybet?vel, "asszony" kicsivel. Van még mit büntetni rajta?
 :sir:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: vakond - 2008 Február, 27, 22:35:49 pm
Idézetet írta: "Caravan"
Sziasztok!

Lesz a Tacumának utódja?

Üdv

Szia!
Lacettib?l csináltak egyter?t, olyan, mint a pikacsu, állítólag jöv?re a boltban lesz.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 28, 18:11:35 pm
Azia Attis!

Mit is mondtál, jössz Kaposújlakra? Megtalállak ott? Megtalállak!!!  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 29, 06:47:21 am
Idézetet írta: "tacumás"
Azia Attis!

Mit is mondtál, jössz Kaposújlakra? Megtalállak ott? Megtalállak!!!  :hehehe:

csak akkor menek, ha kész lesz a tankom...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Február, 29, 07:26:33 am
Érdekes, pont most szereltem a Tacuma elejére egy olyan tankvágó izét.  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Február, 29, 18:17:38 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Érdekes, pont most szereltem a Tacuma elejére egy olyan tankvágó izét.  :hehehe:

a tankomra szereltettem el?re tankvágó-tankot...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: vakond - 2008 Február, 29, 18:42:15 pm
Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "tacumás"
Érdekes, pont most szereltem a Tacuma elejére egy olyan tankvágó izét.  :hehehe:

a tankomra szereltettem el?re tankvágó-tankot...

Én meg megvettem a Varázsceruza 2.0-át, azzal majd jól lerajzollak titeket! :bleh:  :idiot:  :jerry:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Március, 01, 10:08:43 am
Idézetet írta: "vakond"
Én meg megvettem a Varázsceruza 2.0-át, azzal majd jól lerajzollak titeket! :bleh:  :idiot:  :jerry:

Nem félek, a Tacuma nagy vas.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Március, 03, 07:34:20 am
Idézetet írta: "vakond"
Idézetet írta: "attis"
Idézetet írta: "tacumás"
Érdekes, pont most szereltem a Tacuma elejére egy olyan tankvágó izét.  :hehehe:

a tankomra szereltettem el?re tankvágó-tankot...

Én meg megvettem a Varázsceruza 2.0-át, azzal majd jól lerajzollak titeket! :bleh:  :idiot:  :jerry:

A DoszpotPéter meg körbe .... :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Március, 03, 21:04:38 pm
:nono:  :nono:  :nono: :offtopic:
átszivárgás a cseveg?be okés ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Március, 24, 17:32:12 pm
Hölgyek/Urak!

Van egy egyszer? kérdésem:

A gépem a hétvégén "megviccelt", chek engine lámpa ég rajta folyamatossan, de csak akkor, ha kb megyek vele egy huzamban 40-50 km-ert. Ezután viszont, ha leállítom az autót, akkor nem alszik el a világítás automatikussan (ez a hiba megjelenése el?tt mindíg úgy m?ködött, hogy kocsival lelállok, gyújtást le, kiszálok és a lámpák elalszanak), motorikussan nem változott az autó, de azért ez a kontroll lápa kicsit aggaszt. Kíhívtam a 24-órás szervízt, sajnos a szerel?, egy autóklubbos uriember nem ismerte ezt a típust, a computerén is csak valami helyettesít? O... valamivel sikerült hibakódot kiolvasnia, ami valami PO131 volt, valami lambdaszonda érzékel? hiba volt az ? programjának hibakiírása szerint, de igazából nem volt biztos benne. Ötlete van esetleg valakinek mi a fene lehet ez?
A másik szerel? szaki akivel beszélt telefonon (egy opeles kollégája) azt mondta, hogy ha folyamatossan ég a chek engine lámpa, akkor az csak azt jelenti, hogy volt valami hiba, de nem folyamatossan fennáló dologról van szó, ez így van-e?
Ha ez a hiba folyamatossan fenn áll, akkor károsodhat-e a motor, vagy ez csak valamilyen elektronikai hülyeség lesz?
Ha valaki látott már ilyen hibát légyszives írja meg. Amúgy a kocsi teljesen normálissan megy, nem rángat tartja a sebességet autópályán stabilan 3500-4500-as fordulatszám tartományban és a fogyasztásán sem változott semmi.
Mindenféleképp elviszem az autót szervízbe mert még garis, csak érdekelne hogy járhatok-e vele még, vagy állítsam le a sarokba szegénykémet.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Március, 24, 17:51:34 pm
nincs tippem se
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 Március, 24, 17:52:23 pm
valami hibát biztos felfedezett a gép magának.

ha valóban a lambda szonda lene , azt éreznéd. mindenképpen default on menne.

én mivel nem tudod,hogy mi okozza, nem járkálnék vele hetekid,hanem becsörtetnék vele a szervízbe egyb?l.
ott majd jópénzért megmondják mi a hiba,és jópénzért megjavítják.
ha garis akkor meg f?leg ez a helyes út
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Március, 24, 20:21:14 pm
szerintem is szervízbe kell menni vele, de addig is nyugodtan használhatod. az, hogy a világítás-kikapcsolás automatikus funkciója elromlott, valami összefüggés biztos van.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Március, 24, 20:26:18 pm
Idézetet írta: "HFT"
szerintem is szervízbe kell menni vele, de addig is nyugodtan használhatod. az, hogy a világítás-kikapcsolás automatikus funkciója elromlott, valami összefüggés biztos van.

Ha szerencséd van.akkor csak a világítás-késleltet? elektronika hibája lesz a dolog,habár nem tudom,adott típus esetén integrálva van-e a kompjúterhez.
Tipp:
Nézz át minden hozzáférhet? biztosítékot,relét,csatlakozót,hátha KH-s valamelyikük.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2008 Március, 25, 19:07:09 pm
Sziasztok!
Új vagyok az oldalon 3 hete lettem 1 2,5éves Tacuma tulajdonosa! Elejét?l végigolvastam a fórumot így sok olyan kérdésre kaptam választ ami kicsit aggasztott!(üzemanyag szintjelz?,fényszóró hangjelzés hiánya.. váltásnál felpörg? motor....)?rülök ennek a tapasztalat tárnak, és ha lehet csatlakoznék a csapatotokhoz!
Mindjárt lenne is pár kérdésem!
1:Alufelnivel vette a járm?vet, és szeretnék acélfelnit+téligumit gondolva a jöv? télre! A szalonban rohadt drágán kínálják!!!!
Esetleg jó rá valamilyen más tipusu autóé?!  Tudnátoktok segíteni ebben??
2: olvastam a szélterel?r?l! Siker?lt venni nektek? Az escortomon volt, és nagyon bevált! Szombathelyi vagyok, és itt nem igazán tudtak okossat mondani!!!
3: lassan közeleg a 60ezres szervíz! Még garanciás a járm?, emiatt nem hagynám ki a márkaszervízes ügyet, milyen költségekre számíthatok szerintetek!
Mit érdemes cseréltetni?
Az 1ik krómozott ajtónyitó kilincsr?l kezd leperegni a króm,ami már el is vágta a lányom kezét, és a kapaszkodóról is pereg a b?rhatásu bevonat! Ezeket cserélik garanciában?
na most ennyí ,mert még kitagadtok a fórumról:-)))
Amúgy 1,6-os 16v escortot cseréltem le, és egyenl?re csak jó tapasztalataim vannak a chevivel kicsit puhább, kicsit lomhább kicsit.... de az egész család hamar megszerette!!
 ha befogadtok jelentkezem folyamatossan!
Üdv :Isti
-ha tudtuk a fentiekben segíteni megköszönném! :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Március, 25, 19:24:16 pm
Idézetet írta: "veteran.isti"

Üdv a csapatban -bár ezt Én csak félve mondom, mert nem is vagyok klubtag - .
Lemezfelni újonnan rendes gumisnál 12-13 eft./db körül van. Ha beéred bontottan, akkor a még tudsz faradni az áron. Én most ?sszel vettem Hondáét 6 ft/4 db. áron.
Szélterel?t és itt vettem:
http://frsoft.homeip.net/cat/index.php?host=formula.homeip.net
Ha jársz Kanizsán, meg tudod venni, csak 2-3 nappal korábban telefonon rendeld meg. Elküldik postai úton is, ha kéred.
Ha elutalod az árárt, akkor meg tudom venni, és Zalaegerszegig el tudom juttatni, vagy ha jössz Kaposújlakra a nagytalálkozóra, akkor ott át tudom adni.
Ha minden igaz, akkor a 60.000 ezres szervíz nagyszervíz, készülj sok pénzzel. Az enyém nem garis már, Én magánszerel?nél csináltattam.
A kilincs és a kapaszkodó problámát gariban kell orvosolni.

Üdv: Tacumás
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Március, 25, 19:27:52 pm
az internetes oldal bal oldalán írd be a keres?be, hogy tacuma, és csak a szélterel?t dobja ki
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 Március, 25, 19:57:57 pm
Idézetet írta: "tacumás"

Ha jársz Kanizsán, meg tudod venni, csak 2-3 nappal korábban telefonon rendeld meg. Elküldik postai úton is, ha kéred.
Ha elutalod az árárt, akkor meg tudom venni, és Zalaegerszegig el tudom juttatni.

üdv a csapatban!!!
ha valóban kell akkor rendeld meg holnap, mert ha tacumás el tudja küldeni zalaegerszegre akkor az jó, mert én pénteken megyek zegre!! és ha kell akkor el tudom hozni szombathelyre!!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Március, 25, 20:41:47 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "veteran.isti"
Sziasztok!
Új vagyok az oldalon 3 hete lettem 1 2,5éves Tacuma tulajdonosa!
Üdv a csapatban -bár ezt Én csak félve mondom, mert nem is vagyok klubtag - .
Tacumás! Ugyanmááár!!!! ;-)  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Március, 25, 20:52:31 pm
Idézetet írta: "veteran.isti"
Sziasztok!
Új vagyok az oldalon 3 hete lettem 1 2,5éves Tacuma tulajdonosa! Elejét?l végigolvastam a fórumot így sok olyan kérdésre kaptam választ ami kicsit aggasztott!(üzemanyag szintjelz?,fényszóró hangjelzés hiánya.. váltásnál felpörg? motor....)?rülök ennek a tapasztalat tárnak, és ha lehet csatlakoznék a csapatotokhoz!
Mindjárt lenne is pár kérdésem!
1:Alufelnivel vette a járm?vet, és szeretnék acélfelnit+téligumit gondolva a jöv? télre! A szalonban rohadt drágán kínálják!!!!
Esetleg jó rá valamilyen más tipusu autóé?!  Tudnátoktok segíteni ebben??
2: olvastam a szélterel?r?l! Siker?lt venni nektek? Az escortomon volt, és nagyon bevált! Szombathelyi vagyok, és itt nem igazán tudtak okossat mondani!!!
3: lassan közeleg a 60ezres szervíz! Még garanciás a járm?, emiatt nem hagynám ki a márkaszervízes ügyet, milyen költségekre számíthatok szerintetek!
Mit érdemes cseréltetni?
Az 1ik krómozott ajtónyitó kilincsr?l kezd leperegni a króm,ami már el is vágta a lányom kezét, és a kapaszkodóról is pereg a b?rhatásu bevonat! Ezeket cserélik garanciában?
na most ennyí ,mert még kitagadtok a fórumról:-)))
Amúgy 1,6-os 16v escortot cseréltem le, és egyenl?re csak jó tapasztalataim vannak a chevivel kicsit puhább, kicsit lomhább kicsit.... de az egész család hamar megszerette!!
 ha befogadtok jelentkezem folyamatossan!
Üdv :Isti
-ha tudtuk a fentiekben segíteni megköszönném! :-D
Üdv itt nálunk! ;-)  :oke:
Örülök, hogy már az elején találtál segítséget, "némi" visszaolvasással!  :-D
Megpróbálok segíteni én is  ;-)
1. Gyári mérett?l el lehet térni kismértékben, mármint ET számban.
Gyári méret: 5.5*14" 4*114.3*56.5 ET 44
Ha találsz ilyen átmér?jü és osztókör? felnit, az már fél siker, márcsak az ET szám legyen 38-46 között.
2.Ha veszel, akkor a Szatunásat ajánlom inkább, a Heko-s nemannyira jó, bár nekem is olyan van :-?
3.a 60e-es szerviz olyan 95.000.- körül van :oops:
4. krómozott ajtókilincs garosnak kéne lennie, ilyen probléma van még a Lacettiknél is sajnos és ott gariban cserélik!
Gyere vissza bátran, ha tudunk segítünk ;-)  :oke:  :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2008 Március, 25, 21:32:49 pm
Kösz a gyors válaszokat!
TNT-s futár napi szinten jön hozzám a cégnél! megbeszélem vele, és így hogy segítségetekkel tudom honnankell elhozni a széllterel?ket, biztossan megoldható!
Még1szer köszi!
Mikor lessz a nagy tali? :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 Március, 25, 21:34:27 pm
Idézetet írta: "veteran.isti"
Kösz a gyors válaszokat!
TNT-s futár napi szinten jön hozzám a cégnél! megbeszélem vele, és így hogy segítségetekkel tudom honnankell elhozni a széllterel?ket, biztossan megoldható!
Még1szer köszi!
Mikor lessz a nagy tali? :oke:

2008. május 3. kaposújlak :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Március, 25, 21:47:46 pm
Idézetet írta: "Viper"
Ugyanmááár!!!! ;-)  :oke:

Köszönöm.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Március, 26, 10:41:07 am
Idézetet írta: "veteran.isti"
""Az 1ik krómozott ajtónyitó kilincsr?l kezd leperegni a króm,ami már el is vágta a lányom kezét, és a kapaszkodóról is pereg a b?rhatásu bevonat! Ezeket cserélik garanciában?""

Sajnos az ilyen esztétikai jelleg? dolgoknál,pl. króm pattog, a gumicsík leválik,stb.. lehet hogy el? fognak jönni a "nem mgfelel? tisztítás-ápolás" kezdet? mondókával.(egy ism 4karikásán volt ilyen gond, és arra jutott az illet?: olcsóbb új kilincste venni,mint vizsgálatra,stb. küldözni a cumót..)
De remélem szerencséd lesz vele,és megoldják a problémát!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2008 Március, 26, 20:57:49 pm
Idézetet írta: "Szassza"
Idézetet írta: "tacumás"

Ha jársz Kanizsán, meg tudod venni, csak 2-3 nappal korábban telefonon rendeld meg. Elküldik postai úton is, ha kéred.
Ha elutalod az árárt, akkor meg tudom venni, és Zalaegerszegig el tudom juttatni.

üdv a csapatban!!!
ha valóban kell akkor rendeld meg holnap, mert ha tacumás el tudja küldeni zalaegerszegre akkor az jó, mert én pénteken megyek zegre!! és ha kell akkor el tudom hozni szombathelyre!!!

Szia! Sajna nem jött össze a TNT-s akció!
Ha megadnád a számodat holnap de. felhívlak és megbeszélhetnénk a részleteket!
Üdv
Isti!
El?re is kösz a segítséget!! :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Március, 26, 21:01:37 pm
Azóta a dolog megoldódott, voltam a Váci szervízben a Kornéléknál. Azt mondták valóban a lambdaszonda valamelyik vezetéke mozdult el (KH-s lett) és ez okozta a hibát.
Amúgy miután garis volt a kocsi így egy fillérembe nem került a dolog ami azért jót tett a lelkemnek.
Azért esetleg ha valaki elmondaná hogy ez a lambdaszonda hiba milyen kárt tud tenni a az autóban azt megköszönném.

Idézetet írta: "ni_lovag"
Idézetet írta: "HFT"
szerintem is szervízbe kell menni vele, de addig is nyugodtan használhatod. az, hogy a világítás-kikapcsolás automatikus funkciója elromlott, valami összefüggés biztos van.

Ha szerencséd van.akkor csak a világítás-késleltet? elektronika hibája lesz a dolog,habár nem tudom,adott típus esetén integrálva van-e a kompjúterhez.
Tipp:
Nézz át minden hozzáférhet? biztosítékot,relét,csatlakozót,hátha KH-s valamelyikük.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 Március, 26, 21:07:22 pm
Idézetet írta: "veteran.isti"
Idézetet írta: "Szassza"
Idézetet írta: "tacumás"

Ha jársz Kanizsán, meg tudod venni, csak 2-3 nappal korábban telefonon rendeld meg. Elküldik postai úton is, ha kéred.
Ha elutalod az árárt, akkor meg tudom venni, és Zalaegerszegig el tudom juttatni.

üdv a csapatban!!!
ha valóban kell akkor rendeld meg holnap, mert ha tacumás el tudja küldeni zalaegerszegre akkor az jó, mert én pénteken megyek zegre!! és ha kell akkor el tudom hozni szombathelyre!!!

Szia! Sajna nem jött össze a TNT-s akció!
Ha megadnád a számodat holnap de. felhívlak és megbeszélhetnénk a részleteket!
Üdv
Isti!
El?re is kösz a segítséget!! :integet:

pü-ben ment!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Március, 26, 21:15:24 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Azért esetleg ha valaki elmondaná hogy ez a lambdaszonda hiba milyen kárt tud tenni a az autóban azt megköszönném.
Elméletileg semmit.Ha lambdaszonda hiba lép fel, akkor pech lámpa világítani fog és a comp átáll egy biztonsági üzemmódra. :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Március, 27, 08:43:40 am
Sziasztok!

Ha valaki esetleg nem látta volna még ezt a hírt a Totalcaron akkor nézze meg, milyen jó autó ez a tacuma :))) Még extrém ügyfeleknek is megfelel, igaz némi átalakítással.

http://totalcar.hu/magazin/hirek/?main:2008.03.26.&347356
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Március, 28, 18:23:25 pm
Viper által megadott gyári méret újabb évjáratokon már változott: 6x15, gumi:195/60R15. de télinek elvileg jobb a kisebb, tehát az amit viper írt.
szerintem a 2.5 évesen is már 15-ös kerekek lehetnek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Március, 28, 18:28:59 pm
Idézetet írta: "HFT"
Viper által megadott gyári méret újabb évjáratokon már változott: 6x15, gumi:195/60R15. de télinek elvileg jobb a kisebb, tehát az amit viper írt.
szerintem a 2.5 évesen is már 15-ös kerekek lehetnek.
:oops:
Hoppá bocsika, azt el is felejtettem! :oops:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Március, 28, 23:19:49 pm
Az enyém pont ennyi id?s (2005. novemberi/decemberi) és ezen már 15-ös volt minden.

Idézetet írta: "HFT"
Viper által megadott gyári méret újabb évjáratokon már változott: 6x15, gumi:195/60R15. de télinek elvileg jobb a kisebb, tehát az amit viper írt.
szerintem a 2.5 évesen is már 15-ös kerekek lehetnek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Március, 29, 08:22:52 am
Néztem katalógusokat, a Tacuma még 17-es kerekeken is elmegy.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Március, 29, 08:34:32 am
Idézetet írta: "tacumás"
Néztem katalógusokat, a Tacuma még 17-es kerekeken is elmegy.

Mondjak jobbat is?
A Kalos alatt már láttam 18"-os kereket is. :hehehe:  :hehehe:  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2008 Március, 30, 21:01:42 pm
Sziazstok!
Szerintetek a Lacetti felni jó a tacumára?
Ha igen akkor Lacetti felnit talán könnyebben találok téligumi projekhez!:-))
-Ha nem akkor, meg keresem tovább a Tacumáét!
 -ha még belefér 1 kérdés.....
mit jelent a z?ld taromány aTacu..fordulatszámmér?jén???

 -ha nem huzatom ki, hanem öregurassan kapcsolok fel pl.50-nél 5dikben csorgok a városban(az escort, és a vagon R is elkocog így) fordulatszámmér?,még nem éri el a z?ld mez?t , enyhén-intenzív gázadásnál a járm? ugy el kezd ugrálni, mint 1 tanuló sof?rnél!
Extrém a helyzet, de ezt megcsinálja 2-ben 3-as és 4.-ben is ha a forulatszámmér? nem éri el a z?ld mez?t!
A zöld mez?n bellül ezt a jelenséget nem tapasztaltam!
Normális ez ennél a tipusnál, és én nem vagyok normális, vagy  már közel van a 60ezres szervíz(58800km) és sz?r?ket-gyertyákat ... kell cserélni!
mennyire fontos a szervizkilóméter betartása ( mennyivbel mehetek 60 ezer fölé?
Vannak prblémáim mi:-)) ?????
 Bocsi érte, de ti vagyok otthon ebben a típusban!!
ui: Amúgy tökéletes a vas és 7,5- 8lkörül fogyaszt!
Ez tökéletes szerintem (bár nem nagyon kenem 90-110km/h), e f?lötti vágyaimra ott vannak a 2kerek?ek!!!!!!
Üdv.
Isti
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Március, 30, 21:13:03 pm
Jó az a felni is. A zöld tartomány állítólag az a tartomány, ahol takarékosan lehet autózni. Rángatás gond. Szervízben jelezd.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Március, 30, 21:55:35 pm
Idézetet írta: "veteran.isti"
Sziazstok!
Szerintetek a Lacetti felni jó a tacumára?
Ha igen akkor Lacetti felnit talán könnyebben találok téligumi projekhez!:-))
-Ha nem akkor, meg keresem tovább a Tacumáét!
 -ha még belefér 1 kérdés.....
mit jelent a z?ld taromány aTacu..fordulatszámmér?jén???

 -ha nem huzatom ki, hanem öregurassan kapcsolok fel pl.50-nél 5dikben csorgok a városban(az escort, és a vagon R is elkocog így) fordulatszámmér?,még nem éri el a z?ld mez?t , enyhén-intenzív gázadásnál a járm? ugy el kezd ugrálni, mint 1 tanuló sof?rnél!
Extrém a helyzet, de ezt megcsinálja 2-ben 3-as és 4.-ben is ha a forulatszámmér? nem éri el a z?ld mez?t!
A zöld mez?n bellül ezt a jelenséget nem tapasztaltam!
Normális ez ennél a tipusnál, és én nem vagyok normális, vagy  már közel van a 60ezres szervíz(58800km) és sz?r?ket-gyertyákat ... kell cserélni!
mennyire fontos a szervizkilóméter betartása ( mennyivbel mehetek 60 ezer fölé?
Vannak prblémáim mi:-)) ?????
 Bocsi érte, de ti vagyok otthon ebben a típusban!!
ui: Amúgy tökéletes a vas és 7,5- 8lkörül fogyaszt!
Ez tökéletes szerintem (bár nem nagyon kenem 90-110km/h), e f?lötti vágyaimra ott vannak a 2kerek?ek!!!!!!
Üdv.
Isti

50-nél 5.-ben? ezt felejtsd el szerintem.
a zöld tartomány a gazdaságos tartomány állítólag.
olvass vissza, valahol írtam, hogy kipróbáltam, nem hiszem, hogy
kevesebbet fogyasztott, viszont úgy lomhább. szerintem 2500-3000 körül érdemes váltani ennél. meghálálja és nem lesz rosszabb a fogyid.
a szervízintervallumot érdemes betartani szerintem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Március, 31, 18:25:18 pm
Idézetet írta: "HFT"

50-nél 5.-ben? ezt felejtsd el szerintem.
a zöld tartomány a gazdaságos tartomány állítólag.
olvass vissza, valahol írtam, hogy kipróbáltam, nem hiszem, hogy
kevesebbet fogyasztott, viszont úgy lomhább. szerintem 2500-3000 körül érdemes váltani ennél. meghálálja és nem lesz rosszabb a fogyid.
a szervízintervallumot érdemes betartani szerintem.

Én is használtam egy ideig a Lanost úgy, hogy nem huzattam, kis fordulaton váltottam el, nem mentem 80-90 között max (idegöl?, de megálltam)! Aztán "letunyult" és a fogyi ahelyett, hogy kímél? üzemmód volt, N?T! Ez is azt szereti, ha kicsit pörgetve van (igaz ami igaz a 16V pörg?s)! Én sem ajánlom!  :fogsor:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Március, 31, 21:34:40 pm
Részemr?l, a zöld mez?ben sem tapasztaltam, hogy olyan nagy fogyasztás csökkenés lett volna, ellenben béna kacsa lett az autóból, részemr?l is a 3500-4500 közötti tartomány jött be, így lehet vele dinamikussan menni is és még nem horror a fogyi sem (38E km után) kb 9 l az átlag a pesti töcörgésben úgy ha ebben a tartományban forgatom a motort. Bár az is igaz én az elejét?l kezdve kicsit sportosabban hajtom a gépet.

Amúgy nálam zöld alatt is kb 1000-es fordulattól nem rángat a gép, tehát az nálad valami egyedi dolog lesz valószín?leg.

Amúgy felni ügyben, nem kaptál kezelési könyvet az autódhoz, mert abban benne vannak a vége felé az ajánlott felniméretek is, az enyémb?l ami benne van (Chevy logós 2005-ös kiadású) azok ezek:
gumi méret:
195/60/R15 keréktárcsa mérete: 6J x 15
125/70/D15 keréktárcsa mérete: 4T x 15 szükség pótkerék (ez utóbbi lehet elírás, de ez van a kezelési könyvében bet? szerint leírva)

Idézetet írta: "veteran.isti"
Sziazstok!
Szerintetek a Lacetti felni jó a tacumára?
Ha igen akkor Lacetti felnit talán könnyebben találok téligumi projekhez!:-))
-Ha nem akkor, meg keresem tovább a Tacumáét!
 -ha még belefér 1 kérdés.....
mit jelent a z?ld taromány aTacu..fordulatszámmér?jén???

 -ha nem huzatom ki, hanem öregurassan kapcsolok fel pl.50-nél 5dikben csorgok a városban(az escort, és a vagon R is elkocog így) fordulatszámmér?,még nem éri el a z?ld mez?t , enyhén-intenzív gázadásnál a járm? ugy el kezd ugrálni, mint 1 tanuló sof?rnél!
Extrém a helyzet, de ezt megcsinálja 2-ben 3-as és 4.-ben is ha a forulatszámmér? nem éri el a z?ld mez?t!
A zöld mez?n bellül ezt a jelenséget nem tapasztaltam!
Normális ez ennél a tipusnál, és én nem vagyok normális, vagy  már közel van a 60ezres szervíz(58800km) és sz?r?ket-gyertyákat ... kell cserélni!
mennyire fontos a szervizkilóméter betartása ( mennyivbel mehetek 60 ezer fölé?
Vannak prblémáim mi:-)) ?????
 Bocsi érte, de ti vagyok otthon ebben a típusban!!
ui: Amúgy tökéletes a vas és 7,5- 8lkörül fogyaszt!
Ez tökéletes szerintem (bár nem nagyon kenem 90-110km/h), e f?lötti vágyaimra ott vannak a 2kerek?ek!!!!!!
Üdv.
Isti
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2008 Április, 12, 21:36:08 pm
Sziasztok!
Felraktam a szélterel?ket!
Nagyon beválltak!
Szerdán megyek 60ezres szervízre!
Majd beszámolok!
Cao- Ca- taCuma :integet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Április, 13, 12:24:39 pm
Idézetet írta: "veteran.isti"
Sziasztok!
Felraktam a szélterel?ket!
Nagyon beválltak!
Szerdán megyek 60ezres szervízre!
Majd beszámolok!
Cao- Ca- taCuma :integet:

Megcsináltam a 80 ezreset. Kapott új légsz?r?t, pollensz?r?t meg olajat, olajsz?r?t. Olajból a OMW-nek van Secial G típusjelzés? kimondottam GM motorokban szánt 5w-30-as olaja hosszú csereid?vel. Na azt kapta. Következ? csere 95-nél.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Április, 13, 18:48:04 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Olajból a OMW-nek van Secial G típusjelzés? kimondottam GM motorokban szánt 5w-30-as olaja hosszú csereid?vel. Na azt kapta. Következ? csere 95-nél.
Én nem tudom, de lehet akármilyen "szuper" olaj biztosan nem várnék 15e km-t egy cserével!
 ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Április, 13, 21:50:50 pm
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Olajból a OMW-nek van Secial G típusjelzés? kimondottam GM motorokban szánt 5w-30-as olaja hosszú csereid?vel. Na azt kapta. Következ? csere 95-nél.
Én nem tudom, de lehet akármilyen "szuper" olaj biztosan nem várnék 15e km-t egy cserével!
 ;-)
Pedig vannak ett?l hosszabb csereidej? olajok is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Április, 14, 10:56:52 am
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "Viper"
Idézetet írta: "tacumás"
Olajból a OMW-nek van Secial G típusjelzés? kimondottam GM motorokban szánt 5w-30-as olaja hosszú csereid?vel. Na azt kapta. Következ? csere 95-nél.
Én nem tudom, de lehet akármilyen "szuper" olaj biztosan nem várnék 15e km-t egy cserével!
 ;-)
Pedig vannak ett?l hosszabb csereidej? olajok is.

Le is cserélik az autókat 5évente a tulajok.

üdv josh
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2008 Április, 20, 21:53:17 pm
Sziasztok!
megvolt a 60ezres szervíz!
a garanciálís cserealkatrészeket megrendelték és ha igaz jöv? 7-en kicserélik!
Úgy t?nik nagyon korrekt a szombathelyi csapat!
 mindent átnéztek, kicserélték az olajakat ,sz?r?ket (benzin-lég-ill.klímasz?r?)gyertyát ,görg?ket feszít?ket szíjjakat,
átnézték a fékeket..stb
A kisfordulaton való rángatás is megszünt!-a gyertyákkal indokolták!
lehet, de tényhogy most szépen megy!!
ha meglessz a garís csere jelentkezem!!
Mejöttek a légterel?k is, és nagyon jók!!!
Már csek sötétíteni kellene az üvegfelületeket, de most rsötét híreket hallani ebben a témában a rend ?rei irányából!
Tudtok err?l valamit?
Üdv
Isti
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 Április, 20, 22:00:36 pm

gratula, akkor ezen is túl vagy.én csak az autót vettem ott, szervízbe nem odaviszem az autót, de mikor megvettem valóban korrektek voltak.
a fóliázás szabályairól meg az alábbi linken olvashatsz.

 A FÓLIÁZÁS SZABÁLYAI (http://www.llumar.hu/magyar/hirek/ujautofolia.htm)

 régebbi fórum hozzászólások a fóliáról (http://forum.chevyklub.hu/viewtopic.php?p=52674&highlight=f%F3lia#52674)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Április, 29, 19:14:30 pm
Na ma elkészült a 4 tehermentesít? gy?r?m, úgyhogy felkerült mind a 4 alufelni a gépre. Megszenvedtem a felrakással, mert az esztergályos nagyon passzentosra csinálta, de fent van. Aki jön K.újlakra, meglátja.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Április, 30, 07:19:45 am
Idézetet írta: "tacumás"
Na ma elkészült a 4 tehermentesít? gy?r?m, úgyhogy felkerült mind a 4 alufelni a gépre. Megszenvedtem a felrakással, mert az esztergályos nagyon passzentosra csinálta, de fent van. Aki jön K.újlakra, meglátja.

Meglátja?
Mé látni lehet? :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Április, 30, 20:42:20 pm
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Na ma elkészült a 4 tehermentesít? gy?r?m, úgyhogy felkerült mind a 4 alufelni a gépre. Megszenvedtem a felrakással, mert az esztergályos nagyon passzentosra csinálta, de fent van. Aki jön K.újlakra, meglátja.

Meglátja?
Mé látni lehet? :hehehe:  :hehehe:

Mármint a felnit.  :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Május, 06, 21:21:13 pm
Ma még megtankoltam az olcsóbb benzinb?l. 7.6 lett az átlagfogyi. Az el?z? átlag 8.6.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Május, 07, 23:50:50 pm
Üdv Mindenkinek!

Ma ismét el?jött a chek engine lámpa, de érdekes módon csak autópályán kb 60 km megtétele után (végig 4000-es fordulaton ment a gép, semmi váltás, kapcsolgatás, emelked? --M5 totál sík részen) ez világított is amíg BP-r?l le nem értem Szegedre, majd amikor vissza indultam egy kb 2 órás szünet után lámpa elaludt. Na ezt mondja meg valaki mi a franctól van?
A szervízben múltkor kontakthibát mondtak a lambdaszondánál, de akkor megigazították, és egy ideje nem jött el? ez a hiba--de biztos csak ez okozhat ilyen hibajelzést?
Nemsoká lejár a gari és nem szeretném egy költséges cserével kezdeni a garimentes életem (Lambdaszondára gondolok).
Ha valakinek valamilyen ötlete van ossza meg velem, nem értem ezt a hibajelzést, és kicsit aggaszt is.
A fogyasztás most szerintem kicsit brutál volt (zömében 130-140-el mentem az autópályán, a f?úton meg a 80-90 körül) így egy Törökbálint (M0-M5)-Makó-Szeged-Budapest túra egy tank benyát kajált be (igaz csak a piros mez? széléig fogyott ki a benzin) ez kb 420 km volt nagyrészt autópályán.
Másnak is ennyit kajál a gépe?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Május, 08, 10:30:41 am

lehet EGR-probléma is, aminek hátterében benzin rossz min?sége is állhat.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Május, 14, 20:47:58 pm
Ok, de akkor miért nem jelez városi forgalomban és miért csak autópályán jön ki ez az idióta hibajelzés, és ott sem mindíg?

Bocs, nem akadékoskodni akarok, csak nem értem a hibajelenséget.

Amúgy a benzint viszonylag fix helyekr?l veszem, van 3-4 benzinkút ahonnan mindig tankolok (OMV, MOL, Shell, Metro, Auchan) amelyik éppen útba esik.

Amúgy ez az EGR ez mit csinál? Valaki elmagyarázná?

Idézetet írta: "HFT"

lehet EGR-probléma is, aminek hátterében benzin rossz min?sége is állhat.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Május, 14, 21:45:56 pm
Na akkor ha a Lanos fórumból menni kellett, akkor itt: Ma elvittem anyán a B.füredi szívkórházba, 300 km volt az út és 2 (azaz KETT?) Tacumával is találkoztam szemben. Ünnep ez a nap! Ja és persze anyám is jól van, ezért adták ki a kórházból.  :-D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Május, 14, 22:24:47 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Na akkor ha a Lanos fórumból menni kellett, akkor itt: Ma elvittem anyán a B.füredi szívkórházba, 300 km volt az út és 2 (azaz KETT?) Tacumával is találkoztam szemben. Ünnep ez a nap! Ja és persze anyám is jól van, ezért adták ki a kórházból.  :-D

Örülünk hogy örülsz.
És jó egészséget édesanyádnak. ;-)  :oke:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Május, 14, 22:26:28 pm
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Na akkor ha a Lanos fórumból menni kellett, akkor itt: Ma elvittem anyán a B.füredi szívkórházba, 300 km volt az út és 2 (azaz KETT?) Tacumával is találkoztam szemben. Ünnep ez a nap! Ja és persze anyám is jól van, ezért adták ki a kórházból.  :-D

Örülünk hogy örülsz.
És jó egészséget édesanyádnak. ;-)  :oke:  :hehehe:

Köszi a jókívánságot, átadom neki.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 Május, 14, 22:26:43 pm
Idézetet írta: "sznuni"
Idézetet írta: "tacumás"
Na akkor ha a Lanos fórumból menni kellett, akkor itt: Ma elvittem anyán a B.füredi szívkórházba, 300 km volt az út és 2 (azaz KETT?) Tacumával is találkoztam szemben. Ünnep ez a nap! Ja és persze anyám is jól van, ezért adták ki a kórházból.  :-D

Örülünk hogy örülsz.
És jó egészséget édesanyádnak. ;-)  :oke:  :hehehe:

 :bologat:  :bologat:  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Május, 16, 20:13:47 pm
Idézetet írta: "gejza007"
Ok, de akkor miért nem jelez városi forgalomban és miért csak autópályán jön ki ez az idióta hibajelzés, és ott sem mindíg?

Bocs, nem akadékoskodni akarok, csak nem értem a hibajelenséget.

Amúgy a benzint viszonylag fix helyekr?l veszem, van 3-4 benzinkút ahonnan mindig tankolok (OMV, MOL, Shell, Metro, Auchan) amelyik éppen útba esik.

Amúgy ez az EGR ez mit csinál? Valaki elmagyarázná?

Idézetet írta: "HFT"

lehet EGR-probléma is, aminek hátterében benzin rossz min?sége is állhat.

Nem tacuma, de a lényeg érthet?: http://www.lagunaclub.eu/content/view/11/12/
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Június, 06, 16:13:01 pm
Megint 7.6 az átlagfogyi.
Asszem legközelebb több lesz, kevesebbet megyek hosszú úton.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Június, 13, 15:02:56 pm
Idézetet írta: "tacumás"
Megint 7.6 az átlagfogyi.
Asszem legközelebb több lesz, kevesebbet megyek hosszú úton.

8.8. Sokszor ment pirosba a fordulatszám mér?.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Június, 14, 10:18:28 am
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "tacumás"
Megint 7.6 az átlagfogyi.
Asszem legközelebb több lesz, kevesebbet megyek hosszú úton.

8.8. Sokszor ment pirosba a fordulatszám mér?.

Te így nyírod a verdát  :??: ! Nekem max a tankmér? megy pirosba néha, és még soha nem ment a lanoson pirosba a mutató!!! :fogsor:  ;-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 Június, 14, 10:42:14 am
Idézetet írta: "kila00"
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "tacumás"
Megint 7.6 az átlagfogyi.
Asszem legközelebb több lesz, kevesebbet megyek hosszú úton.

8.8. Sokszor ment pirosba a fordulatszám mér?.

Te így nyírod a verdát  :??: ! Nekem max a tankmér? megy pirosba néha, és még soha nem ment a lanoson pirosba a mutató!!! :fogsor:  ;-)

mikor mentünk újlakra néha elszakadt t?lem tacumás meg Peti74 a lacettivel, de nem hagytuk el egymást :fogsor: azé light-osan mentünk, de ahol kellett ott megnyomtuk. :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Június, 14, 21:07:54 pm
Idézetet írta: "kila00"
Idézetet írta: "tacumás"
Idézetet írta: "tacumás"
Megint 7.6 az átlagfogyi.
Asszem legközelebb több lesz, kevesebbet megyek hosszú úton.

8.8. Sokszor ment pirosba a fordulatszám mér?.

Te így nyírod a verdát  :??: ! Nekem max a tankmér? megy pirosba néha, és még soha nem ment a lanoson pirosba a mutató!!! :fogsor:  ;-)

Talán annyira ellustult már a Tiéd, hogy nem is forog 3800-nál többet?  :hehehe:  :hehehe:  :hehehe:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Június, 14, 21:13:08 pm

Mostmár lehet  ;-) ! De alapból 6500-ig pörög és 7000-t?l van a piros, így soha nem huzatom pirosba  :fogsor:  :hehehe: !
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Június, 26, 21:14:38 pm
Nos, megtörtént a szervíz általi kuplung csere, némi anyázás után. (Vasárnap este assistance beviszi a kocsit, oda, majd hétfõn személyesen bemegyek, és kérdem mi van, erre közlik hogy majd ha ráérnek foglalkoznak vele, stb... kedden ujra telefon mi van erre hogy hát kuplung hiba köszi, ezt én is tudtam, igaz hogy visszahívást igértek telefonon, csesztek hívni, 1 kivételével -amikor is a kerékõrt keresték - mindíg nekem kellett õket hívni, átlag 4-5 perc zenehallgatás kapcsolgatás közben, szerdán kérdem mi ujság mert még 1 nap a csereautó és utánna mi lesz, hát, nincs alkatrész, talán péntek de az is lehet hogy hétfõ vagy kedd lehet mire megjön, béreljek kocsit náluk napi 4 ezer néhányszáz forintért, csereautó az nincs, köszi, megvettem én az alaktrészt, bevittem nekik szerda délután, így csütörtök délutánra kész lett az autó, amikor kiderült hogy nem garis a javítás, kértem mondjanak valami árat, ezt nem sikerült csak csütörtök délben kiszedni belõlük.)
A munkafelvevõ anélkül hogy látta volna a kocsit egybõl fizetõsre irta a munkalapot, pedig akkor még nem tudhatta mi a baja ennek a garanciális autónak!
Gondolom az anyázásaim eredménye, hogy néhány apróság sikeressen el lett rontva az autómon.

Tételessen:

- Az autó jobbra húz vmit elb*sztak a futómûvön, eddig semmi baja nem volt.
- Az akkumlátor védõ sarukból az egyiket lenyúlták a másikat eltörve rakták vissza, pitiáner szarrágó mentalitás.
- A baloldali lámpa úgy lett vissza téve, hogy a gumi tömítés és a karosszéria között befér a hüvejk ujjam, no comment.
- Ja, kaptam ajándék mosást, ami abból állt, hogy valami olajos dzsuvával összekenték az autót, miközben a jobb hátsó elemet az ajtó mögött 3 csíkban összekarcolták, még a mûanyag abblak keret is meg volt karcolva.

Ezeket csak azután vettem észre hogy elhoztam a kocsit és elvittem lemosatni, mert hányinger volt, ahogy szegénykém kinézett, kézi mosóba vittem, ahol nagyon vigyáznak az autó fényezésére, rendszeressen oda viszem az autót,  ekkor láttam meg ezeket a hibákat, és még ki tudja mik derülnek ki. Mindenesetre hétfõn elviszem Kornélékhoz-Vácra az autót Õk legalább tisztességessen foglalkoznak az emberrel és a járgányával.
Tehát ha garis problémátok van a chevrolet danubiát (budapest Budaörsi út) nagyívben javaslom elkerülni, lehúzós szarrágó banda.  :censored: :fejel:
Holnap lefényképezem a mûvüket és feldobom ide, csak okulásnak, most nincs nálam fényképezõ gép ezért nem tudom csatolni a képeket a hibákról.
Piszkosul mérges vagyok erre a danubiás társulatra, legszívesebben atomot dobnék rájuk és még a helyüket is sóval hinteném be, megérdemelnék!
Bocs a morgásért de egyszerûen felháborít amit ezek mûveltek az autómmal, javítás címszóval.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Június, 27, 11:25:24 am
bocs, de miért vitted oda? miért pont oda?
kérdeztem, bár úgy látom itt a fórum frissítések közepette elveszett, hogy minden szervízben ugyanazt mondták a javításra?
másrészt reklamálni kellene, ha ennyi mindent elrontottak, vegyék jegyzõkönyvbe, stb.
sajnálom hogy így jártál.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Június, 27, 11:39:37 am
bocs, de miért vitted oda? miért pont oda?
kérdeztem, bár úgy látom itt a fórum frissítések közepette elveszett, hogy minden szervízben ugyanazt mondták a javításra?
másrészt reklamálni kellene, ha ennyi mindent elrontottak, vegyék jegyzõkönyvbe, stb.
sajnálom hogy így jártál.

Mert lerobbant
és oda vitte a tréler.
EZÉRT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Június, 27, 12:52:46 pm
Ahogy mondja Sznuni, mert a tréler az assistance-on keresztül csak a legközelebbi szervizbe visz, máshova nem, ezért volt ott a kocsi, amúgy szarnak rá akármit mondsz nekik, csak a hülye szövegüket nyomják, hogy te vagy a béna és csak te lehetsz a kocsi hibájának az oka, amikor rákérdeztem miért állt be a kuplung az volt a válasz, mert leégett, de ezzel csak az a baj, hogy a leégés elõtt volt valami aminek a leégés lett a következménye, erre viszont az volt a válasz, hogy rosszul vezetek. No comment....
A javításra a pesti szervizek és a GM Hungary is azt mondta ha égett a tárcsa akkor nincs gari, A vidéki szervizek viszont már máshogy állnak a dologhoz, ott már volt olyan aki bevállalta volna esetleg gariba, persze látatlanba senki nem mondott konkrétumot.
csak azt nem értem a németeknél miért jár a gariba a kopó alkatrész és nálunk miért nem.
Na mind1.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Június, 30, 19:17:57 pm
...
A javításra a pesti szervizek és a GM Hungary is azt mondta ha égett a tárcsa akkor nincs gari, A vidéki szervizek viszont már máshogy állnak a dologhoz, ott már volt olyan aki bevállalta volna esetleg gariba, persze látatlanba senki nem mondott konkrétumot.
csak azt nem értem a németeknél miért jár a gariba a kopó alkatrész és nálunk miért nem.
...
OFF
Kár, hogy az elmúlt 2 hét hozzászólásai elvesztek a kibertérben - meg a regisztrációm is...
ON
Akkor mi a f*szért szól a garancia 3 év vagy 100.000 km megkötéssel? Hány olyan idióta tulok lehet ebben az országban (is), aki a vadiúj családi autóját csak azért b*ssza szanaszét, hogy szivassa magát a szervizeléssel meg az ehhez kapcsolódó idõpocsékolással?
Ez is azt bizonyítja, hogy garancia csak 'parasztvaku'.
GM-DAEWOO East-Europe: gratulálok, ritka nagy sz*rrágó társulat vagytok!
  :-*
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Június, 30, 20:40:15 pm
Egy dolgot elértek azért, hogy erõssen elgondolkodom egy japán kocsira váltáson, és nem a kocsi miatt, hanem a Budapesti szervíz és a GM East Europe hozzáállása miatt. Csak egy egyszerû példával illusztrálva a dolgot, szomszédnak Toyota Yaris-a van, garis szervízkor valami bibit éreztek az autón, kiderült kuplung probléma, lehet belõle késõbb, ezért a hibát okozó alaktrészt és a teljes kuplungot is ingyen kicserélték neki. Tehát ebbõl a lényeg, hogy megpróbálták kideríteni a hiba okát és nem a vevõre hárítani annak a költségét. Valami ilyesmit vártam volna el ebben a történetben nálam is, de ehelyett csak nagystílû lekezelõ válaszokat kaptam, és továbbra sem tudom hogy mi volt a hiba kiváltó oka, a "nem tud vezetni" címû szövegen kívül- igaz lassan 20 éve vezetek sokféle autót, de ez nem számít, amikor az embert hülyére próbálják venni.  :censored:

De hogy mondjak jót is, ma voltam Vácon, a Kornéléknál, és megpróbáltam rendberakatni amit a másik szervíz elrontot és a Szõke Úr segítségével (Õ a munkafelvevõ, és a szevíz vezetõje) most elkezdték rendbehozni amit a másik szervíz elrontott, ja és a lényeg nem kértek pénzt a munkájukért!  :)

Kipróbálták a kocsit, kiderült a kormány volt elállítva, úgynéz ki nem a futómû a rossz, hála az égnek.
Visszaszerelték rendesen a baloldali lámpámat, mostmár rendessen a helyén van.

Tehát lényeg az egészben, vannak még tisztességes szervizek is akik az ügyfelet fontosnak tartják, és nem csak lerabolni akarnak.

Innen is köszönöm a Váciak Tisztességes és Ügyfélbarát munkáját, Õket bárkinek szívessen, nyugodt szívvel ajánlani tudom csak. Eddig ha bármilyen problémám volt, nem akartak elhajtani hanem megpróbáltak segíteni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Június, 30, 20:47:12 pm
Egy dolgot elértek azért, hogy erõssen elgondolkodom egy japán kocsira váltáson, és nem a kocsi miatt, hanem a Budapesti szervíz és a GM East Europe hozzáállása miatt. Csak egy egyszerû példával illusztrálva a dolgot, szomszédnak Toyota Yaris-a van, garis szervízkor valami bibit éreztek az autón, kiderült kuplung probléma, lehet belõle késõbb, ezért a hibát okozó alaktrészt és a teljes kuplungot is ingyen kicserélték neki.
De egyet ne feledj!
A japó rizskályhák,ill a német kocsikhoz való alkatrészek sokkal drágábbak,mint pl a fracia,koreai,ill észak európai típusoké.
Ha lejár a gari,és akkor lesz csak baj...na az alkatrészárakon a garidõs szervízt is behajtják a kliensen...

Sajnos szerviz és szerviz között is sok külömbség van... >:(
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Június, 30, 21:26:17 pm
Ez nem olyan egyértelmû - anno a Suzukihoz komplett féltengely-csere anyagdíja nem volt 10.000 HUF sem.
Japán gyártású (nem esztergomi) autók minõsége - sajnos - nagyságrenddel jobb, mint a Koreában legyártotté...
Nemhiába, a japánok háj kvaliti píplz!
Bár hozzáteszem, hogy kellemesen csalódtam, amikor a Tacumamához vettem alkatrészeket: utángyártottban is 2-3 ár- és minõségi kategória.
 :jo:
Ui.: alapvetõen nem vagyok márkaszervíz-ellenes - de kellemesen még nem csalódtam (Suzuki, Opel, Chevrolet/Daewoo típusoknál).
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Június, 30, 21:44:41 pm
Na akkor egy kis témába vágó kérdés is, ha lejár a gari, és marad ez az autó, akkor szeretnék némi tuningot végrehajtani rajta, mechanikaira és Audió rendszerre is gondolok.
Valakinek ilyen irányú tapasztalata van már esetleg?
Pl.: DVD-s, Navis fejegység a gyári fej helyett.
Sport váltó, kuplung, kipufógó rendszer, esetleg chip/motor tuning.
Ötletek valakinek ezzel kapcsolatban?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 01, 06:13:44 am
...szeretnék némi tuningot végrehajtani rajta, mechanikaira és Audió rendszerre is gondolok.
Valakinek ilyen irányú tapasztalata van már esetleg?
Pl.: DVD-s, Navis fejegység a gyári fej helyett.
Sport váltó, kuplung, kipufógó rendszer, esetleg chip/motor tuning.
Ötletek valakinek ezzel kapcsolatban?
A fejegységgel kapcsolatban: beépített 'szivató' lehet, hogy nem fognak mûködni a gombok a kormányon (ezzel egy páran már vakaróznak).
Optikai tuningban nekem nagyon tetszett a krómozott gallytörõrács és küszöbvédõ: lengyelhonban járva láttam egy Tacumamát és igen jól állt neki.
A többi már ízlések és pofonok kategória (én biztosan nem tuningolnék 1.6-os 16v motort - erõtlen konstrukció; a többi tuningelem meg szerintem röhejes lenne egy családi egyterûn; na, esetleg még a szélterelõ és krómívek a kerékjáratok felett)...
 8)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 01, 19:03:25 pm
Na akkor egy kis témába vágó kérdés is, ha lejár a gari, és marad ez az autó, akkor szeretnék némi tuningot végrehajtani rajta, mechanikaira és Audió rendszerre is gondolok.
Valakinek ilyen irányú tapasztalata van már esetleg?
Pl.: DVD-s, Navis fejegység a gyári fej helyett.
Sport váltó, kuplung, kipufógó rendszer, esetleg chip/motor tuning.
Ötletek valakinek ezzel kapcsolatban?

Minap láttam egy hófehér tuning-tacumát....
Le a kalappal, eléggé megtetszett... ;)
Ha lesz lehetõség,akkor lefotózom.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 01, 20:35:56 pm
Hogy érthetõen fogalmazzak tuning ügyben, nem optikai tuningot akarok, hanem teljesítményben és tartósságbani növekedést, némi AV-rendszerrel megspékelve (tolatókamera, DVB-T+normál TV, DVD lejátszó stb...) mindezt úgy hogy a kocsiról kivülrõl ne lássa meg senki hogy nem az alap gép, hanem valami komolyabb.
Pl: Tacumából létezik 2 L-es benzines is , egy ilyen motorcsere pl mibe fájna (Tudom, nemcsak a motort kell cserélni hanem a mechanikából szinte mindent, esetleg egyedi átépítéssel foglakozik-e valaki, a kaszni maradna de valami dizel 2l-es dögöt beletolni (pl amit a Captiva használ))
Röviden több erõt kisebb fogyasztást, nagyobb hatótávot szeretnék elérni a tuningolással.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 02, 15:44:30 pm

Értem...
Az AV/TV rendszert meggondolnám erõsen:nem zavar-e majd,ha a hátad mögött/melletted tévéznek(effektek,stb),
Illetve sztem eléggé balesetveszélyes...(eltereli a figyelmed,stb)..Nameg zenét sem tudsz hallgatni akkor,stb..
Az AV/DVBT-A ra esetleg 2-3 un PET( http://www.consumer.philips.com/consumer/hu/hu/consumer/cc/_productid_PET835_00_HU_CONSUMER/PET835-00  (http://www.consumer.philips.com/consumer/hu/hu/consumer/cc/_productid_PET835_00_HU_CONSUMER/PET835-00)) jobb lenne; kb 30/darab,és nincs :kemeny: ,ki mit néz...
(Csak pl:egy szimpla monitor,AV bemenettel 40K+ nál indul,amihez kell még médialejátszó,fejegység,stb...ami ha nem kajli,akkor min.200ezer)
Ja és a PET bármikor kivehetõ>> nem kelt feltûnést,nem törik fel a kocsit érte...(pl beteszed a csomitárba)
A menetközbeni tvzés sajna hazánkban még igen gyerekpacskerban tipeg,ugyhogy erre nem költenék sokat,ill amire a DVB szabvány kocsiban hasznáhatóvá válik,bejön az ujabb <<DVB-M már fejlesztik>>.
A motorcsere szerintem nem érné meg neked....papírok,átalakítás,kpm,stb...( ha ennyire póvert akarsz,inkább motortuning/ erõsebb típusra váltás) Többszáz ezer<<milla?> pénz...
Több erõ,kisebb fogyasztás?? nem fog menni... :-\ De ha megoldottad: várjuk a titkot! ;)
Nagyobb motor>>több erõ>>több üzemanyag....(a hatótáv növelése éppen megoldható: 20literes üzemanyagkanna a csomagtérbe(tankot sem fogsz egykönnyen cserélni-de sztem a kisebb fogyasztásra gondoltál..-)

Egy oldalon néztem minõsített motortuning árakat,hááát leültem...
CSAK a gépmûhely ára 280ezer+áfától indul(Lada-ott nincs olyan sok elektronika és alkatrész),kb 20órás idõvel,efelett 6000+áfa/óra...És nem tartalmaz alkatrészárat sem... (ja és a motort csak KISZERELVE viheted oda, ami megint sok pénz...)
Emellé kell még csip beállítás is-kb 60ezer+....
A kipuffrendszer,légellátás,stb....
Villamosági cuccok esetleg..
Ha a kasznin kell alakítani....no komment...

Összegezve:
Ha ilyen terveid vannak,nem lenne egyszerûbb egy nagyobb teljesítményû járgányt venned?(pl;Lacetti)
Szinte biztos hogy jobban jönnél ki pénzben.. ::) (de gondolom megszeretted a járgányodat  :) )
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 02, 19:02:12 pm
Íme néhány ár ízelítõül/elrettentés gyanánt:
http://www.szuromituning.hu/szolgaltatasok/
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Július, 02, 19:25:13 pm
Íme néhány ár ízelítõül/elrettentés gyanánt:
http://www.szuromituning.hu/szolgaltatasok/

Ezek az árak nem vészessek! Anyagkölcség és számítógépes tervezés... még én is elgondolkodtam  ;D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 02, 19:45:47 pm
Íme néhány ár ízelítõül/elrettentés gyanánt:
http://www.szuromituning.hu/szolgaltatasok/

Ezek az árak nem vészessek! Anyagkölcség és számítógépes tervezés... még én is elgondolkodtam  ;D

Igen,de ezt MINDET meg kéne csináltatni,ill új csapágyak,dugók,tengelyek...Kipuff,lélegeztetõ,nagyobb hûtés,+kenés, erõsebb AC pumpa,sportbefecskendezõk....
Ha csak az oldalon lévõ árakat lessük, akkor is több mint 350ezer,amihez jönnek az említett csemegék...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 02, 20:31:05 pm
Igazából nekem az kéne hogy a mechanikus rész erõsebb legyen, váltó-kuplung, és a fékek is komolyabbbak lehetnének esetleg (nagyobb élettartamot akarok elérni pl a kuplungnál, mivel pesti dugóban nyúzom szegény autómat, ezért nagyobb igénybevételt kap mint egy normál autó--legalábbis a kuplung cserénél ezt mondták egyik lehetséges oknak a tönkremenetel kapcsán, akkor viszont erõsebb anyagokból szeretném a mechanikáját, hogy tovább tartson, nem versenyezni akarok az autóval, hanem hosszútávon szervizek közbeiktatása nélkül közlekedni vele, lehetõleg minnél gazdaságossabban. Minnél kevesebb szervízben kiesett állásidõvel.
Értelemszerûen a szükséges karbantartásokat persze megkapja az autó, csak váratlan leállást nem akarok lehetõleg.
Valaki esetleg tud arról valamit hogyha bioethanollal tankolnám a gépet akkor károsodna-e valamelyik része, vagy ahhoz teljessen át kell alakítani az autót? (mivel az majdnem egy 100-assal olcsóbb  mint a síma benzin)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 02, 20:38:49 pm

Nem haragszol meg, ugye?
Felejtsd el, amin töröd a fejet. A Tacuma féke, futómûve jó, a motor olyan, amilyen, egy kicsit lehet erõsíteni rajta. A kuplungjához felesleges hozzányúlni, jó az, még ha hamar kopik is, de 50.000 km-t a pesti dugóban nem fél év alatt teszel meg! Tedd el az erre szánt pénzt, aztán majd elköltöd másra.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 02, 21:34:28 pm
Nem haragszol meg, ugye?
Felejtsd el, amin töröd a fejet. A Tacuma féke, futómûve jó, a motor olyan, amilyen, egy kicsit lehet erõsíteni rajta. A kuplungjához felesleges hozzányúlni, jó az, még ha hamar kopik is, de 50.000 km-t a pesti dugóban nem fél év alatt teszel meg! Tedd el az erre szánt pénzt, aztán majd elköltöd másra.

Ninccs harag, csak berágtam a pesti ?márkaszervíz és a GM Hungary szarrágó viselkedésén?, a kuplungcsere 43 ezer km-nél szerintem semmilyen esetben sem normális, amikor itt a többiek ennek a többszörösét megteszik ugyanezzel a kuplunggal, a tönkremenés valódi okát most sem tudom, de marhára bosszant hogy a gyári szervíz meg sem próbálta kideríteni mi történt, mi volt a kiváltó ok, hanem lehülyézi az ügyfelet a vezetéstechnikai hiányosságra hivatkozva, mik õk? hogy minõsítsék az én vezetési gyakorlatomat amit lassan 20 éve gyakorlok százezres km-nyi vezetéssel a hátam mögött.
Sajnos 10 éves lizingre van az autó és most 2,5 éves, tehát még legalább 2,5 évig ezt kell hajtanom, hogy  0-án ki tudjak jó eseteben szálni belõle.  :'(
Ez a háttere annak hogy miért akarok hozzányúlni a kocsi mechanikájához.
Most sem a kocsira haragszom, hanem a garancia lepattintásra.  :censored:
Nem azért veszek 0 km-es új autót garival, hogy utánna azzal koptassanak le hogy kopó alaktrészre nincs garancia, akkor mire van??? a hamutartóra mert az nem mozog??? Ha én eladok egy computert akkor nem nyöghetem be hogy a mozgó alakatrészekre nincs gari, mert az a használat közben kopik, arra is kell adnom garit. de ez már kicsit off.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 03, 10:37:13 am

Ha 10 év lízing, akkor meg annak a kocsi tuningra szánt pénznek méginkább megvan a helye. Szerintem fogd fel úgy, hogy valami mûszaki gond, vagy enyhe gyártáshiba miatt ment el a kuplungod 43 ekm-nél, de a mostani javítás után simán kibír 100000 km-t. A márkaszervíz meg a legtöbb esetben felejtõs. Persze vannak kivételek. Ha valaki nagyon O az autóhoz és ráadásul egy bevált márkaszervíz közelkében lakik, az vigye csak oda.
Lízingszerzõdésen nem tudsz módosítani? Már 2-3 év rövidítés is sokat jelentene, és alig emeli a havi költségeket.
Én 20 évre vettem fel lakáshitelt, aztán 2 év után átírattam 10 évre és így a 20 év alatt kifizetendõ összeg helyett 60 %-át kell 10 év alatt kicsengetnem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 03, 17:55:21 pm
...
Sajnos 10 éves lizingre van az autó és most 2,5 éves, tehát még legalább 2,5 évig ezt kell hajtanom, hogy  0-án ki tudjak jó eseteben szálni belõle.  :'(
Ez a háttere annak hogy miért akarok hozzányúlni a kocsi mechanikájához.
...
Nem akarlak megsérteni - magamat sem, mert nejemnek is tacumamája van -, nagyon jó autó, könnyen pakolható és a többi stb., de ne költs rá annyit, amennyibõl esetleg egy használható állapotú 'melós' autót vehetnél a pesti araszoláshoz (2-500 e HUF-ért); ez nem az az autótípus, amely meghálálja a tuningot: olcsó konstrukció - bár nekünk így is sokba kerül; ráadásul 3-4 éves tacumit 2 M HUF alatt lehet venni, még színben is válogathatsz
 :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 03, 18:30:35 pm
Nekem 4hete füstöt kellett vennem az AC pumpába>70000Ft...Márkaszervíz....De más megoldást nem találtam,ill nem jöttem volna ki olcsóbban a szállytás végett...
2hete a kipuff szakadt le...azt majd jó esetben augusztusban megtuningolom....kb 40ezer a cucc...

Sajan ha kocsid van,arra kell költened....
És igaz: lehet hogy az uj kuplunggal még 200ezret is elcsettegsz....
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 03, 19:59:46 pm
Hát szkeptikus vagyok kuplung ügyileg, ugyanis rángat az autó a váltásokkor (fõleg 1-es és 2-esbe váltáskor, ránt kettõt az autó és csak utánna veszi be a sebességet, úgy csinál mintha csuklana  :-[ ), most vagy nem jól rakták össze vagy valami még van, és azért nem tudom használni normálissan, de a jövõ héten amikor jön a 45 ezres szervíz akkor már okosabb leszek, ezt is megnézettetem Kornélékkal, Õk legalább tisztességesen dolgoznak.

Ethanol ügyileg senkinek nincs infója, hogy mit tesz a rendes benzinmotorokkal?  :gondol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 03, 20:06:38 pm
...
Ethanol ügyileg senkinek nincs infója, hogy mit tesz a rendes benzinmotorokkal?  :gondol:
...
többet eszik belõle
nagyobb a párolgáshõje, ezért alacsonyabb lesz a motor üzemi hõfoka
nem tudom, hogy van-e róla gyári ajánlás - én nem szívesen tankolnék bele; drága az agyon-elektronikázott motor javítása...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 03, 20:09:27 pm

Ethanol ügyileg senkinek nincs infója, hogy mit tesz a rendes benzinmotorokkal?  :gondol:
Ha emlékeim nem csalnak,akkor volt valaha szó róla,és vmi elektronikai kütyüt kell beépíteni,ami a befecskendezési paramétereket módosítja(3 állása van: etanol, 95/98, és etanol20%)...
Egy idézet:
Sajnos csak azokat az autókat szabad és lehet E85-ös tüzelõanyaggal használni, amelyeket erre készítettek. A magas alkoholtartalmú tüzelõanyag nemcsak a tömítéseket, hanem az egyéb mûanyag alkatrészeket is megtámadja, pl. egyes autók tüzelõanyag-tartályát, benzinvezetékeit. Az E85-ös vagy kombinált üzemre készülõ autók tüzelõanyag-rendszere speciális anyagokból készül, amelyek az alkoholos üzem igénybevételére vannak készítve és méretezve.

Benzines (helyesebben: kizárólag benzinüzemre készített) autóba E85-öst tankolni tilos.

Egy két link:
http://totalcar.hu/magazin/technika/hunflex/
http://totalcar.hu/magazin/technika/elogyujtvez/    (elõgyujtás,de benne a kütyü ami etanolhoz is kell)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Július, 03, 20:19:33 pm

De a fõ probléma az, hogy az aluminiumot is támadja! Az új autókba amik e85ösök is lehetnek, az üzemanyag nem érintkezik aluminiummal, és azt hiszem teflon tömissek!  ;D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 03, 21:26:46 pm
A tacumában mi van aluminiumból?
Ha annak az öreg Saab-nak a motorja kibirta az ethanolt akkor a Tacumának is birnia kéne nem? Maga a motor konstrukció kb azonos idõszakból való ha jól sejtem (a fogyasztása miatt gondolom hogy kb akkori ez a motor is).
Az ethanol miatt kérdem. :gondol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 04, 15:29:53 pm
A tacumában mi van aluminiumból?
Ha annak az öreg Saab-nak a motorja kibirta az ethanolt akkor a Tacumának is birnia kéne nem? Maga a motor konstrukció kb azonos idõszakból való ha jól sejtem (a fogyasztása miatt gondolom hogy kb akkori ez a motor is).
Az ethanol miatt kérdem. :gondol:

Én biztos ami biztos alapon nem kísérleteznék az etanollal...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yoshi77 - 2008 Július, 05, 01:06:16 am
Sziasztok!
Én Taxinak használom a Tacumát. 95%-ban Budapesten használom. Tavaly vettem 19.000km-rel és most járok 114.000km nél. A kuplung gyengesége tényleg probléma. 110.000km-nél kopott el a tárcsám (én általában 200-230.000-et elmegyek egy kuplungszettel itt pesten). A futómûvel semmi gond ami nagyon meglepõ, feszes minden semmi sem lóg, semmi nem kattog. A motor olyan amilyen. Az 1.6-os gyenge (fõleg klímával), és nagyon eszi az olajat fiatal kora óta. Ja, és a mindig visszatérõ EGR-szelep probléma.
A kérdésem is errõl szólna. Tudnátok valakit ajánlani aki ezt a szelepet nem csak pucolgatná, hanem valahogy végleg kitudja kötni (ledugózni). Komoly terveim vannak még ezzel az autóval 350.000km-ig szeretném hajtani.
Csak ez az átkozott EGR szelep meg a lomhasága.
Elõre is köszi
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 Július, 05, 08:14:39 am

Szia, üdv itt a fórumon.
Az EGR mókolás már "rutin mûtét"-nek számít itt a fórumon :lol:, használd a keresõt, mindenre megkapod a választ! :oke:
Amúgy szelep le, lemezzel lefalazás, szelep vissza, azt gyííííííí! :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 05, 12:54:55 pm
Sziasztok!
Én Taxinak használom a Tacumát. 95%-ban Budapesten használom. Tavaly vettem 19.000km-rel és most járok 114.000km nél. A kuplung gyengesége tényleg probléma. 110.000km-nél kopott el a tárcsám (én általában 200-230.000-et elmegyek egy kuplungszettel itt pesten). A futómûvel semmi gond ami nagyon meglepõ, feszes minden semmi sem lóg, semmi nem kattog. A motor olyan amilyen. Az 1.6-os gyenge (fõleg klímával), és nagyon eszi az olajat fiatal kora óta. Ja, és a mindig visszatérõ EGR-szelep probléma.
...
Juhéééjjj! Végre egy taxi-tacumás!!!
Esetleg írnál részleteket is (olaj- és benzinfogyasztás, szervizelésnél különös gondot kell fordítani, jó/nem jó kategóriák, stb.)
Intenzív használat mellett te 1-2 év alatt beletekersz annyit, mint csalási autósok 7-8 év alatt.
Elõre is nagyon hálás vagyok a válaszokért!
 :ima:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 05, 22:53:09 pm

Azért azt ne feledd,hogy más napi 4órát menni,mint heti 4et!
Más az igénybevétel-pl több leáll>indít ciklus,rövid távon-.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 06, 08:07:34 am
Azért azt ne feledd,hogy más napi 4órát menni,mint heti 4et!
Más az igénybevétel-pl több leáll>indít ciklus,rövid távon-.
Egyetértek - ezért nem csak, hogy több km fogy egy év alatt, de ráadásul 'extrém' körülmények között is.

Ha a világon az autós-újságírós tesztelésen kívül létezne tartós teszt, akkor azt taxizásnak hívnák.

Utóbbi esetben pl. nemcsak nyafogás lenne a többmilliós autók felett, hogy 'az övvonal, meg az olcsó mûanyagok, meg a sógorom hugának van ilyen beteg macskája, meg a...' - az apád f*sza, hülyegyerek kategóriás tesztelések.

1 évig taxi üzemmódban a Nagy Faluban, télen-nyáron: leszakad-e a futómû, visszatérõ vendég leszel-e az autósboltban a lengéscsillapítók miatt, mennyi olajat eszik a motor, mit kell átalakítani ahhoz, hogy üzembiztosan mûködjön, mennyit bír ki a moci felfúrás és gyûrûzés nélkül (uram bocsá', megreped-e a hengerfej), mire kell odafigyelni sûrûbben, típushibák, stb. - ezeket azelõtt megtudná az ember gyereke, hogy megveszi a nem is a legújabb technikát, de 2-3 év után piacra dobják az utódot, amelyben az elõzõ típushibákat kijívatották (persze lesznek újabbak, csak annak kiderülése elõtt vedd meg...).

Még jó, hogy van ez a fórum!
 :hahota:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Július, 06, 11:18:59 am
Etanol: szerintem 50-50 % arányban kellene kipróbálni. E85-ben a 85 % alkohol így felezõdne, tehát kb. 40-60 % lenne a benzin javára. Nem hinném, hogy így bármi gond lenne. Hogy anyagilag megéri-e, azt ki kell számítani. (most fáradt vagyok hozzá)

1 hét alatt 1800 km-t beledobtam a tacumába, magyar-szlovén-olasz-osztrák utakon, majd a fogyasztást is kiszámolom. Az autó most is csillagos ötöst kapott.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Július, 07, 12:21:15 pm

Zömmel autópálya, 130-140-nel és klíma:8.9 l/100 km. De az utolsó -osztrák- tankolásra vetítve már csak 7.7 l/100 km (ez zömmel fõutak használatával, 100-as tempó körül fogyott el).

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 09, 06:22:02 am
Zömmel autópálya, 130-140-nel és klíma:8.9 l/100 km. De az utolsó -osztrák- tankolásra vetítve már csak 7.7 l/100 km (ez zömmel fõutak használatával, 100-as tempó körül fogyott el).

Megerõsítem: teljesen hasonló értékeket mértem én is. A legkellemesebb meglepetésem az volt, amikor lengyelhonban járva a 9-es fõúton 80-90-nel tudtam hasítani (felesleges elõzéseket kiiktattam) a kamion-konvojok miatt, na akkor volt 8 L/100 km. Városi használatban (óvoda, iskola, szupermaris, napi 5 km) 10 L.

Hozzáteszem: nem volt kókányolva a gyári gyújtás-beállítás, sima 95-ös ÁFOR-benzin, évente 1-1 STP-szeleptisztító és injektortisztító adalék, nincs 'check engine' lámpa probléma és nincs szétpörgetve (max. 3500-as fordulat - kivéve az autópálya, de ott is max. 4000).

Viszont az olajat azt szereti: 10.000 km-enként 1 L-t benyakal az API SL 5W30-asból.

Nagy a kasztni, nagy a légellenállása, 1.6-os benzines motor nem egy atomerõmû, ráadásul nem a GM legsikerültebb (ausztrál) fejlesztése: nincsenek illúzióim.
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 09, 22:04:51 pm
Nálam nincs semmi "kókányolva", csak a Váci szervíz (kötelezõ szervizek) és a szemét, lenyúlós tróger pesti társulat (kuplungcsere) nyúlt az autómhoz, de a a fogyasztása hasonló, ha városban megyek normál tempóban 10L ha kicsit gyorsabban akkor 12L, de ekkor sem pirosba pörgetve, max 5000-as fordulatig ment fel a fordulatszám mérõ. A chek engine lámpa nem kókányolás miatt volt, kh-s volt a lambda-szonda érintkezõ, vagy szar benzint sikerült tankolnom, nem tudom melyik volt az igazi ok, de most nincs ilyen hibajelzés, tehát úgy néz ki a dolog megszûnt.
A fogyasztásba meg bele törõdtem, ekkora kasznihoz ez a fogyasztás jár benzinesbe, aki mást mond az fényezi magát szerintem.
 
Zömmel autópálya, 130-140-nel és klíma:8.9 l/100 km. De az utolsó -osztrák- tankolásra vetítve már csak 7.7 l/100 km (ez zömmel fõutak használatával, 100-as tempó körül fogyott el).

Megerõsítem: teljesen hasonló értékeket mértem én is. A legkellemesebb meglepetésem az volt, amikor lengyelhonban járva a 9-es fõúton 80-90-nel tudtam hasítani (felesleges elõzéseket kiiktattam) a kamion-konvojok miatt, na akkor volt 8 L/100 km. Városi használatban (óvoda, iskola, szupermaris, napi 5 km) 10 L.

Hozzáteszem: nem volt kókányolva a gyári gyújtás-beállítás, sima 95-ös ÁFOR-benzin, évente 1-1 STP-szeleptisztító és injektortisztító adalék, nincs 'check engine' lámpa probléma és nincs szétpörgetve (max. 3500-as fordulat - kivéve az autópálya, de ott is max. 4000).

Viszont az olajat azt szereti: 10.000 km-enként 1 L-t benyakal az API SL 5W30-asból.

Nagy a kasztni, nagy a légellenállása, 1.6-os benzines motor nem egy atomerõmû, ráadásul nem a GM legsikerültebb (ausztrál) fejlesztése: nincsenek illúzióim.
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 10, 13:29:22 pm
...tróger pesti társulat (kuplungcsere) nyúlt az autómhoz...
Hadd mondjak egy "jó" hírt, bár az téged nem vígasztal: a céges off octavia-ban is kuplung miatt halt meg a tudomány félúton hazafelé (pedig az kb. 2x annyiba került, mint a tacumamánk); olyan 130.000 km körül lehet benne (fõleg nagyon hosszú távon üzemeltetve).
Majd leírom, mennyibe kerül ez VW-szervízben.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 10, 22:24:52 pm
Engem nem tesz boldoggá, ha másnak is baja lesz az autójával. Inkább elgondolkodtat, miért van az hogy ugyanarra a termékre Nyugat-Európában több garanciális szolgáltatás jár, mint kishazánkban  :gondol:
Az én értelmezésem szerint a garancia akkor lenne korrekt, ha amíg tart addig minden alkatrészre vonatkozna, nemcsak bizonyosakra, hiszen azért megyek a kötelezõ szervizekere, hogy ott kiderüljön még idejében a hiba, mielõtt esetleg komolyabb bajt okozna, a mai kötelezõ szervíz árak mellett ez igazán beleférhetne fõleg egy GM méretû cégnek, persze tudom ahol akár 1 Ft-ot is meg lehet spórolni ott azt meg is teszik.  :'(
Pont az ominózus hiba elõtt kezdtem el gondolkodni autó cserén (kaptam egy kedvezõ ajánlatot Captivára), de ezek után ez törölve, a hozzáállás miatt. Ha egy 3,5 Mft-os autónál ilyen szarrágó módon állnak a dolgokhoz (GM Hungary) akkor egy 7 MFt-osnál vajon hogyan viselkednek???? (sejtésem szerint ugyanígy) Ebbõl a szempontból a japánok korrektebbek (Toyotás ismerõseim vannak, de nekik gari alatt mindent ingyen cseréltek ami tönkrement, mindenféle vita nélkül)

...tróger pesti társulat (kuplungcsere) nyúlt az autómhoz...
Hadd mondjak egy "jó" hírt, bár az téged nem vígasztal: a céges off octavia-ban is kuplung miatt halt meg a tudomány félúton hazafelé (pedig az kb. 2x annyiba került, mint a tacumamánk); olyan 130.000 km körül lehet benne (fõleg nagyon hosszú távon üzemeltetve).
Majd leírom, mennyibe kerül ez VW-szervízben.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 Július, 10, 22:27:59 pm
A totyásokat (   :hahota:  )  nem kell bemutatni senkinek.
Céges kisteher busz. Garis javítás valamin+ cseréltek gátlókat is.De azt nem kellett volna.
Erre inkább legaranciázták, mint hogy visszaszereljék a régieket.
Lemosták, kiporszívózták, és ennyi.
Szal õk jól kezelik.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 11, 06:36:36 am
A totyásokat nem kell bemutatni senkinek.
...
Több - idõsebb - ismerõsöm is különbözõ autótípusoknál végül a jóhírû japán márkáknál kötött ki: totya, micu, nissan.
Vajon miért? Az embernek idõsebb korára jön meg az esze?
 :mosoly:

Sajnos, a sutyukit egyértelmûen nem lehet ebbe a sorba beállítani.
 :ferdejel:

gejza007-hez csatlakozva: én is elriasztottam nemcsak magamat, de nem egy-két ismerõst attól, hogy a család féltve õrzött kincse chevy-daewoo legyen; egyedül az ára szól mellette. Ha megspékeli a polgár egy ismerõs autószerelõvel (vagy saját maga szervizeli) és nem audihoz hasonlítgatja, akkor azért megállja a helyét.
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Július, 11, 07:06:26 am
A totyásokat nem kell bemutatni senkinek.
...
Több - idõsebb - ismerõsöm is különbözõ autótípusoknál végül a jóhírû japán márkáknál kötött ki: totya, micu, nissan.
Vajon miért? Az embernek idõsebb korára jön meg az esze?
 :mosoly:

A pénze jön meg...
Nemrég volt errõl egy rádiómûsor(autóvásárlási szokások)...
Az volt a lényege, hogy a 40felettiek vesznek inkább MINÕSÉGI prémiumkategóriás kocsikat(off volvo,saab,jaguar...) amelyekkel sokkal kevesebb gond van mint a hasonló(drágább?) germán remekmûvekkel...
A fiatalok nagy része "vigéckedési céllal" vesz olyan kocsit amilyet...

Az általatok említett járgányok gari idõn belül lehet hogy olcsóbban/ingyen meggyógyulnak,de utána már az alkatrész árak magasak lesznek(és az már nem gariba megy)...
Pár ism. vett totyát, miután a gari lejárt,eladták,mert horribilis összegekbe került a legkisebb javítás...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Július, 11, 09:59:52 am
Persze igazad van drágább az alkatrész, de mintha jobb minõségû is lenne. Van ismerõs akinek több mint  20 éves toyotáya van és csak kopó alkatrészeket cserél, azt is nagyon ritkán.
Tehát lehet hogy mégiscsak a drágább az olcsóbb, legalábbis szerintem. Nekem többet ér egy mûködõ kocsi, mint egy szervízben álló, de lehet hogy rosszul gondolom. Az autó nekem munkaeszköz, A-bó B-be vigyen el hiba nélkül, és ne kelljen vele szervízben csücsülnöm, csak akkor amikor karbantartás végett kerül oda. Persze tudom ez manapság nem divat, a mai autókat pár évre gyártják, hogy újra meg újra meg vegye az ember Õket. Csak egy egyszerû példa, amit most néztem meg elsõ felindulásomban, az ominózus kuplung probléma után, Mazda 5 garis szervíz ciklusa ha jól emlékszem 30 000 km volt igaz 80 000 Ft körüli összeg, minden szervízkor, tehát nem olcsó (A Tacumánál folyamatosan emelkedik az összeg, kb. 15, 30, 45, 90 E Ft a szervíz díja listaár szerint, igaz ebbõl lehet kedvezmény), de arányaiban ugyanannyit fizet ki az ember, mint az olcsóbb autók sûrûbb szervízciklusával, kevesebb szervízlátogatással.

A totyásokat nem kell bemutatni senkinek.
...
Több - idõsebb - ismerõsöm is különbözõ autótípusoknál végül a jóhírû japán márkáknál kötött ki: totya, micu, nissan.
Vajon miért? Az embernek idõsebb korára jön meg az esze?
 :mosoly:

A pénze jön meg...
Nemrég volt errõl egy rádiómûsor(autóvásárlási szokások)...
Az volt a lényege, hogy a 40felettiek vesznek inkább MINÕSÉGI prémiumkategóriás kocsikat(off volvo,saab,jaguar...) amelyekkel sokkal kevesebb gond van mint a hasonló(drágább?) germán remekmûvekkel...
A fiatalok nagy része "vigéckedési céllal" vesz olyan kocsit amilyet...

Az általatok említett járgányok gari idõn belül lehet hogy olcsóbban/ingyen meggyógyulnak,de utána már az alkatrész árak magasak lesznek(és az már nem gariba megy)...
Pár ism. vett totyát, miután a gari lejárt,eladták,mert horribilis összegekbe került a legkisebb javítás...

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 11, 19:02:21 pm
...
Tehát lehet hogy mégiscsak a drágább az olcsóbb, legalábbis szerintem. Nekem többet ér egy mûködõ kocsi, mint egy szervízben álló, de lehet hogy rosszul gondolom. Az autó nekem munkaeszköz, A-bó B-be vigyen el hiba nélkül, és ne kelljen vele szervízben csücsülnöm, csak akkor amikor karbantartás végett kerül oda.
...
Drágább az olcsóbb - hosszabb távon mindenképpen.
Ezért vettem újonnan autót a szebbik felemnek: még 15 éves korában is jó lesz napi pár km-t totyogni a városban. Új autó, nagy az értékvesztése, de én szervizelem, én hajtom, én tudom, mennyi a valós futásteljesítménye, és ha rendben tartom, nem fog otthagyni az út szélén (ez a tematika már szutyuki stiftnél bevált 11 éven át).
Egyébként ne felejtsük el, hogy a japcsik élen járnak az élettartam-tervezésben, ami rosszul hangzik; valójában nem az: mert õk nagyon jól belövik azt a használatot, ami után kénytelen leszel csereberélni - de az erre tervezett minõségbõl nem engednek egy milligrammot sem, ráadásul az a LEGjobb minõségû lesz (kivéve Esztergomban).
Erre jön pl. a GM és addíg-addíg vesz vissza az anyagból a nyereség érdekében, amíg szarrá megy a fõdarab 3 éven belül, ráadásul rákényszerítik a márkaszervízeket, hogy küldjék a dolgozókat kommunikációs-tréningre (értsd: vissza kell küldeni a garanciás ügyfelet az anyjába reklamálni), mintsem gyári utánképzésre.
 !:b
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Július, 12, 14:05:20 pm
most 850 km az Õrségben, ill. oda-vissza. hazaindulás elõtt egy teletankolás szlovéniában (280 Ft).
jó lesz a fogyi, hasonló mint múltkor.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 12, 17:44:16 pm
most 850 km az Õrségben, ill. oda-vissza. hazaindulás elõtt egy teletankolás szlovéniában (280 Ft).
jó lesz a fogyi, hasonló mint múltkor.
Jó kirándulást!
Mi is 'gyúrunk' a balatoni nyaralásra; tekintve, hogy az ukrán-román-szlovák 'sarokból' indulunk; 50 km fõúton, a többi autópálya. Francba, Nagy Falut kihagytam: araszolás az átmenõ-forgalomban.
 :siro:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Július, 12, 18:22:54 pm
most 850 km az Õrségben, ill. oda-vissza. hazaindulás elõtt egy teletankolás szlovéniában (280 Ft).
jó lesz a fogyi, hasonló mint múltkor.
Jó kirándulást!
Mi is 'gyúrunk' a balatoni nyaralásra; tekintve, hogy az ukrán-román-szlovák 'sarokból' indulunk; 50 km fõúton, a többi autópálya. Francba, Nagy Falut kihagytam: araszolás az átmenõ-forgalomban.
 :siro:
kösz, én meg rossz idõhatározót használtam, mert ma érkeztünk haza az õrségbõl, úgy értettem.
jó utat majd akkor a Balatonhoz.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 14, 11:56:45 am
Megjöttem Én is Horvátországból, fogyasztást nem tudok, mert nem tankoltam még meg, de szerette a benzint! Igaz mentünk is, meg végig klíma és tele a kocsi.
Hazafelé 300 km-en keresztül világított a pech lámpa, fogalmam sincs, mi baja lehet, de semmi változást nem vettem észre a kocsin, minden ugyanúgy megy és mûködik rajta. Most éppen áram nélkül pihen itthon, majd visszateszem a sarut, megtanítom neki az alapjáratot, aztán kiderül, hogy lesz-e változás a sárga lámpával vagy sem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 14, 15:06:43 pm
Hát mentem a kocsival egy kört, baromira megy, sokkal fürgébb, mint ECU resetelés elõtt, de sajnos a sárga lámpa most is ég.
Elmentem a szerelõmhõz, de neki nincs kilvasója, benéztem Pápaiékhoz is, õk ma nem vállalták, mert a Daewoo-kal nem mindíg kommunikál az Õ gépjük.
Zsola Te hova jársz diagnosztikára? Kéne valami megbízható és megfizethetõ kanizsai szerelõ.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Július, 14, 15:57:04 pm
Hát mentem a kocsival egy kört, baromira megy, sokkal fürgébb, mint ECU resetelés elõtt, de sajnos a sárga lámpa most is ég.
Elmentem a szerelõmhõz, de neki nincs kilvasója, benéztem Pápaiékhoz is, õk ma nem vállalták, mert a Daewoo-kal nem mindíg kommunikál az Õ gépjük.
Zsola Te hova jársz diagnosztikára? Kéne valami megbízható és megfizethetõ kanizsai szerelõ.
Mondanám gyere le Kaposvárra, de gondolom ez kieseik neked....
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 14, 16:03:44 pm
Hát mentem a kocsival egy kört, baromira megy, sokkal fürgébb, mint ECU resetelés elõtt, de sajnos a sárga lámpa most is ég.
Elmentem a szerelõmhõz, de neki nincs kilvasója, benéztem Pápaiékhoz is, õk ma nem vállalták, mert a Daewoo-kal nem mindíg kommunikál az Õ gépjük.
Zsola Te hova jársz diagnosztikára? Kéne valami megbízható és megfizethetõ kanizsai szerelõ.
Mondanám gyere le Kaposvárra, de gondolom ez kieseik neked....
Most még igen, mert nem tudom, mit hoz ki hibának a gép. Elõször ki kéne olvasni. Aztán ha nagy a baj, akkor akár Kaposvár is szóba jöhet. Ha kicsi, akkor talán is helyben orvosolható.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Július, 14, 16:07:05 pm
Mondanám gyere le Kaposvárra, de gondolom ez kieseik neked....
Most még igen, mert nem tudom, mit hoz ki hibának a gép. Elõször ki kéne olvasni. Aztán ha nagy a baj, akkor akár Kaposvár is szóba jöhet. Ha kicsi, akkor talán is helyben orvosolható.
Értem én, csak a javaslat a kiolvasásra is szólt, hisz Sebike gyárival kiolvassa, baráti áron! :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 15, 21:01:54 pm
Értem én, csak a javaslat a kiolvasásra is szólt, hisz Sebike gyárival kiolvassa, baráti áron! :lol:
Egyre több az olyan mûhely, amely profi módon kezeli ezeket a computeres baromkodásokat. Ennek azért örülök.
De ha van ismerettség a szakszervízben, maszekban pár ezresért megcsinálja az a szaki, aki egész nap ezt prütyköli 'hivatalosan' is (csak a munkadíj így 10x-es).
Hasonló esetben itt Mátészalkán kapásból 3 helyet tudok, ahová ilyen esetben vinném a talicskát - vagy szólnék a szomszédomnak, aki kamion/autószerelõ.
Manapság ez nem lehet nagy probléma.
 :kacsint:

Ha valakinek ez új - nekem az, de hála a Google-nek megtaláltam - akkor lehet okosodni szerelésbõl is:
http://chevy.mrmax.dp.ua/EN/documents/Tacuma-Rezzo/start_Tacuma-Rezzo.html
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Július, 17, 15:02:40 pm
Karbantartási útmutató, már fennvolt, de eltünt. Most újra:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Július, 17, 15:03:14 pm
És a 3. rész:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 17, 19:59:19 pm
Tipikus városi használati betegség: enyhe fékezéskor beráz a kormány.
Ma este megszüntettem a hibát: 90-100 km/h-ról satuztam (ABS finoman dolgozott): 4-5 ismétlés és még a fékhatás is javult.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki a tacumamát nem hosszútávon használja!
 :kemeny:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 18, 12:47:23 pm
Tipikus városi használati betegség: enyhe fékezéskor beráz a kormány.
Ma este megszüntettem a hibát: 90-100 km/h-ról satuztam (ABS finoman dolgozott): 4-5 ismétlés és még a fékhatás is javult.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki a tacumamát nem hosszútávon használja!
 :kemeny:
Zoli!

Eddig is pozitívan gondoltam Rád, hiszen Tacumás vagy, de most, hogy körbejártalak, még jobb srácnak tartalak!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 18, 12:49:55 pm
Ma voltam márkaszervízben, kiolvasták a hibát, EGR szelep. Kicsit csodálkoztam, mert azt már tavaly lefalaztam, elvileg nem lehet baja, de ha Õk azt mondják. A szerelõ szerint elõször érdemes egy szoftverfrissítést csinálni, mert több esetben elõfordult már, hogy nem kellett szelepet cserélni, elég volt a frissítés. Mivel ez a szoftverfrissítét díjmentes, így belevágok, vesztenivalóm nincs. A jövõ héten viszem vissza a kocsit a doktorhoz.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 18, 18:32:06 pm
...hiszen Tacumás vagy...
Én, á nem: a feleségem az - kivéve, ha tankolásról, mosásról, szervizelésrõl vagy a havi törlesztõrészlet befizetésérõl van szó.
Plusz, ami élvezet: hetente egyszer hétvégén bemegyek vele a munkahelyemre (50 km), amikor is 'kikormolom' meg helyreteszem a lelki-világát. A nagyobbik gyerekem azt hitte egyszer, hogy versenyautóban ül, annyira más, mint az alapjáraton cruise-olás naponta kétszer a nejemmel a suliba meg vissza.
 :oke:
(Egyébként nekem egy 1971-es VW 1302 L-es bogaram van.)
  8)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Július, 20, 14:50:58 pm
Megjöttem Én is Horvátországból, fogyasztást nem tudok, mert nem tankoltam még meg, de szerette a benzint! Igaz mentünk is, meg végig klíma és tele a kocsi.
Hazafelé 300 km-en keresztül világított a pech lámpa.
Megtankoltam, 9 l/100 km. 1200 km átlaga.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Július, 29, 07:56:46 am
Megtankoltam, 9 l/100 km. 1200 km átlaga.
Szerintem teljesen reális - ennél jobbra nem igen kell felkészülni.

Sziasztok!

Vége van a balatoni nyárnak (számomra) - így írok már egy kis okosságot!
 !:b
Az 1700 km-es kirándulást a tacumamával terveztük, de sikerült lejmolnom egy céges kombit (ingyé' fut a kft. dízel ó'tó-ja): nagyon jó a dízel OFF skoda octavia motorja, nagyon nagy a csomagtartó, de gyerekekkel utazni - ahol az utastérben aztán kellenek a játékok, enni- és innivaló a hosszú út alatt - csak jobb a családi egyterû. A "kis" csomagtartót könnyen lehet kompenzálni egy kisebb kiadással: ca. 10 e HUF egy pár kereszttartó, tetõboxot bérelni is lehet, oszt' kész!

Lényeg a lényeg: megfelelõ autót a megfelelõ célra!
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 10, 21:18:24 pm
Haldoklik ez a topic, így egy kis gondolatébresztés:

Azért a napokban elgondolkodtam ezen a KFB-dolgon.
Mondok egy példát, munkatárssal esett meg:
1 éves OFF ford fiesta tdi-be belerongyolt egy agyatlan f*szkalap. Hibát elismerte, rendõrt hívtak a nagy anyagi kár miatt, biztosító napokon belül szemlézte, stb. minden ment flottul.
A szívás: gazdasági totálkár, jelenkori értéke fizetve a tulajnak (szerintem a banknak), eladta a roncsot, de így is 600 e HUF mínuszban maradt a fickó (szerintem nem kis lízinges autó volt).
Mondom, minden simán ment, szervek intézkedtek, pénzek jöttek, stb.
Ergó: csak olyan ótót vegyen az ember fia, amit a fizetése elbír egy hasonló esetben.
Áldom az eszem, hogy tacumamát megvettük anno és nem ugrottunk bele egy vw touran-ba (mármint hitellel)...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 17, 08:41:20 am
Sziasztok!

Ha valaki guru esetleg Tacumában, akkor mondja már el nekem mi a bánat van az autómmal?
Jelenség a következõ:
Budapestrõl utazok le Makóra. Autópálya kb 130-150-es tempó semmi gáz, utánna átmegyek Szegegeden, semmi gond, majd a 43-as fõúton elõzés közben beesik a kuplung pedál,  és úgy is marad, és nem tudok váltani, kishíján ott maradtam, mert igen nagy a szembe forgalom és ez csak egy kétsávos szûk út. 4-esbe nagy nehezen beerõszakoltam a váltót, de utánna csak üres és sehova tovább. Amikor leállt a kocsi akkor motorházat kinyitva látom hogy tiszta olaj a váltóház és a környéke, és csepeg is valami olaj szerû cucc belõle. A történethez tartozik hogy nincs 2 hónapja hogy teljes kuplung szerkezet csere volt 43 ezer km-nél, most kb 48 ezer km van benne. Szóval mi a franc ez a hiba, hogy lehet megjavítani (bár ez most inkább költõi kérdés mivel a szegedi Ruperszky-szervízbe betrélerezték a kocsit), esetleg ha valaki 5letet adna hogyan perelhetem a GM-et, életveszély okozásáért+a multkori 120 E Ft-os kis szervíz számláért amit nem voltak hajlandóak gariban benyelni? Vagy egyszerûen gyujtsam fel az autót a GM székházánál Budaörsön arra talán reagálnak valamit?
Elnézést a hangnemért, de elegem van.
Üdv mindenkinek!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 Augusztus, 17, 09:49:15 am
Szerintem ott valamit elszúrtak a cserénél, mivel a hibát nem keresték csak kicserélték a kuplungot és rád fogták, hogy nem tudsz vezetni.
Ne az autódra legyél dühös, az nem tehet a hülye szervizekrõl.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 17, 10:09:07 am
...
beesik a kuplung pedál,  és úgy is marad, és nem tudok váltani
...
motorházat kinyitva látom hogy tiszta olaj a váltóház és a környéke, és csepeg is valami olaj szerû cucc belõle
....
Én sz*r tömítésre vagy kókány összeszerelésre gondolok.
Nem csöpögött elõtte az olaj? Hosszabb egyhelyben állás után nem volt alatta olajtócsa?
Rögtön reklamálnék szóban az elõzõ szervíznél, majd kérnék egy írásos allásfoglalást a mostani szervíztõl és azzal fprdulnék írásban az elõzõ szervízhez (8 napos válaszadási határidõvel) - ha nincs válasz, akkor fogyasztóvédelem és/vagy ügyvéd (utóbbi esetben elõszõr csak a véleményét kérném ki, hogy érdemes-e perelni).
Szavatosság és jótállás is létezik a világon - az elvégzett munkára és a kicserélt fõdarabra gondolok.
 :gondol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 17, 10:21:11 am
Sajna nem állt hosszab ideig egy helyben, mivel munkaautó, max 4-5 órákat áll egyszerre, egyébként folyamatossan megyek vele, minden nap, de nem vettem észre olajfolyást sajnos, ha látom akkor értelemszerûen nem indulok el vele egy 400 km-es túrára.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 Augusztus, 17, 10:28:59 am
Kicsit off,ezért bocsi!

Székesfehérváron,a Köfém elõtt szoktatok várakozni?(taxisokra gondolok)
Csak azért,mert rendszeresen látok 2 Tacuma taxit a parkolóban....
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 17, 11:08:41 am
Sajna nem állt hosszab ideig egy helyben, mivel munkaautó, max 4-5 órákat áll egyszerre, egyébként folyamatossan megyek vele, minden nap, de nem vettem észre olajfolyást sajnos, ha látom akkor értelemszerûen nem indulok el vele egy 400 km-es túrára.
120.000 HUF, 5000 km: durva.
Én reklamálnék (szóban egyezkedni, ha reménytelen, írásban folytatni).
Anno az off mutyuki stiftemmel volt valami hasonló: Esztergomból kaptam egy választ, hogy a márkaszervíz a legjobb megoldás a hoba kijavítására - röhejes, pont azok szarták el a papírjaguárt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 17, 11:56:09 am
Egy dolgot mindenesetre elértek a trehány szervizek, az életben többet nem veszek GM márkájú autót, inkább spórolok és valami használt vasat begyûjtök, azzal is ennyi szívás van, csak ott legalább biztosan tudom, hogy mi romolhat el, itt meg a zsír új 0 km-es autót amit csak én hajtok, még 3 évet se bírt ki komolyabb hiba nélkül, úgy hogy közben folyamatossan tolom a pénzt a márkaszervízekbe be, hát nem, inkább fizetek a kis maszeknak az legalább becsülettel elvégzi a munkát, és nem akar kinyírni a trehány munkájával.  :fejelfalnak:  :censored:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 19, 13:24:26 pm
Nos úgy néz  ki trehány összeszerelés lesz a hunyó, a beesett kuplungnál.  :siro:
Képet kaptam a szervíztõl a szerelés elõtti állapotról, nekem nem sokat mond, de tovább küldtem a gm központba, így talán gyorsabb lesz az ügyintézés.
A kuplung hidraulika munkahengert tartó 2 csavar közül az egyik hiányzott, a másik is eldeformálódott ezért elment az egész  cucc az örök vadászmezõkre. Most várom a GM hungary visszahívását hogy mi a rák van. Mondjuk az is érdekes, hogy pl kolléga Toyotáját ha javítják, akkor addig automatikussan adnak neki csereautót, a GM assistance meg max 4 napot ad alapból autót úgy, hogy a szervízek gyakorlatilag komolyabb alkatrésszel nincsenek felszerelve, mindent meg kell rendelniük, és az akár 1 hét is lehet míg megérkezik. Érdekes mindenesetre és szánalmas is.
Mondjuk értem hogy a Tacuma nem egy gyakori típus, de azért pl a GM magyarországi központja igazán tarthatna megfelelõ mennyiségû csere alkatrészt ha a márkaszervíz nem is tart.
Egy szó mint száz van még hova fejlõdni.
Estére legalább tudni fogom hogy az én zsebemre voltak-e trehányak vagy sem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 19, 17:35:13 pm
...
a szervízek gyakorlatilag komolyabb alkatrésszel nincsenek felszerelve, mindent meg kell rendelniük, és az akár 1 hét is lehet míg megérkezik. Érdekes mindenesetre és szánalmas is.
Mondjuk értem hogy a Tacuma nem egy gyakori típus, de azért pl a GM magyarországi központja igazán tarthatna megfelelõ mennyiségû csere alkatrészt ha a márkaszervíz nem is tart.
Egy szó mint száz van még hova fejlõdni.
...
Ezen én is lehidaltam: szebbik felem koccant egyet vele; frankó volt a KFB-ügyintézés, kárfelvétel, szervíz-bejelentkezés stb. ment flottul, leadták a megrendelést elsõ lökhárítóra: 2 HETET KELLETT VÁRNI EGY KIB*SZOTT ELSÕ LÖKHÁRÍTÓRA, amely gondolom a leggyakrabban sérülõ elem.
Mondom én: márkaszervíz = nulla.
(Igaz a karosszériás-mûhely gyönyörûen lefényezte.)
 ???
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 19, 18:08:21 pm
Kérdés, te raktároznál minden típushoz lökhárítót? Tudod az mi pénz? Ráadásul ez csak áll készletben, van ennyi feles pénzed?
Az történt, hogy a központi raktár költözött, és voltak átmeneti nehézségek, és még lesznek is. De ne várd el, hogy egy sima szerviz mindenbõl beraktározzon, mert annyi felesleges pénzük nekik sincs. Ráadásul egy lökhárító nem kis pénz!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Augusztus, 19, 18:12:27 pm
Bármely típushoz ha nincs alkatrész Európában 48 órán belül, az szégyenteljes, fõleg ha ez az intézmény márkaszervíznek vallja magát!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 19, 20:23:56 pm
Bármely típushoz ha nincs alkatrész Európában 48 órán belül, az szégyenteljes, fõleg ha ez az intézmény márkaszervíznek vallja magát!
A márkaszervizek nem szerezhetik be akárhonnan a cuccost, központi raktárból kell, azt meg nem a márkaszerviz üzemelteti, hanem az importõr. De természetesen nem állítom, hogy minden márkaszerviz tökéletes, vannak negatívumok. Nekem anno a kaposvári márkaszerviz, gyorsan mindent beszerzett!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 19, 20:57:28 pm
...
A márkaszervizek nem szerezhetik be akárhonnan a cuccost, központi raktárból kell, azt meg nem a márkaszerviz üzemelteti, hanem az importõr.
...
Már megbocsáss, de az OFF 37 éves bogaramhoz a brazil/mexikói gyárból megérkezik az alkatrész ennyi idõ alatt! Nem egy szériában futó új autóról van szó!
Aki azt próbálja nekem magyarázni, hogy egy fényezetlen elsõ lökhárítóra 2 hét várakozás normális - az nem normális (már elnézést kérek).
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 19, 22:37:23 pm
...
A márkaszervizek nem szerezhetik be akárhonnan a cuccost, központi raktárból kell, azt meg nem a márkaszerviz üzemelteti, hanem az importőr.
...
Már megbocsáss, de az OFF 37 éves bogaramhoz a brazil/mexikói gyárból megérkezik az alkatrész ennyi idő alatt! Nem egy szériában futó új autóról van szó!
Aki azt próbálja nekem magyarázni, hogy egy fényezetlen első lökhárítóra 2 hét várakozás normális - az nem normális (már elnézést kérek).
OFF!
És te azt márkaszervizen keresztül rendelted meg? Olvastad mit írtam még?? Ha nem érted meg mit írtam, akkor te nem vagy normális (már elnézést kérek).
ON!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 19, 22:45:49 pm
Nos, némi újabb történés.

Tehát a Gm Hungary egyenlõre nem ad másik csereautót amíg az enyémet javítják- Azt mondják nem jár, mivel nem új autó -2,5 éves még garis -- és nem anyaghiba volt, úgy néz ki hogy a javítás költségét is be kell nyelnem, aztán verjem ki a danubiából ahogy tudom én, és nem õk házon belül, mivel amíg a Chevy Danubia el nem ismeri hogy rosszul szerelt addig fizetõs minden (azt meg úgyis letagadják hogy õk cseszték el, legalábbis az eddigi produktumuk alapján ez boritékolható, a mostani szervíz pedig nem vállalja tovább a csereautót, még úgysem hogy kifizetném a bérleti díját, röhej egyszerûen az egész mert mindig a céges szabályokra hivatkoznak -- kenjék a hajukra  :merges:, ja és az egész napom telefonálgatással ment el a szervíz-GM hungary - assistance között, mindenki nagyon sajnál, de megoldást nem ad, persze, azt oldjam meg én hogy legyen kocsim augusztus 20-tól, amíg õk bénáznak.Nagyon úgy tûnik csak addig vagyok jó ügyfél amíg fizetem a kötelezõ szervízt, meg a kocsi árát de utánna ne akarjak semmit se tõlük mert az nem megy. Részemrõl meg per lesz belõle, plusz levél a GM Európai központjába, a jelenlegi állapotokról, mert az nem normális hogy egy szériában forgalmazott GARANCIÁLIS autóhoz nem jár csereautó a TELJES javítás idejére amikor egyértelmû hogy nem a használó okozta a hibát, hanem a márkaszervíz trehánysága. A Másik mindenkit le fogok beszélni a típusról akit csak elérek, mert ez nem szolgáltatás amit adnak garancia címszó alatt. Kérdem én a központi raktár MIÉRT nem tart úgy alkatrészt, hogy az aznap elérjen bármelyik szervízbe, miért én fizessem meg azt hogy szar a logisztikája a GM-nek?????
Amúgy jó lenne, ha a GM nem tud megfelelõ alkatrész bázist adni a márkaszervíznek, akkor hagyja hogy megfelelõ paraméterekkel bíró, csereszabatos alkatrészt szereljen be a szervíz, más forrásból, vagy akkor nem kéne az assistance szerzõdésben ragaszkodni a 4 napos csere autó biztosításhoz, persze tudom ez pénz meg nem üzlet nekik, da az sem hiszem hogy hosszútávon üzlet hogy elveszítik az ügyfeleiket egy ilyen hozzáállás miatt.
A magam részérõl eldõlt, ahogy lehetséges átülök egy Toyotába, ott legalább ügyfélnek tartanak, és mindent megtesznek, hogy hosszútávon is az maradjon az ember, legalábbis a környezetemben akik azt a típust használják ezt tapasztalják.
Jelen állapot szerint a bérautó ha sikerül szereznem 20-ára egyáltalán, minimum 8000 Ft/nap lesz, péntekig minimum bérelnem kell, az a leghamarábbi idõpont amikorra elkészülhet az autó, jó esetben, ha nincs más hiba. A javítás várható költsége pedig minimum 30 E Ft, mindez egy TREHÁNY banda miatt.  :merges: :merges: :merges: :censored: :censored:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 19, 23:23:20 pm
Jogos a bõgés, csak a jogszabályok már rég nem köteleznek csereautóra, nekem is úgy volt, hogy a szerviz odaadta a tesztautót.
Sajnos Pöstön sok a negatív dolog ami miatt is (mert persze ez kelet európai régió, grr...) ilyen a márka megítélése.
Ezért a pestieknek ajánlott szerviz a váci, nem szokott baj lenni a javításokkal!
Sajnos az egészet csak polgári peres úton tudod majd behajtani, de szerintem tedd meg, mert nem lesz ebbõl változás másképpen! (erre sajnos példa Spulni fórumozónk esete a csevegõ topik>új autó=törött autó? Eladási problémák!-ban)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 20, 10:14:45 am

Én is Vácra vittem volna az autót, ha nem Szeged és Makó között robban le, az assistance viszont a legközelebbi szervízbe viszi csak be, és az jelen esetben Szegeden van. A szegedi szervízzel semmi bajom nincs, eddig maximálissan korrektek voltak az ügyemmel kapcsolatban. Itt az egészben az zavar, hogy:
1. Teganap délután 4-kor derült ki hogy nincs csereautóm ma délutántól (assistance-ot majdnem 1 óra próbálkozás volt míg tudtam élõ emberrel beszélni, mert hívás várakoztatás közben folyamatossan bontotta a vonalat a telefonjuk)
2. Fizetési szándékom ellenére (kifizetem a bérautó díját, saját zsebbõl) sem vállalták az csereautó meghosszabítását (Ez a GM-Hungary sara, nem az ügyintézõé akihez kerültem - õ mindent megpróbált - hanem azé aki az autó bérlést engedélyezi, Õk megtehették volna hogy engedélyezik ezt, de nem tették meg, szarrágó hozzáállás)
3. Ilyenkor már nincs lehetõség autót szerezni, mivel az ünnepnapokra szinte kiürülnek az autókölcsönzõk
4. A Hümmögésen és a céges szabályokra hivatkozáson kívül semmi nem történt Assistance-GM Hungary részérõl (az nem vigasztal hogy elindult a reklamációs folyamat, ha ilyen van nem az lenne a logikus hogy az ügyfél az elsõ, és csak utána jön a sumózás a szervizek között??)
5. A pesti "szervíz" arra nem vette a fáradtságot hogy felhívjon és azt mondja bocs b*zdmeg, lehet hogy elrontottuk az autódat, vagy valamilyen kommunikáció kísérlet lett volna a részükrõl, pedig a mobil számom meg volt nekik is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Augusztus, 20, 10:31:40 am
Megértelek Gejza 007. Ennyi pofon után Én is hagynám, és váltanák. Ha a központ ennyire gyenge, akkor hiába tesz meg erõn felül pár szervíz mindent, nem lesz pozitív a márkakép.
Szeretnék erre egy filléres, de mégis jópéldát hozni: A 121-n a múlt héten cseréltettem féltengely porvédõt. A hété végén nézem, hát a külsõ fele a keréknél le van csúszva és a dobot televerte zsírral. Hívon a szerelõt, gond van. Mondja hogy most nincs itthon, de beszól a szervízbe telefonon, vigyem be a kocsit és egy másik szerelõ visszatesz, meg rak rá valami fasza bilincset.Hétfõn megyek a szervízbe, de 10 perc alatt kiderítették, hogy rövid a gumiharang, mindenképpen le fog ugrani, nem lehet véglegesen felbilincselni. Ígéret, hogy másnapra lesz nagyobb harang. Másnap szerelõ a házam elõtt leteszi a céges kocsit, elviszi a 121-t, este hozza vissza megjavítja. Kérdem tõle, hogy van-e tartozásom, mondja nincs és elnézést kért a korábbi hibáért. Holnap beballagok 6 hideg sörrel hozzájuk.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 20, 13:12:31 pm
Most adtam le az assitance-os csereautót amire kauciót akartak kérni elõször, csak azután nem kértek, hogy kiderült lízingelt az autó, magyarán ha kp-re veszem akkor még jobban megszívatnak ennél is. Egy dolgot elértek, megy a levél a GM Európai központjába, -- nem MO-ra mert azzal nem érek semmit --, az egész történettel és nem érdekel mibe kerül kamatostól kiperelem belõlük azt a pénzt amivel átvertek, mert az elsõ hibánál is lehet, hogy a munkahenger okozta a kuplung leégését, csak ezt a trehány márkaszervíz nem vette észre, pedig szétszedték az autót. Közben megpróbálom összeszedni a lízing kiváltáshoz szükséges pénzt és átülök egy toyotába, ott legalább kiszolgálják az embert tisztességgel a pénzéért.
Nem mellékesen pont a hiba elõtt kaptam egy ajánlatot attól a kereskedõtõl ahol vettem a gépet hogy  0 befizetéssel átülhetek egy Captivába, már épp indítani akartam a cserét amikor megtörtént ez a hiba, és végleg el ment a kedvem bármilyen GM - terméktõl. Nem tudom ez miért jó nekik, de tényleg csak Õk tudják, elvesztettek egy potenciális fejõstehenet, mivel a szervizeket alkatrészeket mind náluk intéztem volna, hát ha ez kel nekik én nem bánom.
OFF: most csereautóban volt nálam toyota is és opel is, a család egyértelmûen a toyotát szerette meg jobban, tehát erre váltunk. Kényelmesebb mint a GM autók, nagyobb a belsõ tere a kategória társánál (Auris vs új Astra mindkettõ 5 ajtós), jobb az ergonómiája is mint a GM-es autóké, sajna drágább is de úgy néz ki a minõséget meg kell fizetni.
Sajna a Corolla Verso nem tud többet mit a Tacuma beltérben legalábbis, kevesebb a pakoló hely, cserébe takarékosabb a motor, kisebb a fogyasztása, de kénytelen leszek erre váltani mert ez ami még elérhetõ vagy a Mazda 5 ami még számomra megfizethetõ árkategória.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 20, 13:57:15 pm
El kell keserítselek, az Astra mivel Opel GM termék! Új Opelok meg még sz@rabbak! :nono:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 20, 14:01:58 pm
Megértem, és én sem hagynám bennük, talán az a szerencsém, hogy jó a kaposvári szerviz, én már a harmadik Daewoo-Chevrolet kocsimat nyúzom (Matiz I-II, Aveo) "semmi" gondom nincs. (fõleg a szervizzel)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 20, 15:01:27 pm
El kell keserítselek, az Astra mivel Opel GM termék! Új Opelok meg még sz@rabbak! :nono:

Tudom hogy GM termék, most volt nálam egy ilyen új Astra, nem rossz, ha nem nézek más autót, vegyes használatban 7.2 l-es átlagfogyasztása volt 800 km alatt, amibõl 400 autópálya volt, a többi városi pesti és országúti menet. 1.4-es motor volt benne, nekem gyenge volt, a Tacuma 1.6-osa után. A legnagyobb bajom az volt vele hogy szûk volt az autó az én méreteimhez, kicsit olyan érzésem volt mintha csak cipõskanállal férhetnék be az autóba, a másik hogy nem jó a szellõzése, belsõ keringtetés mellett kb félóra vezetés után totál elálmosított az autó, valami miatt, lehúzott ablaknál sem jut be a levegõ az utastérbe, csak minimális mennyiségben. Az Auris is kicsi volt, de ott legalább elfértem valahogy az autóban, és a szellõzés is jól mûködött, a klímával egyetemben, a fogyasztása is ugyan annyi volt mint az Astráé. Nekem a régi Astra jobban bejön belsõtérben mit ez az új. Most egy G-Astrát hajtok 1 napig, de abban valahogy még elférek, hiába régebbi a technika.
Mondjuk azt nem értem az Opelben, ha a felkapcsolt lámpára a bim-bam figyelmeztet, akkor miért nem kapcsol ki automatikusan, mint a Tacumában?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 20, 18:04:20 pm
...
most volt nálam egy ilyen új Astra, nem rossz, ha nem nézek más autót, vegyes használatban 7.2 l-es átlagfogyasztása volt 800 km alatt, amibõl 400 autópálya volt, a többi városi pesti és országúti menet. 1.4-es motor volt benne, nekem gyenge volt, a Tacuma 1.6-osa után. A legnagyobb bajom az volt vele hogy szûk volt az autó az én méreteimhez
...
Ha megengedsz egy OFF tanácsot, próbálj ki egy skoda octavia combit (dízelest javallanám): céges gép nálunk, szerintem telitalálat (mondjuk, nem egy családi egyterû, így 2-3 kisgyerek esetén szerintem nem a legjobb választás).
Amiket fennt hiányoltál, azt ebben nem fogod.
Astra combi nekem nagyon bejön, csak ugyanaz a gondom vele, mint neked...
Ja, és a szervíz # 1 (Platán Autóház)!
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 20, 19:16:22 pm
Ha megengedsz egy OFF tanácsot, próbálj ki egy skoda octavia combit (dízelest javallanám): céges gép nálunk, szerintem telitalálat (mondjuk, nem egy családi egyterû, így 2-3 kisgyerek esetén szerintem nem a legjobb választás).
Amiket fennt hiányoltál, azt ebben nem fogod.
Astra combi nekem nagyon bejön, csak ugyanaz a gondom vele, mint neked...
Ja, és a szervíz # 1 (Platán Autóház)!
 :kacsint:

Hát lehet megnézem, nekem az autó 80%-ban munkába járásra és ügyintézésre kell, pesten, a maradék idõben pedig család szállításra akár nagy távokra is (Szegedre pl.), az Octaiával csak egy bajom van, bazi nagynak tûnik kívülrõl a kombi (pestre valami rövidebb kellene amivel könnyebb parkolni), bár lehet ez csak az én véleményem (Valami olyan autót keresek ami a Tacumával egy méret kategória)
Azért köszönöm a tippet.  :szemcso:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 20, 19:27:37 pm
Opelok elektronikájával vannak gondok, eléggé sûrûn.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 Augusztus, 20, 19:36:12 pm
Opelok elektronikájával vannak gondok, eléggé sûrûn.
Nem tudom, lehet velem van a baj, de vezettem egy párszor egy 1,4-es Astra kombit, essencia széria, hát nem voltam elájulva.
Gyenge, de egy kombihoz egyértelmûen kicsi az 1,4, de a belsõtér az katasztrófa.
A lanos sem ûbermájer belûlrõl, de hát nem is az a kategória!
Azért a pénzért lehetett volna szebb és igényesebb a belsõtér, hát a mûszerfal igénytelen borításáról nem is beszélve.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 20, 19:55:13 pm
...
az Octaiával csak egy bajom van, bazi nagynak tûnik kívülrõl a kombi (pestre valami rövidebb kellene amivel könnyebb parkolni
...
A tolatóradar szinte csodákra képes.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 20, 21:32:37 pm
A tolatóradar szinte csodákra képes.

Persze a Tacumát sem volt egyszerû megszoknom elõször, de ebben is volt tolató radar, igaz mindíg korábban jelzett mint kéne, de ez még mindíg jobb, mintha semmi nem lett volna.
Amúgy az opel szvsz csak a nevébõl él, bármelyik chevy/daewoo modell hozza ugyan azt a szintet vagy még jobbat mint az opel, ráadásul olcsóbban. Az én pech szériámtól függetlenül a chevy egy szerethetõ, jó autó, kisebb, de tolerálható hibákkal, sajnálnám, ha váltanom kéne, de majd meglátjuk mi lesz.
Azért holnap futok még egy kört a GM Hungaryval hátha mégis valami számomra kedvezõ választ adnak a reklamációmra, még próbálok esélyt adni a márkának, de ha nem jutok zöldágra velük akkor tovább lépek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 Augusztus, 21, 06:31:09 am

Szurkolok neked, hogy számodra kedvezõ legyen az ügy kimenetele! :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 21, 10:43:36 am
Szurkolok neked, hogy számodra kedvezõ legyen az ügy kimenetele! :oke:

Hát úgy néz ki nem jött be a dolog, per lesz belõle. A Danubia nem ismeri el a felelõsségét, még várok egy hívást tõlük, de nem sok esélyt látok rá. Úgyhogy autóváltás lesz belõle az az érzésem.

update:
Beszéltem a Danubia szervíz vezetõjével, kicsit kompromisszum képesebbnek tünt, majd meglátjuk.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Augusztus, 21, 12:49:50 pm

Amúgy az opel szvsz csak a nevébõl él, bármelyik chevy/daewoo modell hozza ugyan azt a szintet vagy még jobbat mint az opel, ráadásul olcsóbban.

azé nem...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 21, 13:18:44 pm

Amúgy az opel szvsz csak a nevébõl él, bármelyik chevy/daewoo modell hozza ugyan azt a szintet vagy még jobbat mint az opel, ráadásul olcsóbban.

azé nem...

Hát tudod azért az elég kistílû dolog, hogy az elektromos ablakemelõ hátra pl az új astrában is feláras opció és nem alap mint bármelyik új chevyben, azonos kategóriában. Annyira nem voltam elájulva a minõségétõl sem, volt nálam lacetti diesel is ami az astra kategória, semmivel sem volt gyengébb az anyagminõsége, legalábbis az utastérben, nekem nem jön be a minimalista német design.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 21, 21:05:31 pm
Ujabb fejlemények vannak.
1. A Danubia szervízvezetõjével sikerült megállapodnom, felvállalják a mostani javítási költségét, tehát ez egyfajta sikerként elkönyvelhetõ.
2. elvileg holnap délutánra kész az autóm, nagyon hiányzik már.

Ha nem is teljes siker de fél eredmény, hogy valamit sikerült kompenzálni a kiadásaimból.
Ettõl függetlenül, megrendült a bizalmam a márkában, sajnos.
Mert ezt 4 napi telefonálgatás, per lehetõségének megemlítésével sikerült elérnem. Azt gondolom ennek nem így kéne mûködnie normális körülmények között.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 Augusztus, 21, 21:15:08 pm

Ahogy végigolvastam a hozzászólásaidat, én már idegroncs lennék.
Az nagyon sajnálatos dolog, hogy kifogtál egy sz@r szériát, az meg már csak hab a tortán, hogy belefutottál egy trehány társaságba. A GM Hungary meg egyenesen ugyanazt a politikát követi, mint a bankok, addig kellesz nekik, míg te kérsz, és pénzt viszel nekik, amint õk felelnének, egybõl kiradíroznának a dossziékból!
De, hogy jó is legyen valami, azért ha nem is sok, de van egy-pár lelkiismeretes és gerinces szervíz, amik mindent megtesznek az ügyfelekért, lásd Kornélék!

Azért a fogyasztóvédelmiseket felkeresném a helyedben, hátha te jössz ki a végén vidáman az ügyböl!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 22, 07:55:45 am

Én sem vagyok valami vidám a történtek után, de legalább kicsi eredményt tudtam elérni a rámenõs stílusommal. Amúgy igazatok van a Kornélék, de úgy tûnik a Szegedi Rupersky szervíz is maximálissan korektek, sõt, még a Danubiás fõnök is az volt, miután elsõ alkalommal beszéltem vele, és nem a jó édes anyjába küldtem el induláskor, így hajlandó volt alkudozni velem, ez is valami nem?
Megkérdezte mi a megfelelõ megoldás számomra, én elmondtam neki, és elsõre megértette, nem vitatkozott velem, kért idõt, de utánna elfogadta a reklamációmat, végülis, ha az elejétõl így ment volna minden, nem lettem volna ennyire pipa mint amennyire voltam a történtek után.
A fogyasztó védelemmel beszéltem, de csak akkor van értelme velük nekik menni, ha lehetõséget kapott a hibázó szervíz a hiba kijavításásra, és ha ezt nem tette meg akkor eshetek csak nekik, egyébként veszett fejsze nyele, a mai magyar jogszabályok miatt. De miután remélem a szegedi javítás korrekt lesz, így nem lesz szükségem erre a lépésre.
Meg amúgy is van rengeteg egyéb dolgom, nincs idõm ezzel vacakolni, ha már úgyis félig kártalanítanak a második szervíz költségével, nem sok értelmét látom az évekig tartó pereskedésnek, amit egyáltalán nem biztos hogy megnyernék, miután az elsõ hiba állapot nincs dokumentálva fényképekkel, vagy egyéb módon, csak a kuplungcsere ténye ezért azt lehetetlen szinte bebizonyítani hogy ott is a szervíz volt a hunyó, legalábbis akikkel eddig beszéltem (autószerelõ szakemberek) ezen a véleményen voltak.
Az más kérdés hogy az assitance csereautó 4 napos intervalluma kicsit szánalmas a mostani magyarországi GM logisztika mellett (értsd: nem biztos hogy tudnak azonnal alkatrészt küldeni a javítandó autóhoz, és napokig állhat az autó a szervízben alkatrészre várva), ezzel kapcsolatban lesz még egy levelezésem a GM Europe-al, megemlítve a hiányosságaikat, kiváncsi leszek a válaszukra. Ha megjön akkor bemásolom ide.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 22, 11:47:03 am
Kész az autóm!   :nevet: :nevet:

Hála Rupersky szervíz precizitásának (rögtön szétszedés elõtt lefényképezték, hogy mi a gáz), így most végülis ingyenbe ment ez a javítás.

Nemsoká indulok Szegedre érte. Végül is remélem jó lesz minden most már.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 Augusztus, 22, 11:47:54 am
Kész az autóm!   :nevet: :nevet:

Hála Rupersky szervíz precizitásának (rögtön szétszedés elõtt lefényképezték, hogy mi a gáz), így most végülis ingyenbe ment ez a javítás.

Nemsoká indulok Szegedre érte. Végül is remélem jó lesz minden most már.

Õszinte legyek?
Én is. :kacsint: :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 Augusztus, 22, 12:15:46 pm
Kész az autóm!   :nevet: :nevet:

Hála Rupersky szervíz precizitásának (rögtön szétszedés elõtt lefényképezték, hogy mi a gáz), így most végülis ingyenbe ment ez a javítás.

Nemsoká indulok Szegedre érte. Végül is remélem jó lesz minden most már.

Õszinte legyek?
Én is. :kacsint: :oke:
Csatlakozom! :oke:

És még egy jó hír, most már a Szegedi Rupersky szervízt is bátran ajánljhatjuk, még egy korrekt csapat a látómezõben! :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 22, 12:38:22 pm
Azért 1 megjegyzés az egész storyhoz, lehet a Danubia is korrektül le kezelte volna a dolgot, ha azonnal vissza megyek a problémáimmal, de megingott a bizalmam bennük. Szerintem hasonló helyzetben Ti is ezt léptétek volna meg nem, nem mentek vissza szívessen egy olyan szervízbe ahol már egyszer hibáztak. Tegyük hozzá az egész történethez a tisztánlátás végett, amikor a szervíz vezetõvel beszéltem, ott már rögtön normális, tisztességes hozzáállást kaptam. Tehát a Danubiában sem mindenki végzi rosszul a munkáját, pl a szervízvezetõ teljessen korrekt volt, csak lehet nekem volt pechem éppen az adott szervizes munkatársukkal, aki hibássan végezte el a rábízott munkát.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 22, 13:26:18 pm
...
a Danubiában sem mindenki végzi rosszul a munkáját, pl a szervízvezetõ teljessen korrekt volt, csak lehet nekem volt pechem éppen az adott szervizes munkatársukkal, aki hibássan végezte el a rábízott munkát.
te egy igazi gentleman vagy.
Én azt írtam volna, hogy f*szkalap trehány kókler.
 :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 22, 13:42:12 pm
...
a Danubiában sem mindenki végzi rosszul a munkáját, pl a szervízvezetõ teljessen korrekt volt, csak lehet nekem volt pechem éppen az adott szervizes munkatársukkal, aki hibássan végezte el a rábízott munkát.
te egy igazi gentleman vagy.
Én azt írtam volna, hogy f*szkalap trehány kókler.
 :lol:

Miután viszonylag nagy cégnek tûnt nekem (Danubia), ezért itt is lehet a rendszerben porszem, korrigálták a hibájukat a szervízvezetõ segítségével - és ez a lényeg szerintem - tehát részemrõl lezárva az ügy az irányukba, - bár a GM Assistance és a GM Hungary is ilyen rugalmassan tudna fellépni az ügyfél érdekében, és nem szorítanák be õket ügyfél számára hátrányos helyzetekbe -, ok nélkül senkire sem szoktam kritikát mondani. A végén rendezõdött minden és ez a lényeg, meg az hogy újra van/lesz nemsoká saját autóm!  :nevet: :nevet: :nevet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Augusztus, 22, 13:55:32 pm

Amúgy az opel szvsz csak a nevébõl él, bármelyik chevy/daewoo modell hozza ugyan azt a szintet vagy még jobbat mint az opel, ráadásul olcsóbban.

azé nem...

Hát tudod azért az elég kistílû dolog, hogy az elektromos ablakemelõ hátra pl az új astrában is feláras opció és nem alap mint bármelyik új chevyben, azonos kategóriában. Annyira nem voltam elájulva a minõségétõl sem, volt nálam lacetti diesel is ami az astra kategória, semmivel sem volt gyengébb az anyagminõsége, legalábbis az utastérben, nekem nem jön be a minimalista német design.

Hát nem egy vidámpark a belsõ design, az tény! De árban és térfogatban is jobbat kínált mint a Lacetti, azért lett Astra. Hát igen, igazad van, idegesítõ, hogy 3 daewoo autó után olyanokra kell figyelnem, hogy külön elektromos hátsó ablak... Annyira nem voltam hozzászokva, hogy a ködlámpa simán lemaradt az autómról. Listaáron 5,8 Millás kocsiról beszélünk, tököm gondolta, hogy ez nincs benne. És nincs....
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Augusztus, 23, 08:00:39 am
Nálam van az autó!  :mosoly: :mosoly:
Feljöttem vele Szegedrõl Pestre tegnap este, eddig úgy tûnik semmi gond. Remélem ez így is marad.
Végre egy normális méretû autó van alattam a bérautók helyett. Ebben legalább elférek tisztességgel.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 23, 14:27:43 pm
Nálam van az autó!  :mosoly: :mosoly:
Feljöttem vele Szegedrõl Pestre tegnap este, eddig úgy tûnik semmi gond. Remélem ez így is marad.
Végre egy normális méretû autó van alattam a bérautók helyett. Ebben legalább elférek tisztességgel.
Nem olyan rossz autó ez, na...
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Augusztus, 24, 09:23:49 am
Magyarországon BÁRMELYIK típusnál kifoghatsz trehány márkaszervízt, akármilyen márkát választasz, lehetnek rossz és jó tapasztalataid a szervízekkel.
Örülök, hogy újra jó az autód.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 24, 19:48:07 pm
Magyarországon BÁRMELYIK típusnál kifoghatsz trehány márkaszervízt, akármilyen márkát választasz, lehetnek rossz és jó tapasztalataid a szervízekkel.
...
Ezért kell õket messzire elkerülni!
Vagy ismerõs szerelõhöz vinni...
Vagy ismerõs márkaszervizes szerelõhöz vinni...
Vagy évente újat venni!!!
 :hahota:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: zsolt160 - 2008 Augusztus, 27, 19:40:46 pm
Magyarországon BÁRMELYIK típusnál kifoghatsz trehány márkaszervízt, akármilyen márkát választasz, lehetnek rossz és jó tapasztalataid a szervízekkel.
Örülök, hogy újra jó az autód.
Egy valós eset!
OFF

Egy hölgy ismerõsnek van diesel Citroen C5-je. Baj volt az autóval, és mivel garanciális vitte vissza a márkaszervizbe, ahol azt mondták semmi baja az autónak. Mivel nem tetszett a dolog elvitte a Peugeot márkaszervizbe egy ismerõshöz, aki megmondta mi a hiba. (nõrõl van szó nem tudom mi a hiba) Ezek után vissza a márkaszervizbe, hogy ez a hiba csinálják meg, és nagy nehezen készen lett az autó! Egyébként az Citroen szervizek legnagyobb többségére igaz. Sokan az ország különbözõ tájairól szinte ugyan azzal a lerázó szöveggel mesélik el a rossz tapasztalataikat!

ON
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kabe77 - 2008 Augusztus, 27, 20:04:52 pm

Ezt ugyanúgy eljátszák az OFF Suzukival ON Esztergomban is a szervízben, pedig még itt is gyártják, nem lenne nehéz kideríteni a hiba okát.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: attis - 2008 Augusztus, 27, 23:45:42 pm

nana, ha ott gyártják, ott is szúrják el. inkább nem õket kérdezném :)

de nem scsk autókkal van ez így: istenadta HP notebook, elment szervízbe (garis), aszonták csak meg kellett igazítani a monitorkábelt. 1 hét múlva ismét, de egy másik szervízbe, mert nem jó. ott 35! napot ült, mire megcsinálták, 10 perces munka:komplett kijelzõ csere...

gratulálok...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Augusztus, 31, 16:09:45 pm
Sajna, a cél nem a jó minõségû termék legyártása vagy a magasszintû szolgáltatás biztosítása, hanem a profit.
Én ezért szeretem az ismerõs szerelõket - azok legalább 10 éve is ezt csinálták és abból is akarnak megélni 10 év múlva is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Szeptember, 01, 11:51:51 am
Magyarországon BÁRMELYIK típusnál kifoghatsz trehány márkaszervízt, akármilyen márkát választasz, lehetnek rossz és jó tapasztalataid a szervízekkel.
Örülök, hogy újra jó az autód.
Egy valós eset!
OFF

Egy hölgy ismerõsnek van diesel Citroen C5-je. Baj volt az autóval, és mivel garanciális vitte vissza a márkaszervizbe, ahol azt mondták semmi baja az autónak. Mivel nem tetszett a dolog elvitte a Peugeot márkaszervizbe egy ismerõshöz, aki megmondta mi a hiba. (nõrõl van szó nem tudom mi a hiba) Ezek után vissza a márkaszervizbe, hogy ez a hiba csinálják meg, és nagy nehezen készen lett az autó! Egyébként az Citroen szervizek legnagyobb többségére igaz. Sokan az ország különbözõ tájairól szinte ugyan azzal a lerázó szöveggel mesélik el a rossz tapasztalataikat!

ON
Ezt ugyanúgy eljátszák az OFF Suzukival ON Esztergomban is a szervízben, pedig még itt is gyártják, nem lenne nehéz kideríteni a hiba okát.

nana, ha ott gyártják, ott is szúrják el. inkább nem õket kérdezném :)

de nem scsk autókkal van ez így: istenadta HP notebook, elment szervízbe (garis), aszonták csak meg kellett igazítani a monitorkábelt. 1 hét múlva ismét, de egy másik szervízbe, mert nem jó. ott 35! napot ült, mire megcsinálták, 10 perces munka:komplett kijelzõ csere...

gratulálok...

Sajna ez nemcsak a szervízen múlik, hanem a külföldi központi alkatrész raktáron!
Pénzes rendelésre egyszer több mint 3 hetet vártunk egy kijelzõre!!!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 13, 14:22:27 pm
Hát elérem lassan az 50 ezer Km-t, és úgy néz ki elkopott a bal elsõ fékbetétem. (Budapesti közlekedésnek köszönhetõen)
Kérdés, ilyen teljesen elkopott betéttel mennyit tudok menni még, balesetveszély nélkül?
A bal eslõ kerék felõl fékezéskor surrogó hang jön.
Mennyi lehet kb egy ilyen fékbetét csere márkaszervízben? vagy esetleg ezt már érdemes maszeknál csináltatni? Decemberig garis az autó még.
Valaki esetleg tudja-e, ha garit hosszabbítok, akkor az assistance is hosszabodik? (csereautó, tréler, stb)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Szeptember, 13, 15:22:23 pm

szia, én a te helyedben, azok után, amiken átmentél, nem hosszabbítanék garanciát. keresnék egy megbízható szerelõt, egy márkafüggetlen, korrekt szervízet, és ott csináltatnám a jövõbeni szervízeket, ha lejár a 3 év garancia. de te tudod.  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Szeptember, 13, 16:21:24 pm
Hát elérem lassan az 50 ezer Km-t, és úgy néz ki elkopott a bal elsõ fékbetétem. (Budapesti közlekedésnek köszönhetõen)
Kérdés, ilyen teljesen elkopott betéttel mennyit tudok menni még, balesetveszély nélkül?
...
A fék nem játék - de szerintem ezt te is tudod.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 13, 17:35:43 pm
Hát elérem lassan az 50 ezer Km-t, és úgy néz ki elkopott a bal elsõ fékbetétem. (Budapesti közlekedésnek köszönhetõen)
Kérdés, ilyen teljesen elkopott betéttel mennyit tudok menni még, balesetveszély nélkül?
...
A fék nem játék - de szerintem ezt te is tudod.

Tudom, csak momentán az APEH jóvoltából nincs egy vasam se (ez az év egy merõ pech széria legalábbis most úgy tûnik), viszont munkába járnom meg muszály, ezért kérdem mennyit bir betét nélkül az autó még elmenni, illetve ezt ha maszek cseréli az mibe fáj, anyag+munkadíj sac/kb.
Amúgy most lényegesen nagyobb követési távolságot tartok, és próbálom minimalizálni a fék használatát, inkább motorfékkel lassítok ahol csak lehet.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Szeptember, 13, 19:11:52 pm
...
Amúgy most lényegesen nagyobb követési távolságot tartok, és próbálom minimalizálni a fék használatát, inkább motorfékkel lassítok ahol csak lehet.
...
Gejza, már megbocsáss!!!
Ha belerongyolsz valakibe hátulról, a CASCO önrészed mennyi? Sérülések?
???
Amúgy meg egy fékbetét max. 6-8 e HUF (jobbik fajta), munkadíj jelképes; de ha elszarod a féktárcsát, akkor azt fel kell szabályozni (1-2 ezres) vagy lehet cserélni => min. a duplája lesz.
Mellesleg párban érdemes cserélgetni a futómûves témákat...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Szeptember, 14, 09:55:08 am

Hát Én cseréltem betétet, az a 6-8 eFt az nem max, hanem alaphang a legolcsóbb betétekhez. Üzletben 10-12 eFt egy garnitúra betét. Ettõl függetlenül gyorsan cserélni kell, mert most még  - ha van rajta - akkor a kopásjelzõ lemezke zajong, de nemsokára a betét elfogy és a vas megeszi a féktárcsád. Ez csak a gazdasági rész. Nem tudom, hogy a lelkiismereteddel hogy tudsz elszámolni, ha egy balesetnél közrejátszik a féked állapota?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Szeptember, 14, 09:56:19 am
Cserélni meg akár otthon is lehet, nem nagy dolog, de ha nem csináltál még betétcserét, biztos van a baráti körben, aki már cserélt, ha segít, akkor gond nélkül megvan.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 14, 16:46:12 pm
...
Amúgy most lényegesen nagyobb követési távolságot tartok, és próbálom minimalizálni a fék használatát, inkább motorfékkel lassítok ahol csak lehet.
...
Gejza, már megbocsáss!!!
Ha belerongyolsz valakibe hátulról, a CASCO önrészed mennyi? Sérülések?
???
Amúgy meg egy fékbetét max. 6-8 e HUF (jobbik fajta), munkadíj jelképes; de ha elszarod a féktárcsát, akkor azt fel kell szabályozni (1-2 ezres) vagy lehet cserélni => min. a duplája lesz.
Mellesleg párban érdemes cserélgetni a futómûves témákat...

A fék mellesleg most is mûködik rendessen, tehát, ha nyomom van fékhatás még rendessen, nem csúszik, csak nyikorog, gondolom a betét elkopása miatt. Mûködés képtelen fékkel természetessen nem mennék ki a forgalomba ennyire felelõtlen azért nem vagyok. Szerintem a követési távolságot pont arra találták ki, hogy mindig a forgalmi helyzetnek és a kocsi mûszaki állapotának megfelelõen haladjon a vezetõ az úton és ne a másik hátsójába bújva játsza az eszét - mindíg is utáltam az olyan autóvezetõnek hívott állatokat akik a 0 követési távval mennek a másik után, kockáztatva ezzel a saját és mások testi épségét és autóját is.
Amúgy, lehet, nem egyértelmûen fogalmaztam, kaptam egy APEH inkasszót a nyakamba, minek következtében minden pénzem elvitte ez a kib***-ott hivatal  :censored:, tehát amig meg nem jön a következõ havi fizetés kénytelen vagyok szar mûszaki állapotú kocsival közlekedni, ez kb 2 hetet és kb 5-600 km-t jelent, a kérdés arra vonatkozott, kibirja-e a betét nélkül a tárcsa ezt a kiképzést, pesti forgalomban zömében éjjel járok mostanában, tehát csak ritkán megyek a dugóba be.
Amúgy sajna nincs CASCO-m, tehát ha saját hibás akkor fizethetek mint a katonatiszt (van egy mondás a szegény embert az ág - nálam jelen esetben ez az APEH - is húzza, hát ez rám most ebben az évben abszolút igaz  :'( )
Kérdés másik fele pesten esetleg újpesten tudtok-e ajánlani TISZTESSÉGES szerelõt aki viszonylag olcsón megcsinálja nekem ezt a fékbetét cserét?

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Szeptember, 14, 17:33:28 pm
...
Amúgy, lehet, nem egyértelmûen fogalmaztam, kaptam egy APEH inkasszót a nyakamba, minek következtében minden pénzem elvitte ez a kib***-ott hivatal  :censored:, tehát amig meg nem jön a következõ havi fizetés kénytelen vagyok szar mûszaki állapotú kocsival közlekedni, ez kb 2 hetet és kb 5-600 km-t jelent, a kérdés arra vonatkozott, kibirja-e a betét nélkül a tárcsa ezt a kiképzést, pesti forgalomban zömében éjjel járok mostanában, tehát csak ritkán megyek a dugóba be.
...
Akkor haverok vagyunk: engem a januári demonstráció után (félpályás útlezárás a a magánbiztosítós modell ellen) hívtak be és nyomtak a fejemre visszamenõleg 5 évre bírságot: novemberben fogom kifizetni az utolsó részletet.
Szeintem meg a fékes témát kiveséztük: szar fékkel közlekedni eszement dolog. Ennek ellenkezõjérõl nem a fórumosokat kell meggyõzni, hanem majd a rendõrt!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kila00 - 2008 Szeptember, 22, 20:06:37 pm
...
Amúgy most lényegesen nagyobb követési távolságot tartok, és próbálom minimalizálni a fék használatát, inkább motorfékkel lassítok ahol csak lehet.
...
Gejza, már megbocsáss!!!
Ha belerongyolsz valakibe hátulról, a CASCO önrészed mennyi? Sérülések?
???
Amúgy meg egy fékbetét max. 6-8 e HUF (jobbik fajta), munkadíj jelképes; de ha elszarod a féktárcsát, akkor azt fel kell szabályozni (1-2 ezres) vagy lehet cserélni => min. a duplája lesz.
Mellesleg párban érdemes cserélgetni a futómûves témákat...

A fék mellesleg most is mûködik rendessen, tehát, ha nyomom van fékhatás még rendessen, nem csúszik, csak nyikorog, gondolom a betét elkopása miatt. Mûködés képtelen fékkel természetessen nem mennék ki a forgalomba ennyire felelõtlen azért nem vagyok. Szerintem a követési távolságot pont arra találták ki, hogy mindig a forgalmi helyzetnek és a kocsi mûszaki állapotának megfelelõen haladjon a vezetõ az úton és ne a másik hátsójába bújva játsza az eszét - mindíg is utáltam az olyan autóvezetõnek hívott állatokat akik a 0 követési távval mennek a másik után, kockáztatva ezzel a saját és mások testi épségét és autóját is.
Amúgy, lehet, nem egyértelmûen fogalmaztam, kaptam egy APEH inkasszót a nyakamba, minek következtében minden pénzem elvitte ez a kib***-ott hivatal  :censored:, tehát amig meg nem jön a következõ havi fizetés kénytelen vagyok szar mûszaki állapotú kocsival közlekedni, ez kb 2 hetet és kb 5-600 km-t jelent, a kérdés arra vonatkozott, kibirja-e a betét nélkül a tárcsa ezt a kiképzést, pesti forgalomban zömében éjjel járok mostanában, tehát csak ritkán megyek a dugóba be.
Amúgy sajna nincs CASCO-m, tehát ha saját hibás akkor fizethetek mint a katonatiszt (van egy mondás a szegény embert az ág - nálam jelen esetben ez az APEH - is húzza, hát ez rám most ebben az évben abszolút igaz  :'( )
Kérdés másik fele pesten esetleg újpesten tudtok-e ajánlani TISZTESSÉGES szerelõt aki viszonylag olcsón megcsinálja nekem ezt a fékbetét cserét?

Ha a féked elkopik, akkor a kopott betét kirepülhet, és ugrik a munkahengered és a tárcsád is! De ha nyikorog még nem full kopott, de ha teljessen elkopik megérzed, hogy gyengûl, akkor azonnal tedd le! Figyelem: Legkésöbb!!! De ne kockáztass, ha kiröpül a betét a fék 0-lesz, semmi!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Cacadú - 2008 Szeptember, 22, 20:42:39 pm
A fékkel nem érdemes játszani!A betétek nem egyformán kopnak valamivel jobban kopnak a belsõk,valószinüleg azért hallod hogy nyikorog.Belül már vason lehet.Vagy pereme van a tárcsának és azt hallod hogy koptatja a betét.Betét cserét meg szerintem ujj tárcsával érdemes.Indok:Mire elkopiki a betét általában a tárcsa kopási határértékéig kopik,van még anyag benne de nem sok.Elviszik szabályozni,felszabájozzák és már méreten alul van.Ha nem viszik szabályozni hanem elmegy még azzal a tárcsával,akkor meg elösször a betét kopik a tárcsához,de az hosszabb idõ mint amikor mind a kettõ ujj,mivel a betétbe bele kell koptatnia a tárcsának az elözõ betét egyenetlen felületét,és mire az bekopik az elsõ hejek ahol fognak azok meg is tudnak égni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 23, 19:57:56 pm

Természetessen, én sem szeretem kockáztatni sem a magam, sem mások testi épségét, még kb 1 hétig kell így járnom az autóval, eddig kb 300 km ment bele, nyikorog, de nem romlott a fékhatás még, ahogy érzem hogy nem okés, azonnal lerakom természetessen az autót.
Van valamilyen javasolt típus esetleg fékbetétre és féktárcsára, mert ezt valszínûleg nem márkaszervízben cseréltetem majd.
Másik kérdés, csak azt az oldalt kell cseréltetnem ahonnan a nyikorgás jön, vagy mind a két oldalt?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Cacadú - 2008 Szeptember, 23, 20:05:23 pm

Remélem ezt nem komolyan kérdezted csak lenaradt a :  :hahota:.Temgely irányban párban.Spec nekem Bembo tárcsa van Pagid betétekkel nekem bevált.Lól fog és nem annyira koik(se a tárcsa,se a betét).Ha nem akarsz magad foglalkozni vele akkor menj be a XX.ker határut 22 be és hivatkozz rám(lanosos Andris) :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 23, 20:21:43 pm

Egy ilyen tárcsa betét kombó mibe kerül kb?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Szeptember, 24, 20:19:26 pm
Egy ilyen tárcsa betét kombó mibe kerül kb?
holnapra nézek én is neked valamit :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 24, 20:34:45 pm
Egy ilyen tárcsa betét kombó mibe kerül kb?
holnapra nézek én is neked valamit :kacsint:

Köszi, de közben megoldódott, péntekre nálam a teljes szett, és aznap délután még be is szerelik ha minden igaz, tárcsa+betét cc. 20 e Ft+munkadíj lesz, télre meg befigyel egy vadi új Brembo készlet, csak arra még gyûjtenem kell, az egy kicsit drágább mint ez az utángyártott (tárcsa koreai, betétek japánok lesznek), kb 40 e km-es élettartamot mondanak erre is, az eredeti chevy 50 e km-t bírt ki nálam, viszont árban majdnem ugyanannyi mint a brembo készlet, lehet hogy sznobnak tartotok, de akkor már inkább a Brembo (2 eFt a külömbség a kettõ között), mint a gyári.
Ha beszerelték majd leírom a tapasztalatomat az utángyártottal is.
Ja a kuplung, amit cseréltek, az eddig teljesen ok, pedig ez is utángyártott (csak a chevy logó nem volt rajta egyébként tök azonos a gyárival, az összes azonosító megegyezik a gyári szettel) eddig 8e km-t tettem bele, hála az égnek semi baj nincs vele.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 Szeptember, 24, 20:42:27 pm
pedig ez is utángyártott (csak a chevy logó nem volt rajta egyébként tök azonos a gyárival, az összes azonosító megegyezik a gyári szettel) eddig 8e km-t tettem bele, hála az égnek semi baj nincs vele.

Errõl a "gyári" vagy "utángyártott" cuccok nagy többségérõl annyi a véleményem, hogy tök ugyanaz.
A gyári eszközt az emblémával legyártják egy üzemben mint beszállító, majd egy másik megrendelõnek ugyanazon a soron/gépen ugyanazt legyártják csak logo nélkül. A többség ez. De van gagyi is persze, amit silány anyagból gyártanak ócsóért egészen máshol.

Az Esztergomi gyár beszállítói is így kereskednek, üzletelnek, nem élnének meg csak a gyár megrendeléseibõl, és a márkaszervízekbõl, de köti õket a szerzõdést, hogy azt csak nekik lehet gyártani, de amin nincs logo, az már nem a szerzõdés szerinti! :kacsint:

De igazad van, és nem vagy sznob, még egy 10-es különbséggel is érdemes elgondolkodni a Brembo-n! :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 28, 17:44:02 pm
Na megtörtént fékbetét+tárcsa a csere pénteken. (alkatrész+munkadíj 30 E Ft volt összesen)

Most, minden ok. Amit viszont nem értek, miért lehet az, hogy a jobb oldalon a tárcsa kb 10 mm vastag volt mindkét oldalon, míg a bal oldalon a tárcsa egyik oldala a külsõ 10 mm a belsõ meg kb 2-3 mm volt, mitõl kophat másként a két oldal????

Amúgy folytatódott a pechszériám, mert a szervízbe menet defektes lett a jobb elsõ kerekem, megtalálta vmi szög féleség, még szerencse hogy pont amikor a szervízbe értem akkor eresztett le a gumi. (úgy látszik ez egy ilyen vacak év már)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 Szeptember, 28, 18:31:57 pm

Nem egyenletesen nyomta a dugattyú, nem egyenletes szennyezésû a betét.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Szeptember, 28, 20:35:13 pm
Na megtörtént fékbetét+tárcsa a csere pénteken. (alkatrész+munkadíj 30 E Ft volt összesen)
Most, minden ok.
...
Juhéj, akkor most már nyugodtan lehet cruisolni minden tacumás elõtt!
Erõs fékezéskor nem húz balra? A következõ mûszaki vizsga elõtt javallanék egy fékhatás-mérést.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Szeptember, 28, 21:00:20 pm
Na megtörtént fékbetét+tárcsa a csere pénteken. (alkatrész+munkadíj 30 E Ft volt összesen)
Most, minden ok.
...
Juhéj, akkor most már nyugodtan lehet cruisolni minden tacumás elõtt!
Erõs fékezéskor nem húz balra? A következõ mûszaki vizsga elõtt javallanék egy fékhatás-mérést.

Eddig nem vettem észre hogy bármerre elhúzna, de ettõl függetlenül még lehet.
Amúgy most niparts betétek vannak benne és koreai noname tárcsák, remélem ezek is kibírnak egy 50 000-km-es turnust.
Majd a téli gumi cserénél lesz egy futómû beállítás is akkor kicsit jobban ránézünk a témára.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 Október, 01, 18:49:33 pm
Van 1 kérdésem.

Ma találkoztam egy ismerõssel akinek 2007-es év eleji gyártású tacumája van. Õ mondta hogy gariban cserélik a kormánymûvét mert gyári hibás, errõl tudtok valamit, ez széria hiba az összes chevy logós tacumánál, vagy csak egyedi hiba az ismerõsnél?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 Október, 01, 20:29:16 pm
egyedi hiba.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kabe77 - 2008 Október, 01, 21:36:12 pm
egyedi hiba.
A kormánymûvet általában a Lacettiknél cseréli gariba, mivel ott elõfordult hibás széria.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Október, 23, 16:26:19 pm
Hi!

Esedékes az éves szervíz (3év 30e km) - infókat szeretnék kérni:

Motorolaj (5W30, min. API SL): Castrol TXT 5W30
Olajszûrõ: gyári OPEL
Gyújtógyertya ( BKR6E11, 1mm hézag, 25 Nm): NGK-t fogok keresni
Fékolaj (DOT3): ? L kell (könyv szerint 0.5L)
Kuplungolaj (DOT3): ? L kell (könyvben nem szerepel)
Hûtõfolyadék (etilén-glikolos fagyálló): ? L hûtõfolyadék térfogata (könyv szerint 7,5 L)
Sebváltó-olaj: utántöltéshez (ha szükséges, de milyet)

Véleményezzétek a listámat, légyszi!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 Október, 23, 16:38:39 pm

Motorolaj nem 5W40? :gondol: Castrol jó döntés! :oke:
NGK Gyertya a japán gyártású nekem bevált.
Kuplung és fékolaj lehet DOT4, vagy DOT4+, ha olyan mint a Lanosban, akkor a fékfolyadéktartály van mindkettõnek.
Hûtõfolyadékban Etilén-glikolosat használok, de nem készrekevertet, töményet veszek, és én higítom Desztvízzel. :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 Október, 23, 18:05:34 pm
Hi!

Esedékes az éves szervíz (3év 30e km) - infókat szeretnék kérni:

Motorolaj (5W30, min. API SL): Castrol TXT 5W30
Olajszûrõ: gyári OPEL
Gyújtógyertya ( BKR6E11, 1mm hézag, 25 Nm): NGK-t fogok keresni
Fékolaj (DOT3): ? L kell (könyv szerint 0.5L)
Kuplungolaj (DOT3): ? L kell (könyvben nem szerepel)
Hûtõfolyadék (etilén-glikolos fagyálló): ? L hûtõfolyadék térfogata (könyv szerint 7,5 L)
Sebváltó-olaj: utántöltéshez (ha szükséges, de milyet)

Véleményezzétek a listámat, légyszi!

Motorolaj: 5W40Castrol Magnatec vagy 5W30 Castrol EDGE. úgy tudom a TXT régi fejlesztés, és rég megszûnt!!
Olajszûrõ: Opel jó, én Championt vettem 650 ért a Startautónál.
FéFolyadék kuplungé is: DOT4 legyen inkább, és márkás.koplett cserével, légtelenítéssel. Odafigyelni rá!Nekem Valvoline DOT4. 3000HUf/liter asszem.
Gyertya. NGK. BKR6e11, ez 1,1 a házag. Vline széria. Vagy ami nekem van BKR6EIX NGK iridium. 16000/garnitúra.
Hûtõfolyadék: GM eredeti gyári, kanizsán 730huf/liter.rózsaszín.tömény.+ioncserélt víz.
Sebváltó olaj.Nem kimondottan kell cserélni, de én megtettem. Castolt TAFX 75W90 vagy ami nekem van benne Q8 75W90. Az 1,6 mocihoz való váltóba 2 liter kell.
Levegõszûrõt is cserélhetsz.Ezt én 5000ként cserélem.

Casrol 5W40- http://www.formula3000.hu/shop/product_info.php?cPath=41&products_id=1990
Castrol EDGE 5W30- http://www.formula3000.hu/shop/product_info.php?cPath=41&products_id=98
BKR6EIX- http://www.formula3000.hu/shop/product_info.php?cPath=63&products_id=2085
BKR6E11 - http://www.formula3000.hu/shop/product_info.php?cPath=63&products_id=868
A gyertyából japánt vegyél ne Francia gyártásút.
A fagyálló eredeti GM dobozba van, GM felirat.

Ja. TXT az régi tervezésû, megszûnt olaj. Magnatec Professional volt helyette.
Sima 5W40 Castrol jó bele.
EDGE 5W40 is, ezt a Castrol hungáriától kérdeztem meg.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Október, 23, 20:18:07 pm
Köszi az infókat!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Október, 25, 19:01:01 pm
Hogyan férnék hozzá a Tacuma fûtéskonzoljához? Elõre lejönnek a gombok, a lapot meg kifelé kipattintom?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 Október, 25, 19:05:20 pm
Mit építesz bele?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Október, 26, 21:12:02 pm
Hogyan férnék hozzá a Tacuma fûtéskonzoljához? Elõre lejönnek a gombok, a lapot meg kifelé kipattintom?
Itt tessék körülnézni:

Ezt a linket nem használjuk ezen a  fórumon!!!
Priviben küld el kérlek.
ui.: Sokan ismerik, de nekünk nem kell semmilyen konfliktus ezzel kapcsolatban. Remélem megérted

Üdv: Viper
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Október, 27, 17:39:12 pm
Mit építesz bele?
Semmit. Nem lehet teljesen visszavenni a fûtést, mert a gomb nem megy a skála elejére, a másik végén meg nem túl meleg, azt nézném meg, hogy ha a gombot a helyére teszem, akkor változik-e valamit.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 Október, 27, 17:39:44 pm
Hogyan férnék hozzá a Tacuma fûtéskonzoljához? Elõre lejönnek a gombok, a lapot meg kifelé kipattintom?
Itt tessék körülnézni:

Ezt a linket nem használjuk ezen a  fórumon!!!
Priviben küld el kérlek.
ui.: Sokan ismerik, de nekünk nem kell semmilyen konfliktus ezzel kapcsolatban. Remélem megérted

Üdv: Viper
Ez nem jött össze...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 Október, 27, 20:51:17 pm
Ez nem jött össze...
akkor majd én elküldöm :kacsint:
bár most rányomtam, de nem jön be az oldal :gondol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 Október, 28, 06:40:10 am
Hogyan férnék hozzá a Tacuma fûtéskonzoljához? Elõre lejönnek a gombok, a lapot meg kifelé kipattintom?
Itt tessék körülnézni:

Ezt a linket nem használjuk ezen a  fórumon!!!
Priviben küld el kérlek.
ui.: Sokan ismerik, de nekünk nem kell semmilyen konfliktus ezzel kapcsolatban. Remélem megérted

Üdv: Viper
Semmi gond - nem tudtam!
Elnézést!
Ui.: többen kérték tõlem, hogy priviben küldjem el az elérést. Sajna, már nem elérhetõ on-line...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 01, 06:29:26 am
Tegnapi tankolás után (MOL-kúton) egyfolytában ég a pech-lámpa. Vagy a városi /InterCity használat megtette a magáét és az EGR-szelep elkokszolódott vagy ezen a 'nyomott' benzinárért cserébe a minõség sem csapkodja az eget.
Rengeteg jó hozzászólást olvastam a neten (opelesek, lacettisek, corsások): a lényeg, hogy ez a fajta (EGR)környezetvédelmi megoldás nem épp a legragyogóbbra sikerült a GM-nek.
Mindenesetre elkövetem a következõket:
- olajcsere (esedékes)
- gyertyákat ellenõrzöm (30e km van 'bennük'), tisztítom / ha kell, akkor cserélem
- tisztító-adalékot löttyintek a benzinbe
- ha semmi sem segített, akkor elmegyek vele egy hosszabb útra kikormolni
- leszedem az EGR-szelepet és kimosom (nitrolakk, brigéciol, esetleg ultrahangos fürdõ, ha nagyon retkes), WD40-nel beolajozom a mozgó alkatrészeket
- ha még mindíg 'gáz' van, akkor hibakód-olvasás és tanakodás: lefalazzuk vagy cseréljük
A legjobbakat!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 November, 01, 06:59:52 am
Válasz a problémádra:
-Felénk siralmas a mol benzin. ezért töltök omv t. de tényleg.
-gyertyákat nem igen szabad tisztítani. mellesleg asszem 40000km a csereidejük.
NGK V-line ami nekem bejött, szigorúan Japán , nem Francia. Vagy NGK iridium. Esetleg a Bosch, de utolsó szerencsétlen termékük miatt inkább nem vennék.
-Nem kell egybõl autót szétszedni.
Én rátankolnék egy kis minõségibb benzint, meg egy piros/fehér/sárga STP t vagy egy adag Spurit.
És máshogy kellene vezetni.Néha bizony meg kell kergetni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 01, 16:57:47 pm

Hát ez gyorsan ment - benzin-problémára ugrott a pech-lámpa.
1 flakon STP adalék - annál a rohadék kútnál, ahol azt a sz*rt is tankoltam - és 100 km után kialudt a lámpa.
Azért annyit megjegyeznék ehhez a 'kikormoláshoz', hogy 3 éves az autó (31 ekm), városon belül használjuk illetve max. 50 km-re kocogunk el véle, soha nem volt szétpörgetve (max. 3000-es fordszám; tavaly szilveszterkor volt legutóbb autópályán) és soha, semmi gond nem volt az EGR-szeleppel. Most sem a kocsi hibázott, hanem az 'akciós' világpiaci áron adott MOL-benzin keserített el. Kényelmes tempóban autózom és is, a nejem is, fogyasztás általában 9-10 l körül mozgott, kivéve ezt a hetet: õszi szünet miatt nem volt ovi/suli-járat és ezzel jártam dolgozni 25 km-re: lement 8 l-re.
Hozzáteszem: 99%-ban ezen a MOL-kúton tankolok (házunktól 700 m-re van) és soha nem volt gond a benzin-minõséggel.
Köszönet zsola a tanácsokért!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2008 November, 01, 18:40:31 pm

Hello
Az  EGR-t kipucolhatod valószínû,hogy az rakodott le a használati körülmények/benzin miatt.
A gyertyát cseréld mert 30ekm a csereperiodus lényegébe mindegy mit raksz be kinek ez kinek az nem jött be :hahota:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 November, 01, 20:17:24 pm
Nekem meg kifejezetten nincs velük jó tapasztalatom.
Régi karbis autóm fúvókái betaknyosodtak,eltömõdtek a benzinszûrõ ellenére is havonta.

Van egy olcsóbb kút itt nálunk, ahol a mol benzin megy. na akkor nekem is prdukált hibalámpát, de az ki is aludt.
Állandóan lefulladt indításkor, nem ment annyira.

Szal én kipróbáltam minden kutat többször is.

Jó a teszkós és jet benya.Azzal nem voltak gondok, de érezhetõen többet eszik mint a omv/shell párosnál.

A vezetéseddel az a gond, hogy igenis néha meg kell kicsit pörgetni.A sok városi vezetés amit mondasz, az pont e hiba okozója.
Nem kell széthajtani, de meg kell huzatni néha.
Dobjál bele valami adalékot.
Az STP bõl 1000küröl már kap egy flakont, az 60Literbe tehát 1 tankba elég.
A Spuri az magyar, abból 1deci kell 60literbe, fél literes, tehát 5teli tank, és 2000-2500körül.

Nekem adalékból lényegében 5bõl 3szor piros stp ment bele.

Én a magam megnyugtatása miatt teszem bele.Hátha aluladalékolt a benzin.
Fogyasztáscsökkenést nemigen vettem észre.
Most a fogyasztásom 9,1L/100km vegyesben sportosan vezetve.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 09, 07:43:25 am
Hi!
Üzemanyagszûrõt hol találom?
...
Klíma nélkül InterCity és kisvárosi üzemmódban 8-8,3 a fogyi - ez az utóbbi 2-3 hónapban esett le a korábbi 10-11 L-rõl (ekkor csak városi araszolás 2x5 km naponta max.)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 16, 15:25:04 pm
Megvolt a mama 30 ezres szervize (3 éves)- a szomszéd autószerelõnél:
- standard olaj + olajszûrõ csere (Castrol Magnatec 5W30)
- benzinszûrõ-csere (jobb hátsó kerék mellett kell nyúlkálni)
- gyertyacsere korai: elektróda színe és állaga OK (50 ezer km-enként elég)
- fékolaj- és kuplungolaj: korai, így ezt is eltettük 50 ezer km-re
- fagyálló hûtõfolyadék: cseréltük (gyári piros Opel-t higítva 1:1 arányban desztvízzel); a színe már zavaros volt

Továbbra is szivat a pech-lámpa; kiszereltem az EGR-t, nitro-hígítóba beáztattam meg befújtam WD40-nel (totalcar-on olvastam): semmi változás.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 November, 16, 21:52:00 pm
Továbbra is szivat a pech-lámpa; kiszereltem az EGR-t, nitro-hígítóba beáztattam meg befújtam WD40-nel (totalcar-on olvastam): semmi változás.
a lefalazásán nem gondolkodtál? mert akkor esetleg nem lenne pech lámpa  :nyelv:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 18, 06:22:35 am
Továbbra is szivat a pech-lámpa; kiszereltem az EGR-t, nitro-hígítóba beáztattam meg befújtam WD40-nel (totalcar-on olvastam): semmi változás.
a lefalazásán nem gondolkodtál? mert akkor esetleg nem lenne pech lámpa  :nyelv:
Megfordult a fejemben. Egyelõre várok - már elmúlt máskor is egy-egy tankolás után.
Utánanéztem ennek az EGR-ügynek (Opel és Lacetti fórumok jó források): a korom megeszi a szelepet és vagy nem zár le rendesen vagy beragad a város használat esetén nem kikormolt autókban. Lefalazni csak nyitott szelepállás mellet szabad, mert egyébként megy a hibajel. Lefalazva/zárt szelepállás mellet egyenletesebb az alapjárat, jobban húz és jobb a fogyasztás is - nem zárásnál pont az ellenkezõje.
Az én szelepem egyszerûen beragadt - nagyon jól levitte a kormot a hideg zsíroldószer (gyakoratilag 10%-os KOH oldat) a szeleprõl és annak környékérõl, nem beszélve a beömlõ járatról. WD40-nel is kezeltem - ragyogó tiszta lett, de a szelep nem mozdult. Vagy azért, mert kézzel nem lehet egyébként sem mozgatni, vagy azért, mert beragadt.
Adok még egy-két esélyt - sárga flakonos STP szeleptisztító adalék - meg lesz egy hibakód-olvasás.
Egyébként amióta sárga lámpa hisztériám van, az autó menetdinamikája nagyon sokat javult.
A feleségemnek azt mondtam, azért világít a lámpa, mert jelzi, hogy végre jól mûködik a motor...
 :nevet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 November, 18, 08:28:48 am
Egyébként amióta sárga lámpa hisztériám van, az autó menetdinamikája nagyon sokat javult.
A feleségemnek azt mondtam, azért világít a lámpa, mert jelzi, hogy végre jól mûködik a motor...
 :nevet:
Ez mekkora!!! :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 19, 20:42:16 pm
Hi!
Nem tudom, mit mondok a nejemnek, mert a mai debreceni kiruccanással kikormoltam a járgányát - elaludt a pech lámpa...
Kiváncsiság-képpen lekaptam az EGR-szelepet hibamentes üzemmódban: a szelepet így sem lehet kézzel benyomni/mozgatni, így nem is volt beragadva. A biztonság kedvéért kapott WD-40-es spriccelést és vissza.
Alul feltöltöttem 2 képet: tisztítás elõtt (sárga-lámpás idõszak), majd kitisztítás és 'kikormolás' után.
Mea culpa: igenis ki kell kormolni ezeket a mocikat (200 km fõúton/autópályán, ca. 3000-es fordszámon, csak a pályán 4000).
Tisztítás: hideg zsíroldós áztatás + türelem + WD-40 ügyesen becsurgatva a szelep mögé.
Lefalazás: nem tudom. Nem rángat, rendesen húz, nem pörög fel brutálisan váltás után. Egy ok van, ami miatt ez nyitott kérdés marad: valóban tisztítatlan kipufogógázt adagol vissza a szívótorokba? Azt a kormos sz*rt, ami tele van szennyezõdésekkel - mert ez nagyon brutálisan hangzik. Nem lehet, hogy ez a katalizátoron átment kipuff-gáz?

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 November, 19, 20:46:36 pm
Hi!
Nem tudom, mit mondok a nejemnek, mert a mai debreceni kiruccanással kikormoltam a járgányát - elaludt a pech lámpa...
Kiváncsiság-képpen lekaptam az EGR-szelepet hibamentes üzemmódban: a szelepet így sem lehet kézzel benyomni/mozgatni, így nem is volt beragadva. A biztonság kedvéért kapott WD-40-es spriccelést és vissza.
Alul feltöltöttem 2 képet: tisztítás elõtt (sárga-lámpás idõszak), majd kitisztítás és 'kikormolás' után.
Mea culpa: igenis ki kell kormolni ezeket a mocikat (200 km fõúton/autópályán, ca. 3000-es fordszámon, csak a pályán 4000).
A lefalazás sem rossz ötlet.
Esetedben elkészítesz egy -a felsõ képen látható tömítés alapján- lemezt,úgy,hogy csak a rögzítõcsavarok furatai vannak meg.Azt a tömítés fölé berakod,és visszaszereled.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 November, 19, 22:09:53 pm
Nem lehet, hogy ez a katalizátoron átment kipuff-gáz?
:ferdejel: :ferdejel: :ferdejel:
a kat.-tól az még messze van, amikor visszavezetésre kerül :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 20, 02:36:10 am
A motor élettartama szempontjából normális lenne-e az, hogy a ragyogó tisztára szûrt levegõ helyett porleválasztás után bevezetnék egy koszos, esetleg koromszennyezõdésekkel teli luftot?!? Mert ezek szerint az EGR pont ezt csinálja: megszûröm, elõmelegítem a tiszta levegõt, az meg fogja és hozzáadagolja a kipuff-ot.
Most erõsen elgondolkodtam a kiiktatásán...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 November, 20, 08:45:32 am
A motor élettartama szempontjából normális lenne-e az, hogy a ragyogó tisztára szûrt levegõ helyett porleválasztás után bevezetnék egy koszos, esetleg koromszennyezõdésekkel teli luftot?!? Mert ezek szerint az EGR pont ezt csinálja: megszûröm, elõmelegítem a tiszta levegõt, az meg fogja és hozzáadagolja a kipuff-ot.
Most erõsen elgondolkodtam a kiiktatásán...
Az EGR ezt csinálja, jól tudod. :oke:
De, ezt nem a motor élettartama miatt teszik a kocsikba, hanem a károsanyagkibocsátás csökkentéséért.
Az, persze már más dolog, hogy ez a szerkezet hajlamos gyorsan megmakacsolni magát, és kellemetlenségeket okozni. :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 20, 09:37:48 am

Környezetvédelem: kevesebb NOx, de rövidebb motor-élettartam a korom-visszavezetés miatt.
Ez környezetvédelem?
:ferdejel:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 22, 06:26:34 am
Tegnap este a szomszéd autószerelõ munkatársa házhozjött a laptopjával meg a csatlakozójával: csak EGR-hibakód volt a memóriában, törölte. Sok Chevy-re csatlakozott már, ezen kívül más hibát még nem olvasott ki. Városi használatban akár 3-4 havonta is elõjöhet ez a hiba; nem véletlenül tervezték könnyen kiszerelhetõ helyre. Nekem megvan a bevált receptúra: hideg zsíroldószeres áztatás 1-2 órán át, majd vizes öblítés után WD40-es kezelés.
Ellenõrizte valamilyen furcsa nevû szelep állásának a szögét (talán pillangószelep?), mert a kokszolódással elállítódik, de az a tûréshatáson belül volt.
Ja, mindezért pénzt nem akart elfogadni...
:mosoly:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 22, 10:07:40 am

Falazd le és kész! Kár foglalkozni az EGR-el, sajna ez szerintem egy OPEL féle zsákutca.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 22, 21:02:36 pm

Jelentem, megtettem! 2 mm-es rozsdamentes/saválló lemezbõl vágtam ki egy céleszközt. Talán enyhén javult a menetdinamikája. Nem is az eltömõdés és az idõszakos hibajele aggasztott, hanem a kormos-szutykos kipuffgáz bevezetése a szívótorokba - én sokáig szeretném használni a mocit gyûrûzés/fúrás nélkül.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2008 November, 24, 23:24:15 pm
Sziasztok, legmélyebb tiszteletem mindenkinek!!!!
A jõvõ héten átvehetem ééletem elsõ új autoját, egy Tacumát!! Gyakorlati tanácsokatszeretnék kérni tölletek, mire ügyeljek-figyeljek az autoval kapcsolatban. Még soha sem volt új autóm ezért tapasztalatlan vagyok e téren.
Egyébként egy Matizt cserélek 9évesen, nállam 6 év használat után egy kicsit nagyobbra.
A segítõ szavakat elõre is köszönöm, Üdv. Sanya
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 25, 10:13:18 am
Sziasztok, legmélyebb tiszteletem mindenkinek!!!!
A jõvõ héten átvehetem ééletem elsõ új autoját, egy Tacumát!! Gyakorlati tanácsokatszeretnék kérni tölletek, mire ügyeljek-figyeljek az autoval kapcsolatban. Még soha sem volt új autóm ezért tapasztalatlan vagyok e téren.
Egyébként egy Matizt cserélek 9évesen, nállam 6 év használat után egy kicsit nagyobbra.
A segítõ szavakat elõre is köszönöm, Üdv. Sanya
Gratulálok az új autóhoz. Jó, hogy márkahû maradtál. Használd átlagosan, normálisan és nem lesz sok bajod vele. Néha meg kell pörgetni, illetve nem szereti a tartósan alacsony fordulaton történõ közlekedést, váltást. Az öreguras vezetést lehetõleg mellõzd. Remélem pénzed van bõven tankolni, mert a Matiz után furcsa lesz. A Tacuma és a benzin jó barátok, szeretik egymást!
Ha konkrét gondod van, írj nyugodtan, biztos találsz hozzáértõt, aki segít.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 November, 25, 15:06:46 pm
én is gratulálok, jó autót választottál!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 November, 25, 20:26:36 pm
Sziasztok, legmélyebb tiszteletem mindenkinek!!!!
A jõvõ héten átvehetem ééletem elsõ új autoját, egy Tacumát!! Gyakorlati tanácsokatszeretnék kérni tölletek, mire ügyeljek-figyeljek az autoval kapcsolatban. Még soha sem volt új autóm ezért tapasztalatlan vagyok e téren.
Egyébként egy Matizt cserélek 9évesen, nállam 6 év használat után egy kicsit nagyobbra.
A segítõ szavakat elõre is köszönöm, Üdv. Sanya

Szia!
Gratula az új autódhoz, nekem is a Tacuma volt az elsõ 0 km-es autóm. Én a kötelezõ szervizeken kívül az elején csináltattam egy plusz olajcserét ha jól rémlik 3000 km után, és a kezdetekben még nem hajtottam ki a belét az autómnak. Semmilyen motorikus problémám nem is volt a 3 év alatt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2008 November, 26, 00:09:07 am
Köszönöm a jó kívánságokat és a tanácsokat! Bár csak már ott tartanák, hogy meg lenne a Tacuma!! A matizka torka már erösen vérzik, egy ilyen kis auto nem 160 000 km-re van kitalálva, de ez van.
A Tacuma cd lejátszojárol mit lehet tudni? Lehet-e cserélni mp3-ra, úgy hogy a kormányrol vezérelhet maradjon? Üdv.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 November, 26, 08:24:16 am
Úgy tudom, már alapba mp3-ast tesznek bele.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 26, 09:37:08 am
Úgy tudom, már alapba mp3-ast tesznek bele.
Én most néztem a chevrolet.hu oldalon, az alapján nem tudja az MP3-at.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 26, 09:38:15 am
A Tacuma cd lejátszojárol mit lehet tudni? Lehet-e cserélni mp3-ra, úgy hogy a kormányrol vezérelhet maradjon? Üdv.
Ezt még átvétel elõtt tisztázd a szalonban.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 November, 26, 09:43:20 am
Úgy tudom, már alapba mp3-ast tesznek bele.
Én most néztem a chevrolet.hu oldalon, az alapján nem tudja az MP3-at.
A Lacettinél sem írja, pedig azok is mp3-ok.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 November, 26, 09:44:54 am
Úgy tudom, már alapba mp3-ast tesznek bele.
Én most néztem a chevrolet.hu oldalon, az alapján nem tudja az MP3-at.
A Lacettinél sem írja, pedig azok is mp3-ok.
Az szerintem felszereltség kérdése.
 :kacsint: :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 26, 09:47:41 am
Úgy tudom, már alapba mp3-ast tesznek bele.
Én most néztem a chevrolet.hu oldalon, az alapján nem tudja az MP3-at.
A Lacettinél sem írja, pedig azok is mp3-ok.
Az szerintem felszereltség kérdése.
 :kacsint: :oke:
Azért írtam, hogy go szalon és ott tisztázni, esetleg leboltolni a cserét.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 November, 26, 09:49:12 am
Úgy tudom, már alapba mp3-ast tesznek bele.
Én most néztem a chevrolet.hu oldalon, az alapján nem tudja az MP3-at.
A Lacettinél sem írja, pedig azok is mp3-ok.
Az szerintem felszereltség kérdése.
 :kacsint: :oke:
Van ismerõs akinek 1.4 elit van, meg olyan is akinek 1.4 wtcc mind az volt benne.
Legebszerûbb, ha meglesz az autó betesz egy mp3-as cd-t és kiderül.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 26, 11:56:36 am
Úgy tudom, már alapba mp3-ast tesznek bele.
A honlap szerint nem tudja - pedig tudja...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 26, 12:56:07 pm
Sziasztok, legmélyebb tiszteletem mindenkinek!!!!
A jõvõ héten átvehetem ééletem elsõ új autoját, egy Tacumát!! Gyakorlati tanácsokatszeretnék kérni tölletek, mire ügyeljek-figyeljek az autoval kapcsolatban. Még soha sem volt új autóm ezért tapasztalatlan vagyok e téren.
Egyébként egy Matizt cserélek 9évesen, nállam 6 év használat után egy kicsit nagyobbra.
A segítõ szavakat elõre is köszönöm, Üdv. Sanya
Hi - üdv a Klubban!
Nagyon nagy változás lesz - készülj fel!
 :nevet:
Elõtte mutyiki stiftünk volt, amibe már cipõskanállal sem fértünk el a 2 gyerekkel; na, ebben az utastérben aztán van hely. Családi kirándulásokhoz ideális - belföldre/külföldre egyaránt; igaz, nem az autópályák ördöge, de nincs gond, stabilan mehetsz vele 140-nel.
A másik pozitívum: beállnak mögéd a konvojba - érdekes volt elõszõr, mert suzukisként pont az ellenkezõje volt igaz.
A harmadik: jó minõség érzetét kelti, nekem kifejezetten komfortos és kényelmes - fõleg a magas üléspozíció miatt.
Fogyasztás - azért írok rosszat is - nekem 30000 km kellett, hogy 10 L alá menjen tartósan és EGR-szelep hibajelzés, hogy megtanuljam kikormolni és egészségesen pörgetni a motort váltás elõtt (3000-4000 között); ettõl nem fog többet fogyasztani, azt garantálom. A max. forgatónyomatéka 3400 körül van, így ha tartósan 3000-3500-as fordszámon haladsz egyenletesen, attól nem fog többet kajálni, mintha kínlasztod 2000 (2500) alatt.
Vegyes használatban 7,6-8,6 között ingadozik MOL 95-sel - ja, 5000 km-ként ne felejts el STP-adalékot használni (nekem legjobban a piros injektortisztító és a sárga szeleptisztító vált be.)
A többire majd magadtól is rájössz!
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 26, 16:46:54 pm
Ha már ennyi Tacuma lesz a klubban, tavaszra össze kéne szedni a bandát Kaposújlakra. Idén is csak egyedül képviseltem a típust - talán ezért nem kapott szavazatot a szépségversenyen :-))) - pedig biztos lenne mit megbeszélni, tapasztalatokat cserélni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 November, 26, 19:10:07 pm
legutóbbi fogyi: 8.5 l/100 km, 2/3 vidék-1/3 város, de az dugó nagyobbrészt
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 29, 17:52:12 pm
Na-kérem-szépen - a kétkedõknek!
Mentem 600 km-t a feleségem járgányával:
- 200 km autópálya/fõút
- kb. 450 km intercity üzemmódban (25 km távolság alsóbbrendû úton naponta 2x)
- kb. 50 km a városban

Így:
- felkapcsolás csakis 3500-4000 fordszám között
- tartós haladás 3000-3500 között
- kifejezetten NEM meneteltem a fordszám-mérõ zöld (1500-2500) ECO tartományában - igaz, 4500 fölé sem pörgettem

Átlagfogyi 7.6 l/100 km lett. Akit érdekel nézze meg, hogy szeptember 6 után - ekkor vettem kezelésbe és kezdtem el regisztrálni a tankolásokat (elõtte 10-11 L körül mozgott - nagyritkán ment le 9-re) - mennyit számít, hogy a motor max. forgatónyomatékán üzemeltetjük azt és nem alapjáraton kerregünk vele.
(Részletek az aláírás-ikon hivatkozásában).
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 29, 20:04:40 pm
Ezt nekem is ki kéne próbálni, csak Én fõleg 7-8 km-es rövid utakat nyomok, és sok a szivató.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 29, 20:40:53 pm
Ezt nekem is ki kéne próbálni, csak Én fõleg 7-8 km-es rövid utakat nyomok, és sok a szivató.
Mész vele így pár száz kilometert, aztan csak azon veszed észre magad, hogy elfelejted: tulajdonképpen egy lomha és billegõs családi egyterüben ülsz.
 :nevet:
A képlet egyszerû: városban max 3. fokozat (60-ig), tábla után 90-ig 4., csek e fölött jöhet az 5.(tartós haladásról van szó!)
Motorhanghoz hozzá kell szokni - mert a lesz - de egy idõ után elcsendesedik, de nemcsak azért, mert hozzászokik a fülünk!
 :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 November, 29, 20:44:14 pm
Ezt nekem is ki kéne próbálni, csak Én fõleg 7-8 km-es rövid utakat nyomok, és sok a szivató.
Mész vele így pár száz kilometert, aztan csak azon veszed észre magad, hogy elfelejted: tulajdonképpen egy lomha és billegõs családi egyterüben ülsz.
 :nevet:
Tökölön kiderült,hogy nem is annyira lomha a Tacuma... :nevet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2008 November, 29, 22:45:46 pm
Ezt nekem is ki kéne próbálni, csak Én fõleg 7-8 km-es rövid utakat nyomok, és sok a szivató.

Külön neked privát kérésre építettek be "szivatót"?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 November, 30, 08:57:04 am
Ezt nekem is ki kéne próbálni, csak Én fõleg 7-8 km-es rövid utakat nyomok, és sok a szivató.

Külön neked privát kérésre építettek be "szivatót"?
Szerintem ajándék extra-ként kapta!
 :nyelv:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 November, 30, 09:43:20 am
Ezt nekem is ki kéne próbálni, csak Én fõleg 7-8 km-es rövid utakat nyomok, és sok a szivató.

Külön neked privát kérésre építettek be "szivatót"?
Igen.  :szomoru:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 02, 06:10:14 am
Sziasztok Szakik!
Csak én járgányomban nem szól a biztonságiöv-figyelmeztetõ és kulcs-benntfelejtõs csipogó, vagy ez nem Tacuma tartozék? A Daewoo Tacuma GM szerelési kézikönyve szerint pedig ez be van szerelve - vagy csak a magasabb felszereltséghez jár?
Másik kínom - ugyancsak a kézikönyv szerint - hogy a kp-i zárat nem lehet belülrõl, a vezetõ oldali ajtóról mûködtetni (annak zárásával az összes ajtót zárnia kellene).
 !:b
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 02, 09:36:36 am
Sziasztok Szakik!
Csak én járgányomban nem szól a biztonságiöv-figyelmeztetõ és kulcs-benntfelejtõs csipogó, vagy ez nem Tacuma tartozék? A Daewoo Tacuma GM szerelési kézikönyve szerint pedig ez be van szerelve - vagy csak a magasabb felszereltséghez jár?
Másik kínom - ugyancsak a kézikönyv szerint - hogy a kp-i zárat nem lehet belülrõl, a vezetõ oldali ajtóról mûködtetni (annak zárásával az összes ajtót zárnia kellene).
 !:b
Nálam az általad jelzett dolgok hibátlanul mûködnek. 2003-as alap Daewoo Tacuma.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 02, 09:36:59 am

Jó a képed!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 December, 02, 11:00:18 am
Sziasztok Szakik!
Csak én járgányomban nem szól a biztonságiöv-figyelmeztetõ és kulcs-benntfelejtõs csipogó, vagy ez nem Tacuma tartozék? A Daewoo Tacuma GM szerelési kézikönyve szerint pedig ez be van szerelve - vagy csak a magasabb felszereltséghez jár?
Másik kínom - ugyancsak a kézikönyv szerint - hogy a kp-i zárat nem lehet belülrõl, a vezetõ oldali ajtóról mûködtetni (annak zárásával az összes ajtót zárnia kellene).
 !:b

Azt a bimbam szart minden dévóba/chevybe beteszik.

ülés alatt van egy csatlaozó. nincs szétcsúszva?
akkor nem nyivákol, ha szét van csúszva a csati. igaz, akkor a kis szimbólum a mûszerfalon mindig világít.
Biztiövben van a kapcsoló.
A másik dolog meg a zár mozgató motor érzékeli a zárást. annak kellene vezérelni a többit.
ha garanciális akkor elvinném megnézetni.
Ha nem akkor meg valami jó szakemberhez.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 December, 02, 15:02:58 pm
Sziasztok Szakik!
Csak én járgányomban nem szól a biztonságiöv-figyelmeztetõ és kulcs-benntfelejtõs csipogó, vagy ez nem Tacuma tartozék? A Daewoo Tacuma GM szerelési kézikönyve szerint pedig ez be van szerelve - vagy csak a magasabb felszereltséghez jár?
Másik kínom - ugyancsak a kézikönyv szerint - hogy a kp-i zárat nem lehet belülrõl, a vezetõ oldali ajtóról mûködtetni (annak zárásával az összes ajtót zárnia kellene).
 !:b
Lacettiben a mûszerfal alatt van a bimbam "hangszórója". Lehet, hogy ki van húzva a csatlakozó. Én kiszedtem az enyémbõl. Nekem ne csilingeljen, ha nyitva az ajtó!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 02, 15:07:31 pm
nem-nem!

a tacumában 2005-ös vagy 2006-os modellévtõl nincs bim-bam!

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 December, 02, 15:09:57 pm
nem-nem!

a tacumában 2005-ös vagy 2006-os modellévtõl nincs bim-bam!
max asszony formájában
"KÖSD MÁR BE MAGAD!" :D
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 02, 20:16:49 pm
Köszi az infót!
Központi zár kérdés: elviszem egy szakihoz.
Anno a riasztót a Chevrolet Magocsánál tetettem bele - elektronikához ugye a szakszervízben moslékoljunk...
55e HUF-ot gomboltak le érte (távirányítós, ugrókódos, ütés-érzékelõvel és beltér-mozgásérzékelõvel kértem).
Átvette a nejem - otthon átnézve: hol vannak az ultrahangos-érzékelõk? Miért lehet beindítani a motort élesített riasztóval? Miért zár duplán a kp-i zár?
Mindenre volt magyarázat - infra modullal még többe került volna. Reklamáció a riasztó forgalmazójánál: márkaszervizes szerelõket õt oktatják, fel voltak háborodva a reklamáció miatt.
Elvittem egy riasztós szakihoz: nem volt ütésérzékelõ, ultrahangos-érzékelõ és szupergagyi (kifejezetten az Opelnek vezetékelt, lebutított ugrókódos egység 1 érzékelõ-csatlakozással) úgy bekötve, hogy csak a kp-i zárat vezérelte, a gyújtáshoz/motorvezérlõ-elektronikához be se volt kötve; hozzáteszem: az orrom elõtt dugdosta össze a csatikat a fazon. Ennyire nem volt képes a szervíz. Oda azóta se tettem be a lábam - csak a fényezõmûhelybe (ott viszont szenzációs munkát végeztek).
Ja - és anno kikötötték a kp-i zár vezetõ-oldali mûködtetését; persze, duma arra is volt...
 :szar:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kozo - 2008 December, 03, 16:28:59 pm
Sziasztok,

tudja valameikõtök, hogy 2006 elsõ félévében pontosam milyen Blaupunkt cd-s rádióval szereték a Tacumákat? Szeretném egy külsõ MP3 lejátszóval bõvíteni, de ehhez kellen, hogy milyen csatlakozók vannka rajta. Próbáltam a GM ügyfélszolgálatát, de nem segített, a szervízt javasolták, de most elkerülném.

Köszi a segítséget.

Üdv,
KoZo
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 03, 17:09:01 pm
Sziasztok,

tudja valameikõtök, hogy 2006 elsõ félévében pontosam milyen Blaupunkt cd-s rádióval szereték a Tacumákat? Szeretném egy külsõ MP3 lejátszóval bõvíteni, de ehhez kellen, hogy milyen csatlakozók vannka rajta. Próbáltam a GM ügyfélszolgálatát, de nem segített, a szervízt javasolták, de most elkerülném.

Köszi a segítséget.

Üdv,
KoZo
Én is próbáltam a BP-t bõvíteni,de nem éri meg.
Amennyibe kerülne a normális kivitelezés,azért már lehet kapni új,mp3as,USB-s fejegységet....
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2008 December, 03, 17:18:16 pm
Sziasztok,

tudja valameikõtök, hogy 2006 elsõ félévében pontosam milyen Blaupunkt cd-s rádióval szereték a Tacumákat? Szeretném egy külsõ MP3 lejátszóval bõvíteni, de ehhez kellen, hogy milyen csatlakozók vannka rajta. Próbáltam a GM ügyfélszolgálatát, de nem segített, a szervízt javasolták, de most elkerülném.

Köszi a segítséget.

Üdv,
KoZo

sebike aki több mint 12 éve szervizes õ tudja, hogy mit és hogyan lehet kérdezd õt!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kozo - 2008 December, 03, 18:08:38 pm
Sziasztok,

tudja valameikõtök, hogy 2006 elsõ félévében pontosam milyen Blaupunkt cd-s rádióval szereték a Tacumákat? Szeretném egy külsõ MP3 lejátszóval bõvíteni, de ehhez kellen, hogy milyen csatlakozók vannka rajta. Próbáltam a GM ügyfélszolgálatát, de nem segített, a szervízt javasolták, de most elkerülném.

Köszi a segítséget.

Üdv,
KoZo
Én is próbáltam a BP-t bõvíteni,de nem éri meg.
Amennyibe kerülne a normális kivitelezés,azért már lehet kapni új,mp3as,USB-s fejegységet....

Ez igaz, de azért a rádión piszok nehéz egy könyvtárfában keresni. :( Viszont bármely jobb mp3 lejátszó tudja.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 December, 03, 18:10:59 pm
Sziasztok,

tudja valameikõtök, hogy 2006 elsõ félévében pontosam milyen Blaupunkt cd-s rádióval szereték a Tacumákat? Szeretném egy külsõ MP3 lejátszóval bõvíteni, de ehhez kellen, hogy milyen csatlakozók vannka rajta. Próbáltam a GM ügyfélszolgálatát, de nem segített, a szervízt javasolták, de most elkerülném.

Köszi a segítséget.

Üdv,
KoZo
Ha olyan a rádiód mint ami a Lacettiben van, akkor szerintem ilyen kell neked.
http://blaupunkt.shp.hu/hpc/ws_member_3g.php?azonosito=blaupunkt&tcskod=blaupunkt1179997753&alcsoport=AUX%20bemenet&title=AUX%20bemenet (http://blaupunkt.shp.hu/hpc/ws_member_3g.php?azonosito=blaupunkt&tcskod=blaupunkt1179997753&alcsoport=AUX%20bemenet&title=AUX%20bemenet)

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 03, 18:34:27 pm
Sziasztok,

tudja valameikõtök, hogy 2006 elsõ félévében pontosam milyen Blaupunkt cd-s rádióval szereték a Tacumákat? Szeretném egy külsõ MP3 lejátszóval bõvíteni, de ehhez kellen, hogy milyen csatlakozók vannka rajta. Próbáltam a GM ügyfélszolgálatát, de nem segített, a szervízt javasolták, de most elkerülném.

Köszi a segítséget.

Üdv,
KoZo
Én is próbáltam a BP-t bõvíteni,de nem éri meg.
Amennyibe kerülne a normális kivitelezés,azért már lehet kapni új,mp3as,USB-s fejegységet....

Ez igaz, de azért a rádión piszok nehéz egy könyvtárfában keresni. :( Viszont bármely jobb mp3 lejátszó tudja.
Nem bonyolultabb,mint az MP3 lejátszót kezelni,sõt!
Nekem audiovox me- van,van rajta sd,usb,ill. vonalbemenet, ipodot is kezeli...
A távirányítóján van minden funkciónak gomb, 2-4 alkalom után már látatlanba is ment...(mappa,szám,elõadó keresés, 1et lép,10et lép,mappányit lép,elõadónyit lép......persze oda-vissza)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kozo - 2008 December, 04, 01:53:08 am
Nem bonyolultabb,mint az MP3 lejátszót kezelni,sõt!
Nekem audiovox me- van,van rajta sd,usb,ill. vonalbemenet, ipodot is kezeli...
A távirányítóján van minden funkciónak gomb, 2-4 alkalom után már látatlanba is ment...(mappa,szám,elõadó keresés, 1et lép,10et lép,mappányit lép,elõadónyit lép......persze oda-vissza)

Rákerestem, ára elég jó (kb. 20k). Távirányító alatt kormányra  szerelt gombokat értesz? Azt adják hozzá, vagy külön kell beszerezni? A mostaninak is van kormányra szerelt gombja, de az elég egyszerû. :( Ha azt is át kell szerelni, az kicsit macerásabb. Az iPod vezérlés is tetszik.

A komplett csere ellen szól az, hogy karácsonyra lenne az asszonynak, õ használja a kocsit nap mint nap, és míg a plusz mp3 lejátszó egy szem kábele jól elrejthetõ, addig a rádiót kénytelen lennék magam kicserélni. Ez persze nem gond, ha tudok leírást szerezni a rádió kiszereléséhez és a kormányvezérlés bekötéséhez.  Mondjuk a kiszerelési útmutató amúgy is jól jönne, mert rögvest eldöntené a csatlakozó kérdést.

Köszi a segítséget Neked is és Janinak is, a link mindenképpen hasznos. Esetleg megpróbálom még a kérdést a Balupunkt oldaláról tisztázni.

Bízom benne, hogy esetleg Sebike is megszán engem. :)

KoZo

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 04, 15:15:38 pm
sebikének írtál PÜ-t vagy mailt?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 04, 15:24:28 pm

Rákerestem, ára elég jó (kb. 20k). Távirányító alatt kormányra  szerelt gombokat értesz? Azt adják hozzá, vagy külön kell beszerezni? A mostaninak is van kormányra szerelt gombja, de az elég egyszerû. :( Ha azt is át kell szerelni, az kicsit macerásabb. Az iPod vezérlés is tetszik.

A komplett csere ellen szól az, hogy karácsonyra lenne az asszonynak, õ használja a kocsit nap mint nap, és míg a plusz mp3 lejátszó egy szem kábele jól elrejthetõ, addig a rádiót kénytelen lennék magam kicserélni. Ez persze nem gond, ha tudok leírást szerezni a rádió kiszereléséhez és a kormányvezérlés bekötéséhez.  Mondjuk a kiszerelési útmutató amúgy is jól jönne, mert rögvest eldöntené a csatlakozó kérdést.

Köszi a segítséget Neked is és Janinak is, a link mindenképpen hasznos. Esetleg megpróbálom még a kérdést a Balupunkt oldaláról tisztázni.

Bízom benne, hogy esetleg Sebike is megszán engem. :)

KoZo

A távija egy fél bocicsoki méretû lapka,ami ha kezedben "marad" nem zavar váltás/vezetés közben.
Nem kormányraszerelõs, hanem akár a hátsó ülésen utazó is használhatja.
Ja és egy érdekesség: mpeg4 fájlt is lelátszik(csak a hangot)
A hangja sokkal szebb mint a gyári blaupunktak, ill. van egészen jól használható EQ is benne.
Ha mázlid van,adnak hozzá pendrájvot ajándékba :nevet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kozo - 2008 December, 04, 16:04:33 pm
sebikének írtál PÜ-t vagy mailt?

Eddig nem merült fel bennem, hogy ilyet írjak, most meg

Nem tudok :( Nincs captcha kép :( Nincs hangkeltõ :( Nincs Sebike mail cím :(

Késõbb újra próbálom.

Köszi.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kozo - 2008 December, 04, 16:07:32 pm
A távija egy fél bocicsoki méretû lapka,ami ha kezedben "marad" nem zavar váltás/vezetés közben.
Nem kormányraszerelõs, hanem akár a hátsó ülésen utazó is használhatja.
Ja és egy érdekesség: mpeg4 fájlt is lelátszik(csak a hangot)
A hangja sokkal szebb mint a gyári blaupunktak, ill. van egészen jól használható EQ is benne.
Ha mázlid van,adnak hozzá pendrájvot ajándékba :nevet:

Hát ez nem az én barátom, mármint a távirányító vezetés közben. A korményvezérlõ azért jobb. Szerintem. Akár a mostanit is megtaranám, ha kompatibilis.
Neked boltban/szervízben szerelték be?

KoZo
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 04, 16:10:39 pm

Hát ez nem az én barátom, mármint a távirányító vezetés közben. A korményvezérlõ azért jobb. Szerintem. Akár a mostanit is megtaranám, ha kompatibilis.
Neked boltban/szervízben szerelték be?

KoZo

Én szereltem be,kb 20 perc alatt...Volt némi kábelkavarc,azért tartott annyi ideig.(Lanos)
Elvileg kompatibilisek egymással.
 
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2008 December, 04, 17:15:53 pm
sebikének írtál PÜ-t vagy mailt?

Eddig nem merült fel bennem, hogy ilyet írjak, most meg

Nem tudok :( Nincs captcha kép :( Nincs hangkeltõ :( Nincs Sebike mail cím :(

Késõbb újra próbálom.

Köszi.

sebike05@freemail.hu
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kozo - 2008 December, 04, 21:55:18 pm
sebikének írtál PÜ-t vagy mailt?

Eddig nem merült fel bennem, hogy ilyet írjak, most meg

Nem tudok :( Nincs captcha kép :( Nincs hangkeltõ :( Nincs Sebike mail cím :(

Késõbb újra próbálom.

Köszi.

sebike05@freemail.hu

Köszi, közben sikerült PÜ-t küldeni. :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: kozo - 2008 December, 04, 21:58:55 pm

Én szereltem be,kb 20 perc alatt...Volt némi kábelkavarc,azért tartott annyi ideig.(Lanos)
Elvileg kompatibilisek egymással.
 
Köszi, van leírásod, emléked a kiszerelésrõl?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2008 December, 05, 11:07:39 am
Sziasztok! Örömmel tudatom veletek, hogy tegnap átvettem a Tacumát!!!
Nagyon szuper!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 December, 05, 11:12:55 am
Sziasztok! Örömmel tudatom veletek, hogy tegnap átvettem a Tacumát!!!
Nagyon szuper!!

Gratulálunk hozzá.
Sok balesetmentes km-t kívánunk. :zsir: :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 05, 11:21:39 am
Sziasztok! Örömmel tudatom veletek, hogy tegnap átvettem a Tacumát!!!
Nagyon szuper!!

Gratulálunk hozzá.
Sok balesetmentes km-t kívánunk. :zsir: :oke:

szintén!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 05, 11:31:33 am
Sziasztok! Örömmel tudatom veletek, hogy tegnap átvettem a Tacumát!!!
Nagyon szuper!!
Erõt, egészséget, mindíg-tele-tankot, jó nehéz lábat a gyorsításhoz és elegendõ fékutat a megálláshoz!
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 05, 11:32:34 am
Sziasztok!
Keresek jó minõségû üléshuzatot a nejem Tacumájához.
Tapasztalat, hogy honnan érdemes rendelni?
 :gondol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 05, 11:52:06 am
A karbantartási táblázat 3 részletben:

ez eltünt. most pótolom:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 05, 12:44:06 pm
kezelési útmutató:

http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Tacuma_U142E-8_H.pdf (http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Tacuma_U142E-8_H.pdf)

http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Chevrolet_Tacuma_U141E-7_H.pdf (http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Chevrolet_Tacuma_U141E-7_H.pdf)

a fenti linkek közül a felsõ az újabb modellévé. amiben már mp3-at is tud a rádió-cd. 4. fejezetbn olvasható errõl.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 05, 12:52:47 pm
Sziasztok! Örömmel tudatom veletek, hogy tegnap átvettem a Tacumát!!!
Nagyon szuper!!
Gratula!!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 December, 05, 14:51:27 pm
Sziasztok! Örömmel tudatom veletek, hogy tegnap átvettem a Tacumát!!!
Nagyon szuper!!
Gratula!!!
Csatlakozom!
Nagyon sok balesetmentes kilométert hozzá! :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 05, 17:42:53 pm
Sziasztok! Örömmel tudatom veletek, hogy tegnap átvettem a Tacumát!!!
Nagyon szuper!!
Gratula!!!
Csatlakozom!
Nagyon sok balesetmentes kilométert hozzá! :oke:
Széles utat,gumifát!
Gratulálok!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 05, 17:45:44 pm

Én szereltem be,kb 20 perc alatt...Volt némi kábelkavarc,azért tartott annyi ideig.(Lanos)
Elvileg kompatibilisek egymással.
 
Köszi, van leírásod, emléked a kiszerelésrõl?
Eddig csak Lanos,Kalos,ill néhány más gyártmányt szereltem át.
A Tacuma-szerelést inkább más mondja el,aki csinálta már,nehogy félrevezesselek!

De ha minden igaz,nem sokkal bonyolultabb,mint a többinél.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2008 December, 07, 00:43:00 am
Köszönöm a lelkesitõ szavakat!!!
Szerencsém volt, én már mp3-kaptam, de ezt még a szalonban sem tudták! Az auto nagyon kényelmes, tágas. Elsõre nekem egy kicsit hangosnak tünt, de másnap már nem volt olyan vészes( talán csak megszoktam).A matiz után szokni kell a méreteit, a parkoláshoz bõvebb helyeket keresek (a matizt mindenhova be lehetett rakni).
Kérdés: az anyós üléshez lehet-e kartámaszt kapni? Úgy kényelmesebben tudnák aludni:)  Üdv...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 December, 07, 17:31:10 pm
Sziasztok!

Valaki meg tudja mondani, hogy a régi Tacumába (2005-ös Chevy logós) is fog-e mûködni a kormánytávirányító, ha az új MP3-as fejegységet kérek a szervíztõl, vagy azt is cserélni kell benne?
Esetleg tudtok olyan fejegységet mondani amihez jó a régi távirányító és esetleg DVD-t is kezel (MP3-ast is)?
A lényeg minnél kevesebb bontással fejleszteni az audió rendszert a kocsiban. A meglévõ kormánytávirányítóról viszont nem szívesen mondanék le.

kezelési útmutató:

http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Tacuma_U142E-8_H.pdf (http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Tacuma_U142E-8_H.pdf)

http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Chevrolet_Tacuma_U141E-7_H.pdf (http://www.chevrolet.hu/images/pdf/manuals/Chevrolet_Tacuma_U141E-7_H.pdf)

a fenti linkek közül a felsõ az újabb modellévé. amiben már mp3-at is tud a rádió-cd. 4. fejezetbn olvasható errõl.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 07, 18:33:14 pm
Sziasztok!
...
A lényeg minnél kevesebb bontással fejleszteni az audió rendszert a kocsiban. A meglévõ kormánytávirányítóról viszont nem szívesen mondanék le.

Szerintem a kettõ együtt nem igazán fog mûködni...
Mármint a kevés bontás,és a fejlesztés.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 December, 07, 18:39:51 pm
Sziasztok!
...
A lényeg minnél kevesebb bontással fejleszteni az audió rendszert a kocsiban. A meglévõ kormánytávirányítóról viszont nem szívesen mondanék le.

Szerintem a kettõ együtt nem igazán fog mûködni...
Mármint a kevés bontás,és a fejlesztés.
és a kormány táv sem fog bármilyen készülékkel komunikálni
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2008 December, 07, 20:02:37 pm
Sziasztok!
...
A lényeg minnél kevesebb bontással fejleszteni az audió rendszert a kocsiban. A meglévõ kormánytávirányítóról viszont nem szívesen mondanék le.

Szerintem a kettõ együtt nem igazán fog mûködni...
Mármint a kevés bontás,és a fejlesztés.
és a kormány táv sem fog bármilyen készülékkel komunikálni

Vannak a különbözõ fejegységekhez adapterek amiket az angol verdákban is találtuk Sony stb......
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 07, 20:32:28 pm
ha jól értem, alapesetben a meglévõ fejegység az ugyanolyan, de újabb kiadású mp3-asra lenne cserélve. itt a két fejegység közt nincs nagy különbség. ebben az esetben sem lenne jó a kormányon lévõ távirányító?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 December, 07, 20:46:17 pm
ha jól értem, alapesetben a meglévõ fejegység az ugyanolyan, de újabb kiadású mp3-asra lenne cserélve. itt a két fejegység közt nincs nagy különbség. ebben az esetben sem lenne jó a kormányon lévõ távirányító?

Meg kell nézni a két termék adatlapját milyen távval szállítják/rendelhetõ hozzá.

sajnos kevés manapság a kompatibilis kellék....
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 07, 20:50:03 pm
ha jól értem, alapesetben a meglévõ fejegység az ugyanolyan, de újabb kiadású mp3-asra lenne cserélve. itt a két fejegység közt nincs nagy különbség. ebben az esetben sem lenne jó a kormányon lévõ távirányító?

Meg kell nézni a két termék adatlapját milyen távval szállítják/rendelhetõ hozzá.

sajnos kevés manapság a kompatibilis kellék....

értem. csak külsõre ugyanúgy néz ki a fejegység is, meg a táv is. és attól, hogy mp3-képes, miért változna meg a távirányítás?
ezért kérdeztem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 December, 08, 05:59:29 am

Hogy többet tudjanak eladni. Más frekin dolgozik pl, vagy más jeleket ad a fejegység felé!
TV-nél sem egyezik meg a táv az esetek 80-90%ában!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2008 December, 08, 19:29:43 pm
Másképp fogalmazok, lehet-e olyan jó minõségû fejegységet kapni kormány távirányítóval ami a mostani helyére szerelve nem hagy lyukat a kormányoszlopon(kvázi nem látszik az átépítés nyoma), és hasonló funkciókat tud mint a régi?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 December, 08, 19:46:14 pm
Úgy nézem Blaupunkt a gyári rendszer.
Én mindenképpen inkább egy blaupunkt céget hívnék fel ezügyben.

Szerintem meg kell nézni a régi rádió típusát, hogy mivel lehet távirányítani, és keresni egy olyat újban amihez ez is jó.

Mellesleg a Blaunak elég jók a kormánytávjai.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 December, 08, 22:13:50 pm
A Lacettibe próbáltam betenni két féle Blaupunkt fejegységet is.
Mind kettõ távvezérelhetõ, csak nem a Lacsi távvezérlõjével. :ferdejel:
Szerintem ugyan az a fejegység és távvezérlõ van a Tacumában is.
A nettem találtam egy oldat, ott le van írva, milyen szerkentyût kell csinálni, hogy mûködjön a gyári távvezérlõvel.
Legalábbis én ezt vettem ki a leírásból.(http://img528.imageshack.us/img528/6792/gumicsirkeow9.gif)
http://dren.dk/lacetti-blaupunkt.html (http://dren.dk/lacetti-blaupunkt.html)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2008 December, 09, 13:17:59 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2008 December, 09, 13:19:18 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
üdv itt nálunk!
örömmel látom,hogy a tacumások tábora is növekszik :oke: csak így tovább, és itt nyugodtan be lehet számolni a tapasztalatokról.
sok balesetmentes km-t
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2008 December, 09, 13:21:28 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
Szia, üdv a fórumon! Gratulálok az autóhoz! :oke:
Szerintem azért látsz keveset, mert nem mindenkinek tetszik a formája.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 December, 09, 13:24:31 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
Szia, üdv a fórumon! Gratulálok az autóhoz! :oke:
Szerintem azért látsz keveset, mert nem mindenkinek tetszik a formája.
Üdv itt nálunk!  :oke:
Számomra is furcsa, pedig ár/érték arányban szerintem a legjobb, és szerintem eszméletlen jó autó! :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 09, 17:32:34 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
Gratula! Egy hét alatt két új Tacumás a fórumon, ez nem semmi!
Ma Én is láttam kettõt. Az egyik az M7-en volt Érd környékén, a másik meg a Nagykovácsi úton. Ez aztán a jó nap!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 December, 09, 19:05:16 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
Gratula! Egy hét alatt két új Tacumás a fórumon, ez nem semmi!
Ma Én is láttam kettõt. Az egyik az M7-en volt Érd környékén, a másik meg a Nagykovácsi úton. Ez aztán a jó nap!
üdv itt nálunk :kacsint:
sok balesetmentes km-t kívánok az "új" jövevénnyel :igaz:

tacumás!
tegnap este nézegettem a használtauto.hu-t és néztem tacumát is (mivel talán jövõ nyáron másik kocsit fogok venni),
és ár/érték arányban is megfelelne, de sajnos elba....ott egy formája van, nekem nem teszik.
lehet evandát veszek, ki tudja :sunyi:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 09, 20:58:13 pm
gratulálok miki961-nek!
jani jól mondja, a blaupunkt oldalán megnéztem, ugyanaz a fejegység van a tacumában és a lacettiben.
a tacuma formája meg ízlés kérdése. legalább nem tucatautó.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 December, 09, 20:59:04 pm
gratulálok miki961-nek!
jani jól mondja, a blaupunkt oldalán megnéztem, ugyanaz a fejegység van a tacumában és a lacettiben.
a tacuma formája meg ízlés kérdése. legalább nem tucatautó.

Ez így igaz. :kacsint: :oke: :ima:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 09, 21:09:08 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
Isten Hozott, Vándor!
Az üvöltõ oldalszelek és a rosszindulatú EGR-szelepek szelleme kíméljen utadon!
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 09, 21:37:37 pm
brsanya
btotyi
elbandi
gejza007
kozo
matchbox
Miki961
patinana
Return
Spulni
tacumás
veteran.isti
Yoshi77

rajtam kívül õk a tacuma-tulajok. még 1-2 tag kimaradt, aki már nem tulaj, vagy több, mint 2 éve nem aktív a fórumon.
ha valakit kihagytam, bocsi.

tehát 14-en vagyunk!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2008 December, 09, 22:03:37 pm
Nem értem ,miért pont egy tacuma oldalon kell fikázni egy tacuma formáját? Mi mindanyian azért vettük meg, mert nekünk tetszik.Egyébként baromi kényelmes és belulröl jól is nagyon jól néz ki. Én az esetek 99%-ban belülröl nézem, nem körülötte sétálok naphosszat!!!
Én magam is gratulálok Miki961-nek, nekem is friss az auto!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 09, 22:06:05 pm
Nem értem ,miért pont egy tacuma oldalon kell fikázni egy tacuma formáját? Mi mindanyian azért vettük meg, mert nekünk tetszik.Egyébként baromi kényelmes és belulröl jól is nagyon jól néz ki. Én az esetek 99%-ban belülröl nézem, nem körülötte sétálok naphosszat!!!
Én magam is gratulálok Miki961-nek, nekem is friss az auto!!

ne vedd magadra, brsanya! viper csak a saját ízlése szerint fogalmazott véleményt, nem fikázásnak szánta! hidd el nekem!  :oke: :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2008 December, 09, 22:14:01 pm
Semmi baj!!! :hahota:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 09, 22:40:06 pm
Üdv minden klubtagnak!
Péntek óta birtoklok egy 2003.09. havi 1.6 SX Tacumát. Eddig kedvezõek a tapasztalataim. Nem is éretm, miért fut belõle ilyen kevés.
Az enyém is 2003-as! Ma mentem vele 450 km-t. Kényelmes és kellemes volt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 December, 09, 22:47:10 pm
Nem értem ,miért pont egy tacuma oldalon kell fikázni egy tacuma formáját?
ne vedd magadra, brsanya! viper csak a saját ízlése szerint fogalmazott véleményt, nem fikázásnak szánta! hidd el nekem!  :oke: :igaz:
na ez egy kicsit rosszul esett, hogy pont én fikázok :szomoru:
de hft megírta a lényeget :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 10, 05:41:07 am
Nem értem ,miért pont egy tacuma oldalon kell fikázni egy tacuma formáját? Mi mindanyian azért vettük meg, mert nekünk tetszik.Egyébként baromi kényelmes és belulröl jól is nagyon jól néz ki. Én az esetek 99%-ban belülröl nézem, nem körülötte sétálok naphosszat!!!
Én magam is gratulálok Miki961-nek, nekem is friss az auto!!
Ez nem fikázás - csak objektivitás. Egyébként sem könnyû családi egyterût sportos/dinamikus/esztétikus megjelenésbe önteni.
Nekem sem fejezi ki a kedvenc formavilágomat (se belülrõl, se kívülrõl), de nem is ezért vettük anno. Szerintem az olasz designerek próbáltak távol-keleti szemmel 'látni' - lásd (bocsika, de szerintem siralmas) daewoo jegyek elölrõl - és továbbvinni egyfajta vidám-játékosság irányába (oldalsó ívek, pl. ablakok formája), amely tipikusan mediterrán. A belseje nagyon praktikus (könnyen tisztítható mûanyag), de a feltörekvõ/kelet-európai piacokra mért 'még elfogadható minõség' határán van, csak az igényesebb a várhatónál, amit a kezedben tartasz (bõrkormány - semmi pénzért nem cserélném vissza mûanyagra - és a bõrváltó/bõrözött kézifék).
Sok b*romságot nem akarok írni, de ez kikívánkozott belõlem.
 :raszta:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2008 December, 10, 08:54:59 am
Sziasztok!
Hogy valami negatívumot is írjak, egy valami nagyon hiányzik, a külsõ hõmérséklet kijelzõ. Már van elképzelésem, a rádió alatti üreg lefedése után oda helyeznék egyet, és a rádiótól kapna tápot. (Az állandó megvilágítás miatt ilyen fajta hõmérõt vennék a Konradtól.) Csak az gond, hogy az utóbbi 20 évben - mióta nõs vagyok   :szem: - nagyon elszoktam az ilyenfajta szerelésektõl. Úgyhogy most még a - nem gyári - rádió kivétele is gondot jelent, meg fúrkálgatni is kell, a hõmérõ érzékelõjét az utastérbõl át kell vezetni a motortérbe, valahol a lökhárító alatt rögzíteni stb. Ezért ha valakinek már van kész megoldása a hõmérõ hiány feloldására, szívesen venném, ha ismertetné.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2008 December, 10, 09:03:54 am

Szerintem a legegyszerûbb, és most egy kicsit vicces leszek, egy sima hõmérõ pár pillanatra ki kell tartani az ablakon.
Assezm ehhez nem kell sem faragni sem pedig bármilyen komolyabb gondolkodás.  :hahota: :hahota: :hahota:
Bocsánat. :kacsint: :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 10, 11:02:12 am
Sziasztok!
Hogy valami negatívumot is írjak, egy valami nagyon hiányzik, a külsõ hõmérséklet kijelzõ. Már van elképzelésem, a rádió alatti üreg lefedése után oda helyeznék egyet, és a rádiótól kapna tápot. (Az állandó megvilágítás miatt ilyen fajta hõmérõt vennék a Konradtól.) Csak az gond, hogy az utóbbi 20 évben - mióta nõs vagyok   :szem: - nagyon elszoktam az ilyenfajta szerelésektõl. Úgyhogy most még a - nem gyári - rádió kivétele is gondot jelent, meg fúrkálgatni is kell, a hõmérõ érzékelõjét az utastérbõl át kell vezetni a motortérbe, valahol a lökhárító alatt rögzíteni stb. Ezért ha valakinek már van kész megoldása a hõmérõ hiány feloldására, szívesen venném, ha ismertetné.
Hõmérõt beteszed a rádió alá, a vezetékét pedig balra elhúzod a vezetõajtó felé. A kormánytól jobbra és balra is találsz egy vizszintes összeeresztést, ahol a mûszerfal össze van rakva, oda befér a vezeték. A kormánynál Én felül vezettem el, a mûanyag burkolat felett. Ha kiérsz a vezetõ ajtajához, akkor ott pont van akkora rész, hogy a bal elsõ sárvédõ alá be tudod tenni a szenzort.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 10, 11:04:28 am
Sziasztok!
Hogy valami negatívumot is írjak, egy valami nagyon hiányzik, a külsõ hõmérséklet kijelzõ. Már van elképzelésem, a rádió alatti üreg lefedése után oda helyeznék egyet, és a rádiótól kapna tápot. (Az állandó megvilágítás miatt ilyen fajta hõmérõt vennék a Konradtól.) Csak az gond, hogy az utóbbi 20 évben - mióta nõs vagyok   :szem: - nagyon elszoktam az ilyenfajta szerelésektõl. Úgyhogy most még a - nem gyári - rádió kivétele is gondot jelent, meg fúrkálgatni is kell, a hõmérõ érzékelõjét az utastérbõl át kell vezetni a motortérbe, valahol a lökhárító alatt rögzíteni stb. Ezért ha valakinek már van kész megoldása a hõmérõ hiány feloldására, szívesen venném, ha ismertetné.

1. szerintem nem kell furkálgatni, hanem valamely átmenõ kábelkötegnél kell átvezetni. vagy ahogy tacumás írja.
2. az újabb, jobban felszerelt modelleken a digit. óra egy gombnyomásra mutatja a külsõ hõmérsékletet is. ezt a mûszert beszerezni és beépíteni a tacumába biztos drágább, de én utánanéznék e lehetõségnek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2008 December, 10, 13:21:46 pm
A táp átvezetéséhez - a rádiótól, a felsõ üregbõl az alsóba - gondoltam a fúrást.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 10, 15:47:10 pm
A táp átvezetéséhez - a rádiótól, a felsõ üregbõl az alsóba - gondoltam a fúrást.
értem.
és a 2. pontba írt ötlet?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2008 December, 10, 17:01:24 pm
Sziasztok!
Hogy valami negatívumot is írjak, egy valami nagyon hiányzik, a külsõ hõmérséklet kijelzõ. Már van elképzelésem, a rádió alatti üreg lefedése után oda helyeznék egyet, és a rádiótól kapna tápot. (Az állandó megvilágítás miatt ilyen fajta hõmérõt vennék a Konradtól.) Csak az gond, hogy az utóbbi 20 évben - mióta nõs vagyok   :szem: - nagyon elszoktam az ilyenfajta szerelésektõl. Úgyhogy most még a - nem gyári - rádió kivétele is gondot jelent, meg fúrkálgatni is kell, a hõmérõ érzékelõjét az utastérbõl át kell vezetni a motortérbe, valahol a lökhárító alatt rögzíteni stb. Ezért ha valakinek már van kész megoldása a hõmérõ hiány feloldására, szívesen venném, ha ismertetné.
Szia!
Üdv errefelé! :kacsint:

Egy tanács: na a konradtól rendelj,mert elég drága a bolt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 December, 10, 21:02:14 pm
Én rendeltem egy olyat, nem a konradrtól, ami pontos.
Méri a külsõ/belsõ hõt, fagyriaszt, óra, és feszültséget is mér.
2elem kell hozzá az óra mûködéséhez.
a feszültséget szivargyujtó csatiról veszi/méri tized pontosan. gyújtáson kék a háttérvilágítása.
legjobb helye a külsõ hõmérõnek nálam a ködlámpának kialakított hely hátulja az elsõ lökösben.

nubirában.
ez az:
 3000 magyar lej környékén van.
és tényleg jól mér.
rádió alatti cd rekeszbe építettem be.
Nem pont ilyen:
http://www.flexiobt.hu/index.php?stilus=webaruhaz&hiv=135&nmo=11&PHPSESSID=94a9af0af3998155a43bbc51d0dfe383#
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2008 December, 11, 10:53:56 am
Én is ilyet gondoltam. Szerintem ronda, ha az aljzatból van odavezetve a táp. Ezért vinném a rádiótól, a "gyújtás" ráadásakor kapott naftát.
Más: ma szállítottam egy 120 l-es bojlert dobozostól. Csak két hátsó ülést kellett hozzá elõrehajtani.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 11, 11:40:51 am
Más: ma szállítottam egy 120 l-es bojlert dobozostól. Csak két hátsó ülést kellett hozzá elõrehajtani.
Nekem azok a reklámok jönnek be a legjobban, amikor a kocsiban egy komplett csapat játszik - mert hát akkor a hely benne - és csak a végén szállnak ki.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 11, 11:56:26 am
Egy pár videó az új embernek:

http://www.youtube.com/watch?v=CP9_KgPayLY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=84dVD7pN864

http://www.youtube.com/watch?v=VC5cAb6Vinw&NR=1
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Totalwar - 2008 December, 12, 21:15:45 pm
Sziasztok a 15ös vagyok:)kéthete  van egy kétliteres bálnám  2003as ismerkedünk. Kérdés valószínûleg  pollenszûrõ el van tömödve mert most a hideg reggel párás nagyon az ablak , hol található benne a pollenszûrõ???venni vettem már 700 pénzé 1dobozba kettõ van  de hol ??
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2008 December, 12, 23:18:38 pm
Sziasztok a 15ös vagyok:)kéthete  van egy kétliteres bálnám  2003as ismerkedünk. Kérdés valószínûleg  pollenszûrõ el van tömödve mert most a hideg reggel párás nagyon az ablak , hol található benne a pollenszûrõ???venni vettem már 700 pénzé 1dobozba kettõ van  de hol ??
üdv itt nálunk :integet:
700 pénzé milyen pollenszûrõt lehet venni??? ez nagyon olcsó volt :csodalkozik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 13, 00:39:45 am
Sziasztok a 15ös vagyok:)kéthete  van egy kétliteres bálnám  2003as ismerkedünk. Kérdés valószínûleg  pollenszûrõ el van tömödve mert most a hideg reggel párás nagyon az ablak , hol található benne a pollenszûrõ???venni vettem már 700 pénzé 1dobozba kettõ van  de hol ??
?Mûszerfal jobb oldala: leveszed a kesztyûtartót, leveszed az alsõrészt meg ha jól emlékezem, akkor a jobb oldali részt, amire az ajtó záródik.
Ha mindezt lebontottad, akkor ott alul találsz egy fekete mûanyag dobozt, azon van két mûanyag zár, ha oldod, akkor egy kb. 1 cm. széles, de hosszú mûanyag elem függõlegesen elmozdítható és akkor a két pollenszûrõ kivehetõ, az új pedig berakható. Remélem mindent leírtam. Ha valami kimaradt bocsi, de most jövök a helyi szomjûzõ helyrõl!  :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 13, 00:41:30 am
venni vettem már 700 pénzé 1dobozba kettõ van  de hol ??
Ja arról a 700 forintosról dobhatnál fel képet, meg hogy hol vetted, mert lehet, nekem is kéne 6-8 darab.
Eddig a natúrt 3000 körül, az aktívszenest 5000 körül vettem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 13, 10:33:43 am
Sziasztok a 15ös vagyok:)kéthete  van egy kétliteres bálnám  2003as ismerkedünk. Kérdés valószínûleg  pollenszûrõ el van tömödve mert most a hideg reggel párás nagyon az ablak , hol található benne a pollenszûrõ???venni vettem már 700 pénzé 1dobozba kettõ van  de hol ??

üdv 15-ös, sok örömet a géphez!
lehet, hogy 2.0-ással te vagy az 1. !!!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 13, 10:35:53 am

üdv 15-ös, sok örömet a géphez!
lehet, hogy 2.0-ással te vagy az 1. !!!

Tavaly a nyári talin volt egy hófehér 2.0-ás, patinana nick  névvel, ha jól írom. Bár õ már lassan egy éve nincs itt a fórumon aktívan.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 13, 10:37:20 am
igen, patinana "nyilván van tartva", csak a 2.0-ásban nem voltam biztos!
 :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 13, 11:12:17 am
igen, patinana "nyilván van tartva", csak a 2.0-ásban nem voltam biztos!
 :lol:

Nézegetem a mobile24.de-en a Tacumákat, Rezzokat  és elég sok a 2000-es ott kinn.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Totalwar - 2008 December, 13, 18:56:52 pm
venni vettem már 700 pénzé 1dobozba kettõ van  de hol ??
Ja arról a 700 forintosról dobhatnál fel képet, meg hogy hol vetted, mert lehet, nekem is kéne 6-8 darab.
Eddig a natúrt 3000 körül, az aktívszenest 5000 körül vettem.
(http://)(http://)

ez lenne az a 700 as  és a ujpesti piacon az autosboltba vettem

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Totalwar - 2008 December, 13, 19:26:25 pm
hát képbõl semmi Leírom mit is tettem /SI VENTO fibrail filtro P638 eurogielle ami még rajta van ad96331028 eurogielle/ enyi tehát Olasz a cucc
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Totalwar - 2008 December, 13, 19:54:50 pm
Tavaly a nyári talin volt egy hófehér 2.0-ás, patinana nick  névvel, ha jól írom. Bár õ már lassan egy éve nincs itt a fórumon aktívan.
Tali???Daewoo Tacuma tali??
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 December, 13, 20:51:49 pm
Tavaly a nyári talin volt egy hófehér 2.0-ás, patinana nick  névvel, ha jól írom. Bár õ már lassan egy éve nincs itt a fórumon aktívan.

Tali???Daewoo Tacuma tali??
Nem, Daewoo-Chevrolet tali, badacsonyban.
És mi pont most értünk haza, a Gánti taliról! :hahota:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2008 December, 14, 11:06:03 am
Sziasztok!  Végre sikerült normálisan meg hajtanom a tacumát. Volt egy cca.600km-es utam vele, ebbõl 500 autópálya. Öt személyel (ebbõl három nem kicsi) 140-es tempóban kényelmesen haladt, de 160-nál sem sírt! Nagyon jí érzés volt vele autózni. pláne hogy nem a szélsõ sávban kellett "totyognom" 120-al, mint a matizzal. A fogasztása is elfogadhatínak tünik, még igy nyers motorral is cca.8liter.  Üdv. Sanya
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 14, 20:04:04 pm
Tali???Daewoo Tacuma tali??

egyszer majd olyan is lesz.  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 16, 08:51:10 am
Sziasztok!  Végre sikerült normálisan meg hajtanom a tacumát. Volt egy cca.600km-es utam vele, ebbõl 500 autópálya. Öt személyel (ebbõl három nem kicsi) 140-es tempóban kényelmesen haladt, de 160-nál sem sírt! Nagyon jí érzés volt vele autózni. pláne hogy nem a szélsõ sávban kellett "totyognom" 120-al, mint a matizzal. A fogasztása is elfogadhatínak tünik, még igy nyers motorral is cca.8liter.  Üdv. Sanya

Hi Sanya!
Nagyon jó érték - hasonló volt nekem is az elsõ feeling-em a mutyuki után.
 :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 21, 21:16:28 pm
Szóval a mai napon ebéd után (kacsapecsenye-nyámmm) jött az ihlet, hogy be kell szerelnem a tolatóradat.
Annak rendje-módja szerint jó munkát akartam végezni, ezért szisztematikusan bontottam le a lökhárítót tartó csavarokat. Hátul alul 4-5 mûanyagbetétes mûanyagcsavar, hátul felül 5-6 lemezcsavar, hátsó doblemeznél oldalanként 5-5 csavar és alul a fõtartó 2*3 db. 14-es anya. Ezek mind kinn, de a lökös még áll, de ezen nem is kell csodálkozni, hisz Norbi írta, hogy oldalt is van rögzítés, amit csak belûrõl lehet oldani.
Nosza lebontom a belsõ kárpitokat és elõbukkan a rész! 2*2 db. 10-es fejû csavar és 2*1 db. mûanyag négyszög fejû csavar de mindez olyan helyen eldugva, hogy sebész vagy zongoramûvész sem bírná könnyen kivenni. A 10-es csavarokat kivégeztem, de a mûanyag fejûvel nem bírok. Mivel már kezd sötét lenni, taktikát váltok: Fotó alapján megnézem gyárilag hová teszik a szenzorokat és az alapján kijelölöm a lökösön az én furataim helyét. Bízva benne, hogy nem lesz a lukak mögött semmi lényeges nekiállok. Gond nélkül kész a 4 luk, szenzorok bele, vezetéket lefelé elhúzom, összekötegelem a vonóhorog elektromos vezetékével és a behúzom a csomagtartóba. A bal oldalon van a központi zár vezérlõje, mellé teszem a tolatóradar agyát, a fekete dobozt. Bekötöm a tolatólámpára, ügyelve a helyes polaritásra. Nyer állapotban próba: minden mûködik. Teszem vissza a kárpitokat, rögzítem vissza a lököst, majd az utastéren belül a bal oldali mûanyag küszöb alatt elõreviszem a kijelzõ drótját a mûszerfalig és a nap csúcspontjaként a kormányborítás tetejére felszerelem a kijelzõt. Mûködik és minden OK.
Aki most állna neki ilyennek, annak azt javasolnám, hogy ne szerelgesse a lökhárítót, mert otthon, házi körülmények között nagyon nehéz levenni. Meg kell nézni egy gyári radaros Tacumát, kb. ott kifúrni a saját lököst és csak a vezetékelésre figyelni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2008 December, 22, 09:07:19 am
Hali!
Gratulálok a leleményedhez. Én így nem tudom megcsinálni, mert nincs vonóhorgom :szemcso:
Kellemes ünnepeket kívánok minden klubtagnak. Azért lenne egy problémám is  :??: : a jobb hátsó rész felõl jövõ zörgések (rosszabb úton) helyére lenne vmilyen ötlet (Tacuma)? Ahogy eddig felmértem, ülés, kalaptartó és futómû kizárva. De fogalmam sincs, hogy mi lehet. JH ajtóüveg? Mradt valami a tárolórekeszekben?  ??? Ezt még nem néztem    :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 December, 22, 09:15:33 am
Karesz! Azt hittem a végén lesz valami csattanó. pl elektomos ívet húz a tolatóradar valahol, miután visszapattintottad az uccsó csavart..... :lol: :lol: :lol:

Ügyes vagy. tényleg. Ilyen hidegben én nem álltam volna neki.
Nekem teszkós öntapadós volt ami 2év után mindig sípolt, aztán meguntam és belebactam a kukába.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 23, 07:27:09 am
Hi!
Milyen típusú tolatóradart szereltél bele? Visszajelzõt hová sikerült tenni? Egyébként gratula a jó munkához!
Más.
Olajfogyás: kb. 2000 km alatt beszippantott fél litert (Castrol Magnatec 5W40). Ez sok vagy kevés? Az okosok szerint ezeknél a "korszerû" motoroknál a tûréshatár a max. 1 L/1000 km. Azért ez félelmetes... (legalábbis nekem, mert az off 37 éves bogaram 5000 km-es csereperiódusa alatt sem esik 0,5 L-t az olajszint).
Van jó/rossz tapasztalat?
 ???
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebijoe - 2008 December, 23, 08:38:02 am
Hi!
Milyen típusú tolatóradart szereltél bele? Visszajelzõt hová sikerült tenni? Egyébként gratula a jó munkához!
Más.
Olajfogyás: kb. 2000 km alatt beszippantott fél litert (Castrol Magnatec 5W40). Ez sok vagy kevés? Az okosok szerint ezeknél a "korszerû" motoroknál a tûréshatár a max. 1 L/1000 km. Azért ez félelmetes... (legalábbis nekem, mert az off 37 éves bogaram 5000 km-es csereperiódusa alatt sem esik 0,5 L-t az olajszint).
Van jó/rossz tapasztalat?
 ???

Tegyél bele 10W40-t és jelentõsen csökken az olajfogyás. :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 23, 09:16:20 am

Köszi, hogy megerõsítettél a szándékomban! Szándékosan nem írtam le: "vastagabb" szintetikus olaj szerintem is elég (ha megvan a teljesítménye) az olajfogyás kezelésére - ráadásul garázsban tartjuk, évente 1-2 alkalommal tölti a fagyos éjszakát csillaggarázsban.
Milyen olajat javallasz?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2008 December, 23, 09:17:55 am
Castrol 10W40 nagyon jó bele.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 23, 16:43:00 pm

Van jó/rossz tapasztalat?
 ???

nekem nem eszi. az elõzõ szintén A16DMS motorú nubim sem ette.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 23, 17:58:02 pm
Hi!
Milyen típusú tolatóradart szereltél bele? Visszajelzõt hová sikerült tenni? Egyébként gratula a jó munkához!

Nagyáruházos olcsót. A doboza most nincs elõttem, ezért nem tudom a nevét. Ha kicsit jobb idõ lesz, akkor készítek pár fotót utólag, talán támpontnak másnak is jó. A kijelzõt a kormány tengelyét takaró mûanyag ház tetejére tettem, így a km. számláló alatt van optikailag.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 23, 18:00:15 pm

Köszi, hogy megerõsítettél a szándékomban! Szándékosan nem írtam le: "vastagabb" szintetikus olaj szerintem is elég (ha megvan a teljesítménye) az olajfogyás kezelésére - ráadásul garázsban tartjuk, évente 1-2 alkalommal tölti a fagyos éjszakát csillaggarázsban.
Milyen olajat javallasz?
Nekem sajna mindíg kinn áll, ezért 5-30-as OMV Bixxol Special G olaj van benne, amit ehhez ajánlottak a neten. Az enyém is eszegeti az olajat, másfajtával jobban, ezzel kevésbé. Nekem bevált.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 25, 07:06:31 am
Köszi az infokat!
(Mindenkit "plusz"-osnak jelöltem!  :kacsint:)
Boldog Karácsonyt és fûtött garázst, pontos tolatóradart és jó minõségû olajat kívánok minden fórumtársnak!
 :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 25, 10:06:15 am
Hi!
Milyen típusú tolatóradart szereltél bele? Visszajelzõt hová sikerült tenni? Egyébként gratula a jó munkához!
Megtaláltam a papírost: Betoptek BE-02A a tolatóradar típusa.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2008 December, 26, 19:30:06 pm
A jobb hátsó rész felõl jövõ zörgések (rosszabb úton) helyére lenne vmilyen ötlet (Tacuma)? Ahogy eddig felmértem, ülés, kalaptartó és futómû kizárva. De fogalmam sincs, hogy mi lehet. JH ajtóüveg?

A zörgésre valakinek ötlete?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 26, 20:43:44 pm
A jobb hátsó rész felõl jövõ zörgések (rosszabb úton) helyére lenne vmilyen ötlet (Tacuma)? Ahogy eddig felmértem, ülés, kalaptartó és futómû kizárva. De fogalmam sincs, hogy mi lehet. JH ajtóüveg?

A zörgésre valakinek ötlete?
Alap-dolgokkal kezdeném: apróságok szétszórva a pótkerék környékén? Csomagtartó jobb oldali / baloldali tárolórekesze?
Ez így túl általános...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2008 December, 28, 11:31:04 am
A jobb oldalon nálam egy nyitott tároló van, és alatta egy olyasmi ajtós, mint a baloldalon, csak nincs rajta nyitógomb-féle. Az is tárolórekesz?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 28, 11:58:07 am
A jobb oldalon nálam egy nyitott tároló van, és alatta egy olyasmi ajtós, mint a baloldalon, csak nincs rajta nyitógomb-féle. Az is tárolórekesz?
Nem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 28, 16:25:10 pm
Ma olyan hideg volt, hogy semmilyen kinti munkához nem volt kedvem, ezért csináltam pár képet a tolatóradarról:
1. szenzorok elhelyezkedése a lökösben
2. mérési határ kezdete 2.5 méter
3. átlagos akadály, amit mind a 4 szenzor lát
4. itt már sípol veszettül. A kijelzõn még van egy fokozat, amikor 2 piros lámpa gyúl ki szenzoronként

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2008 December, 28, 16:28:42 pm
Ma olyan hideg volt, hogy semmilyen kinti munkához nem volt kedvem, ezért csináltam pár képet a tolatóradarról:
1. szenzorok elhelyezkedése a lökösben
2. mérési határ kezdete 2.5 méter
3. átlagos akadály, amit mind a 4 szenzor lát
4. itt már sípol veszettül. A kijelzõn még van egy fokozat, amikor 2 piros lámpa gyúl ki szenzoronként
Ez überkirály lett!
Gratula!  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2008 December, 28, 19:49:46 pm
Ma olyan hideg volt, hogy semmilyen kinti munkához nem volt kedvem, ezért csináltam pár képet a tolatóradarról:
1. szenzorok elhelyezkedése a lökösben
2. mérési határ kezdete 2.5 méter
3. átlagos akadály, amit mind a 4 szenzor lát
4. itt már sípol veszettül. A kijelzõn még van egy fokozat, amikor 2 piros lámpa gyúl ki szenzoronként
Ez überkirály lett!
Gratula!  :oke:

Nagyon jó! Nekem is van. nekem mutatja melyik szenzornál van az akadály, mozog-e vagy áll (utóbbi funkciót szerintem csak a papírra írták). De sokkal nagyobb a kijelzõje, ezért nem tudtam ilyen jól elhelyezni! Úgyhogy hang után tolatok! :)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 28, 21:56:40 pm
Köszi a gratulákat.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 28, 23:37:25 pm
Huhh, felpörögtek az események!
 :nevet:
Ma disznóvágáson voltam, utána meg befejeztem a kp-i zár és a riasztó telepítését az off autómba - holnap reggelre menetkésznek kell lennie.
Nagyon jó képek és nagyon igényes kivitelezés!
A tolatóradar árát is megtetszik mondani és azt, hogy melyik bó'tban vásárolta?
 ???
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 29, 09:18:44 am
már megírta a típust:

Hi!
Milyen típusú tolatóradart szereltél bele? Visszajelzõt hová sikerült tenni? Egyébként gratula a jó munkához!
Megtaláltam a papírost: Betoptek BE-02A a tolatóradar típusa.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 29, 13:23:33 pm
igaz, csak azt írta, hogy nagyáruházas és olcsó.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 30, 21:32:46 pm
Huhh, felpörögtek az események!
 :nevet:
Ma disznóvágáson voltam, utána meg befejeztem a kp-i zár és a riasztó telepítését az off autómba - holnap reggelre menetkésznek kell lennie.
Nagyon jó képek és nagyon igényes kivitelezés!
A tolatóradar árát is megtetszik mondani és azt, hogy melyik bó'tban vásárolta?
 ???
4990 Ft és ha beírod a pontos típust a google-ba, akkor látod, hogy most hol mennyiért kapod meg. Én Tescoban vettem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 30, 22:14:14 pm
Huhh, felpörögtek az események!
 :nevet:
Ma disznóvágáson voltam, utána meg befejeztem a kp-i zár és a riasztó telepítését az off autómba - holnap reggelre menetkésznek kell lennie.
Nagyon jó képek és nagyon igényes kivitelezés!
A tolatóradar árát is megtetszik mondani és azt, hogy melyik bó'tban vásárolta?
 ???
4990 Ft és ha beírod a pontos típust a google-ba, akkor látod, hogy most hol mennyiért kapod meg. Én Tescoban vettem.
Köszönöm - csupán ennyire bátorkodtam kiváncsi lenni.
(Kioktatásból jók vagytok.)
 :gondol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2008 December, 30, 22:17:24 pm
...
(Kioktatásból jók vagytok.)
 :gondol:

bocsi, moderátor-betegség ez. elnézést! tacumás nevében is.  :ima: :kacsint:

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 30, 22:39:21 pm
...
(Kioktatásból jók vagytok.)
 :gondol:

bocsi, moderátor-betegség ez. elnézést! tacumás nevében is.  :ima: :kacsint:

Semmi gond, elõfordul...
(Megnéztem a honlapodat: nagyon szép családod van, szívbõl gratulálok hozzájuk! Mi egyelõre csak gondolkodunk a 3. gyereken.)
 :nevet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2008 December, 31, 15:43:48 pm
4990 Ft és ha beírod a pontos típust a google-ba, akkor látod, hogy most hol mennyiért kapod meg. Én Tescoban vettem.
Köszönöm - csupán ennyire bátorkodtam kiváncsi lenni.
(Kioktatásból jók vagytok.)
 :gondol:
Ne haragudj, egy cseppnyi kioktatási szándék sem volt bennem. Elõször az árat nem is akartam megírni, mert lényegtelen info, ha már ott és annyiért nem kapható, ezért tanácsként írtam a google-t, mert az a pillanatnyi árat és kaphatóságot mutatja.  :nevet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2008 December, 31, 20:37:27 pm
4990 Ft és ha beírod a pontos típust a google-ba, akkor látod, hogy most hol mennyiért kapod meg. Én Tescoban vettem.
Köszönöm - csupán ennyire bátorkodtam kiváncsi lenni.
(Kioktatásból jók vagytok.)
 :gondol:
Ne haragudj, egy cseppnyi kioktatási szándék sem volt bennem. Elõször az árat nem is akartam megírni, mert lényegtelen info, ha már ott és annyiért nem kapható, ezért tanácsként írtam a google-t, mert az a pillanatnyi árat és kaphatóságot mutatja.  :nevet:
Semmi gond - köszi az infot!
(Csak azért kötöttem az ebet a karóhoz, mert a nejemnek gondot okoz a parkolás a városban; lehet jó áron tolató-radarokat venni, de a legtöbbrõl azt a visszajelzést kaptam, hogy a kukában végezte, mert egyszerûen megbolondult. Így nagyon örültem, amikor jött a hírek fényképekkel, hogy milyen márkát mennyiért és hol vetted - így már én is bátrabban benevezek rá.)
 :mosoly:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sztenyo - 2009 Január, 01, 20:23:04 pm
Üdvözlök Mindenkit!
Két hónapja vettem én is egy 2005.02. évjáratú, még Daewoo emblémás Tacuma személygépkocsit. Elõtte egy híbátlan Suzuki Ignis személygépkocsim volt, de a család kinõtte, így került választás a Tacumára. A kocsi nagyon tetszik, azonban segítségéteket kérem egy apró, ám de bosszantó hiba megoldására. A kocsiban hátulról kopogó hangot hallok, emit elsõnek a kalaptartó zörgésének tulajdonítottam, azonban miután kivettem belõle a zaj nem szûnt meg. Megnéztem mindent a csomagtartóban, a rekeszek ajtajait is kivettem, de nem szünt a zaj. Szervízben megmérettem a hátsó lengéscsillapítókat, melyeket már az elõzõ tulajdonosa cserélt is, ezek 74 és 72 % -osak voltak, ami úgye jónak mondható. Ezt követõen teljesen tanácstalan lettem, hogy mi okozza a zörgést. Kérlek bennetek ha valaki már járt ugyanebben a cipõben az írja meg nekem, hogy mi ilyenkor a teendõ, ha mégis lengéscsillapító, akkor melyik az a csillapító amivel a probléma kiküszöbölhetõ. Tisztelettel! Sztenyó Zalaegerszegrõl.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 01, 20:43:20 pm
szia,grat az autóhoz!

úgy tûnik, alapvetõ dolgokat már kizártál, de azért kérdezek még egyet: pótkerék környéke?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sztenyo - 2009 Január, 01, 20:49:19 pm
Szia!
Azt már ellenõriztem, az emelõ és a pótkerék is rögzítve van, ahogy annak lennie kell. A blokkban olvastam a lengéscsillapító szilentgumiról, talán ez az alkatrész lesz a bûnös, de ezt meg nem tudom elképzelni, hogy egy gumituskó, ami ráadásul rögzítve van, hogy an tud kopogó hangot adni. Üdv. Sztenyó.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2009 Január, 01, 20:53:03 pm
Üdv a fórumon!

Az ülés billentõ/rögzítõ mechanikája?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2009 Január, 01, 20:55:34 pm
Szia!
Azt már ellenõriztem, az emelõ és a pótkerék is rögzítve van, ahogy annak lennie kell. A blokkban olvastam a lengéscsillapító szilentgumiról, talán ez az alkatrész lesz a bûnös, de ezt meg nem tudom elképzelni, hogy egy gumituskó, ami ráadásul rögzítve van, hogy an tud kopogó hangot adni. Üdv. Sztenyó.

Úgy hogy elszakad, és az alátétre kátyúnál ráver a csavarja.
Olyan ötletem lenne még, hogy a rugó aljánál van egy gumicilinder, ami ha elszakad és mozog a rugó tud olyan pattogós hangot adni!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Január, 01, 23:52:21 pm
Szia!
Azt már ellenõriztem, az emelõ és a pótkerék is rögzítve van, ahogy annak lennie kell. A blokkban olvastam a lengéscsillapító szilentgumiról, talán ez az alkatrész lesz a bûnös, de ezt meg nem tudom elképzelni, hogy egy gumituskó, ami ráadásul rögzítve van, hogy an tud kopogó hangot adni. Üdv. Sztenyó.
Szia, üdv itt nálunk! :integet:
Pedig hidd el, hogy lehet a szilentgumi is! :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Január, 02, 00:43:58 am
Üdvözlök Mindenkit!
Két hónapja vettem én is egy 2005.02. évjáratú, még Daewoo emblémás Tacuma személygépkocsit. Elõtte egy híbátlan Suzuki Ignis személygépkocsim volt, de a család kinõtte, így került választás a Tacumára. A kocsi nagyon tetszik, azonban segítségéteket kérem egy apró, ám de bosszantó hiba megoldására. A kocsiban hátulról kopogó hangot hallok, emit elsõnek a kalaptartó zörgésének tulajdonítottam, azonban miután kivettem belõle a zaj nem szûnt meg. Megnéztem mindent a csomagtartóban, a rekeszek ajtajait is kivettem, de nem szünt a zaj. Szervízben megmérettem a hátsó lengéscsillapítókat, melyeket már az elõzõ tulajdonosa cserélt is, ezek 74 és 72 % -osak voltak, ami úgye jónak mondható. Ezt követõen teljesen tanácstalan lettem, hogy mi okozza a zörgést. Kérlek bennetek ha valaki már járt ugyanebben a cipõben az írja meg nekem, hogy mi ilyenkor a teendõ, ha mégis lengéscsillapító, akkor melyik az a csillapító amivel a probléma kiküszöbölhetõ. Tisztelettel! Sztenyó Zalaegerszegrõl.
Isten hozott zalai tesvér.

Tacumás Nagykanizsáról
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Január, 02, 07:44:12 am

Szia Márkatárs!
Teljesen hasonló okok miatt cseréltük le mi is a Suzukit Tacumára anno.
Hiba: ha magad nem tudod kizárni a hibát, javaslom, ültess be magad mellé egy ismerõs autószerelõt és menjetek vele egy tesztkört. Hidd el, néha elkél a segítség (az a jó önképzõkörös autószerelõ, aki pontosan tudja, mihez nem ért - ezt megtanultam)!
Balesetmentes kilométereket, EGR-szelephibamentes cruisolásokat, billegésektõl mentes száguldozásokat és jó minõségû olcsó benzint kívánok!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Január, 02, 09:39:09 am
Üdvözlök Mindenkit!
Két hónapja vettem én is egy 2005.02. évjáratú, még Daewoo emblémás Tacuma személygépkocsit. Elõtte egy híbátlan Suzuki Ignis személygépkocsim volt, de a család kinõtte, így került választás a Tacumára. A kocsi nagyon tetszik, azonban segítségéteket kérem egy apró, ám de bosszantó hiba megoldására. A kocsiban hátulról kopogó hangot hallok, emit elsõnek a kalaptartó zörgésének tulajdonítottam, azonban miután kivettem belõle a zaj nem szûnt meg. Megnéztem mindent a csomagtartóban, a rekeszek ajtajait is kivettem, de nem szünt a zaj. Szervízben megmérettem a hátsó lengéscsillapítókat, melyeket már az elõzõ tulajdonosa cserélt is, ezek 74 és 72 % -osak voltak, ami úgye jónak mondható. Ezt követõen teljesen tanácstalan lettem, hogy mi okozza a zörgést. Kérlek bennetek ha valaki már járt ugyanebben a cipõben az írja meg nekem, hogy mi ilyenkor a teendõ, ha mégis lengéscsillapító, akkor melyik az a csillapító amivel a probléma kiküszöbölhetõ. Tisztelettel! Sztenyó Zalaegerszegrõl.

Tacumánál sajnos elöfordult  ,hogy a gyári lengéscsillapítónál hiába volt jó érték kopogott anno 1000km-nél is cseréltünk telot érdekes módon ez akkortól volt szériahiba mikortól  SACHS lett a gyári beszállító :fejelfalnak:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2009 Január, 02, 14:02:16 pm

A SACHS ennyire gányos termékeket gyárt?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Január, 02, 14:05:49 pm

Csak a Tacumához nem tudtak gyártani 3 széria vollt sz.r..
Az új telo is kopogott no comment :siro:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sztenyo - 2009 Január, 02, 20:20:01 pm
Sziasztok!
Nem tudom pontosan, hogy milyen csillapítók vannak hátul, arra emlékezem, hogy kék színûek s amikor a padon megrázták illetve kézzel is rángatva lettek, akkor semmilyen hangot nem adott egyik oldali sem. 2005.02. havi a forgalmi szerint, lehet hogy az enyémben pont egy ilyen német "csoda" csillapító került behelyezésre. Azt szeretném kérdezni, hogy a csillapítón alúl és felül lévõ szemekhez gumi szilenteket lehet-e külön vásárolni, vagy azok a csillapító részét képezik és kompletten lehet csak cserélni. Téli idõben, hidegben vettem még azt is észre, hogy ha egy zökkenõn kell átmenni, ez lehet egy kisebb kátyú is akár, akkor meg elõlrõl hallok egy nyüszítõ hangot. Szerintem ez is egy szilent lesz, csak azt nem tudom, hogy ez mely alkatrésztõl jön. Sztenyó.       
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 02, 21:36:33 pm

igen, az elsõ zaj leggyakrabban szilent szokott lenni. a stabilizátor környékén, valamikor volt errõl ábra is valahol, elõtúrom.
 (http://img6.tar.hu/hegelydr/img/28232413.jpg#3)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 02, 21:37:34 pm
az elõzõ persze csak egy ötlet, nem biztos, hogy ez van nálad.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Futee - 2009 Január, 03, 09:38:25 am
Amikor én a Lanoson cseréltem ezt a 2 perselyt...igencsak száraz volt....telivolt dzsuvával, hiszen magát a stabrudat fényesre koptatta.

De az uj berakásakor vastagon bekentem a gumit belülrõl meg a stab rudat is, grafitos hõálló kenõzsírral. Egyrészt könnyebb volt a helyére csúsztatni a gumit, másrészt biztos jot tesz neki  :oke: :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Január, 03, 10:24:58 am
fõleg a guminak, ha nem olajálló, akkor meg szokta enni. :lol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Január, 03, 11:31:18 am
Sziasztok!
Nem tudom pontosan, hogy milyen csillapítók vannak hátul, arra emlékezem, hogy kék színûek s amikor a padon megrázták illetve kézzel is rángatva lettek, akkor semmilyen hangot nem adott egyik oldali sem. 2005.02. havi a forgalmi szerint, lehet hogy az enyémben pont egy ilyen német "csoda" csillapító került behelyezésre. Azt szeretném kérdezni, hogy a csillapítón alúl és felül lévõ szemekhez gumi szilenteket lehet-e külön vásárolni, vagy azok a csillapító részét képezik és kompletten lehet csak cserélni. Téli idõben, hidegben vettem még azt is észre, hogy ha egy zökkenõn kell átmenni, ez lehet egy kisebb kátyú is akár, akkor meg elõlrõl hallok egy nyüszítõ hangot. Szerintem ez is egy szilent lesz, csak azt nem tudom, hogy ez mely alkatrésztõl jön. Sztenyó.       
igen, az elsõ zaj leggyakrabban szilent szokott lenni. a stabilizátor környékén, valamikor volt errõl ábra is valahol, elõtúrom.
Sajnos úgy nem is fog hangot adni az eleje meg a stabszilent sajnos ez a típusra jellemzõ :siro:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 03, 11:45:10 am

Sajnos úgy nem is fog hangot adni az eleje meg a stabszilent sajnos ez a típusra jellemzõ :siro:

 :gondol:

biztos ezt akartad írni?

 :??:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: josh - 2009 Január, 03, 14:14:05 pm

Sajnos úgy nem is fog hangot adni az eleje meg a stabszilent sajnos ez a típusra jellemzõ :siro:

 :gondol:

biztos ezt akartad írni?

 :??:

"... adni. Az eleje meg ... "
Szerintem így gondolta.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sztenyo - 2009 Január, 03, 20:44:13 pm
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a tanácsokat, az általatok leírtak alapján mepróbálom orvosolni a problémákat. Véleményem szerint is a szilentekkel van probléma elõl is és hátul is, csak az a kérdés, hogy ezeket be lehet-e a fõ alkatrészektõl külön is szerezni, vagy sem. Ha sikerült orvoslnom a problémákat meg fogom írni s azt is, hogy milyen módon.Üdv!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Január, 03, 20:53:20 pm
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a tanácsokat, az általatok leírtak alapján mepróbálom orvosolni a problémákat. Véleményem szerint is a szilentekkel van probléma elõl is és hátul is, csak az a kérdés, hogy ezeket be lehet-e a fõ alkatrészektõl külön is szerezni, vagy sem. Ha sikerült orvoslnom a problémákat meg fogom írni s azt is, hogy milyen módon.Üdv!
Szilenteket lehet külön kapni - nekem is nyikorognak hideg idõben elõl-hátul: nyáron megszûnik.
Ettõl függetlenül a következõ szervizen én is zsíroztatni fogom.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2009 Január, 03, 21:35:22 pm
Találtam egy spoileres Tacumát.
(http://www.babomall.com/bbsemarket/gimage/lezzo_p411.jpg)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Január, 03, 21:36:53 pm
Találtam egy spoileres Tacumát.
:wow: :wow: :wow: eeeeeez igen
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Január, 03, 21:59:33 pm
Sziasztok!
Nem tudom pontosan, hogy milyen csillapítók vannak hátul, arra emlékezem, hogy kék színûek s amikor a padon megrázták illetve kézzel is rángatva lettek, akkor semmilyen hangot nem adott egyik oldali sem. 2005.02. havi a forgalmi szerint, lehet hogy az enyémben pont egy ilyen német "csoda" csillapító került behelyezésre. Azt szeretném kérdezni, hogy a csillapítón alúl és felül lévõ szemekhez gumi szilenteket lehet-e külön vásárolni, vagy azok a csillapító részét képezik és kompletten lehet csak cserélni. Téli idõben, hidegben vettem még azt is észre, hogy ha egy zökkenõn kell átmenni, ez lehet egy kisebb kátyú is akár, akkor meg elõlrõl hallok egy nyüszítõ hangot. Szerintem ez is egy szilent lesz, csak azt nem tudom, hogy ez mely alkatrésztõl jön. Sztenyó.       
Szia!
Én nemrég megrángattam a l.csillapítókat, úgy, hogy aláfeküdtem, az egyik oldal bizony zörgött, igaz, én az ellentétes oldalról hallom a kopogást  ???
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2009 Január, 03, 22:13:15 pm
Találtam egy spoileres Tacumát.
:wow: :wow: :wow: eeeeeez igen
Itt van még egy, de ennek az eleje nagyon csúnya, szerintem.

Meg még ez is.
(http://www.babomall.com/bbsemarket/gimage/data_epilog_DSCF16940968.jpg)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Január, 03, 22:18:19 pm
Találtam egy spoileres Tacumát.
:wow: :wow: :wow: eeeeeez igen
Itt van még egy, de ennek az eleje nagyon csúnya, szerintem.
mindenesetre érdekes :gondol:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2009 Január, 03, 23:29:39 pm
Gyereknek is Tacumát! :lol:
(http://i7.ebayimg.com/03/i/08/cd/75/8a_2.JPG) (http://cgi.ebay.com/1-32-DAEWOO-REZZO-DIECAST-MODEL-MINICAR-Red_W0QQitemZ170263084222QQihZ007QQcategoryZ223QQtcZphotoQQcmdZViewItem)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 04, 13:55:14 pm
Gyereknek is Tacumát! :lol:

közelebb is, a német aukciós oldalakon is van tacuma, ui. a német márkakereskedésekben lehetett kapni modellautóban.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Január, 07, 14:02:23 pm
Sziasztok!
Nem tudom pontosan, hogy milyen csillapítók vannak hátul, arra emlékezem, hogy kék színûek s amikor a padon megrázták illetve kézzel is rángatva lettek, akkor semmilyen hangot nem adott egyik oldali sem. 2005.02. havi a forgalmi szerint, lehet hogy az enyémben pont egy ilyen német "csoda" csillapító került behelyezésre. Azt szeretném kérdezni, hogy a csillapítón alúl és felül lévõ szemekhez gumi szilenteket lehet-e külön vásárolni, vagy azok a csillapító részét képezik és kompletten lehet csak cserélni. Téli idõben, hidegben vettem még azt is észre, hogy ha egy zökkenõn kell átmenni, ez lehet egy kisebb kátyú is akár, akkor meg elõlrõl hallok egy nyüszítõ hangot. Szerintem ez is egy szilent lesz, csak azt nem tudom, hogy ez mely alkatrésztõl jön. Sztenyó.       
Az elsõ nyiszogás az enyémnél is van, tudtam, hogy ez várható, nem is foglalkozom vele. A hátsulról jövõ zörgés idegesít. A hideg miatt a megoldási projekt tavaszra halasztva. A lengéscsillapító felsõ befogásához hogy lehet hozzáférni?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sztenyo - 2009 Január, 09, 20:36:35 pm
Sziasztok!
Voltam a helyi deawoo szervízben és a következõket mondták a hátsó lengéscsillapítók kopogására. A probléma valóban szériahiba volt és a gyári lengéscsillaptókat az alábbi cikkszámú csillapítókra kell kicserélni és akkor no problém: 96473865 és természetes párban kell cserélni azokat, 24 030 forint darabja. Ezek szintén gyári csillapítók de un. "módosított" változat. Amúgy a jelenlegi csillapítókon az SBR 2121 2915402 AP 09 szám és betûsor található. Az elsõ stabilizátor silent cikkszáma 96499658, 2 db. kell hozzá és súlyos 400 forintba kerül darabja. Nem feltétlenül kell cserélni, a szerelõ ismerõsöm elsõnek a leszorító csavart lazította fel, majd fecskendõbõl tûn keresztül a gumisilent alá szilikonolajat fecsekendezett, majd utána meghúzta a csavarokat. Szerintem ezt mi is meg tudjuk csinálni és nem kerül (nagy) összegbe, de megszûnt elõlrõl a csikorgás. Viszont azt szeretném kérdezni, hogy valaki tudja-e hogy a külsõ-belsõ hõmérséklet mérõ külsõ érzékelõjét hol lehet kivezetni, én úgy tudom, hogy az elsõ lökhárító belsejébe kell rögzíteni. A mûszerfalon roncsolni nem akarok s ezért kérdezlek bennetek. Várom válaszotok. Sztenyó.   
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Január, 09, 20:44:48 pm

Hi sztenyó!
Nagyon nagy köszönet az értékes adatokért - itt a hétvége, nyikorognak a szilentek, szilikonolaj a garázsban: már be is indult a nyálelválasztásom a holnap esti javításra gondolva!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Január, 10, 09:50:20 am
Az enyémnek is van gyenge hangja, de mivel már hat éves a Daewoo, elfogadom hogy ilyen. Ha zavaró lesz a futómûzaj, akkor szilikonolajat kap.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Január, 10, 14:51:16 pm
Az enyémnek is van gyenge hangja, de mivel már hat éves a Daewoo, elfogadom hogy ilyen. Ha zavaró lesz a futómûzaj, akkor szilikonolajat kap.
:ferdejel: szilikon olajat, hanem szilikon zsírt adjál neki :nevet:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 10, 14:54:56 pm
Az enyémnek is van gyenge hangja, de mivel már hat éves a Daewoo, elfogadom hogy ilyen. Ha zavaró lesz a futómûzaj, akkor szilikonolajat kap.
:ferdejel: szilikon olajat, hanem szilikon zsírt adjál neki :nevet:

igen-igen, én is így tapasztaltam, az olajat hamarabb elveszíti, a nubirámon évente zsíroztattam, minden õsszel. tacumán nem kellett még.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Január, 10, 17:41:25 pm
Az enyémnek is van gyenge hangja, de mivel már hat éves a Daewoo, elfogadom hogy ilyen. Ha zavaró lesz a futómûzaj, akkor szilikonolajat kap.
:ferdejel: szilikon olajat, hanem szilikon zsírt adjál neki :nevet:
Jó! Lesz neki szilikon zsír. Köszi.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 10, 19:41:12 pm
ja, az elõzõ képek ausztriában készültek, az autón kumho gumik vannak és az orlando concept vonalai megvannak, de széria-érett verzió.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Január, 10, 20:55:20 pm
ja, az elõzõ képek ausztriában készültek, az autón kumho gumik vannak és az orlando concept vonalai megvannak, de széria-érett verzió.
mindenesetre elég érdekesen néz ki így :csodalkozik: :csodalkozik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Január, 10, 20:58:58 pm
nem vészes viper. pont a leglényegesebb részeket takarja a "paplan". nekem tetszik.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Január, 10, 21:40:29 pm
nem vészes viper. pont a leglényegesebb részeket takarja a "paplan". nekem tetszik.
épp azért írtam, mert a lényeges részek nem kivehetõk.
azért kiváncsian várom :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Február, 01, 17:49:32 pm
Nekem is elkészült a gép, legalább felül nem folyik az olaj.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 01, 18:43:51 pm
ja, az elõzõ képek ausztriában készültek, az autón kumho gumik vannak és az orlando concept vonalai megvannak, de széria-érett verzió.

újra megmutatom, aki még nem látta, ui. elvesztek a képek:

TACUMA2010:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 01, 18:45:33 pm
továbbá:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 01, 18:46:40 pm
továbbá:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 01, 18:47:42 pm
csak egyesével engedi a képeket csatolni, tehát:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 01, 18:48:32 pm
TACUMA2010 folyt.:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 01, 18:49:24 pm
Hátulról:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 01, 18:50:26 pm
és az utolsó kép:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 03, 21:01:55 pm
kérdésem:
a hátsó ablaktörlõ nem töröl szépen a törlés középsõ sávjában. eddig szépen törölt. nem a törlõlapát a hibás, mert próbaképpen egy újjal is kipróbáltam. azzal sem törölt a középsõ sávban. van erre megoldás? az odahúzó rugó gyengesége okozhatja? valakinek hasonló problémája? ötlet a megoldásra?
köszi!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Sztaki - 2009 Február, 03, 21:16:29 pm
kérdésem:
a hátsó ablaktörlõ nem töröl szépen a törlés középsõ sávjában. eddig szépen törölt. nem a törlõlapát a hibás, mert próbaképpen egy újjal is kipróbáltam. azzal sem törölt a középsõ sávban. van erre megoldás? az odahúzó rugó gyengesége okozhatja? valakinek hasonló problémája? ötlet a megoldásra?
köszi!
Szerintem a rugó gyengült el. Nekem is hasonló bajom van a lanos ablaktörlõjével. Teljesen mindegy milyen lapátot teszek rá, sávokban nem töröl.
Majd ha megkapom az "új" karokat, eldõl igazam van-e.
Üdv. Sztaki
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 04, 10:33:15 am

csak a karcsere a megoldás? rugócsere önmagában nem kivihetõ? azért szûk 3 év és 22 ezer km, garázsban tartott autónál korai ez a rugógyengülés.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Február, 04, 10:51:28 am

Nem akarlak elkeseríteni, én tavaly cseréltem az elsõ két kart, és már megint elõjött a jelenség, ami nálad is, új lapáttal.
A hétvégére tervezem szétbontani a régi kart, hogy lássam, kiszedhetõ-e a rugó.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 04, 11:00:02 am
Yetinek: érdekes, semelyik elõzõ daewoomon nem volt ez a hiba, elõl soha (elõl most sincs), hátul meg most elõször.
Nem vagyok elkeseredve, kösz az infót. Ennél nagyobb baja ne legyen a kocsinak.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Február, 04, 12:32:29 pm
kérdésem:
a hátsó ablaktörlõ nem töröl szépen a törlés középsõ sávjában. eddig szépen törölt. nem a törlõlapát a hibás, mert próbaképpen egy újjal is kipróbáltam. azzal sem törölt a középsõ sávban. van erre megoldás? az odahúzó rugó gyengesége okozhatja? valakinek hasonló problémája? ötlet a megoldásra?
köszi!
Az enyémen nem a rugó volt gyenge, hanem a kart kellett megkenni azon tengely mentén, amelyen forog, amikor elhajtják az üvegtõl. A rugó hiába húzta, nem tudta legyõzni a súrlódást, és emiatt nem tudta rendesen nekinyomni az üvegnek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 04, 17:06:13 pm

kösz a tippet!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Február, 04, 20:23:07 pm
kérdésem:
a hátsó ablaktörlõ nem töröl szépen a törlés középsõ sávjában. eddig szépen törölt. nem a törlõlapát a hibás, mert próbaképpen egy újjal is kipróbáltam. azzal sem törölt a középsõ sávban. van erre megoldás? az odahúzó rugó gyengesége okozhatja? valakinek hasonló problémája? ötlet a megoldásra?
köszi!
Az enyémen nem a rugó volt gyenge, hanem a kart kellett megkenni azon tengely mentén, amelyen forog, amikor elhajtják az üvegtõl. A rugó hiába húzta, nem tudta legyõzni a súrlódást, és emiatt nem tudta rendesen nekinyomni az üvegnek.
WD40 aranyat ér!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: hexina - 2009 Február, 08, 20:16:00 pm
A problémám ugyanez és még sorolhatnám, a hátsó ablaktörlõ egyáltalán nem töröl, - 17.000 km, 11 hónapos Tacuma - továbbá, a mûszerfal zörög, recseg-ropog, az elsõ szélvédõt semmi nem párátlanítja, ködben járok vele, a klíma sem fújja le! Fúj szegény, de nem tudom hova, illetve nem tudom mit!  Sebességváltásnál felbõg a motor! Én nagyon csalódott vagyok, volt már Lanosom, Kalosom, semmi gond nem volt vele, de ez a Tacuma nem jött be! Nagyon szeretnénk, mert kényelmes, de más elõnyös tulajdonságát sajnos nem tudok megnevezni!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Február, 09, 06:52:14 am
Ha 11hónapos a Tacuma,akkor erõs feyegeteések közt visszavinném oda ahol vettem szervízbe.

A klíma nem fúj az ablakra???

Ha pára van odabent,a klímának zárt és nyitott külsõ levegõkeringetésnél is le kell szárítania, még ha nem az ablakra van irányítva akkor is.

Felbõgõ motor váltáskor?

Nem csak ottartja a fordulatszámot?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Február, 09, 08:41:29 am
A problémám ugyanez és még sorolhatnám, a hátsó ablaktörlõ egyáltalán nem töröl, - 17.000 km, 11 hónapos Tacuma - továbbá, a mûszerfal zörög, recseg-ropog, az elsõ szélvédõt semmi nem párátlanítja, ködben járok vele, a klíma sem fújja le! Fúj szegény, de nem tudom hova, illetve nem tudom mit!  Sebességváltásnál felbõg a motor! Én nagyon csalódott vagyok, volt már Lanosom, Kalosom, semmi gond nem volt vele, de ez a Tacuma nem jött be! Nagyon szeretnénk, mert kényelmes, de más elõnyös tulajdonságát sajnos nem tudok megnevezni!

A mûszerfal zörgésérõl nem tudok nyilatkozni A párátlanítással kapcsolatban  több dolog lehet digitklima beállítási probléma,15ekm nél volt e pollenszürõ csere?,a szélvédõ belsõ felének havi1* CLINnel való tísztítása nagyban megkönnyíti a páramentesítést,a váltáskor felpörgõ motor teljesen normális jelenség MINDEN EURO4 es CHEVI ilyen
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 09, 10:44:30 am
hexinának: megdöbbentõ, hogy a tacumámban mennyire csend van, semmi nem zörög, tehát a mûszerfali zörgés nem normális jelenség.
a klímával sincs gondom.
a leírt hátsó ablaktörlés hibáján kívül semmi negatívumot nem tudok írni.
a te esetedben márkaszervízben kellene konzultálni a hibákról.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Február, 09, 17:13:36 pm
Fûtás-párátlanítás mûködik, klíma szárít, mûszerfal nem zörög. Felpörgés már nincs, de Én is úgy kezdtem, aztán megtanultam "Tacumásan" váltani.
Hátsó ablaktörlõ jó, inkább a fûtõszállal van gondom, tavaly is elment egy meg idén is.
Az enyém 6 éves, a helyedben mennék vissza a  márkaszervízbe.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: hexina - 2009 Február, 09, 20:14:10 pm
Köszönöm a sok választ a problémáimra! Én is ott tartok, hogy szervízbe viszem, meg is tettem.
Nem tudom nevesíthetem -e, de azt hiszem fogom: a Debreceni Scorpio Márkakereskedésbe vittem - mivel ez van legközelebb hozzánk. (a 15.000-es szervízt is náluk végezték, jelzem a mûszerfal ugyanazon a napon kezdte a zörgést!)
Ott közölték, hogy a mûszerfalban lévõ patentok meglazultak, illetve lehet, hogy kiestek, ezért van a zörgés, továbbá azt, hogy nem bontják meg, mert sokkal rosszabb lesz és egyébként sem gyártanak hozzá való patentokat, pótolni pedig nem lehet. Aztán elemezték, milyen nagy munka lenne ezt leszrelni, visszarakni és amúgy is macerás, mivel beesnek a kis patentok, amiket aztán mágnessel kell kiszedegetni.
Ezek után úgy döntöttem, nemkívánatos az autó náluk, nem hagytam ott, de nem õk sem akartak foglalkozni vele.
A klíma és az ablaktörlõ gond ezután jött pár nappal, tehát errõl nem beszéltünk.

Felhívtam a Chevrolet Gyulait - tõlük vettük az autót, õk készséggel állnak rendelkezésünkre - nagyon korrekten - tehát hozzájuk fogom elvinni!
Köszönöm a biztatást, ígérem, hogy visszaszeretek a Tacumába, amint minden rendezõdik!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2009 Február, 09, 20:20:16 pm

Ott közölték, hogy a mûszerfalban lévõ patentok meglazultak, illetve lehet, hogy kiestek, ezért van a zörgés, továbbá azt, hogy nem bontják meg, mert sokkal rosszabb lesz és egyébként sem gyártanak hozzá való patentokat, pótolni pedig nem lehet.

Vicces...
Az én '98as lanosomba a márkakereskedõ tud szerezni GYÁRI patentet, 120Ft-ért.(és BÁRMILYEN gyári(!) alkatrészt,ott vettem a kipuffra spéci menetes csavart)
Pedig a lanost már nem gyártják egy ideje...

Szerintem a szerviz/kereskedõ lehet,hogy nem akarja megcsinálni,mert kissé macerás.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2009 Február, 09, 20:56:09 pm

Ha itt nincs olyan patent akkor sehol. http://www.patentdepo.hu/ (http://www.patentdepo.hu/) :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Február, 09, 21:12:01 pm
az tuti.
régebben is láttam ezt az oldalt.
pár dolog kell nekem is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Február, 14, 10:09:55 am
Vásárolt mostanában valaki jó áron jó minõségû akkut?
Metro-ban BOSCH Silver Ca-Ca akksi?
 ????
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Február, 14, 10:12:36 am
Vásárolt mostanában valaki jó áron jó minõségû akkut?
Metro-ban BOSCH Silver Ca-Ca akksi?
 ????
Mibe kell? Csak nem a Tacuma?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Február, 14, 10:55:51 am
Vásárolt mostanában valaki jó áron jó minõségû akkut?
Metro-ban BOSCH Silver Ca-Ca akksi?
 ????
Mibe kell? Csak nem a Tacuma?
De - off-autómban meghalt a 4,5 éves osztrák bika, így az megkapja a Chevyét (3 éves gyári) - egyébként kutya baja.
METRO-ban 56AH BOSCH Silver ca. 15 ezer.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 15, 19:10:29 pm
Akkumulátor téma ITT folytatható (http://forum.chevyklub.hu/index.php?topic=1196.0)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 17, 18:10:25 pm
Akinek tacumája van, az tudja kb. mit jelent, ha a sárga lámpa kigyulladásakor megnézve a napi km-számlálót (amit a legutóbbi teletanknál nulláztam), ezt látom: 603 km! téli gumi, fõként városi használat. ez jó fogyasztás lesz! (kb. 8.5 liter/100 km körüli)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Február, 17, 21:04:56 pm
Nekem most 10.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 18, 21:06:32 pm
Holnap egy beltéri szállítási rekordra készülök a tacumával. ehhez 3 hátsó ülést kikapom. eddig egyszer került rá sor, pikkpakk. majd beszámolok, hogy sikerül-e, ma lemértem a méreteket, elvileg össze fog jönni.  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2009 Február, 19, 21:15:21 pm
Nekem ez a rekord két éve nyáron összejött. 160 cm-es gyerekágy berakva a vezetõ ülés mögé úgy hogy a hátsó ajtó be volt csukva, majd Szeged-Pest túra sikeressen levezetve 3 használható üléssel, és itt nem volt kivéve eggyetlen ülés sem, csak le volt hajtva. Igaz, ha csattantam volna valahol akkor a lufi az agyamban landol az ággyal együtt, de máshogy nem tudtam felhozni az ágyat.

off: a régi ford kocka escortommal (kocka orionnal egy méret, 5 ajtós kivitel 89-es kiadás volt) egy komplett irodát költöztettem át titkárnõstõl egy fuvarban, számítógépekkel asztallal, székekkel, gurulós szekrényekkel, na az sem volt kis mutatvány, senki nem hitte el, hogy be fog férni az autóba (pedig akkor még nem is lapos monitoruk volt, hanem csöves 17"-es. Ja és az ülések nem kivehetõek voltak.

on: lényeg az pakolni tudni kell, és akkor csodák is történhetnek  :nevet:

Holnap egy beltéri szállítási rekordra készülök a tacumával. ehhez 3 hátsó ülést kikapom. eddig egyszer került rá sor, pikkpakk. majd beszámolok, hogy sikerül-e, ma lemértem a méreteket, elvileg össze fog jönni.  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Február, 19, 21:22:34 pm
ja, pakolni tudni kell.
a mai szállításom végül nem lett rekord.
maradhattak volna az ülések. de a kivételük sem volt bonyolult.
szóval, 2 szakasz 2000x650x110-es bordásfalat tettem be, a jobb elsõ ülés támlája hátra volt hajtva, így mellettem pihentek a bordásfalak, lefektetve, nem élükre állítva. így stabilabban voltak rögzítve.
amúgy a 3 ülés+kapaltartó kivétele kevesebb idõ, mint felrakni és fixálni a két kereszttartót a tetõre.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Február, 20, 15:13:07 pm
ja, pakolni tudni kell.
a mai szállításom végül nem lett rekord.
maradhattak volna az ülések. de a kivételük sem volt bonyolult.
szóval, 2 szakasz 2000x650x110-es bordásfalat tettem be, a jobb elsõ ülés támlája hátra volt hajtva, így mellettem pihentek a bordásfalak, lefektetve, nem élükre állítva. így stabilabban voltak rögzítve.
amúgy a 3 ülés+kapaltartó kivétele kevesebb idõ, mint felrakni és fixálni a két kereszttartót a tetõre.
Könnyen mozgathatóak a hátsó ülések, de én is csak akkor fogom legközelebb kivenni, ha ömlesztett áru szállítása lesz.
Praktikus - nem - kis autó ez!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 06, 09:59:40 am
Szevasztok!
Üdvözlök mindenkit, jövõ szerdán csatlakozom a Tacumások díszes táborához.
Rögtön egy-két kérdésem is lenne.
Nem nagyon értek a gumikhoz, felnikhez, úgyhogy lehet, hogy hülyeséget kérdezek, elõre is bocsi.
Most egy Swift 1,5GS kocsink van, amit el szeretnénk adni. A nyári garnitúra alufelnin (185/60 R15), a téli lemezfelnin (175/65 R14) van. Kérdés, hogy valamelyik készlet jó-e esetleg a Tacumára? Tartsak-e meg valamit?
Azt megnéztem, hogy a Tacumán 195/60 R15 lesz, úgyhogy szerintem nem kompatibilis, de azért inkább megkérdezem.
Szakértõ válasz reményében elõre is köszönöm a segítséget!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2009 Március, 06, 10:11:45 am

örülök, hogy egy újabb tacuma lép színre. ahogy elnézem, egyre többen ismerik és kedvelik meg ezt a típust.
a tacumára az alábbi felni- és gumiméretek vonatkoznak:

Felniméret   ET   gumiméret
5,5x14    44    185/70R14
5,5x14   44   195/65R14
6,5x15    42    195/60R15
6,5x15    42    205/55R15
7,0x16    42    205/50R16
7,0x17    40    205/45R17
7,0x17    42    215/40R17
A felnik lyukkiosztása: 4*114.3
Forrás: tacumás (Karesz)

remélem sikerült segíteni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 06, 14:35:12 pm
Köszi az infókat!
Kicsit utánanéztem a dolgoknak, kezdem már érteni a felni- és gumi jelöléseket.
A Suzón 4x100x54-es felnik vannak, azokkal nem megyek semmire, ha ennek 114,3mm lesz, úgyhogy eladom mindet.
A kerekekkel kapcsolatban meg találtam egy "Méretváltó Mérõmester"-t a neten, ami alapján jobban megértettem, hogy hogyan változnak a méretek a perek szerint, tehát a 175/65-ös kerék sokkal kisebb, mint a 195/60-as. Valahol a 175/75 R14 felelne meg a 195/60 R15-nek. A 185/60 R15 és a 195/60 R15 között még nincs is olyan nagy különbség a külsõ méretekben, de gyanítom, hogy a 6,5x15-ös felnire nem jó. Jól tippelem? (egy hírdetésben olvastam, hogy a Swift gyári alufelni 5,5x15-ös, bár azt nem tudom, hogy igaz-e)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Március, 06, 14:59:50 pm

Üdv itt a fórumon, és én is gratulálok a tacumádhoz, szerintem nagyon jó választás.

Felni szélesség és gumi párosításra itt van egy táblázat:
http://pasztoy.hu/nyarigumi/gumi_felnire.html
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 06, 16:07:07 pm
Szevasztok!
Üdvözlök mindenkit, jövõ szerdán csatlakozom a Tacumások díszes táborához.
Rögtön egy-két kérdésem is lenne.
Nem nagyon értek a gumikhoz, felnikhez, úgyhogy lehet, hogy hülyeséget kérdezek, elõre is bocsi.
Most egy Swift 1,5GS kocsink van, amit el szeretnénk adni. A nyári garnitúra alufelnin (185/60 R15), a téli lemezfelnin (175/65 R14) van. Kérdés, hogy valamelyik készlet jó-e esetleg a Tacumára? Tartsak-e meg valamit?
Azt megnéztem, hogy a Tacumán 195/60 R15 lesz, úgyhogy szerintem nem kompatibilis, de azért inkább megkérdezem.
Szakértõ válasz reményében elõre is köszönöm a segítséget!
Üdv a csapatban!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 06, 17:44:31 pm
http://pasztoy.hu/nyarigumi/gumi_felnire.html
Köszi Yeti a táblázatot, már ki is nyomtattam.
Egyébként remélem tényleg jól választottam.
A árához képest a felszereltsége és belsõ tere szerintem korrekt, remélem mûszakilag is okés lesz. A Suzukival semmi technikai problémám nem volt, csupán kinõttük, úgyhogy hozzászoktam a jóhoz, nem szeretnék csalódni.
Látva a totalcar lesajnáló értékelését azért kicsit izgulok.
http://totalcar.index.hu/ujauto/link/tv.php3?tvurl=http://dl.totalcar.hu/tc322_3.wmv
Bár szerintem azért a negatív vélemények nagy része biztosan túlzó. 
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Március, 06, 17:49:19 pm
Látva a totalcar lesajnáló értékelését azért kicsit izgulok.
http://totalcar.index.hu/ujauto/link/tv.php3?tvurl=http://dl.totalcar.hu/tc322_3.wmv
Bár szerintem azért a negatív vélemények nagy része biztosan túlzó.
Én a totalsz@rt nem venném készpénznek :ferdejel:
Inkább a tipust használók véleményére és tapasztalataira adnék :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 06, 17:49:30 pm
Izleo, én is gratulálok!
Ne a totalcarral törõdj.
Nincs rajta alufelni, amit veszel? HA venned kell, gyári 15 collos méret nagyon kényelmes, ahhoz ragaszkodj, vagy esetleg 16-ost, de nagyobbat ne, kisebb meg nem áll jól neki (14-es felnivel gyárilag is szerelték a régebbi évjáratokat). És a váltóméretekhez is ragaszkodj.
Újat veszel, jól értem?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 06, 17:59:57 pm
Inkább a tipust használók véleményére és tapasztalataira adnék :kacsint:
A tulajok azért sokszor elfogultak, tehát szerintem azért nem árt, ha az ember olyanok véleményére is figyel, akik teszteltek már jópár kocsit. Persze én is úgy gondolom, hogy az elhangzó dolgokat kellõképpen meg kell szûrni, hiszen a szakújságíró mégsem nap mint nap hónapokig, évekig használja, tehát õ csak úgymond elsõ benyomás alapján ítél.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 06, 18:03:14 pm
Izleo, én is gratulálok!
Nincs rajta alufelni, amit veszel? Újat veszel, jól értem?
Köszi! Lesz rajta alufelni, Comfort felszereltségû, és jól érted, újat veszek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Március, 06, 18:05:15 pm
Inkább a tipust használók véleményére és tapasztalataira adnék :kacsint:
A tulajok azért sokszor elfogultak, tehát szerintem azért nem árt, ha az ember olyanok véleményére is figyel, akik teszteltek már jópár kocsit. Persze én is úgy gondolom, hogy az elhangzó dolgokat kellõképpen meg kell szûrni, hiszen a szakújságíró mégsem nap mint nap hónapokig, évekig használja, tehát õ csak úgymond elsõ benyomás alapján ítél.
Igazad van, nemis azért írtam. :kacsint:
Akkor esetleg még a népítéleteket is átrághatod, ha még nem tetted volna :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 06, 18:08:19 pm
Inkább a tipust használók véleményére és tapasztalataira adnék :kacsint:
A tulajok azért sokszor elfogultak, tehát szerintem azért nem árt, ha az ember olyanok véleményére is figyel, akik teszteltek már jópár kocsit. Persze én is úgy gondolom, hogy az elhangzó dolgokat kellõképpen meg kell szûrni, hiszen a szakújságíró mégsem nap mint nap hónapokig, évekig használja, tehát õ csak úgymond elsõ benyomás alapján ítél.
A szakújságíró az általa vezetett nagy többséghez hasonlítja és ezalapján mond véleményt. Ha valami neki szokatlan, vagy nemtetszõ, akkor azt kidomborítja, holott a szokatlan dolgokhoz pár hét alatt hozzá lehet szokni, a nemtetszõ kategória meg szubjektív.
Az enyém hatéves és még a Chevy elõtti idõkbõl származik. Jó kocsi, de szerintem igényli a törödést, ha csak minimális szinten is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 06, 18:09:36 pm
Inkább a tipust használók véleményére és tapasztalataira adnék :kacsint:
A tulajok azért sokszor elfogultak, tehát szerintem azért nem árt, ha az ember olyanok véleményére is figyel, akik teszteltek már jópár kocsit. Persze én is úgy gondolom, hogy az elhangzó dolgokat kellõképpen meg kell szûrni, hiszen a szakújságíró mégsem nap mint nap hónapokig, évekig használja, tehát õ csak úgymond elsõ benyomás alapján ítél.
Igazad van, nemis azért írtam. :kacsint:
Akkor esetleg még a népítéleteket is átrághatod, ha még nem tetted volna :oke:

a szakújságíró kifejezés a totalcar esetében nagyon kevés munkatársukra mondható el!
már elnézést.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 06, 18:16:54 pm
Akkor esetleg még a népítéleteket is átrághatod, ha még nem tetted volna :oke:
Néztem, és remélem bízhatok is benne. (hallottam már olyat, hogy állítólag van, hogy kamu véleményekkel próbálnak befolyásolni)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 06, 18:18:27 pm
Akkor esetleg még a népítéleteket is átrághatod, ha még nem tetted volna :oke:
Néztem, és remélem bízhatok is benne. (hallottam már olyat, hogy állítólag van, hogy kamu véleményekkel próbálnak befolyásolni)
Tacuma nem gyakori autó, szerintem nincs is közöttük kamu vélemény.
Jó, hogy nem most írom a népítéletet, mert akkor rosszabb lenni, mint ami már fenn a neten.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 06, 18:19:14 pm
Akkor esetleg még a népítéleteket is átrághatod, ha még nem tetted volna :oke:
Néztem, és remélem bízhatok is benne. (hallottam már olyat, hogy állítólag van, hogy kamu véleményekkel próbálnak befolyásolni)

hát, igen.
valamennyire szûrik azért, de olyan is írhat, simán, aki csak egyszer ült egy ilyenben pl. vagy pl. nem tetszik neki, látja, hogy jó a típus átlagpontja, és ír egy lehúzóst.
a cenzor lehet, elfogadja, ha jól van megírva.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 06, 18:19:54 pm
Akkor esetleg még a népítéleteket is átrághatod, ha még nem tetted volna :oke:
Néztem, és remélem bízhatok is benne. (hallottam már olyat, hogy állítólag van, hogy kamu véleményekkel próbálnak befolyásolni)
Tacuma nem gyakori autó, szerintem nincs is közöttük kamu vélemény.
Jó, hogy nem most írom a népítéletet, mert akkor rosszabb lenni, mint ami már fenn a neten.

mi történt, tacumás?
egyébként módosíthatod az ítéletedet bármikor.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 06, 18:31:34 pm
Akkor esetleg még a népítéleteket is átrághatod, ha még nem tetted volna :oke:
Néztem, és remélem bízhatok is benne. (hallottam már olyat, hogy állítólag van, hogy kamu véleményekkel próbálnak befolyásolni)
Tacuma nem gyakori autó, szerintem nincs is közöttük kamu vélemény.
Jó, hogy nem most írom a népítéletet, mert akkor rosszabb lenni, mint ami már fenn a neten.

mi történt, tacumás?
egyébként módosíthatod az ítéletedet bármikor.
Hát egy kicsit szivárog az olaj. A szelepfedél az tökéletes lett a múltkori javítás után, most kiderült, hogy a hengerfejnél nyomja ki. Belül még nincs gond, víz-olaj nem keveredik, de a folyásra azt mondta a szerelõ, hogy egyre erõsebb lesz.
Meg a mûanyag fabetét is egyre rosszabb hatással van rám.
Meg tavaly õsszel magátol elszakadt az egyik fûtõszál. Megcsináltam, két hétig volt jó.
Januárban a másik is elszakad, ma meg a harmadik. Pedig senki nem nyújt az ablakhoz. Egyszerûen 5-10 cm-es szálak lógnak lefelé az üvegen.
A csomagtér belsõ mûanyag burkolata karcolódik, erõsen.
Soroljam még?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Március, 06, 19:28:47 pm
Hát a belsõ mûfa az a nubirában sem tetszik.

Én feldobtam egy csík öntapadós krómmal, de a gyári fekete jobban állna neki vagy az ezüst.

A mûanyagog mindig is karcolódnak.csomitartó nem lényeg.
ellenben a fûtõszál az dühít.
nekem 3M fóliázás után nem mûködött szerencsére csak a 2 alsó.
Szal nem zavaró

A motorod meg valszeg hf tömítés kezd elégni vagy mi.
Cserélni kellene azt minél elöbb.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 06, 20:14:44 pm
a mûfa-betétre van megoldás, allegro-ról, vagyis a lengyel teszveszrõl. érdekel?

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 06, 23:36:51 pm
a mûfa-betétre van megoldás, allegro-ról, vagyis a lengyel teszveszrõl. érdekel?

Nem tudom, kitõl kérdezed, zsolától vagy tõlem?
Ha tõlem, akkor persze érdekel, márcsak kíváncsiságból is, hogy mit lehet kihozni mennyi pénzbõl?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Március, 07, 06:56:54 am
A nubira 2 be az alu az leütve 145zlotyi.

de akkor még marad a posta.
az mennyi lóvé cakkpakk?
vagy jár valaki lengyelbe?

sokminden kellene, csak hát a lóvé

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 07, 12:54:20 pm
a mûfa-betétre van megoldás, allegro-ról, vagyis a lengyel teszveszrõl. érdekel?

Nem tudom, kitõl kérdezed, zsolától vagy tõlem?
Ha tõlem, akkor persze érdekel, márcsak kíváncsiságból is, hogy mit lehet kihozni mennyi pénzbõl?

tõled, de zsolától is.

zlotyiban kell váltani, nem euroban. vagyis a számlavezetõ banknak azt kell mondani xx zlotyit akarsz utalni. ha azt váltják ft-rõl zlotyra jobban jársz, mintha a zlotyit eurora, majd te meg ft-ot eurora.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 07, 13:34:03 pm
tacumához az e-bay.de-n van belsõ dekorkészlet, annak, aki a mûfát unja, van alu-design is, de ez öntapadós: ITT (http://cgi.ebay.de/Cockpit-Dekor-DAEWOO-TACUMA-2000-DA08_W0QQitemZ390030148294QQcmdZViewItemQQptZAutoteile_Zubeh%C3%B6r?hash=item390030148294&_trksid=p3286.c0.m14&_trkparms=72%3A1229%7C66%3A2%7C65%3A12%7C39%3A1%7C240%3A1318)

az allegro.pl-n van egy eladó, Asia342 aki viszont az alu-dekorelemeket árulja, ÍME (http://www.allegro.pl/search.php?string=tacuma&us_id=3163585&country=1)

azt, hogy megérné-e bármelyik is, nem tudom.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 07, 16:18:56 pm
Köszi!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 09, 09:59:00 am
Látva a totalcar lesajnáló értékelését azért kicsit izgulok.
http://totalcar.index.hu/ujauto/link/tv.php3?tvurl=http://dl.totalcar.hu/tc322_3.wmv
Bár szerintem azért a negatív vélemények nagy része biztosan túlzó.
Én a totalsz@rt nem venném készpénznek :ferdejel:
Inkább a tipust használók véleményére és tapasztalataira adnék :kacsint:
Azóta olvasva itt tacumás állapotjelentését méginkább izgulok.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Március, 09, 10:21:11 am
Látva a totalcar lesajnáló értékelését azért kicsit izgulok.
http://totalcar.index.hu/ujauto/link/tv.php3?tvurl=http://dl.totalcar.hu/tc322_3.wmv
Bár szerintem azért a negatív vélemények nagy része biztosan túlzó.
Én a totalsz@rt nem venném készpénznek :ferdejel:
Inkább a tipust használók véleményére és tapasztalataira adnék :kacsint:
Azóta olvasva itt tacumás állapotjelentését méginkább izgulok.
Abban esetleg a Winklernek igaza van, hogy kívülrõl egy kicsit csúnyácska. De többségében jókat mondott a sárkányról. Az ára is meg a hely és a felszereltség. Az hogy fapados meg mit tom én mi azzal nem kell foglalkozni.
Nyílván elfogult a kollega, mert neki más az ízlése. Ez esetben nyílván,mert egy átnevezett DAEWOO-t láthatsz Chevrolet-nek, mert ez nagyon cseszte a csõrüket. És cseszi most is.
Nem baj. Jó autó ez. :oke: :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 09, 10:22:04 am
Azóta olvasva itt tacumás állapotjelentését méginkább izgulok.
Ez ne befolyásoljon negatív irányba! Olvastad a népítéleteket? Nincs nagy baj a kocsival. Apró gondok minden autónál elõfordulnak, még a prémiummárkáknál is. Nekem most összejött, majd meggyógyítom az autót és megint jó lesz.
A Tiéd ráadásul vadi új, garanciális vas lesz, úgyhogy no para!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 09, 14:16:23 pm
Abban esetleg a Winklernek igaza van, hogy kívülrõl egy kicsit csúnyácska. De többségében jókat mondott a sárkányról. Az ára is meg a hely és a felszereltség. Az hogy fapados meg mit tom én mi azzal nem kell foglalkozni.
Nekem most az autóval kapcsolatban lényegében csak az az igényem, hogy A pontból B pontba el tudjak menni családostul, csomagostul.
Az hogy kicsit "érdekes" az orra, az nem érdekel, hogy gyenge a motor, az sem szempont, 100 paci bõven elég lesz, a váltót biztos meg lehet szokni, az útfekvésre meg végülis azt mondta, hogy szerinte jó, csak nem nagyon érezni. Egyébként meg én nem is vagyok annak a híve, hogy a kanyarokban az ablakra kenjem a családot, szóval nem különösebben érdekel, hogy ha agyatlanul rángatnám a kormányt, akkor hogy viselkedne a verda hátulja.
A kopogós anyagok nem zavarnak, szerintem ez csak olyan európai sznobság, hogy állandóan meg kell kopogtatni a teszteken a mûszerfalat. Az amcsiknál egész komoly verdákban is tojnak rá.
Lényeg, hogy a kocsi mûszaki képessége számomra kielégítõ, a Swift-hez képest pedig a belsõ helykínálat pazar, hátul is tényleg rendesen el lehet férni (ezt még a Winkler is kiemelte).
Számomra már csak a megbízhatóság, tartósság lesz kérdés. Majd az idõ megadja a választ.     
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 09, 14:34:01 pm
kívülrõl egy kicsit csúnyácska
Ha már külsõ, akkor nekem Mitsubishi Lancer Sportback eleje jön be nagyon, és hát hozzá képest tényleg elég gyengére sikerült a Tacuma orra. Nem is értem, hogy a Pininfarina hogy adhatta ehhez a nevét.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Március, 09, 14:45:00 pm
kívülrõl egy kicsit csúnyácska
Ha már külsõ, akkor nekem Mitsubishi Lancer Sportback eleje jön be nagyon, és hát hozzá képest tényleg elég gyengére sikerült a Tacuma orra. Nem is értem, hogy a Pininfarina hogy adhatta ehhez a nevét.
Már elnézést de én nem lebecsméreltem a tipust.
Az tény hogy nekem se tetszik az eleje a kocsinak, de a többi az jó. Nekem nincs rá szükségem azért nem veszek ilyet.
De gondolkodtam rajta.
Én inkább a Lacetti SW mellett tettem le a voksomat. Igaz azt sem vettem meg.
5 éve vagyok gazdája a Kalosomnak és nekem az is teljesen bejön. Most ebben a válságban meg pláne nem cserélek autót. Majd ha rendezõdnek a sorok. És mostmár a Cruze a favorit nálam.
Úgyhogy én nem akartalak megbántani a hozzászólásommal.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Március, 09, 14:57:54 pm
Abban esetleg a Winklernek igaza van, hogy kívülrõl egy kicsit csúnyácska. De többségében jókat mondott a sárkányról. Az ára is meg a hely és a felszereltség. Az hogy fapados meg mit tom én mi azzal nem kell foglalkozni.
Nekem most az autóval kapcsolatban lényegében csak az az igényem, hogy A pontból B pontba el tudjak menni családostul, csomagostul.
Az hogy kicsit "érdekes" az orra, az nem érdekel, hogy gyenge a motor, az sem szempont, 100 paci bõven elég lesz, a váltót biztos meg lehet szokni, az útfekvésre meg végülis azt mondta, hogy szerinte jó, csak nem nagyon érezni. Egyébként meg én nem is vagyok annak a híve, hogy a kanyarokban az ablakra kenjem a családot, szóval nem különösebben érdekel, hogy ha agyatlanul rángatnám a kormányt, akkor hogy viselkedne a verda hátulja.
A kopogós anyagok nem zavarnak, szerintem ez csak olyan európai sznobság, hogy állandóan meg kell kopogtatni a teszteken a mûszerfalat. Az amcsiknál egész komoly verdákban is tojnak rá.
Lényeg, hogy a kocsi mûszaki képessége számomra kielégítõ, a Swift-hez képest pedig a belsõ helykínálat pazar, hátul is tényleg rendesen el lehet férni (ezt még a Winkler is kiemelte).
Számomra már csak a megbízhatóság, tartósság lesz kérdés. Majd az idõ megadja a választ.     
Én azt mondom, hogy ár/érték/felszereltség viszonyban szinte verhetetlen.
A megbízhatóságáról meg a szakújságírók csak felületes véleményt tudnak mondani, szerintem a Tacuma tulajdonosok többet tudnak mondani, és objektívebben.
Nekem mindenhogyan tetszik, és akarok is ilyet!!!!!  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 09, 17:41:07 pm
szerintem ízlések és pofonok...
a modellfrissítés elõtti "szilascet"-hûtõmaszk nekem se tetszett. de a többi oldala kimondottan jó, és szerintem a pininfarina-studió nyugodtan vállalhatja!  :oke:
egyébként kritikaként jelölték meg a "szakújságírók", hogy az elsõ és hátsó ajtókilincsek nincsenek egyvonalban. na, most ugyanezt a külsõ jellemvonást más, nagyobb presztízsû típusoknál rendszeresen dicsérik. NO COMMENT.

a külsõrõl nehéz érdemben vitatkozni, mert kinek mi tetszik, mi a szép.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2009 Március, 10, 20:34:01 pm
Ha mondhatok véleményt én is 3 év használat után:

Tapasztalataim a kocsival alapvetõen pozitivak, volt 1-2 szívásom de az nem az autó hibája hanem a magyar GM-é szerintem.
Nem rosszabb mint bármelyik ilyen tipus, árban viszont verhetetlen, ugyan azt tudja mint a japán-német-francia csoda kocsik fele annyi pénzért.
A tapadásról csak annyit, a gyári gumikkal nekem is úszott össze-vissza az autó, miután lecseréltem normális gumikra úgy megy mintha sinen húznák. Közelít a futómûve a ford escort futómûvéhez, pedig az kifejezetten jól meg volt csinálva.
A külsõ az meg szubjektív szvsz, amúgy meg az ember általában nem nézegeti kivülrõl az autóját, hanem vezeti bentrõl, akkor meg nem mindegy?
Mehanikussan is jól össze rakták több koccanásom volt már vele elem sérülés nélkül megusztam mindet.
A teljesítménye is elég, ha megszokod a motor karakterét egész durva dolgokat is lehet vele csinálni, persze nem bejáratós korában, hanem késõbb.

szóval röviden ennyi.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Március, 10, 20:58:21 pm
Ha valakit érdekel most számoltunk be egy Tacuma Comfortot fekete 2005.12 havi 52000km körül van benne megkimélt jóárasítva eladó
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2009 Március, 10, 21:16:12 pm
Ha valakit érdekel most számoltunk be egy Tacuma Comfortot fekete 2005.12 havi 52000km körül van benne megkimélt jóárasítva eladó
mennyi az annyi, kép?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Március, 10, 22:50:18 pm
Ha valakit érdekel most számoltunk be egy Tacuma Comfortot fekete 2005.12 havi 52000km körül van benne megkimélt jóárasítva eladó
mennyi az annyi, kép?
http://www.hasznaltauto.hu/2806078_chevrolet_tacuma_2005 (http://www.hasznaltauto.hu/2806078_chevrolet_tacuma_2005)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 10, 22:57:18 pm
Nemmrossz ár!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 11, 15:44:06 pm
Ha valakit érdekel most számoltunk be egy Tacuma Comfortot fekete 2005.12 havi 52000km körül van benne megkimélt jóárasítva eladó
mennyi az annyi, kép?
http://www.hasznaltauto.hu/2806078_chevrolet_tacuma_2005 (http://www.hasznaltauto.hu/2806078_chevrolet_tacuma_2005)

egy apróság: a képen (belsõ) digitklíma kapcsolópanel látható, a hirdetésben manuális klíma van írva.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 11, 15:48:04 pm
egy apróság: a képen (belsõ) digitklíma kapcsolópanel látható, a hirdetésben manuális klíma van írva.
Alufelni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 11, 15:51:43 pm
egy apróság: a képen (belsõ) digitklíma kapcsolópanel látható, a hirdetésben manuális klíma van írva.
Alufelni.

igen, az is van rajta.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: brsanya - 2009 Március, 11, 19:48:19 pm
Sziasztok!!!
Rég jártam itt. Most irnárk egy pár szót a tapasztalataimról. December elején vettem át a Tacumát, már van benne majdnem 8ezer km. Csodálatos!Kényelmes!Szeretem! Viszont egy hatodik sebesség szerintem simán elférne még benne! A hátsó ablak törlõ néha csak az ablak alját törli, sebaj van garancia!A csomagtér ajtó nem mindig nyílik fel teljesen, kézzel rá kell segíteni. A fogyasztást 8.5 alá nem sikerül le könyörögni, ez kicsit sok a matizhoz képest.
Izleo ne izgulj, ebben az autóban szerintem nem fogsz csalódni!! :taps:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 11, 20:14:04 pm
A fogyasztást 8.5 alá nem sikerül le könyörögni, ez kicsit sok a matizhoz képest.
Nézted az Én fogyasztásom? Igaz, ebbe csak rövid utak vannak.
Országúton 7.5-8 körül el lehet vele járni, de vegyesben szerintem kívánj egy ekkora autótól 8.5 alatti fogyasztást.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 11, 20:14:48 pm
Sziasztok!!!
Rég jártam itt. Most irnárk egy pár szót a tapasztalataimról. December elején vettem át a Tacumát, már van benne majdnem 8ezer km. Csodálatos!Kényelmes!Szeretem! Viszont egy hatodik sebesség szerintem simán elférne még benne! A hátsó ablak törlõ néha csak az ablak alját törli, sebaj van garancia!A csomagtér ajtó nem mindig nyílik fel teljesen, kézzel rá kell segíteni. A fogyasztást 8.5 alá nem sikerül le könyörögni, ez kicsit sok a matizhoz képest.
Izleo ne izgulj, ebben az autóban szerintem nem fogsz csalódni!! :taps:

a csomagtér-ajtó hidegben nem nyíl ki teljesen, ahogy enyhül az idõ, jobban fog nyílni, majd rájössz, csak még télen használtad mindig.  :hahota:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 12, 14:01:22 pm
Ma megvolt az olajcsere szûrõvel, minden rendben alakult. Utána alulról-felülrõl lemostam a váltót meg a motort brigeciollal és magasnyomásúval. Vigyáztam a kiegészítõkre, víz sehová nem folyt be, ahová nem volt szabad, így gond nélkül indult a beavatkozás után a kocsi.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Március, 12, 14:07:26 pm
Ma megvolt az olajcsere szûrõvel, minden rendben alakult. Utána alulról-felülrõl lemostam a váltót meg a motort brigeciollal és magasnyomásúval. Vigyáztam a kiegészítõkre, víz sehová nem folyt be, ahová nem volt szabad, így gond nélkül indult a beavatkozás után a kocsi.
Ügyi vagy, Gratula! :oke:

Ugyanazt az olajat raktad be, mint szoktad, vagy váltottál? :gondolkodik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 12, 14:10:23 pm
Váltottam Q8-ra, meg 5W-30 helyett 10W-40 lett. Most már jobb idõk jönnek, elég a 10W is, meg talán csökken a szivárgás a hengerfej alól.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 12, 17:37:46 pm
Izleo ne izgulj, ebben az autóban szerintem nem fogsz csalódni!! :taps:
Holnap megyünk érte, aztán indul az éles tesztelés.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 13, 13:44:04 pm
Hazahoztuk a kocsit.  :oke:
Helyzetjelentés:
Egész kellemes vezetni. Elsõ blikkre legjobban a magasabb üléspozíció tetszett, kényelmes dolog lógatni a lábat.  :nevet:
Ami furi volt, az egyrészt a váltó, ami tényleg megszokást igényel (annyira lityi-lötyi), másrészt a tetõablak, ami miatt az autópályán megnõtt a szélzaj (bár lehet, hogy nem is csuktam be rendesen), harmadrészt meg az is fura volt, hogy a lábam alatt alacsony fordulaton is kicsit "remegett, zizegett" a gázpedál, magyarul a motor rezgése kicsit jobban átjön az utastérbe. A váltón pihentetett kezem alatt is erõsebb a vibráció. (A Swift városban 4-esbe, 5-ösbe téve szinte selymesen siklik, az alacsony fordulaton szinte csak suhan, itt az elsõ érzetem kicsit teherautós volt.) Ellenben meg kell jegyeznem, kárpótol, hogy viszont nyomatékosabb. A Swift-em 133Nm/4100ford. nyomatéka ellenében ez a 142Nm/3400ford. még úgy is erõsebbnek érzõdik, hogy a Tacuma kb. negyed tonnával nehezebb.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 13, 13:47:41 pm

grat. a tetõablaknál csak akkor van szélzaj, ha rosszul csukod be!!!
mivel nincs végállása egyértelmûen, ezért megszokást, tanulást igényel.
én a vibrációt nem érzem. a váltó GM-autók után nem igényel megszokást, suzuki swifté után más.
sok balesetmentes km-t, jó tacumázást!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 13, 17:52:44 pm
Ki van itt, aki a gumisfórumon írt nekem?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Március, 13, 17:53:45 pm
Hogy ne remegjen a lábad a pedálon, padlóig kell rúgni,és akkor nem remeg. a lábad sem, meg a pedál sem.   :oke: :oke: :oke: :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 13, 18:06:39 pm
Szép nap ez a mai.  :szomoru:
Még nem akartam feltenni a nyári kerekeket, de muszáj volt. Belementem egy ácskapocsba, azt felkapta a gumi és a lökhárítóm meg a mûanyag dobbetétem is sérült. Persze, hogy nem vagyok mérges.  :fejelfalnak: :fejelfalnak: :fejelfalnak:
Gumisnál még nem voltam, várok is vele õszig (párolog az ideg), mert nagy valószínûséggel a gumi kuka, akkor lukat tett rá a vas a futófelületen.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Március, 13, 20:28:34 pm
A fogyasztást 8.5 alá nem sikerül le könyörögni, ez kicsit sok a matizhoz képest.
Nézted az Én fogyasztásom? Igaz, ebbe csak rövid utak vannak.
Országúton 7.5-8 körül el lehet vele járni, de vegyesben szerintem kívánj egy ekkora autótól 8.5 alatti fogyasztást.
Csatlakozom: városi totyogás 9-10 L, országút 7-8 L, autópálya 8 L.
Ja, aki családi egyterûzik az ne Matizzon!
:-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Március, 13, 20:32:14 pm
Szép nap ez a mai.  :szomoru:
Még nem akartam feltenni a nyári kerekeket, de muszáj volt. Belementem egy ácskapocsba, azt felkapta a gumi és a lökhárítóm meg a mûanyag dobbetétem is sérült. Persze, hogy nem vagyok mérges.  :fejelfalnak: :fejelfalnak: :fejelfalnak:
Gumisnál még nem voltam, várok is vele õszig (párolog az ideg), mert nagy valószínûséggel a gumi kuka, akkor lukat tett rá a vas a futófelületen.
És ezt hogy hoztad össze?  :szomoru:
Az úton félredobva hevert és rámentél, vagy otthon mentél bele? :gondolkodik:

Nagyon összevert mindent? :gondolkodik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Március, 13, 20:33:19 pm
Hazahoztuk a kocsit.  :oke:
Helyzetjelentés:
Egész kellemes vezetni. Elsõ blikkre legjobban a magasabb üléspozíció tetszett, kényelmes dolog lógatni a lábat.  :nevet:
Ami furi volt, az egyrészt a váltó, ami tényleg megszokást igényel (annyira lityi-lötyi), másrészt a tetõablak, ami miatt az autópályán megnõtt a szélzaj (bár lehet, hogy nem is csuktam be rendesen), harmadrészt meg az is fura volt, hogy a lábam alatt alacsony fordulaton is kicsit "remegett, zizegett" a gázpedál, magyarul a motor rezgése kicsit jobban átjön az utastérbe. A váltón pihentetett kezem alatt is erõsebb a vibráció. (A Swift városban 4-esbe, 5-ösbe téve szinte selymesen siklik, az alacsony fordulaton szinte csak suhan, itt az elsõ érzetem kicsit teherautós volt.) Ellenben meg kell jegyeznem, kárpótol, hogy viszont nyomatékosabb. A Swift-em 133Nm/4100ford. nyomatéka ellenében ez a 142Nm/3400ford. még úgy is erõsebbnek érzõdik, hogy a Tacuma kb. negyed tonnával nehezebb.
Sok közös/családi kirándulást kívánok!
A régi Swift-bõl ezeket én is átültetném a Chevykbe: az 1.3-as 8 szelepes motor és a váltó szinte tökéletesre sikerült. Csak a karosszéria vastagsága és a biztonság volt  :broaf:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Március, 13, 20:39:07 pm
Hazahoztuk a kocsit.  :oke:
Helyzetjelentés:
Egész kellemes vezetni. Elsõ blikkre legjobban a magasabb üléspozíció tetszett, kényelmes dolog lógatni a lábat.  :nevet:
Ami furi volt, az egyrészt a váltó, ami tényleg megszokást igényel (annyira lityi-lötyi), másrészt a tetõablak, ami miatt az autópályán megnõtt a szélzaj (bár lehet, hogy nem is csuktam be rendesen), harmadrészt meg az is fura volt, hogy a lábam alatt alacsony fordulaton is kicsit "remegett, zizegett" a gázpedál, magyarul a motor rezgése kicsit jobban átjön az utastérbe. A váltón pihentetett kezem alatt is erõsebb a vibráció. (A Swift városban 4-esbe, 5-ösbe téve szinte selymesen siklik, az alacsony fordulaton szinte csak suhan, itt az elsõ érzetem kicsit teherautós volt.) Ellenben meg kell jegyeznem, kárpótol, hogy viszont nyomatékosabb. A Swift-em 133Nm/4100ford. nyomatéka ellenében ez a 142Nm/3400ford. még úgy is erõsebbnek érzõdik, hogy a Tacuma kb. negyed tonnával nehezebb.
Nagyon sok balesetmentes kilométert kívánok az új jövevényhez! :oke:

Már alig várom, hogy holnap megcsodálhassam a talin!  :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 13, 23:00:48 pm
Szép nap ez a mai.  :szomoru:
Még nem akartam feltenni a nyári kerekeket, de muszáj volt. Belementem egy ácskapocsba, azt felkapta a gumi és a lökhárítóm meg a mûanyag dobbetétem is sérült. Persze, hogy nem vagyok mérges.  :fejelfalnak: :fejelfalnak: :fejelfalnak:
Gumisnál még nem voltam, várok is vele õszig (párolog az ideg), mert nagy valószínûséggel a gumi kuka, akkor lukat tett rá a vas a futófelületen.
És ezt hogy hoztad össze?  :szomoru:
Az úton félredobva hevert és rámentél, vagy otthon mentél bele? :gondolkodik:

Nagyon összevert mindent? :gondolkodik:
Nem úton volt, utánfutóztam és egy régi telephelyen mentem bele. Olyan a kár, hogy szerintem marad minden, mert egyrészt alig látható, másrészt nem nagy területet érint, harmadrészt ahogy néztem a lököst és a dobbetétet  nem okoz mûködésbeli hibát a sérülés.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 13, 23:02:44 pm
Hazahoztuk a kocsit.  :oke:
Gratulálok! Sok kellemes utat kívánok!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Március, 16, 12:59:05 pm
Ki van itt, aki a gumisfórumon írt nekem?
Én v'ok az. Szia.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 16, 13:08:07 pm
Ki van itt, aki a gumisfórumon írt nekem?
Én v'ok az. Szia.
OK. Helló!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 18, 13:18:44 pm
Szevasztok!
Tacumaba méretpontos gumiszõnyeget próbáltam keresni a neten. Kerestem, de nem találtam.
Nem is létezik ilyen erre a típusra?
Ha nem, akkor melyik passzol bele legjobban? Valaki tud segíteni ebben?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 18, 13:27:18 pm
Szevasztok!
Tacumaba méretpontos gumiszõnyeget próbáltam keresni a neten. Kerestem, de nem találtam.
Nem is létezik ilyen erre a típusra?
Ha nem, akkor melyik passzol bele legjobban? Valaki tud segíteni ebben?
Kedves Izleo. Tacumához elég minden kapható, ha negatív akarok lenni, azt írom, hogy az ajtókra szerelhetõ szélterelõn túl szinte semmi.
Na azért ennyire nem rossz a helyzet, de nem egyszerû. Javaslom a keresõbe a Rezzo nevet beírni, mert tõlünk nyugatabbra ezen a néven (is) fut a Tacuma, így több lehetõséget ad ki a google.
Utólagos kiegészítõk közül a lengyel HEKO által gyártott légterelõt ne vedd meg (hiába olcsóbb, mint a Szatunás), mert gyenge a ragasztása, hamar le fog esni és akkor vége. Én az egyiket menet közben hagytam el (nem is lett meg) és már a másik is a mûhelyben pihen.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 18, 13:30:44 pm
Amúgy itt Petex méretpontos szövetszõnyeg elvileg van:

http://autoszonyeg.net/Kisker%20%E1rjegyz%E9k.xls?vip=32800a1dd58e27f805

Daewoo-ként keresd a Rezzo-t!

Itt meg gumi:
www.autogumiszonyeg.hu/arlista_2008.pdf
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Március, 18, 13:48:29 pm
Köszi tacumás!  :oke:
Én csak a textilt találtam, bárhogy is kerestem rá.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 18, 14:04:51 pm
a baj az, hogy gyártottak hozzá ugyan sok mindent, csak magyarisztánban nincs forgalmazó, aki behozná. merthogy pl. a magyar tacuma-fórumon (itt) 15-20 tulajdonos van, ez nem piac.  :szemcso:
én most pl. avisa küszöbvédõ díszlécet fogok venni, merthogy az avisa gyártja ezt tacumára is (kiderítettem), de a magyar forgalmazó típuslistáján persze nincs rajta.
más: oldalablak légterelõ némethonban még a daewoo-érában 4 darabos is létezett a tacumára, márkakereskedõi hálózaton kersztül lehetett venni. ahogy hátsó lökhárítóra való védõcsíkot is (csomagok ki-be rakásakor ne sérüljön a lökhárító), vagy ahogy ülésfûtést és egyebeket is.
de érdemes lenne románoknál, lengyeleknél is szétnézni. csak magyar forgalmazó nélkül a szállítási költségek túl nagyok.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 18, 14:29:32 pm
én most pl. avisa küszöbvédõ díszlécet fogok venni, merthogy az avisa gyártja ezt tacumára is (kiderítettem), de a magyar forgalmazó típuslistáján persze nincs rajta.
Mennyi az annyi forintban? képed van róla?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 18, 14:35:38 pm
én most pl. avisa küszöbvédõ díszlécet fogok venni, merthogy az avisa gyártja ezt tacumára is (kiderítettem), de a magyar forgalmazó típuslistáján persze nincs rajta.
Mennyi az annyi forintban? képed van róla?

mivel a forgalmazó azt nem hozza be alapba, még nem tudok árat mondani. a gyártónál van tacumára, íme: http://www.avisa.pl/aluminium-door-sills-list.html#chevrolet (http://www.avisa.pl/aluminium-door-sills-list.html#chevrolet)

maga a termék jó minõségû, a matizomon volt, nagyon szép és tartós is, nem matrica, hanem szépen megmunkált alu.
ha a forgalmazó nem válllalja, akkor még a chevy márkakereskedõket lehetne rávenni, hogy szállítsanak, mert õk is szereznek be, igaz szerintem (ezt majd az ileltékesek megerõsítik vagy cáfolják) õk is a forgalmazótól.
a VFTS a hivatalos forgalmazója egyébként. 3 napja elküldött e-mailes megkeresésemre még nem válaszoltak. úgyhogy telefonálni is fogok.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 18, 14:37:37 pm
tacumás: a matizomon ILYEN (http://www.kep.tar.hu/hegelydr/50429849/28232797#2), a linkelt mappában 33-36. képek.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 18, 14:41:51 pm
Erre gondoltam. Anno a Suzukihoz Én is vettem 4 db-os készletet, de nem az alu színût, hanem a feketét, aminek olyan rücsis volt a felülete, a csík pedig tûzpiros színû volt. Nagyon jól illeszkedett, elég védelmet adott a küszöb belsõ élének és jó volt az öntapadós ragasztó rajta, nem vált el a kocsitól évek múlva sem. Ha jól emlékezem 10-12.000 Ft. volt a 4 db. anno üzletben.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 18, 14:49:23 pm
Erre gondoltam. Anno a Suzukihoz Én is vettem 4 db-os készletet, de nem az alu színût, hanem a feketét, aminek olyan rücsis volt a felülete, a csík pedig tûzpiros színû volt. Nagyon jól illeszkedett, elég védelmet adott a küszöb belsõ élének és jó volt az öntapadós ragasztó rajta, nem vált el a kocsitól évek múlva sem. Ha jól emlékezem 10-12.000 Ft. volt a 4 db. anno üzletben.

igen, errõl van szó, az ár is stimmel és létezik fekete-piros színben is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Március, 19, 15:09:22 pm

más: oldalablak légterelõ némethonban még a daewoo-érában 4 darabos is létezett a tacumára, márkakereskedõi hálózaton kersztül lehetett venni. ahogy hátsó lökhárítóra való védõcsíkot is (csomagok ki-be rakásakor ne sérüljön a lökhárító), vagy ahogy ülésfûtést és egyebeket is.
de érdemes lenne románoknál, lengyeleknél is szétnézni. csak magyar forgalmazó nélkül a szállítási költségek túl nagyok.
Én tudok TACUMÁra légterelõt az elsõ kettõ 6000.-
Ha kell valakinek szóljon.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Március, 19, 20:01:29 pm
a baj az, hogy gyártottak hozzá ugyan sok mindent, csak magyarisztánban nincs forgalmazó, aki behozná. merthogy pl. a magyar tacuma-fórumon (itt) 15-20 tulajdonos van, ez nem piac.  :szemcso:
én most pl. avisa küszöbvédõ díszlécet fogok venni, merthogy az avisa gyártja ezt tacumára is (kiderítettem), de a magyar forgalmazó típuslistáján persze nincs rajta.
más: oldalablak légterelõ némethonban még a daewoo-érában 4 darabos is létezett a tacumára, márkakereskedõi hálózaton kersztül lehetett venni. ahogy hátsó lökhárítóra való védõcsíkot is (csomagok ki-be rakásakor ne sérüljön a lökhárító), vagy ahogy ülésfûtést és egyebeket is.
de érdemes lenne románoknál, lengyeleknél is szétnézni. csak magyar forgalmazó nélkül a szállítási költségek túl nagyok.

Ezeket itthon is meg lehet rendelni csak az árak nemigazán szalonképesek a lökhárító védõcsik pedig csak egy 3M folia 12eft :fejelfalnak:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 26, 21:30:34 pm
Tegnap megvolt a szoftverfrissítés.  :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Március, 26, 21:32:27 pm
Tegnap megvolt a szoftverfrissítés.  :kacsint:
És :csodalkozik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Szassza - 2009 Március, 26, 21:45:14 pm
Tegnap megvolt a szoftverfrissítés.  :kacsint:
És :csodalkozik:
+30LE
+50NM
-20.000Ft
:rohog:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 27, 11:37:09 am
én most pl. avisa küszöbvédõ díszlécet fogok venni, merthogy az avisa gyártja ezt tacumára is (kiderítettem), de a magyar forgalmazó típuslistáján persze nincs rajta.
Mennyi az annyi forintban? képed van róla?

mivel a forgalmazó azt nem hozza be alapba, még nem tudok árat mondani. a gyártónál van tacumára, íme: http://www.avisa.pl/aluminium-door-sills-list.html#chevrolet (http://www.avisa.pl/aluminium-door-sills-list.html#chevrolet)

maga a termék jó minõségû, a matizomon volt, nagyon szép és tartós is, nem matrica, hanem szépen megmunkált alu.
ha a forgalmazó nem válllalja, akkor még a chevy márkakereskedõket lehetne rávenni, hogy szállítsanak, mert õk is szereznek be, igaz szerintem (ezt majd az ileltékesek megerõsítik vagy cáfolják) õk is a forgalmazótól.
a VFTS a hivatalos forgalmazója egyébként. 3 napja elküldött e-mailes megkeresésemre még nem válaszoltak. úgyhogy telefonálni is fogok.

na, a 2. mailre jött válasz, felhívtak. a lényeg: mérjem le, és keresnek rávalót. de én nem akarok mást, ha egyszer van pontosan típusazonos. úgyhogy várok. esetleg egy nyári kirándulás lengyelországba, úgyis érdekelt néhány délebbi városka.  :fetreng:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: fandras - 2009 Március, 27, 14:23:37 pm
Sziasztok!

4 hónapja tartozom a Tacuma fan táborba. Egy 2005.07 havi Comfort-ra ruháztam be, és egyelõre nem bánom.
Választásom szempontjai:
Három kisgyerekkel viszonylag új, nem széthajtott "nagy autót" ésszerû árban ~ 2M körül.
Hát itt nem sok maradt a Tacumán kívül, esetleg Scenic, Picasso vagy Zafira. ezek mind öregebbek, ráadásul a három gyerekülés nem fér el hátsó ülésen egyikben sem.(Talán picassoban).
Ráadásul, mikor megláttam, hogy ennyi pénzért még tetõablak is jár  :oke:
Egyet sajnálok: a hátsó üléssor nem mozgatható (csak a középsõ) ez kár, mert néha nagyobb csomi jó lenne, fõleg, hogy nagy a lábtér  :taps:

Azóta egy zavaró dolog jött be. MARHA HANGOS 120 után!!! Neten néztem szigetelésrõl, Totalcar Karotta jó kiindulópont. A fórumot itt még nem olvastam végig, nem tudom volt-e róla szó.
Hát ennyi "röviden", amúgy GRATULA a fórumhoz, nagyon hasznos.
Ja fogy ~ 9,3 télen klímával vidéken.

Üdv
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Március, 27, 14:43:35 pm
Üdvözlet fandras a csapatban.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Március, 27, 19:49:55 pm
Sziasztok!

4 hónapja tartozom a Tacuma fan táborba. Egy 2005.07 havi Comfort-ra ruháztam be, és egyelõre nem bánom.
Választásom szempontjai:
Három kisgyerekkel viszonylag új, nem széthajtott "nagy autót" ésszerû árban ~ 2M körül.
Hát itt nem sok maradt a Tacumán kívül, esetleg Scenic, Picasso vagy Zafira. ezek mind öregebbek, ráadásul a három gyerekülés nem fér el hátsó ülésen egyikben sem.(Talán picassoban).
Ráadásul, mikor megláttam, hogy ennyi pénzért még tetõablak is jár  :oke:
Egyet sajnálok: a hátsó üléssor nem mozgatható (csak a középsõ) ez kár, mert néha nagyobb csomi jó lenne, fõleg, hogy nagy a lábtér  :taps:

Azóta egy zavaró dolog jött be. MARHA HANGOS 120 után!!! Neten néztem szigetelésrõl, Totalcar Karotta jó kiindulópont. A fórumot itt még nem olvastam végig, nem tudom volt-e róla szó.
Hát ennyi "röviden", amúgy GRATULA a fórumhoz, nagyon hasznos.
Ja fogy ~ 9,3 télen klímával vidéken.

Üdv

én is gratulálok, jól összefoglaltad azokat a szempontokat, melyek nálam is döntõek voltak a vásárláskor.
a hangosság függ attól is, hogy mihez képest, mibõl ültél át? nekem nem tünt ez fel, legalábbis nem 120 táján.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2009 Március, 27, 23:45:05 pm
A hangosság nagyban függ a használt gumi abroncs minõségétõl is, legalábbis nekem ez a tapasztalatom eddig. Megéri beruházni egy jobb minõségû abroncs készletbe, sokkal stabilabb lesz az autó mint a gyári gumikal.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: fandras - 2009 Március, 30, 14:53:48 pm
Igaz, aztán én is rájöttem, hogy lehet, hogy a téli abroncs is bejátszik, ami egyébként sztem jó közép:
Új DUNLOP Winter Sport 3D 195/60 R15  88 T, meglátjuk nyárigumival. Tényleg, ha itt tartunk mit ajánlotok nyárra 10-15k/db tartományban?

Egyébként F Astra kombiból ültem át, és ... Szval igazán autópályán 130-140 környékén zenébõl nem sokat lehetett hallani, beszélni meg rendesen emelt hangon kellett.
Azóta tippek alapján ahogy kopogtattam a lemezeket, eléggé konganak, motorházfedélel nudli szigetelés. Remélem hamarosan beruházhatok egy kis rezgés és hang szigetelésre.  :gondolkodik:
Amúgy örülök, hogy emlegetitek a váci szervízt megbízhatóságát, mert a környéken lakom, és vételkor is ott nézettem át.
Egyébként 49 ezerrel vettem, most van 53e, javarészt asszony használja vidéken  :oke:

Belsõ kilincsrõl nekem is jón le a "króm"  :fetreng: erre tudtok valami megoldást, lehet kapni darabra, vagy kiszed-lekrómoztat???

Köszi és hajrá mindenkinek,
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Március, 30, 17:30:52 pm
A szigeteléssel kell játszani.
Amúgy a tacuma zajosabb is valamivel szerintem mert magasabb mint 1 sedan.

Nekem az ajtókárpit alá is került + extra szigetelés,azzal is lehet csökkenteni a zajt.
kerékdobokra téve meg fõleg.

Króm kilincset én a daewooalkatresz.hu n vettem utánvéttel, és még így is féláron volt mint a helyi opel/daewoos  nál.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Április, 13, 19:53:35 pm
én most pl. avisa küszöbvédõ díszlécet fogok venni, merthogy az avisa gyártja ezt tacumára is (kiderítettem), de a magyar forgalmazó típuslistáján persze nincs rajta.
Mennyi az annyi forintban? képed van róla?

mivel a forgalmazó azt nem hozza be alapba, még nem tudok árat mondani. a gyártónál van tacumára, íme: http://www.avisa.pl/aluminium-door-sills-list.html#chevrolet (http://www.avisa.pl/aluminium-door-sills-list.html#chevrolet)

maga a termék jó minõségû, a matizomon volt, nagyon szép és tartós is, nem matrica, hanem szépen megmunkált alu.
ha a forgalmazó nem válllalja, akkor még a chevy márkakereskedõket lehetne rávenni, hogy szállítsanak, mert õk is szereznek be, igaz szerintem (ezt majd az ileltékesek megerõsítik vagy cáfolják) õk is a forgalmazótól.
a VFTS a hivatalos forgalmazója egyébként. 3 napja elküldött e-mailes megkeresésemre még nem válaszoltak. úgyhogy telefonálni is fogok.

na, a 2. mailre jött válasz, felhívtak. a lényeg: mérjem le, és keresnek rávalót. de én nem akarok mást, ha egyszer van pontosan típusazonos. úgyhogy várok. esetleg egy nyári kirándulás lengyelországba, úgyis érdekelt néhány délebbi városka.  :fetreng:

a riderauto megpróbálja a gyárit beszerezni! türelmet kértek, de ígérik, hogy utánanéznek!

Más: sport betétszûrõt akartam venni tacumába. se a k&n, se a bmc nem gyárt ehhez a típushoz.
tud valaki sport betétszûrõt tacumához?
(mielõtt más A16DMS motorkódú daewookét ajánlanátok: nem jó bele se a lanosé, se a nubiráé.)

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Április, 13, 21:03:45 pm
Van még a JR és a Green.
 több nem jut eszembe, de nem igen van hozzávaló.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 15, 20:26:01 pm
Mivel közeleg az újlaki tali és ez remek hely az ország másik részén olcsóbban kapható alkatrészek beszerzésére, ezért megkérdem, hátha valaki tud jó árat mondani Tacumához:
-légszûrõ,
-sima pollenszûrõ
-aktívszenes pollenszûrõ.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 15, 20:34:09 pm
Mivel közeleg az újlaki tali és ez remek hely az ország másik részén olcsóbban kapható alkatrészek beszerzésére, ezért megkérdem, hátha valaki tud jó árat mondani Tacumához:
-légszûrõ,
-sima pollenszûrõ
-aktívszenes pollenszûrõ.
mikori a gép és hány kW-os?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 15, 21:51:28 pm
Mivel közeleg az újlaki tali és ez remek hely az ország másik részén olcsóbban kapható alkatrészek beszerzésére, ezért megkérdem, hátha valaki tud jó árat mondani Tacumához:
-légszûrõ,
-sima pollenszûrõ
-aktívszenes pollenszûrõ.
mikori a gép és hány kW-os?
Az alap, amibõl a legtöbbet eladtak 1,6 16V 76-77 kw-os és 2003-ból származik.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 15, 21:54:31 pm
Mivel közeleg az újlaki tali és ez remek hely az ország másik részén olcsóbban kapható alkatrészek beszerzésére, ezért megkérdem, hátha valaki tud jó árat mondani Tacumához:
-légszûrõ,
-sima pollenszûrõ
-aktívszenes pollenszûrõ.
mikori a gép és hány kW-os?
Az alap, amibõl a legtöbbet eladtak 1,6 16V 76-77 kw-os és 2003-ból származik.
holnapra mondok neked árakat :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 15, 21:56:40 pm
köszi...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Április, 15, 22:02:32 pm
Mivel közeleg az újlaki tali és ez remek hely az ország másik részén olcsóbban kapható alkatrészek beszerzésére, ezért megkérdem, hátha valaki tud jó árat mondani Tacumához:
-légszûrõ,
-sima pollenszûrõ
-aktívszenes pollenszûrõ.
mikori a gép és hány kW-os?
Az alap, amibõl a legtöbbet eladtak 1,6 16V 76-77 kw-os és 2003-ból származik.
Melyik fajta pollen van benne?

EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340906.jpg      1500.-
VAGY EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340904.jpg      4400.-

Üzemanyagszûrõ: 4000.-
Olajszûrõ: BOSCH: 700.-
              KNECHT: 740.-
              ARMAFILT: 580.-
              NIPPARTS: 820.-
Levegõszûrõ: 2150.-
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 15, 22:04:49 pm
Pollenbõl a két darabos van benne, nem egyszerû belejátszani a helyére. Ha az segít, gyári kódszámot tudok nézni, mert még egy régi el van rakva mintának (mint ahogy a teljes vezérlést elraktam cserekor a vízpumpával együtt).
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 15, 22:05:33 pm
Melyik fajta pollen van benne?

EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340906.jpg      1500.-
VAGY EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340904.jpg      4400.-
az elsõ verzióval árban nemtudom felvenni a versenyt, bár nekem csak a második félét hozza a gép :csodalkozik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Április, 15, 22:08:48 pm
Melyik fajta pollen van benne?

EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340906.jpg      1500.-
VAGY EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340904.jpg      4400.-
az elsõ verzióval árban nemtudom felvenni a versenyt, bár nekem csak a második félét hozza a gép :csodalkozik:
Szerintem az egyik az aktív szenes a másik a sima.
De nem vagyok biztos benne.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 15, 22:14:26 pm
Melyik fajta pollen van benne?

EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340906.jpg      1500.-
VAGY EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340904.jpg      4400.-
az elsõ verzióval árban nemtudom felvenni a versenyt, bár nekem csak a második félét hozza a gép :csodalkozik:
Szerintem az egyik az aktív szenes a másik a sima.
De nem vagyok biztos benne.
aktív szenesre ilyet hoz nekem:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/090415/00501471_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/090415/00501471_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Április, 15, 22:21:17 pm
Melyik fajta pollen van benne?

EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340906.jpg      1500.-
VAGY EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340904.jpg      4400.-
az elsõ verzióval árban nemtudom felvenni a versenyt, bár nekem csak a második félét hozza a gép :csodalkozik:
Szerintem az egyik az aktív szenes a másik a sima.
De nem vagyok biztos benne.
aktív szenesre ilyet hoz nekem:

Na pont ezért mondtam.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 15, 22:31:49 pm
Melyik fajta pollen van benne?

EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340906.jpg      1500.-
VAGY EZ: http://webshop.langauto.hu/Nagykep/248/J1340904.jpg      4400.-
az elsõ verzióval árban nemtudom felvenni a versenyt, bár nekem csak a második félét hozza a gép :csodalkozik:
Szerintem az egyik az aktív szenes a másik a sima.
De nem vagyok biztos benne.
aktív szenesre ilyet hoz nekem:
Na pont ezért mondtam.
De most nézem, hogy van simában is ilyen :wow: :gondolkodik:
meg olyan is, amit te linkeltél :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 16, 13:31:27 pm
Sziasztok! Belépni készülök a Tacumások táborába. Holnap viszem állapotfelmérésre, és ha nincs vele probléma, még a hétvégén nyélbe ütjük az üzletet.  :igaz: 2003-as SX.
Tegnap néztem meg. Elsõre fura - egy Polo Variantból ülnék át -, marha nagynak érzõdik belülrõl, az A-oszlopoktól meg mintha semmit se látnék... De ez gondolom, megszokás kérdése.

Átolvastam a hozzászólásokat, máris sokat segített a tapasztalatok, hogy jobban megismerjem a típust, köszönet érte!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Április, 16, 13:36:22 pm

Szia, üdv itt nálunk!  :oke:
Szurkolok a sikeres vásárláshoz, akik itt a fórumon ezzel a típússal rendelkeznek, meg vannak vele elégedve.
Ha meglesz a kocsi, Május 2-án mi a programod?  :gondolkodik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 16, 16:26:48 pm
Sziasztok! Belépni készülök a Tacumások táborába.
Üdv itt. Az enyém is 2003-as. Ha gondod lesz, írj nyugodtan.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 16, 20:15:02 pm
Pollenbõl a két darabos van benne, nem egyszerû belejátszani a helyére. Ha az segít, gyári kódszámot tudok nézni, mert még egy régi el van rakva mintának (mint ahogy a teljes vezérlést elraktam cserekor a vízpumpával együtt).
No akkor jönnek az árak:

Levegõ szûrõ:
Jakopart (Japán): 4165.-
Mann (Német)    : 3405.-

Pollenszûrõ:
Jakoparts (Japán): 6085.-
Tecneco   (Olasz): 4860.-
Orione (Francia)   : 7190.-
aktívszenes  Orione: 9205.-
Ezek az árak teli árak, ebbõl lejön min.30%, de van amibõl 40% is lehet. :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2009 Április, 16, 20:32:21 pm
Én vettem a Lacettibe aktívszenes pollenszûrõt (Orione), de semmivel sem jobb mint a normál. :ferdejel: Ugyan olyan büdös jön be, mint a másikkal.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Április, 16, 20:38:14 pm
Én vettem a Lacettibe aktívszenes pollenszûrõt (Orione), de semmivel sem jobb mint a normál. :ferdejel: Ugyan olyan büdös jön be, mint a másikkal.
Hát pont ez az átverés benne.  :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: ni_lovag - 2009 Április, 16, 20:44:16 pm
Én vettem a Lacettibe aktívszenes pollenszûrõt (Orione), de semmivel sem jobb mint a normál. :ferdejel: Ugyan olyan büdös jön be, mint a másikkal.
Hát pont ez az átverés benne.  :oke:
Az aktív szén nem a szagokat szûri,hanem a környezeti szennyezõdéseket(Co Co2,SO2,stb ezeket a kipuffgázok is tartalmazzák) .
Pl ilyenek a hadseregekben-régebben- használt gázmaszkok is.
Ezek esetében a vegyi fegyverekbe kevertek némi hányingert keltõ szaganyagot, amivel elérték,hogy az ellenfél levegye a gázálarcot,és a méreg elvégezze a dolgát...
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2009 Április, 16, 20:52:11 pm

Akkor vegyifegyver ellen véd. :oke: :szetvert:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Április, 17, 08:17:39 am
Sziasztok! Belépni készülök a Tacumások táborába. Holnap viszem állapotfelmérésre, és ha nincs vele probléma, még a hétvégén nyélbe ütjük az üzletet.  :igaz: 2003-as SX.
Tegnap néztem meg. Elsõre fura - egy Polo Variantból ülnék át -, marha nagynak érzõdik belülrõl, az A-oszlopoktól meg mintha semmit se látnék... De ez gondolom, megszokás kérdése.

Átolvastam a hozzászólásokat, máris sokat segített a tapasztalatok, hogy jobban megismerjem a típust, köszönet érte!

Szia!
Engem abszolút nem zavar a dupla A-oszlop, a Suzuki Swift I.-bõl rosszabb volt a kilátás emiatt, bár ennél szerintem sok befolyásoló tényezõ (üléshelyzet, vezetõ magassága, stb.) van.
Egy tanács:
Nézd meg alulról a kocsit olajfolyás szempontjából, ha bármit látsz, alkudj, mert a megszüntetés több 10eFt-os nagyságrendû.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 17, 09:05:05 am
Ha meglesz a kocsi, Május 2-án mi a programod?  :gondolkodik:

Mert mi lesz akkor? Egyébként az hosszú hétvége, úgyhogy valószínûleg utazás lesz a picikkel (héthónapos ikerpár - õk is megnézték a kocsit, és a termelt nyálmennyiségbõl ítélve tetszett nekik :hahota:)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 17, 09:09:30 am

Üdv itt. Az enyém is 2003-as. Ha gondod lesz, írj nyugodtan.

Két kérdésem máris van: az utastéri biztosítéktábla fedelét elkavarta valahol a tulaj. Neked is könnyen lejár a helyérõl? a másik meg, hogy a sofõrülés állítómechanikája az ajtó mellett egy ponton belülrõl kilyukasztotta a huzatot. A tulaj szerint a barátja Tacumáján ugyanez van. Ez is típushiba lenne?

Egyébként 57 ezer km van benne, úgyhogy számítva a 60ezres nagyszerviz költségére mindenképpen alkudni fogok. És ha a szerelõk még találnak valamit a kocsin, akkor szintén. Szeretnék nullszaldósan átülni a Polóból.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Április, 17, 09:19:30 am
Ha meglesz a kocsi, Május 2-án mi a programod?  :gondolkodik:

Mert mi lesz akkor? Egyébként az hosszú hétvége, úgyhogy valószínûleg utazás lesz a picikkel (héthónapos ikerpár - õk is megnézték a kocsit, és a termelt nyálmennyiségbõl ítélve tetszett nekik :hahota:)

Az éves nagytalálkozó!  :oke:
További infó: http://forum.chevyklub.hu/index.php?topic=144.0

Jelentkezés: http://forum.chevyklub.hu/index.php?topic=1165.0
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Április, 17, 11:47:04 am

Üdv itt. Az enyém is 2003-as. Ha gondod lesz, írj nyugodtan.

Két kérdésem máris van: az utastéri biztosítéktábla fedelét elkavarta valahol a tulaj. Neked is könnyen lejár a helyérõl? a másik meg, hogy a sofõrülés állítómechanikája az ajtó mellett egy ponton belülrõl kilyukasztotta a huzatot. A tulaj szerint a barátja Tacumáján ugyanez van. Ez is típushiba lenne?

Egyébként 57 ezer km van benne, úgyhogy számítva a 60ezres nagyszerviz költségére mindenképpen alkudni fogok. És ha a szerelõk még találnak valamit a kocsin, akkor szintén. Szeretnék nullszaldósan átülni a Polóból.

Az enyém is 2003-as. Ilyen hibái nincsenek. A 60ezres szerviznek szerintem már sorra kellett volna kerülnie, mert a szervizciklus 15ekm v. 1 év, ezért ezt hajtsd ki az eladóból.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Április, 17, 16:27:30 pm

szerintem meg alkudd le a szervíz árát és te végeztesd el.
nem hiszem, hogy az autót eladók 1 %-ánál többen korrekten szervízelnének azután, hogy eldöntötték: eladják az autót.
az ülés-téma nem típushiba, de azt már hallottam, hogy az ülést hamar "kiülik" egyes esetekben, függ ez a használó súlyától is.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 17, 16:53:43 pm

Üdv itt. Az enyém is 2003-as. Ha gondod lesz, írj nyugodtan.

Két kérdésem máris van: az utastéri biztosítéktábla fedelét elkavarta valahol a tulaj. Neked is könnyen lejár a helyérõl? a másik meg, hogy a sofõrülés állítómechanikája az ajtó mellett egy ponton belülrõl kilyukasztotta a huzatot. A tulaj szerint a barátja Tacumáján ugyanez van. Ez is típushiba lenne?

Egyébként 57 ezer km van benne, úgyhogy számítva a 60ezres nagyszerviz költségére mindenképpen alkudni fogok. És ha a szerelõk még találnak valamit a kocsin, akkor szintén. Szeretnék nullszaldósan átülni a Polóból.
A 60 eKm-es nagyszervíz 60-80 eFt., ezt kalkuláld bele az alkuba. A biztosíték doboz fedele megvan, nekem nem esik le. A vezetõülés bal oldalánál van valami kemény, ami aluról nagyon nyomja az ülõlapot, de még nem lukasztotta ki. (90 ekm)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Április, 17, 17:06:26 pm

a riderauto megpróbálja a gyárit beszerezni! türelmet kértek, de ígérik, hogy utánanéznek!

a riderauto korrektul utánanézett, ma válaszoltak: az avisa cég frisített listáján nincs rajta a rezzo/tacuma küszöbvédõ díszléc. tehát ez sem rendelhetõ.  :szomoru:
se sport betétszûrõ.  :szomoru: a JR és a Green se gyárt hozzá.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 17, 17:54:29 pm
Tacumás!

Láttad amit írtam neked??? EZT ITT (http://forum.chevyklub.hu/index.php?topic=55.msg86274#msg86274)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 17, 18:33:32 pm
Tacumás!

Láttad amit írtam neked??? EZT ITT (http://forum.chevyklub.hu/index.php?topic=55.msg86274#msg86274)
Persze, köszönöm. Most számolok, nem akarok elhamarkodottan rendelni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 17, 18:36:01 pm
Tacumás!

Láttad amit írtam neked??? EZT ITT (http://forum.chevyklub.hu/index.php?topic=55.msg86274#msg86274)
Persze, köszönöm. Most számolok, nem akarok elhamarkodottan rendelni.
OK semmi gond, csak nem reagáltál rá :kacsint:
számolhatsz 40%-al szerintem :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 17, 18:37:52 pm
OK  :taps:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 17, 21:34:30 pm
No, van mit reparálni rajta a nagyszerviz tennivalóin túl is, de elég jól lealkudtam, marad erre 150 ezrem. Akad néhány szimmering, hátsó dob, fékbetétek-féktárcsa, egy padkázott felni, ilyenek. A Gyulainál nézettem át, a szerelõ srác nagyon lelkiismeretes volt. Megcsináltatni viszont vidéken fogom egy szakinál.
Az 54 ezres futás valósnak tûnik, utánanéztem a szervizkönyv adatainak.
A párom is kipróbálta, utána tamáskodás helyett már õ beszélt rá, hogy vegyük meg. :mosoly:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Április, 17, 21:39:50 pm

Grat a kocsihoz :animer: :banan:
Egyébként elég lesz az a 150e a "nagy" szervizre? :csodalkozik:
Ezt csak azért kérdem, mert azért van mit cserélni rajta :csodalkozik:
Egyébként te nem az a sezlony vagy, aki a hvtm-en is tevékenykedik? :csodalkozik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 18, 06:17:12 am
Viper: majd meglátjuk, optimista vagyok. A 150-es keretet úgy számoltam, hogy a legrosszabb áron megy el a Polo, úgyhogy itt van még egy kis mozgástér. És van egy Vespám, aminek egy ideje már gondolkodom az eladásán, legfeljebb így majd döntésre jutok, ha nagyon szorít a cipõ.
Igen, én voltam a hvtm-en is, de már néhány éve nem vagyok aktív. A csúcson kell abbahagyni  :yoyo:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 18, 09:12:06 am
A Tacuma mellett jól jön egy robogó. Ha nem muszáj, ne add el a Vespát.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Április, 19, 12:40:23 pm
No, van mit reparálni rajta a nagyszerviz tennivalóin túl is, de elég jól lealkudtam, marad erre 150 ezrem. Akad néhány szimmering, hátsó dob, fékbetétek-féktárcsa, egy padkázott felni, ilyenek. A Gyulainál nézettem át, a szerelõ srác nagyon lelkiismeretes volt. Megcsináltatni viszont vidéken fogom egy szakinál.
Az 54 ezres futás valósnak tûnik, utánanéztem a szervizkönyv adatainak.
A párom is kipróbálta, utána tamáskodás helyett már õ beszélt rá, hogy vegyük meg. :mosoly:
Hát a külsõ fõtengely-szimmeringet az enyémnél is cserélni kell
A karterfedelet is újra kell pasztázni
Sõt a hengerfejtömítésnél is jön az olaj  :szomoru:
(70 ekm)
Ilyenkor gondolok rá, hogy tört volna le a kezem, amikor aláírtam az adásvételit  :fejelfalnak:
Viszont a legutóbbi átlagfogyim 7,6 l/100 km   :mosoly:

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Április, 19, 17:33:39 pm
A Tacuma mellett jól jön egy robogó. Ha nem muszáj, ne add el a Vespát.

viszont van itt a fórumunkon, aki motort keres.
grat a kocsihoz!
merrefele laksz?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Április, 20, 06:17:53 am
Ilyenkor gondolok rá, hogy tört volna le a kezem, amikor aláírtam az adásvételit  :fejelfalnak:
Nem túl bíztató, amiket írsz. Kicsit aggódok. (egy friss tacumás)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 20, 08:47:08 am
A Tacuma mellett jól jön egy robogó. Ha nem muszáj, ne add el a Vespát.

viszont van itt a fórumunkon, aki motort keres.
grat a kocsihoz!
merrefele laksz?

Helló, köszi. Pestújhelyen lakom (15. kerület)
Túlnyomó részt bringával járok dolgozni, és a robogóval nem spórolok meg sokkal több idõt ahhoz képest, hogy a bringa mennyire egészséges. :kemeny: Ezért kezdtem fontolgatni, hogy eladom.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 20, 08:57:04 am
Nincs valakinek egy eladó felesleges dísztárcsája? Ilyen. (http://img.beta.expressz.hu/02/96/d0/be-main.jpg)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Április, 21, 13:10:30 pm
Ilyenkor gondolok rá, hogy tört volna le a kezem, amikor aláírtam az adásvételit  :fejelfalnak:
Nem túl bíztató, amiket írsz. Kicsit aggódok. (egy friss tacumás)
A szerelõ szerint nem súlyosak a hibák, még évekig elmenne így.
Csak engem zavar az olajcsepp a kocsi alatt és a hengerfejbõl a kipufogóra folyt égett olaj szaga.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: baczuri - 2009 Április, 23, 20:58:24 pm
Hello Tacumások!
Nubirából (II) tervezem átnyergelni a Tacumára, mivel bõvül a család (harmadik csemete érkezik) és szûk a nubi hátsó üléssora három gyermekülésnek. Mivel  a $ lényegesen kevesebb minthogy újat vegyünk így maradok a használtnál. Mire ügyeljek, figyeljek használt Tacuma vásárlásakor?
Kösz! Üdv!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 23, 23:28:38 pm
Ne lehajtott Taxit vegyél. Egyébként a Tacumák többsége jó állapotú és nincs bennük túl sok km. Ha el tudsz jönni Újlakra, sok hasznos tanácsot tudunk adni.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sezlony - 2009 Április, 24, 08:05:33 am
baczuri:
Mindenképpen vidd el egy szerelõhöz állapotfelmérésre. Sok mindenrõl képet kaphatsz.
Meg persze a szokásos: volt-e törve, ha van, a szervízkönyv összevetése a szerviz adatbázisával, kilométerfutással stb.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: baczuri - 2009 Április, 27, 14:37:52 pm
baczuri:
Mindenképpen vidd el egy szerelõhöz állapotfelmérésre. Sok mindenrõl képet kaphatsz.
Meg persze a szokásos: volt-e törve, ha van, a szervízkönyv összevetése a szerviz adatbázisával, kilométerfutással stb.

A tacumában a hátsó üléssor középsõ ülésének kétpontos biztonsági öve van?!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 27, 16:53:36 pm
A tacumában a hátsó üléssor középsõ ülésének kétpontos biztonsági öve van?!
Igen. Ezt legalább nem csúfították el a tetõbõl lefelé lógó förmedvénnyel. Nálam általában a középsõ ülés elõre van hajtva asztalként.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Április, 27, 21:35:02 pm
A tacumában a hátsó üléssor középsõ ülésének kétpontos biztonsági öve van?!
Igen. Ezt legalább nem csúfították el a tetõbõl lefelé lógó förmedvénnyel. Nálam általában a középsõ ülés elõre van hajtva asztalként.

nem. modellév-függõ. az enyémben 3-pontos, és a tetõrõl lelógó övre ha nincs szükség, esztétikusan és zörgésmentesen eltüntethetõ az arra kialakított tartóban.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Április, 27, 21:36:05 pm
Ezt nem is tudtam.  :pirul:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: gejza007 - 2009 Április, 27, 21:55:02 pm
Az enyémben már 3 pontos a középsõ ülés öve is, és elrejthetõ a tetõben lévõ helybe, 2005-ös modell év, chevy logós.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Május, 05, 17:02:23 pm
A tacumában a hátsó üléssor középsõ ülésének kétpontos biztonsági öve van?!
Igen. Ezt legalább nem csúfították el a tetõbõl lefelé lógó förmedvénnyel. Nálam általában a középsõ ülés elõre van hajtva asztalként.
nem. modellév-függõ. az enyémben 3-pontos, és a tetõrõl lelógó övre ha nincs szükség, esztétikusan és zörgésmentesen eltüntethetõ az arra kialakított tartóban.
Az enyémben is hárompontos van. (2008-as gyártás) A tartója meg szerintem is megfelelõ, nem "lógó förmedvény".
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Május, 05, 17:42:41 pm
Egy kis helyzetjelentés:
Márciusban vettük a kocsit, azóta az alábbi negatívumokat tapasztaltam.
1. Fogyasztás: majdnem 11liter 100km-en.  :fejelfalnak:
2. Az ajtók fogantyúi elég bóvli anyagból vannak, kényesek a karcolódásra. Olyan fekete gumiszerû, és ha mondjuk kulccsomóval a kézben húzod be az ajtót, lehet, hogy nyomot hagy a kulcsod. Nõknél talán még a hosszú köröm is csíkot hagyhat rajta. Nálunk a 2 éves gyerek hátul a gyerekülésébõl néha rugdossa a fogantyút, úgy kell veszekednem vele, hogy vigyázzon már a cipõjével.
3. A klíma induláskor néha elég furcsán viselkedik. Ha beállítom például 19 fokra a hõmérsékletet, mert melegem van, bekapcsolom a klímát, sokszor elõször elkezd meleget fújni. Persze tudom, hogy kell egy kis idõ, mire a klíma valóban hûteni kezd, de a furi az, hogy ha a külsõ hõmérséklet például csak 10 fok körül van, és csak a napsütés miatt melegedett át az utastér, akkor sem a kinti hideget löki be elõször, hanem egészen meleget fúj, tehát fût. Olyan, mintha a belsõ hõmérõ hidegebbnek érezné az utasteret, mint amilyen valójában.
4. Sosem volt még tetõablakos kocsim, így nem tudom, hogy más kocsinál hogy van, nekem nagyon hiányzik, hogy nincs bezáró gomb. Nekem a nyitás-döntés átmenet határát megtalálni nem mindig sikerül. Sokszor kiszállok, és látom, hogy az ablak nincs a tetõ vonalában. Valahol a döntés szakasz elején kell megállítani, tehát belülrõl olyan, mintha kicsit ki kéne nyitni, hogy egyenesben legyen. Szóval nekem furi, hogy nincs egy gomb, amivel a bezárt alaphelyzetére visszaáll.     
5. Üdítõtartóval elég gyéren felszerelt, bár ezt már a vételkor is tudtam. Azért kicsit néha bosszant.

Egyébként minden egyébbel meg vagyok elégedve, kiemelném, hogy a hátsó ülések egyenkénti mozgathatósága, vagy akár kiszedhetõsége különösen tetszik.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Május, 05, 20:49:16 pm

1. ez még lehet jobb, sok mindentõl függ. nekem már 9 felé városban sem nagyon megy, ez komoly!
2. a fekete gumiszerû jól tisztitható, nyom nélkül, az bírja a strapát. a mûanyag kárpitok akkor már sérülékenyebbek.
3. nekem nagyon bevált az automata klíma, nem tudok rá rosszat mondani.
4. valóban nem szerencsés, hogy nem egyértelmû a napfénytetõ zárt állása, de egy idõ után megszokod és érezni fogod, mikor van zárva.
5. üdítõtartó vagy pohártartó? mert pohártartó van 5 (elõl-középen nyomásra kijön 2 a rádió alatt, két elsõ ülés közt 1, a két elsõ ülés hátulján lévõ asztalon 1-1), lehajtott hátsó-középsõ üléstámlával 7. azért ez nem annyira kevés.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Május, 16, 17:33:31 pm
Egy kis helyzetjelentés:
Márciusban vettük a kocsit, azóta az alábbi negatívumokat tapasztaltam.
1. Fogyasztás: majdnem 11liter 100km-en.  :fejelfalnak:
...

1. ez még lehet jobb, sok mindentõl függ. nekem már 9 felé városban sem nagyon megy, ez komoly!
...

Sziasztok!

Dühítõnek tûnhet a fogyasztás, DE számoljunk egy kicsit (saját adataim):

Chevy Tacumama:
Vételár: 3,5 M HUF  (2005)
Fogyasztás: 9 L/100 km
Éves futásteljesítmény: 11000 km
Benzin: 267 HUF/L

Takarékos dízel családi egyterû (pl. Opel Zafira 1.7 CDI)
Vételár: kb. 5 M HUF (fapados kivitel, 2005)
Fogyasztás: legyen 6 L/100 km (Totalcar/Népítélet)
Gázolaj 262 HUF/L

Igazából nincs jelentõs eltérés már a gázolaj és a benzin között, de számoljunk ne 5, hanem 10 HUF/L különbséggel.
Ne számoljuk a dízeles autók drágább szervízköltségét sem - legyünk nagylelkûek.

Tehát:
- van 2 hasonló felépítésû autónk (igaz, a koreai magasabb felszereltséggel)
- -1,5 M HUF árkülönbség
- +10 HUF/L üa-ár különbség
- fogyasztásban +3 L/100 km
- évente megyünk kb. 11000 km-t

Azaz 1,5 M HUF-ért én veszek 5617 L benzint, amelybõl megyek 62.400 km-t - azaz az autóm kb. 5,5 éves koráig.
Fogyasztás és üa-ár miatt a nyereség a dízelnél (15 HUF/km) a benzinessel (24 HUF/km) szemben: 9 HUF/km. Tehát a 1,5 M HUF megtérül kb. 167.000km után - azaz az autóm 15 éves kora után.

De ne legyen az árkülönbség, csak 1 M HUF - az is kb. 112.000 km (10 év).

Persze, lehetne ezt tovább finomítani, de a lényeg: ha sokat mész (szerintem kb. 30.000 km/év), akkor vegyél dízelt és nem szívod a fogad a fogyasztás miatt - egyébként meg döntse el mindenki!
 :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 17, 21:54:03 pm
Nekem annyi a fogyim, amit látsz a hozzászólásom alján. Ez 6-8 km alkalmanként, ezért sokat megy a szivató.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 18, 18:12:10 pm
Nekem annyi a fogyim, amit látsz a hozzászólásom alján. Ez 6-8 km alkalmanként, ezért sokat megy a szivató.
Ma 625 km-re tankoltam 55 litert.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Május, 18, 19:21:41 pm
Nekem annyi a fogyim, amit látsz a hozzászólásom alján. Ez 6-8 km alkalmanként, ezért sokat megy a szivató.
Ma 625 km-re tankoltam 55 litert.
Segítek: ez 8,8 L/100 km
:-)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Május, 22, 18:06:27 pm
Sziasztok!
Megvolt az éves klíma-hõcserélõ tisztítás és a pollenszûrõcsere.
Szag már volt rendesen - de a színe is OK!
 :nyelv:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Május, 22, 19:17:50 pm
Sziasztok!
Megvolt az éves klíma-hõcserélõ tisztítás és a pollenszûrõcsere.
Szag már volt rendesen - de a színe is OK!
 :nyelv:
hát igen ez már csere érett volt egy kicsit :hahota: :hahota:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 23, 00:26:48 am
Sziasztok!
Megvolt az éves klíma-hõcserélõ tisztítás és a pollenszûrõcsere.
Szag már volt rendesen - de a színe is OK!
 :nyelv:
hát igen ez már csere érett volt egy kicsit :hahota: :hahota:
Mintha a régi aktívszenes lenne, az új meg nem. Jól látom?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Május, 23, 07:10:29 am
Sziasztok!
Megvolt az éves klíma-hõcserélõ tisztítás és a pollenszûrõcsere.
Szag már volt rendesen - de a színe is OK!
 :nyelv:
hát igen ez már csere érett volt egy kicsit :hahota: :hahota:
Mintha a régi aktívszenes lenne, az új meg nem. Jól látom?
Sanos nem - egy éve az is ragyogó hófehér volt.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 23, 07:36:42 am
Akkor az nem gyenge!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Május, 23, 09:30:37 am
Akkor az nem gyenge!
Igen erõsen elgondolkodtam a 1/2 éves csereperióduson; túl sok rövid táv (jó lenne a motor leállítása elõtt pár percig klíma nélkül 4-es fokozaton kiszárítani a hõcserélõt, de ez nem mindig megoldható).
Igaz, a szagok is csak kora-nyáron törnek elõ.
Nálad?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 23, 09:38:08 am
Megmondom õszintétn Én az idén még nem klímáztam úgy, hogy a tényleges hûtés miatt használtam volna, csak kéthetente megjáratom pár percre, így nem jelentkezett még a hõcserélõ szárítási igénye. Évente cserélem a szûrõt, de soha nem volt még ilyen szürke. Mondjuk ehhez az is közrejátszhat, hogy vidéken kevesebb a levegõben szálló kosz, korom, meg miegymás. Most hogy Viper jóvoltából  :ima: lett pollenszûrõm jó áron, megint biztosítva van a csere lehetõsége. Egyébként Én viszonylag sokat autózom részben lehúzott ablakkal, ezért nem a ventillátoron keresztül szellõztetem az utasteret.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Május, 24, 07:37:47 am

Ez az autó sem a fõváros peremkerületében fut, hanem fõleg Mátészalkán.
 :kacsint:
Valószínûleg a kevés használat lehet a 'titka' - de miért ne élvezze az ember a légkondi elõnyeit, meg a tisztított levegõ elõnyeit a kisvárosi közlekedésben? (Egyébként az OFF-autóm légkondi-mentes: a pillangóablakos menetszél majdnem felér egy klimatizálással.)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Május, 25, 21:53:42 pm
a 3 éves szervíz óta úgy megy az autóm, mint egy õrült vadkan. mint egy mérgezett egér...  :nevet: :szemcso:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 25, 22:12:17 pm
a 3 éves szervíz óta úgy megy az autóm, mint egy õrült vadkan. mint egy mérgezett egér...  :nevet: :szemcso:
Szoftware frissítés után az enyém is jobb lett. Legalábbis úgy érzem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: HFT - 2009 Május, 26, 13:15:49 pm
a 3 éves szervíz óta úgy megy az autóm, mint egy õrült vadkan. mint egy mérgezett egér...  :nevet: :szemcso:
Szoftware frissítés után az enyém is jobb lett. Legalábbis úgy érzem.

olajcsere, gyertyacsere is számíthat mindamellett.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 26, 17:13:42 pm
a 3 éves szervíz óta úgy megy az autóm, mint egy õrült vadkan. mint egy mérgezett egér...  :nevet: :szemcso:
Szoftware frissítés után az enyém is jobb lett. Legalábbis úgy érzem.

olajcsere, gyertyacsere is számíthat mindamellett.
Olaj és szûrõk 10.000 km-ként a rövid távok miatt, a gyertyákba 30.000 van, a következõbe az is csere és lassan agyalok a gyújtókábel szetten is, mert már elhagyta a 90.000 km-t a gyári készlet.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sznuni - 2009 Május, 26, 19:24:33 pm

Ha nincs baja a kábelnek miért cseréled?
Nekem már 115000 van benne. És azt hiszem még mindig semmi baja.
 :gondolkodik:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Május, 26, 21:57:02 pm
Akkor nem cserélem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Május, 29, 21:11:46 pm
Nekem már 115000 van benne. És azt hiszem még mindig semmi baja.
 :gondolkodik:
Ne feledjétek: a gyári és gyárilag beépített alkatrésznél nincs jobb!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Június, 01, 06:17:50 am
Hi Adminek!
A hõcserélõ tisztítása közben jutott eszembe, hogy a Lacettinek hûthetõ a kesztyûtartója (legalábbis amit én vezettem még 2004 nyarán); igazából nem tûnik egy eget rengetõen nehéz feladatnak odavezetni a hideg levegõt, hiszen mögötte van a légkondi lelke.
Nincs esetleg valakinek rajza/leírása a lacettis kesztyûtartó-hûtésrõl?
(Az 'igényes' megvalósítást fényképekkel illusztrálva tenném közzé.)
Szép napot mindenkinek!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 01, 09:28:32 am
Hi Adminek!
A hõcserélõ tisztítása közben jutott eszembe, hogy a Lacettinek hûthetõ a kesztyûtartója (legalábbis amit én vezettem még 2004 nyarán); igazából nem tûnik egy eget rengetõen nehéz feladatnak odavezetni a hideg levegõt, hiszen mögötte van a légkondi lelke.
Nincs esetleg valakinek rajza/leírása a lacettis kesztyûtartó-hûtésrõl?
(Az 'igényes' megvalósítást fényképekkel illusztrálva tenném közzé.)
Szép napot mindenkinek!
Szurkolok Neked, mert ezen már Én is agyaltam! Jó lenne megvalósítani!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Június, 05, 12:33:37 pm
Nem tudom írtam e, de Nubirában is meg lehet maszekolni a hûtést a kesztyûtartóban.

A mûszerfal jobb oldalán haladó szellõzõcsõ volt összekötve a kesztyûtartóval egy vízvezetékszerû kis idommal.
Aztán lezárod a szellõzést és már hûl is a cucc.
Linkelni nemtok mert nem jó a link már. lementettem 1szer az oldalt, ha megtalálom beteszem.

Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 05, 14:07:30 pm
ok.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Június, 05, 16:34:05 pm
Karesz láttalak ma a balatoni úton helyszínelni. Volt abban az idõben busz kontra autó  a kinizsi úton is. tiszta dili mindenki pénteken.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 05, 23:53:01 pm
Karesz láttalak ma a balatoni úton helyszínelni. Volt abban az idõben busz kontra autó  a kinizsi úton is. tiszta dili mindenki pénteken.
Ja. Megálltam megnézni a fiúkat, mert súlyos sérültet vitt el a mentõ és ilyenkor szeretem, ha teljesen pontos a helyszín felvétele.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 09, 07:44:18 am
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. A hátsó fékdobot hogy lehet levenni (van-e anya + bizt alátét, amit minden levételkor cserélni kéne)?

A legutóbbi átlagfogyim 7,8l/100 km  :szemcso:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Június, 09, 18:45:11 pm
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. A hátsó fékdobot hogy lehet levenni (van-e anya + bizt alátét, amit minden levételkor cserélni kéne)?

A legutóbbi átlagfogyim 7,8l/100 km  :szemcso:
2 megjegyzés:
- nagyon sokat kell ahhoz fékezni, hogy a hátsó féket cserélni és/vagy a dobot felszabályozni kellene (gondolom, ezért akarod megbontani);
- ennyi leírást találtam - nem egy komplikált mutatvány; nincs egy ismerõs autószerelõ, aki egy este 'ránézne'?

'Removal and Installation Procedure

   1. Release the parking brake.
   2. Operate the brake at least 10 times until the jumping of the adjustment spring on the adjustment nut can no longer be heard on either brake drum.
   3. Raise and suitably support the vehicle.
   4. Remove the rear wheels.
   5. Remove the detent screw from the brake drum.
   6. Remove the brake drum'

# Remove the retaining spring plate, the retaining spring, and the retaining spring pin.
# Disconnect the upper link of the connecting link spring of the leading shoe. This relieves tension on the upper return spring.
# Remove the upper return spring and the adjuster.
# Remove the leading shoe by unlatching it from the lower return spring.
# Remove the lower return spring.
# Remove the middle spring and the adjuster lever.
# Disconnect the trailing shoe and lining assembly.

Installation Notice

    * Measure the minimum brake lining thickness. Refer to "Lining Inspection" in this section.
    * Clean the adjuster assembly and apply grease.
    * If any parts are of questionable strength or quality because of heat discoloration, excessive stress, or wear, the shoes, the springs, or the adjuster assembly should be replaced.
    * Inspect the threads of the adjuster assembly for smooth rotation.
    * Do not overstretch the lower return spring and the upper return spring.
    * Before installing the brake drum, make sure the adjuster assembly nut is drawn all the way to the stop. The nut must not lock firmly at the end of the adjustment assembly.
    * Adjust the parking brake'
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Június, 09, 20:40:51 pm
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. A hátsó fékdobot hogy lehet levenni (van-e anya + bizt alátét, amit minden levételkor cserélni kéne)?

A legutóbbi átlagfogyim 7,8l/100 km  :szemcso:
2 megjegyzés:
- nagyon sokat kell ahhoz fékezni, hogy a hátsó féket cserélni és/vagy a dobot felszabályozni kellene (gondolom, ezért akarod megbontani);
jó esetben 90e km-nél kell megnézni és ha kell cserélni :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 12, 14:49:15 pm
jó esetben 90e km-nél kell megnézni és ha kell cserélni :kacsint:
Én már elhagytam a 90.000-re az eredeti fékkel!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 12, 15:13:29 pm
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. A hátsó fékdobot hogy lehet levenni (van-e anya + bizt alátét, amit minden levételkor cserélni kéne)?

A legutóbbi átlagfogyim 7,8l/100 km  :szemcso:
2 megjegyzés:
- nagyon sokat kell ahhoz fékezni, hogy a hátsó féket cserélni és/vagy a dobot felszabályozni kellene (gondolom, ezért akarod megbontani);
jó esetben 90e km-nél kell megnézni és ha kell cserélni :kacsint:

Remélem nem kell semmit cserélni, csak tisztítani akarom. :mosoly:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Június, 12, 17:52:34 pm
jó esetben 90e km-nél kell megnézni és ha kell cserélni :kacsint:
Én már elhagytam a 90.000-re az eredeti fékkel!
azért írtam, hogy jó esetben csak ellenõrizni kell :kacsint:
de szerintem akkor neked hamarosan cserélni kell majd :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Jani - 2009 Június, 12, 17:59:36 pm
Nekem 97600km van az autóban és még gyári a hátsó betét(tárcsafék), és a vastagságából ítélve majd 200.000km-nél kell cserélni. :szetvert:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Június, 13, 05:34:47 am
OFF mutyuki stiftemet úgy adtam el 120.000 km-rel, hogy a hátsó dobfék messze járt a szétszedéstõl.
A tisztítást meg nem nagyon értem - olajat öntöttél bele?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Június, 13, 12:22:49 pm
OFF mutyuki stiftemet úgy adtam el 120.000 km-rel, hogy a hátsó dobfék messze járt a szétszedéstõl.
A tisztítást meg nem nagyon értem - olajat öntöttél bele?
Gondolom ki akarja takarítani, mert hát azért tele lehet mocsokkal.
Amikor én cserélte, 140e-nél, volt mit kitakarítani benne.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 13, 13:15:35 pm
OFF mutyuki stiftemet úgy adtam el 120.000 km-rel, hogy a hátsó dobfék messze járt a szétszedéstõl.
A tisztítást meg nem nagyon értem - olajat öntöttél bele?
Gondolom ki akarja takarítani, mert hát azért tele lehet mocsokkal.
Amikor én cserélte, 140e-nél, volt mit kitakarítani benne.
Én nem szedném szét. Magasnyomásúval simán ki lehet nyomatni a fékport.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2009 Június, 16, 21:38:58 pm
Sziasztok Urak!
 Talán emlékeztek rám!
 Még a régi fórumon voltam jelen aztán amikor az meghalt nem találtalak titeket! Most végre ujfent itt vagyok(közben természetesen elfelejtettem a jelszavamat...... meg egyebeket!
 A Tacuma 86000km-reel rendben mûködik :taps:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: veteran.isti - 2009 Június, 16, 22:09:32 pm
Had kérdezzek,ha már itt vagyok!
  Mobli Fe semy sintetic 5w30-as olajat használok a masinába, és 2000-2500 km-en ként megeszik úgy 0,5  litert!
Ez normális, vagy valamilyen más olajat javasolnátok?
Milyet?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Június, 17, 06:42:24 am
Had kérdezzek,ha már itt vagyok!
  Mobli Fe semy sintetic 5w30-as olajat használok a masinába, és 2000-2500 km-en ként megeszik úgy 0,5  litert!
Ez normális, vagy valamilyen más olajat javasolnátok?
Milyet?
Az enyém a feleségemé is ennyit eszik.
Én túl "híg" olajat használtam és eggyel nagyobb teljesítményfokozatút, nem azt, amit a gépkönyv elõír.
Egyébként meg az a kérdés, hogy inkább taxi vagy InterCity üzemmódban üzemel-e?
Egyébként GM-motortól ez normálisnak mondható.
Szerintem.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: koola - 2009 Június, 17, 07:09:19 am
ha eszi az olajat akkor a 86000ret futott motorba castrol 10W40 a legjobb választás.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Június, 17, 07:22:19 am
Had kérdezzek,ha már itt vagyok!
  Mobli Fe semy sintetic 5w30-as olajat használok a masinába, és 2000-2500 km-en ként megeszik úgy 0,5  litert!
Ez normális, vagy valamilyen más olajat javasolnátok?
Milyet?
Az enyém a feleségemé is ennyit eszik.
Én túl "híg" olajat használtam és eggyel nagyobb teljesítményfokozatút, nem azt, amit a gépkönyv elõír.
Egyébként meg az a kérdés, hogy inkább taxi vagy InterCity üzemmódban üzemel-e?
Egyébként GM-motortól ez normálisnak mondható.
Szerintem.

A Daewoo/Chevy modellekre nem jellemzõ az olajfogyasztás én másik olajat tennék bele!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 17, 08:00:04 am
OFF mutyuki stiftemet úgy adtam el 120.000 km-rel, hogy a hátsó dobfék messze járt a szétszedéstõl.
A tisztítást meg nem nagyon értem - olajat öntöttél bele?
Hali!
Az én off Mutyuki Swiftemnél 45e-ként tiszították a hátsó féket. Tuti, mert a szemem láttára. Azért gondoltam ennél is a tisztításra. Egyébként lehet, hogy olajos, és azért ilyen jó a fogyim   :nevet:
Sajnos kigyulladt a pech-(check engine) lámpám  :ferdejel:. A motor üzemén semmi nem észlelhetõ (megy mint az állat). Mindenesetre tettem bele piros STP benzinadalékot. Ha minden jól megy, amgától elalszik a lámpa vagy le kell venni a sarut?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 17, 08:02:27 am
Had kérdezzek,ha már itt vagyok!
  Mobli Fe semy sintetic 5w30-as olajat használok a masinába, és 2000-2500 km-en ként megeszik úgy 0,5  litert!
Ez normális, vagy valamilyen más olajat javasolnátok?
Milyet?
Az FE (ACEA A1) jelzésû olaj szerintem nemigen való a Daewookba, hanem Fordba.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 17, 19:17:02 pm
Had kérdezzek,ha már itt vagyok!
  Mobli Fe semy sintetic 5w30-as olajat használok a masinába, és 2000-2500 km-en ként megeszik úgy 0,5  litert!
Ez normális, vagy valamilyen más olajat javasolnátok?
Milyet?
Az enyém a feleségemé is ennyit eszik.
Én túl "híg" olajat használtam és eggyel nagyobb teljesítményfokozatút, nem azt, amit a gépkönyv elõír.
Egyébként meg az a kérdés, hogy inkább taxi vagy InterCity üzemmódban üzemel-e?
Egyébként GM-motortól ez normálisnak mondható.
Szerintem.

A Daewoo/Chevy modellekre nem jellemzõ az olajfogyasztás én másik olajat tennék bele!
Akkor ezt az Én autóm nem tudja, nyilván ezért csipegeti az olajat.  :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Június, 17, 19:53:46 pm
A Daewoo/Chevy modellekre nem jellemzõ az olajfogyasztás én másik olajat tennék bele!
Akkor ezt az Én autóm nem tudja, nyilván ezért csipegeti az olajat.  :fetreng: :fetreng: :fetreng:
Ott van a lényeg: NEM JELLEMZÕ
Ez ugye nem azt jelenti, hogy nem fordulhat elõ, de mindenesetre nem olyan mint a zopel, hogy EZ ILYEN! :szetvert: :kacsint:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 17, 20:33:24 pm
Erre valaki?

"Sajnos kigyulladt a pech-(check engine) lámpám. A motor üzemén semmi nem észlelhetõ (megy mint az állat). Mindenesetre tettem bele piros STP benzinadalékot. Ha minden jól megy, magától elalszik a lámpa vagy le kell venni a sarut?"

Elõre is kösz'!
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Yeti - 2009 Június, 17, 20:34:32 pm
Erre valaki?

"Sajnos kigyulladt a pech-(check engine) lámpám. A motor üzemén semmi nem észlelhetõ (megy mint az állat). Mindenesetre tettem bele piros STP benzinadalékot. Ha minden jól megy, magától elalszik a lámpa vagy le kell venni a sarut?"

Elõre is kösz'!
Ki kellene olvastatni a hibát!
Hibakód birtokában tudna valaki is segíteni!  :igaz:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 17, 20:38:08 pm
Erre valaki?

"Sajnos kigyulladt a pech-(check engine) lámpám. A motor üzemén semmi nem észlelhetõ (megy mint az állat). Mindenesetre tettem bele piros STP benzinadalékot. Ha minden jól megy, magától elalszik a lámpa vagy le kell venni a sarut?"

Elõre is kösz'!
Nekem is volt sárga lámpám, semmitõl sem aludt el. Volt ott pörgetés meg kíválás, akkusaru lenn volt egy napig, az a k... lámpa csak világított. Szerviz lett a vége.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 17, 20:58:03 pm
Erre valaki?

"Sajnos kigyulladt a pech-(check engine) lámpám. A motor üzemén semmi nem észlelhetõ (megy mint az állat). Mindenesetre tettem bele piros STP benzinadalékot. Ha minden jól megy, magától elalszik a lámpa vagy le kell venni a sarut?"

Elõre is kösz'!
Nekem is volt sárga lámpám, semmitõl sem aludt el. Volt ott pörgetés meg kíválás, akkusaru lenn volt egy napig, az a k... lámpa csak világított. Szerviz lett a vége.

És mi okozta?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 17, 20:59:03 pm
EGR szelep hiba,akkor kapta meg a szoftverfrissítést, azóta nincs gond vele.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Június, 17, 21:34:17 pm
Erre valaki?

"Sajnos kigyulladt a pech-(check engine) lámpám. A motor üzemén semmi nem észlelhetõ (megy mint az állat). Mindenesetre tettem bele piros STP benzinadalékot. Ha minden jól megy, magától elalszik a lámpa vagy le kell venni a sarut?"

Elõre is kösz'!
Mint mindenkinek, nekem is volt sárgafény.
Kb. 10%-os KOH oldatban - ha nincs, jó a legolcsóbb ARO hideg zsíroldó spray- áztattam az EGR-szelepet 1-2 órán át (még a kormot is lemarta a szeleptányérról), majd vizes öblítés után WD40-es befújás a szelep mögé is - közel 1 éve nincs gond; évente 1x érdemes eljátszani.
Ja, és évente 1x érdemes ismerõssel kiolvastatni a hibákat is - nem mindenre izgul be a sárga led.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 18, 19:37:03 pm
Erre valaki?

"Sajnos kigyulladt a pech-(check engine) lámpám. A motor üzemén semmi nem észlelhetõ (megy mint az állat). Mindenesetre tettem bele piros STP benzinadalékot. Ha minden jól megy, magától elalszik a lámpa vagy le kell venni a sarut?"

Elõre is kösz'!
Ki kellene olvastatni a hibát!
Hibakód birtokában tudna valaki is segíteni!  :igaz:

Sziasztok!
Kiolvastattam a hibakódot: EGR szelep. Törölték, egyelõre jó.  :zsir:
Erre a megújult honlapra még nem került át a lezárás ismertetése?
Bár még azt sem tudom, hol van  :???: (mármint a szelep).
Kb. 1 hónapja, amikor kicserélték az összes tömítést, köztük ezét is. (Legalábbis a számlán szerepelt.)
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Viper - 2009 Június, 18, 22:05:05 pm
Erre a megújult honlapra még nem került át a lezárás ismertetése?
Itt a fórumon már szerepel párszor, legtöbbször a Lanos topicban van róla szó :kacsint:
A keresõvel megtalálod :oke:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: tacumás - 2009 Június, 19, 16:05:20 pm

Erre a megújult honlapra még nem került át a lezárás ismertetése?
Röviden: lehúzod az elektromos csatlakozót, kihajtod a két csavart, ami fogja az EGR szelepet. Amikor kezedben van, ráteszed a lezáró tömítésnek szánt anyagra, körülrajzolod és bejelölöd a két rögzítõcsavar furatát. Kivágod az anyagot körbe és elkészíted rá a két furatot (a csavarét). Az EGR szelepen belül található két nyílást nem vágod rá a lezáró anyagra!
Zárást felhelyezed a blokkra, ráteszed az EGR szelepet és két csavarra rögzíted az egészet. Ezekután ne feledkezz meg az elektromos csatlakozás visszadugásáról, mert hibajelet ad.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: Miki961 - 2009 Június, 19, 21:08:17 pm
Kösz!  :taps:
A tiédben le van falazva?
Ma több, mint 100 km-t mentem, egyelõre nem jött elõ újra a hibajel.  :mosoly:
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: sebike - 2009 Június, 19, 22:21:44 pm
Kösz!  :taps:
A tiédben le van falazva?
Ma több, mint 100 km-t mentem, egyelõre nem jött elõ újra a hibajel.  :mosoly:

Lehet ,hogy kapsz egy másikat kipufogógáz akadályoztatva ha nem akkor szerencséd van
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: DT - 2009 Június, 19, 23:21:52 pm
Merre találom a szívócsövön (?) az EGR-t?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: matchbox - 2009 Június, 20, 06:23:02 am
Merre találom a szívócsövön (?) az EGR-t?
Szia!
Megtudhatnánk kit tisztelhetünk Önben?
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Június, 20, 07:29:48 am
3. nekem nagyon bevált az automata klíma, nem tudok rá rosszat mondani.
Eleinte nem voltam oda az automata üzemmódért, mert bekapcsolás után elõször szinte lefújja a fejem, de azóta megkedveltem, elég gyorsan lehûti a kasznit, aztán meg szépen visszaszabályozza a fordulatot.
4. valóban nem szerencsés, hogy nem egyértelmû a napfénytetõ zárt állása, de egy idõ után megszokod és érezni fogod, mikor van zárva.
Még nem sikerült megszokni, bár nem is nyitogatom sûrûn a tetõt.
5. üdítõtartó vagy pohártartó? mert pohártartó van 5 (elõl-középen nyomásra kijön 2 a rádió alatt, két elsõ ülés közt 1, a két elsõ ülés hátulján lévõ asztalon 1-1), lehajtott hátsó-középsõ üléstámlával 7. azért ez nem annyira kevés.
Pohártartó persze van, de én az autóban a pohár helyett inkább a fél literes zárható üdítõs palackokat preferálom. Azt meg ugye a nyomásra kijövõ pohártartóba nem tudom rakni. És mivel a navigációhoz az áramforrást valamelyik lángész tervezõ éppen a középsõ tároló mélyére rejtette, így oda nem tudok rendesen pakolni, következésképpen a középsõ üdítõtároló is kacattároló lett. Szóval továbbra sem békéltem meg az üdítõtárolási lehetõségekkel. Egyébként amikor vettük a kocsit, akkor megnéztük a Suzuki SX4 Sedan-t is, és ott például tetszett, hogy az elsõ ajtókon a tároló úgy van kialakítva, hogy egy-egy másfél literes palack állítva befér.
Cím: Re:A családi egyterű!
Írta: lzleo - 2009 Június, 20, 08:03:32 am
Azaz 1,5 M HUF-ért én veszek 5617 L benzint, amelybõl megyek 62.400 km-t - azaz az autóm kb. 5,5 éves koráig.
Fogyasztás és üa-ár